Oszsza meg másokkal is

A kormány 1956 szeptemberében elfogadta azt a javaslatot, amely az ország közigazgatásának átszervezését tűzte ki célul. Ennek lényege, hogy az 1950-ben még Kádár János belügyminisztersége alatt kialakított 19 megyét tizenkettőre csökkentik, és kevesebb járás maradt volna fenn. A járások száma 1950-ben még 140 volt, de 1956-ra már csak 128 maradt, és ezt a számot is soknak tartották Apróék, akik kilencven-száz ilyen egységet javasoltak. (Az 1984-ben megszüntetett járásokat az Orbán-kormány most visszaállítja.)

A járások kulturális-nevelő funkciója és a történelmi hagyományok

Az 55 évvel ezelőtti kormánydöntés után a Szabad Nép 1956. szeptember 23-ai számában közölte Apró Antalnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, a Területrendezési Kormánybizottság vezetőjének azt az MTI-nyilatkozatát, amelyben az olcsóbb és egyszerűbb közigazgatásról beszélt a később a Kádár-rendszerben is kulcspozíciókat betöltő politikus. Apró szerint „az ország jelenlegi közigazgatási beosztásának átszervezése, az elaprózott megyék, járások, Budapesten a kis területek összevonása olyan intézkedés, amely elősegíti, hogy az állam mind eredményesebben teljesítse alapvető gazdasági, szervező és kulturális-nevelő funkcióit.”
 

Apró Antal
Fotó: Wikipedia

„A megyék és a járások területi összevonásánál a párt és a kormányzat ügyel arra, hogy a tervezett intézkedések figyelembe vegyék a történelmi hagyományokat. Ez megnyilvánul a megyék elnevezésében is. Például a Szeged székhellyel megszervezendő dél-tiszántúli államigazgatási egységnek a tervezetben a Békés-Csongrád megye elnevezést javasoljuk” – fogalmazott a „hagyománytisztelő” politikus. (Az 1950-es megyeátszervezésnél is érintett volt e két közigazgatási egység: Békés és Csongrád területe hat évvel korábban Csanád-Arad-Torontál töredékeivel bővült.)

Az intézkedések céljáról a kormányfő-helyettes megjegyezte, hogy „a dolgozókat közvetlenül érintő kérdéseket a jövőben a községekben és a városokban, de legfeljebb a járásokban” kell elintézni. Bízott benne, hogy „a megyék egyre inkább elvi irányító szerepet töltenek be”. Apró azt is hozzátette: „Az alsóbb fokú helyi szervek hatáskörének növelésével a lakosság régi kívánságát teljesítjük.”
 

Békés és Csongrád ma a dél-alföldi régió két keleti megyéje
Fotó: Wikipedia
 

„A megyék, a járások és Budapesten a kerületek összevonása, valamint az ezzel párhuzamos egyéb intézkedések megvalósítása jelentős számú dolgozót érint személyében, eddig megszokott munkájuk helyett más területen kell elhelyezkedniök” – tudhatták meg a Szabad Nép olvasói Aprótól. Éppen ezért a kormánybizottság vezetője közölte, a kabinet „tervet dolgoz ki az átszervezés során létszám felettivé váló munkaerők elhelyezésére, s gondoskodik arról, hogy a télvíz idején ne kerüljenek a jelenleginél hátrányosabb helyzetbe”.

Nagyot bukott az ötlet

Apró Antal azonban hiába érvelt a területrendezési elképzelései mellett. Az ötlet – szinte példátlan módon – hamarosan óriásit bukott, október közepén visszavonták a Parlamenthez már benyújtott javaslatot.
 

Ez a kép már 1958-ban készült a Forradalmi Munkás-paraszt Kormányról, a bal szélen Apró Antal látható, mellette sorrendben: Münnich Ferenc, Révész Géza, Kádár János, Dobi István és Biszku Béla.
Fotó: MTI
 

Mindezt a Szabad Nép október 13-ai számában Szabó László, a későbbi Kádár-rendszer bűnügyi-rendőrségi tévéműsorának műsorvezetője, a „kékfényes Szabóként” ismert újságíró így kommentálta: „a párt Központi Vezetősége és a Minisztertanács a következő években nem tartja célszerűek a területrendezést, s így az ezzel kapcsolatos törvényjavaslatot nem is terjesztik az országgyűlés elé. A Központi Vezetőség javaslata és a kormány döntése hangot adott az ország közvéleményének, s elejét vette, hogy az ország állami és gazdasági szervezetét kellő előkészítés nélkül, máról holnapra megbolygassák". (Szabó "tévedett", a javaslatot már a szeptember 23-ai Szabad Nép szerint a törvényhozás elé terjesztették, a jogügyi bizottság már tárgyalt is róla szeptember végén.)

