A Trianon-évfordulóra kiadott kormányzati segédanyagban írottakhoz hasonló ellentmondásosságok rendre felbukkannak a kormány és a kormánypárt által képviselt politikában. A történelem helyreállításának számtalanszor deklarált szándékát értékelhető lépések mellett a múlt kényszeres magyarázása, szakmai kérdésekbe való beleszólás, erőszakos szimbolikus lépések és jogi-történeti nonszenszek produkálása jellemzi, nem beszélve az antikommunista alkotmányt író egykori Kádár-miniszterről. Eközben a „táboron” belül is küzdelem zajlik a történelmi kérdésekből.
 

Oszsza meg másokkal is

A Fidesz politikájában mindig is jelentős szerepe volt a múlthoz való viszonyulásnak. Ennek ráadásul mindig volt valamiféle ellenkulturális vetülete, miszerint az általuk képviselt értékrend, múltszemlélet az „igazi”, mely szemben áll a „marxista gyökerű történetírással”, a „balliberális történelemszemlélettel” és a „magyar a legbűnösebb nemzet” nézetekkel, még ha nehezen is beazonosítható, hogy ezek pontosan micsodák.

Mindezek szellemében már az első Fidesz-kormány is jelentős lépéseket tett a történelem „helyretételére”. Bevezették a kommunizmus és a holokauszt áldozatainak emléknapját. Ehhez kapcsolódott a Terror Háza és a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont létrehozása. Jutott pénz grandiózus történelmi filmekre, melyeket iskolásoknak kötelező volt megtekinteni, volt koronaáthelyezés és -úsztatás, és egyéb szimbolikus történelem(vissza)csináló lépések, melyekért jócskán kapott hideget és meleget is az akkori kormány.

A történelem folytatódik az új Fidesz kormányban is. Az Orbán-kormány egyből egy szimbolikus lépéssel, a trianoni békediktátum évfordulóját nemzeti összetartozás napjává nyilvánító emléktörvény elfogadásával indított. A lépés pozitív kicsengésű volt, nemcsak azért, mert sikerült politikai konszenzust teremtenie – csupán néhány ellenszavazatot kapott a parlamentben - , de a törvény megfogalmazása is görcsmentesre sikerült, az erőszakos revíziós politika hibásnak bélyegzésével és más gesztus értékű kijelentésekkel.

Ennek a magatartásnak éppen az ellenkezőjéről tett tanúbizonyságot Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium személyügyi államtitkára, aki viszont idén márciusban vedlett át revízió- és holokauszt szakértővé, mikor arról beszélt, hogy a Páva utcai holokausztmúzeum szerinte felesleges indulatokat gerjesztő emlékkiállítását át kell alakítani. Az államtitkárnak a kiállításban látható terület-visszacsatolások nem tetszettek, mert szerinte „az más történet”. Annak ellenére, hogy a HDKE emlékkiállításának hibái mellett már korábban is szakmai konszenzus alakult ki, mégis jogosan vetődött fel a kérdés, hogy mi köze egy személyügyi államtitkárnak olyan történészszakmai kérdésekhez, melyekhez láthatóan nem is ért.

Duplán szimbolikus intézkedések

Bár a baloldali média paranoidabb része folyamatosan azt pedzegette, hogy a második Orbán-kormány a „múltat végképp eltörölni” elven át akarja írni a történelmet, az tény, hogy a Gál András Leventééhez hasonló megnyilvánulások legalábbis országos szinten nem voltak jellemzőek. Ugyanakkor több olyan intézkedés is történt, mely történelmi kutatóhelyeket, gyűjteményeket, például a rangos 56-os intézetet sodorta veszélybe, vagy lehetetlenített el. Azonban ezek inkább tűntek pusztán ideológiai-hatalomtechnikai megfontolások és az ész nélküli megszorító politika eredményeinek, mintsem "történelemeltörlési" kísérletnek.

