Szijjártó Péterre az a szép feladat hárul, hogy próbálja valamiképp megerőszakolni a jogrendet.
Szijjártó Péter jogi felelősségre vonná Medgyessy Pétert, Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont, amiért miniszterelnökségük alatt megnőtt az államadósság. Nyilvánvaló, hogy ha Orbán Viktor személyes szóvivője felkéri a parlament alkotmányügyi és számvevőszéki bizottságát, találná meg a módját, miként lehet a politikai felelősséget jogi elszámoltatássá alakítani, akkor valójában Orbán Viktor akaratát tolmácsolja. Orbán tehát elhatározta, hogy megpróbálja lecsukatni elődeit a kormányfői székben.
 

Oszsza meg másokkal is

 

Szándéka aligha éri a közvéleményt a meglepetés erejével. Egyrészt eddig sem titkolta, hogy leghőbb vágya az úgynevezett személyes számonkérés - noha azt nem árulta el, hogy Gyurcsányon kívül még két másik miniszterelnököt is a vádlottak padjára ültetne -, másrészt az épp általa előidézett gazdasági és szociális válság miatt már várható volt a bűnbakképzés beindítása. Az akció lebonyolítása nem lesz könnyű, hiszen azzal mégse állhat elő a vádhatóság, hogy az exminiszterelnökök megnövelték az állam adósságát. Ez a tényállás ugyanis nem meríti ki a bűncselekmény fogalmát: nem sikkasztás, nem hűtlen kezelés, nem korrupció. Hanem a gazdasági kormányzás tárgykörébe tartozó döntés, amelyért a kabinet vezetője politikai felelősséget visel.

Miután ezzel Orbán Viktor is tisztában van, Szijjártó Péterre az a szép feladat hárul, hogy próbálja valamiképp megerőszakolni a jogrendet. Hogy miért az alkotmányügyi bizottsághoz fordul, találnák ki, miként lehet a hatályos büntetőjogot az orbáni igényekhez igazítani? Feltehetően azért, mert ezt a manővert olyan alkotmánymódosítás támasztaná alá, amelynek felhatalmazásával aztán a parlamenti többség "belenyúlhat" a büntető törvénykönyvbe. Magyarán: rendelésre hoznak egy új jogszabályt, ami lehetővé teszi a 2OO2-től hivatalban volt kormányfők büntethetőségét. Mégpedig nem olyan bűncselekmények elkövetéséért, amelyekért megalapozott gyanú esetén természetesen nekik is ugyanúgy felelniük kellene, mint bármely más állampolgárnak, hanem mindazon kormányzati intézkedésekért, amelyek politikai ellenfeleik szerint kárt okoztak az országnak.

Mondani sem kell, hogy ez több szempontból is képtelenség. Mert mint már említettük, a mindenkori kormány gazdaságpolitikai döntéseiért nem köztörvényes, hanem politikai felelősséggel tartozik; mégpedig kizárólag a választóknak, akik négyévente élhetnek a megítélés jogával. Másodszor azért képtelenség ez a "kezdeményezés", mert visszamenőleges hatályú törvényalkotást feltételez, ami tudvalevően ellentétes volna az uniós jogelvekkel - nem szólva a római jog Európában alapvető tradíciójáról. Harmadszor pedig: egy ilyen jogrendi önkényesség arra vallana, hogy a hatalmon lévők az igazságszolgáltatás pártatlanságát és függetlenségét semmibe véve, immár annak teljes gépezetét politikai céljaik szolgálatába állítják.

Az ilyen törekvésnek persze vannak történelmi hagyományai. A múlt század totális rendszerei, jelesül a kommunista és a fasiszta rezsimek magától értetődőnek tekintették, hogy a jogrend és a jogszolgáltatás - vagyis az ítélkezés - alárendeltessék az uralkodó ideológia által igazoltnak vélt politikai praxisnak. És ehhez megtalálták a készséges kivitelezőket; nemcsak nyomozókat, ügyészeket és bírákat, hanem elsőbben is azokat a politikai mamelukokat, akik - például a weimari köztársaságban - "szakmailag" is elősegítették a demokráciából a diktatúrába való átmenetet. Félreértés ne essék: Magyarország nem totalitárius állam. De az oda vezető szindróma már ismerős. A jogállam lebontása egy éve folyamatban van; az úgynevezett fékek és ellensúlyok demokráciában elengedhetetlen szisztémája megbomlott. És ez nem történhetne meg aggálytalan, szégyenérzetet nem ismerő politikusok - köztük fiatal jogászok - aktív közreműködése nélkül.

Figyelmükbe ajánlható, mert talán kevesen tudják, hogy a nürnbergi perek egyikében - amely nem a náci háborús főbűnösök ügyében folyt -, azoknak a jogászoknak a felelősségét vizsgálták, akik a rendszer szolgálatában, tudván, hogy a vádak hamisak, sorozatosan ítéltek el ártatlan embereket. A klasszikus német jogtudomány reprezentánsai arra hivatkoztak, hogy a hazájuk érdekében cselekedtek, rendkívüli, küzdelmes időkben. Vagyis "magasabb szempontból" magyarázatot és önfelmentést találtak a jog és az igazság elvetésére, mondhatni "praktikus" mellőzésére. Védőik pedig azt állították, ezek a szakemberek nem felelősek azért, hogy a hatalom olyan törvényeket írt, amelyek aztán tömegek teljes jogfosztottságához vezettek.

Holott a kérdés mindig az, hogy melyik az első lépés, amely megcsúfolja a jogállamot. Mert aztán jön a következő, meg az azután következő is. És az nem mentség, hogy ma nem jutunk el a totális diktatúrák állapotába, hogy nem fasizálódunk, és nem törünk senki életére -a demokrácia minősége nem az extremitáshoz képest, amúgy relatíve méretik meg.

forrás és szerző : Mészáros Tamás publicista / Népszava


Az eredeti írás itt olvasható

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.