Raportőrök is figyelik a demokráciadeficitet 
Európa erősebb, Magyarország azonban gyengébb, az ország megítélése rosszabb lett az elmúlt fél évben, az unió magyar elnöksége alatt - hangoztatta tegnap Kovács László, az MSZP alelnöke. A politikus szerint, miután a kormány szembement az unió közös értékrendjével, szabályaival, eljátszotta a közösség jóindulatát, és észrevehetően elszigetelődött.
Szilvásyval új lendületet vett az elszámoltatás 
Szilvásy György lett az első volt szocialista miniszter, akit őrizetbe vettek, mióta az elszámoltatással kampányoló Fidesz hatalomra került. Kisebb fogások már eddig is voltak, több államtitkárból is gyanúsított lett, akad, akit már el is ítéltek, de például Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát még mindig nem függesztették fel. Megnéztük, hogy áll az elszámoltatás hatósági részről a nagyobb ügyekben.
Látszategyeztetés volt a kiválasztottakkal 
Az egyeztetést később folytatják - derült ki azután, hogy öt, korábban sztrájkot hirdető szakszervezet és a kormány képviselői a Nemzetgazdasági Minisztériumban tárgyaltak a Munka Törvénykönyve módosításáról, a korengedményes, korkedvezményes nyugdíjról, illetve az országos érdekegyeztetési rendszer átalakításáról.
Nyugdíjtervek: mindenki rosszul fog járni 
öreg? Beteg? Ezt üzenik Önnek Orbánék
A napokban nyilvánosságra került információk szerint óvakodjunk attól, hogy megöregedjünk és/vagy megbetegedjünk: az új nyugdíjrendszer előzetes koncepciója és a gyógyellátás, gyógyszerkassza átalakítását érintő elképzelések alapján semmi jóban nem reménykedhetünk, az eddig megismert konkrétumok szerint csak rosszul járhatunk.
|