Igen erről a témáról napokat, hónapokat lehetne beszélni. Kishazánkra jellemző volt még a nyolcvanas évek közepén is, hogy szakmailag olyan „gárdát” képzett, amely a világ összes pontján megálta a helyét!

Természetesen amit leírok az minden a saját egyéni vélemény, sőt ezeket, abban „a ma közhelyként emlegetett átkos” időkben még meg is tudtam tapasztalni!

A napokban halgatom az MR1- Kossuth rádió napközben műsorát, amely a szakmunkásokról, illetve napjaing szakképzéséről szólt. Ami ennek a cikknek a megírásához az „ihletet” adta egy a rádióban nyilatkozó, sütőipari vállalkozó nyilatkozata adta. E nyilatkozat úgy hangzott, hogy felvett egy bizonyítvánnyal rendelkező pék szakmunkást, amikor az ember munkába állt, közölte a munkáltatóval, hogy Ő még életében nem vetett föl kenyeret, nem ált kemece közelben, de Ő szakmunkás!

Országunk 1990. és 1994. között minden olyan intézményt felszámolt, mármint az oktatás terén, ahol szakmunkásokat képeztek! Igaz ehhez hozzájárult az is, hogy „megszüntették”, illetve 1-1 forintért egyes politikusaink felvásárolták azt az üzemet, amelyik fenn tartotta, és nevelte ezt a szakmát tanulni akaró korosztályt. Mi lett az eredménye:? Ma Magyarországon egy-két kivétellel, ez az intézmény nem működik! Igaz a mai fiatalság nem szakmunkás akar lenni, hanem bankár, közgazdász, managger, és a többi!

Ma ebben a kishazában a fő iskolák, egyetemek és főleg a fizetős intézmények, képezik a világ „BUNKÓIT” ezt bátran kimerem jelenteni, mert két főiskola közelében lakom, és nap-mint, nap tapasztalom ezen fiatal „értelmiségi” jelöltek viselkedését! Igaz nem ez a téma, hanem a szakmunkások képzése, a oktatás által történő odaterelés, mármint nem a birkáké, hanem a nyolc általánost elvégzett tanulóké, bár mostanság kevesen érdemlik meg, hogy egy adott pedagógus, kiálljon és javasoljon tanítványt ide-vagy oda!

Magyarországon a szakmunkásképzés az 1920.-as években kezdődött, ha olvasmányaim nem csalnak. Igaz még kis létszámban, de beindult egy folyamat, ami az 1944-45. ös évekre kiforrta magát, és egyre több gyerek tudott elmenni szakmát tanulni. A tanulók száma a kezdeti 3-500 főről emelkedett ezres nagyságrendre.

1945 után a pártoknak létrejöttek ifjúsági szervezetei, s ezáltal létrejött az iparitanulók körében is a SZIT (Szakszervezeti Ifjúmunkás és Tanoncmozgalom), amely egy egységes szervezete volt a munkás ifjúságnak. 1950. januárjában egy minisztertanácsi rendelet alapjaiban változtatta meg a tanoncképzés feltételeit, amely megszüntette a két és három éves tanoncképzést, és bevezette az egy + két éves képzési időtartamot.

Az MTH ( Munkaerőtartalékok Hivatala) keretében az 1952-1953 as tanévben képzett szakmunkások csak a nehézipar vonatkozásában lettek képezve. 1953 és 1956 közötti időkben kb. 37 szakmában képeztek tanulókat kishazánkban.

Bár 1956.-ban majd három hétig szünetelt az oktatás a szakmunkásképző intézetekben, de aztán ismét folytatódott, sőt fellendült a képzés, főleg a 60-as évek elején. A képzést átvette a MÜM (Munkaügyi Minisztérium), és egyre több szakmunkás képző intézet, iskola jött létre úgy a fővárosban, mint ország szerte. Igaz ezeknek az intézmények megvolt a szakmai háttere, mivel léteztek ipari vállalatok, amelyek biztosították a gyakorlati képzést, tanműhelyeikben!

A korszerű oktatás feltételeinek szakmailag, pedagógiailag, és az oktatatók sok-sok társadalmi munkával fejlesztették ki magasszintű eszközrendszerüket. 1973. ban a szakmunkásképzés egy kormányhatározat, vagy rendelet alapján a Művelődésügyi Minisztérium hatáskőrébe került. Ennek kapcsán indult útjára a szakmunkásképzés új formája 1975/76-os tanévben a Szakközépiskola, ahol a tanuló érettségizhetett is!

Tehát nem tudom miről beszél a mai politikai elit? Volt ebben az Országban szakmunkásképzés, nem is akármilyen, sőt megmerem kockáztatni, hogy világhírű szinvonalon működött! Az viszont igaz, hogy a rendszer változása után megszüntetették azokat az ipari cégeket, akik ezen intézmények fenntartásáról gondoskodtak.

Ma ez van, nincs szakmunkásképzés, de minek lenne, hiszen nincsenek olyan ipari létesítmények, ahol eltudnának helyezkedni, tudnának dolgozni, miáltal lenne létbiztonságuk! Képezzük a diplomás „bunkókat” (és kérem senkit nem áll szándékomban megsérteni), mert ma ez a módi! Minden ifjú elmehet a pénzes intézetekbe tanulni, ahonnan, bármíly buta, de diplomával jön ki, mivel megfizette a szülő az árát, az évek folyamán! Sajnos itt tartunk!!! A 21. század Magyarországában!

kőkobaki