Petschnig Mária Zita: Ez a vég, térdre, imára! |
|
2011.09.30. 04:10 |
Amikor a vállalkozások nettó megtakarítók a bankokkal szemben, az már a vég jele, ilyenkor szokták azt mondani: térdre, imára! – jegyezte Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. főmunkatársa. A intézet szerint a következő év az ideinél is rosszabb lesz, s folyamatos költségvetési kiigazítás jellemzi majd.
|
|
Többfrontos háborúban az Orbán-kormány |
|
2011.09.29. 05:04 |
Korábban a magas államadósság ellen indított háborút a kormány, a közelmúltban a bankok ellen, közben pedig kiderült, hogy harcol a számokkal és olykor a tényekkel is. A végtörlesztés ügyében a bankok is háborúra készülnek egymással az ügyfélszerzés érdekében. Mindeközben nagy csata volt a héten a forintpiacon, mivel a gyengülési folyamat többször, olykor gyanúsan visszafordult. Az már most elmondható, hogy az euróval szemben két és féléves mélypontra zuhanó forint miatt máris sok devizahiteles vesztesnek érezheti magát a végtörlesztési ügyben. Mivel a kormány a héten egymásnak ellentmondó becsléseket mondott a végtörlesztésben várhatóan részt vevők körére, úgy tűnt, hogy a számokkal is "harcol", és az egykulcsosnak nevezett adórendszer témájában is igyekezett harcba szállni a tényekkel.
|
|
Így próbáljon ötletet adni a kormánynak - süket fülek várják |
|
2011.09.29. 05:01 |
Az alapvető javaslat az volt, hogy a devizahitelek és a magánnyugdíjpénztári vagyon kezelését kössék össze
A PSZÁF egyik volt pénztárfelügyelője megpróbált ötletet adni a miniszterelnöknek a devizahitelesek megsegítésére. A STOP-nak elküldött levelezésből kiderül, hogy a kormánynak ötletet adni nem olyan egyszerű, mint gondolnánk.
|
|
Lelepleződött a Fidesz stiklije |
|
2011.09.28. 05:59 |
Harmincmillióba kerül a Fidesz-frakció nem létező honlapja - Mintegy harmincmillió forintért szerződött a Fidesz frakciója honlapjának működtetésére, ám a fideszfrakcio.hu nem létezik, ugyanis erről a címről a párt internetes oldalára – a fidesz.hu-ra – irányítják át az érdeklődőt. Krakkó Ákos, a frakció szóvivője szerint ez azért nem probléma, mivel kampányidőszakon kívül felesleges lenne két külön honlapra költeni.
|
|
Összement a Centrum Parkoló birodalma |
|
2011.09.24. 12:05 |
A népszerűtlen parkolási társaság, a Centrum Parkoló Kft. üzemeltetési területe folyamatosan zsugorodik Budapesten, legutóbb az I. kerületi önkormányzat döntött arról, hogy novembertől a saját kezébe veszi a parkoltatást. Ez egyfelől jó, mert a közpénzek nem egy magáncég átláthatatlan kasszájába folynak, másfelől viszont elindult egy kedvezőtlen folyamat: a parkolási rendszer nem egységesül, hanem polarizálódik. A parkolás kérdése ráadásul az eszkalálódó főváros-kerületek háború egyik leglátványosabb színtere.
|
|
Ismét hamis reményeket kelt a kormány |
|
2011.09.19. 05:21 |
Várhatóan az adósoknak csak kevesebb mint tizede tud majd élni azzal a lehetőséggel, hogy egy összegben forintban letörlessze a devizahitelét. A többség ugyanis nem rendelkezik mozgósítható pénzügyi tartalékkal, így kedvezőtlen kondíciójú forint hitelt kellene felvennie a külföldi pénznemben meglévő adóssága kifizetéséhez.
|
|
Megtámadja a Mal Zrt. a bírságról szóló határozatot |
|
2011.09.18. 04:39 |
Gazdasági katasztrófa is lesz? Fordulat vörösiszap-ügyben
Jogi úton támadja meg a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. a tavalyi vörösiszap katasztrófa miatt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség által kiszabott 135 milliárd forintos bírságról szóló határozatot - közölte a cég és jogi ügyvédje is az MTI-vel csütörtökön.
|
|
Az OTP és a takarékszövetkezetek nyerhetnek a végtörlesztésen |
|
2011.09.17. 05:34 |
Matolcsy György megérti, de nem osztja a devizahitelek rögzített árfolyamú végtörlesztésével kapcsolatos aggodalmakat. A nemzetgazdasági miniszter szerint az adósok nem élnek majd tömegesen a lehetőséggel, mivel a kormány nem teszi kötelezővé a hitelek forintra váltását, a forinthitel nyújtását. Mint kiderült, ez utóbbiról a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) beszélte le a kabinetet.
|
|
A hét, amikor Orbánék sokkolták a bankokat |
|
2011.09.16. 05:00 |
Sokkoló lépésre szánta el magát a Fidesz: kedvezményes rögzített árfolyamot határozna meg a devizahiteleseknek végtörlesztés esetére. Lázár János bejelentése a hírhedt Kósa-féle nyilatkozatnál is nagyobb riadalmat keltett. A Fidesz frakcióülésén Orbán Viktor az asztalra csapott, és közölte, mindenképpen megmarad az egykulcsos szja-rendszer. A kormány bejelentette, hogy adóemelésekből és hatékonyabb adóbehajtásból tömné be a 100 milliárd forintos lyukat. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
|
|
Putyint sejtették a Mol-részvények felvásárlása mögött |
|
2011.09.15. 06:07 |
Hosszasan elemzi a budapesti amerikai nagykövetség WikiLeaks által közölt, 2009. április eleji bizalmas jelentése az orosz Szurgutnyeftyegaz Mol-részvény-vásárlási ügyletét.
|
|
|