A Fidesz-KDNP meghatározó politikusai ugyanakkor igyekeztek elhárítani a jobboldal és a pártkoalíció radikális-nemzeti térfelének „történelmi” követeléseit is. Ezek leginkább az alkotmánytervezet körüli, időnként nyílt csatározásokból tűntek ki. A megyék vármegyévé való visszanevezése például több forduló után végül elbukott – az ellenérv szerint felesleges támadási felület lett volna csak - de a Szentkorona-tan helyett is csupán a Szent Korona, mint tárgy szimbolikus jelentősége került bele a végleges szövegbe, így a szimbolikus tartalomból végül tartalom nélküli szimbolika lett.
 

Visszanevezés: a király új ruhája
Fotó: MTI Fotó: Kollányi Péter
 

Támogatás nélkül maradt az a kezdeményezés is, mely Jány Gusztávot, a tragikus sorsú II. magyar hadsereg népbírósági perben kivégzett parancsnokát szerette volna rangjába visszahelyeztetni. A honvédelmi vezetés eközben próbálja újra megtalálni a magyar katonai múlt hagyományait, mely többnyire szintén jelképes lépésekben merülnek ki, például, hogy újra katonai egység őrzi a koronát. A Honvédség saját hagyományaival való próbálkozásaira egyébként jellemző példa, hogy Budapest ostroma befejezésének évfordulóján a Honvédelmi Minisztérium és a Honvédség vezetői külön megemlékeztek a szovjet és a német oldalon harcoló magyar katonákról is.

Mutatkozott ugyanakkor fogadókészség is a radikálisabb „hazafias” történelemszemléletre a párt felsőbb szintjein. A Papcsák Ferenc elszámoltatási ex-kormánybiztos által vezetett zuglói önkormányzat például teret adott az egyre népszerűbb, a Jobbik által propagált rovásírás mániának, és rovásírásos üdvözlő táblákat helyeztek el a kerület határán.

A Réthelyi Miklós miniszter és Szőcs Géza államtitkár által fémjelzett kultúrpolitika viszont nem a nemzetiek szája íze szerint alakult. Itt azonban inkább aktuális, mintsem történelmi vonatkozású kérdésekben voltak belső viták, főképp Alföldi Róbert és az általa vezetett Nemzeti Színház ügyében. A NEFMI ezért többször is „liberális befolyás alatt állónak” bizonyult a minden bokor mögött liberális befolyást sejtő népnemzetiek szemében. Az első Fidesz-kormányhoz képest most nem merült fel újabb államilag szponzorált történelmi „kurzusfilm” gondolata, ami feltételezhetőleg a tragikus pénzügyi helyzetnek is köszönhető. Ugyanakkor kinyilvánított szándék, hogy az állami filmes forrásokból történelmi témákat feldolgozó filmek készüljenek. A történelem és a múlt tisztelete azonban a szimbolikus lépésekkel szemben éppen a szükséges tettek mezején hibádzik: a kemény forráselvonások épp az erre szakosodott kulturális intézményrendszert érintették a legjobban, míg például a budai várnegyed egyre égetőbb rendbehozása is egyelőre várat magára.

Antikommunista kommunisták

A Fidesz történelemhez való hozzáállásában aktuálpolitikai szempontból is a kommunizmus-ellenesség, a kommunista múlt bűneinek feltárása volt az egyik leghangosabb üzenet. Ez a téma a kormányváltás óta is rendre napirendre kerül, a legkülönfélébb kérdésekben az alkotmánytól a bíróság átvilágításáig. Ám a kommunistaellenes retorikára némi árnyékot vet, hogy miközben fideszesek exponálták magukat például az 56 utáni megtorlásokért felelős egykori belügyminiszter, Biszku Béla ügyében, aközben az Orbán-kabinet Kádár János két kormánytagjának is magas pozíciót is juttatott: az új alkotmány kidolgozásában Pozsgay Imre kapott szerepet, míg Schmitt Pál köztársasági elnök lett. Schmittnek ráadásul a rendszerváltás előtti tisztségeivel kapcsolatban a kommunista állambiztonsági szervekhez fűződő esetleges viszonya is felmerült, de az "álamfő" ilyen kapcsolataira utaló bizonyíték eddig nem került elő.