Szabó ezután így fogalmazott: a végrehajtás határidejét 1957. január elsejére tervezték. "Ez gyakorlatilag annyit jelentett volna, hogy ennek a nagyarányú területrendezésnek az előkészítésére mindössze három-négy hónapot biztosítanak. Ennyi idő alatt viszont csak elhamarkodottan lehet előkészíteni egy ilyen – szinte az egész országot megmozgató intézkedést.” Érdekes, hogy 1950-ben nem voltak ilyen aggályok, akkor szinte teljes titoktartás mellett november-decemberben határozták el Nagy-Budapest létrehozását és a „csonka megyék” összevonását, 19 megye kialakítását, és ezek az intézkedések néhány hónapon belül, 1951 januárjától fokozatosan és több ütemben életbe is léptek. (Az akkori belügyminiszter – mint már említettük – Kádár János volt.)

Se lakás, se munkahely? - kicsi az ország Szabó szerint

De térjünk vissza 1956-ba! Szabó így indokolta az intézkedések visszavonását: „A mostani területrendezés ellen szólt mindenekelőtt az ország lakás- és munkaerőhelyzete." Szabó szerint ugyanis a megszűnő megyék székhelyein hiába szabadulna fel "sok helyiség", az újonnan kijelölt megyeszékhelyek "amúgy is rossz lakásviszonyai esetleg kétszeresen súlyosbodtak volna". A feleslegessé váló munkaerőt pedig nem tudták volna "a termelésben" elhelyezni. Ennek oka az újságíró szerint az volt, hogy "a legutóbbi években lassítottuk a nagy beruházásokat, a nagy építkezéseket, s ezzel mintegy csökkentettük az ipar nagy szívóhatását is. Tehát a területrendezéssel felszabaduló munkaerő gyors elhelyezése is nagy gondot jelentett volna”.

Végül Szabó azért tett egy gesztust a javaslat előterjesztői felé is: „Természetesen az államigazgatás egyszerűbbé, olcsóbbá tétele – a lakosság érdekeinek szem előtt tartásával – néhány év múltán szükségessé teszi a területrendezést. Kell a területrendezés, mert kicsi az ország, s nagy az államigazgatási apparátus, amely viszont nagyon sok pénzt emészt fel. Néhány év múlva kell rendezni a megyék és járások határait, mert azt kívánja a lakosság érdeke, hogy kevesebb legyen az irányító szerv, és annál hathatósabb a helyi ügyintézés.”

A helyzet egyre fokozódik: Rajk László újratemetése – Nagy Imre visszavétele a pártba – Farkas Mihály letartóztatása

1956 őszén a kommunista diktatúra bajba került Magyarországon. Rajk László október hatodikai újratemetése már jelezte a hangulat „fokozódását”. A nyáron leváltott Rákosi Mátyást hiába küldték a Szovjetunióba, és hiába bújt elő a második vonalból (és/vagy Rákosi börtöncelláiból) a kommunista vezetők újabb légiója júliusban, ez a későbbi, a Kádár-korban „virágba boruló” elit már képtelen volt saját erejéből megfékezni az 1956 októberében elszabaduló indulatokat. Rákosi után a párt első titkára a sztálinista Gerő Ernő lett pár hónapra ugyanis, éppen addig, amíg a forradalomba bele nem kormányozta az országot. A második ember – informálisan – Kádár János volt ekkoriban, bár hatalmi pozíciói még korántsem voltak annyira erősek, hiszen számos „szürke eminenciás” bújt meg a kommunista állampárt berkeiben. A feszültséget mérséklendő, a párt első és második embere, Gerő és Kádár tárgyalt ugyan Nagy Imrével 1956 szeptemberében, de ez nem volt elég. A két pártvezető az 1955-ben az MDP-ből kizárt volt miniszterelnökkel valamilyen kompromisszumos megoldást keresett. Nagy Imrét úgy akarták visszavenni a pártba, hogy előtte gyakoroljon nyilvános önkritikát. Erről cikkezett szeptemberben a Szabad Népben szeptember 23-án Nógrádi Sándor, és ilyen értelmű beszédet mondott Marosán György is egy VI. kerületi fórumon. Nagy Imrét végül október közepén vették vissza a kommunista pártba (nagyjából egy időben a sztálinista vezető, Farkas Mihály volt honvédelmi miniszter őrizetbevételével). Nagy Imre a hatalomba valójában azonban csak október 23-án tért vissza, amikor ismét miniszterelnök lett. Második kormányzása azonban csak néhány napig, a szovjet invázióig tartott, s 1958-ban, Kádár János uralma idején kivégezték.

forrás és szerző : hvg.hu / Szegő Iván Miklós


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.