A titkosított állambiztonsági dokumentumok, levéltári akták megnyitása viszont továbbra sem történt meg, bár a Lázár János vezette Hódmezővásárhely Emlékpontja nyilvánosságra hozta az állambiztonság szigorúan titkos tisztjeinek (egy részének) névsorát. Ezt több, ma is pozícióban lévő egykori szt-tiszt eltávolítása követte, de például a külügyben maradhattak azok a volt szt-tisztek, akik ma is hírszerzőként dolgoznak. Felháborodást váltott ki ugyanakkor az a Rétvári Bence KIM-államtitkártól származó javaslat, miszerint az állambiztonsági levéltárak dokumentumait osszák szét azok között, akiket érint.

A kommunizmus örökségével szembeni megkésett hadakozás leglátványosabban az utcaátnevezésekben öltött testet. A 2011 tavaszi közterület-átnevezési hullám elsősorban a kommunista múlthoz kötődőnek vélt neveket érintette. Így lett például újra Széll Kálmán tér a Moszkva térből, és így cseréltek le számos olyan nevet, akik ugyan nem felétlenül voltak kommunisták, de a 20. század baloldali politikájához, vagy kultúrájához valamennyire kötődtek, például Koltói Anna, vagy Mónus Illés.

A Fidesz múlthoz való ellentmondásos viszonyulását leginkább az új alkotmány preambuluma, és létrejöttének körülményei jellemzik. Utóbbira már utaltunk fönt: a mostani Nemzeti Hitvallás komoly belső küzdelmek és külső kritikák után született meg, melyekben egészen bizarr történelem-visszacsináló ötletek is felmerültek. A végleges változatból több fellengzősnek, nagyzolónak ítélt rész eltűnt, például a világkommunizmus halálra sebzése. Így is maradtak még benne vitatható kijelentések, például a „zsarnoki” 49-es alkotmány el nem ismerése (melyet eddig a Fidesz is elismert, ráadásul az új alaptörvényt is erre a "zsarnoki" jogszabályra hivatkozva fogadta el az Országgyűlés), vagy a nemzeti önrendelkezés 1944. március 19. és 1990. május 2. közt felfüggesztettnek tekintése. Ezek közel állnak ahhoz a jobboldali irányvonalhoz, mely a rendszerváltás előtti korszakot illegitimnek, a viharos történelmi korszakok történéseit pedig pusztán a külső hatalmak bűnének tekinti. Ez az a leegyszerűsítő, a magyar társadalom és a mindenkori magyar állam múltbéli viselt dolgaival megbékélni képtelen gondolkodásmód, ami a mostani trianoni megemlékezésekhez kiadott segédanyag történelemszemléletét is jellemzi.

A legnagyobb történelmi-jogi nonszensz azonban az új alaptörvény szövegében található: az „Alapvetés” rész Q cikkelyének 3. bekezdése szerint ugyanis az alkotmányt ”történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni”, amiről sem jogilag, sem történelmileg nem világos, hogy pontosan mit jelent. Ugyanakkor törvényi erejű rendelkezés, mely egy írott formában soha nem létezett, merőben más történelmi helyzetben létezett szokásjog- és szabálygyűjteményre hivatkozik.

Az alkotmány előkészítésekor olyan módosító indítvány is született, mely alapján az Alkotmánybíróság köteles lett volna döntéseikor figyelembe venni a történelmi alkotmányt. Erről Gulyás Gergely, az alkotmány-előkészítő bizottság alelnöke is azt mondta, hogy értelmezhetetlen, és lehetetlen helyzetbe hozná az Ab-t. Végül a jelenlegi formula maradt a szövegben, melynek megfogalmazása kevésbé érthető, de kevésbé szigorú is: így viszont szintén egy szimbolikus tartalmától megfosztott szimbólumnak tűnik.

forrás és szerző : hirszerzo.hu / Kiss Ádám


Az eredeti írás itt olvasható

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.