Oszsza meg másokkal is

– A vitát megelőzően egy kávézóban beszélgettünk, ahol egyetértettünk abban: manapság nincs érdeklődés a konzervativizmus iránt. Tévedtünk. Ha az estének vége, megalapítjuk az új pártot – kezdi Debreczeni József. Aki persze tréfál. Az alagsori helyiségbe nyomult tömeg nemcsak az előadókat, a szervezőket is meglepte. A melegben a pilledt csend akkor lesz egyre nagyobb, amikor az előadók a jövőről, a lehetséges megoldásokról kezdenek beszélni.

Hiszen afelől vajmi kevés a kétség: nincs a mai placcon a szó eredeti értelmében vett konzervatív párt. Hogy az milyen is? Debreczeni szerint a gyökerek Dessewffy Aurél Fontolva Haladók Pártjánál, illetve az 1846-ban létrejött Konzervatív Pártnál keresendők. Mert a konzervativizmus szemléletmód, a radikalizmus ellentettje. Amely nem hisz a forradalmi, hirtelen változásokban, inkább a szerves fejlődésben látja a reformok útját. A gazdasági, egyéni szabadságjogok terén pedig elfogadja a liberális alapértékeket.
 

Riskó Gáspár felvétele

– Aki konzervatív, de antiliberális, az valójában reakciós. Antall József nem is használta magára ezt a jelzőt. Ő mindig nemzeti elkötelezettségről beszélt, önmagát Európában hívő, liberális, kereszténydemokrata politikusként írta le. Aki a kereszténydemokráciát is csak laikusként tudta elképzelni, amelyben az egyházak nem működnek együtt politikai szereplőkkel. Ám az ösvényen nem talált követőkre. Torgyán a radikalizmus operettváltozatában alakított, s bár ’96-ig Orbán látszott az antalli örökség letéteményesének – hm, nem lett.

– A Fidesz neofita. Sok a behoznivalója – így Pusztai Erzsébet. – Nem élik, hanem vallják a hitüket. Mert ez ma divat, hasznos. Ezért kell bizonyítani, hogy mennyire jó konzervatívok. Amikor Antall a pápával találkozott Budapesten, nem csókolta meg a gyűrűjét, államfőként fogadta. Ő is úgy tartotta, hogy a vallás, a hit az emberek természetes létmódja, s bár a társadalomnak is fontos összetartója, de nem politikai tényező. Másik dimenzió.

Pusztai számára a konzervativizmus a természetből ered, meglátható például a szervezet törvényszerűségeiben is. Amelynek ugyanúgy egyensúlyra van szüksége, mint egy társadalomnak, s ugyanúgy kárát látja, ha eltűnnek a fékek és egyensúlyok, ahogy egy jogállam.

– ’89-ben döbbenten olvastam egy cikket arról, mennyire elmaradnak a szocializmusban élők egészségügyi mutatói a nyugati emberétől. Ez is a radikális változások következménye. A kommunizmus erőszakkal nyúlt bele a társadalom szövetébe, ami nem maradhatott egészségügyi hatások nélkül. A konzervativizmusnak itt is lenne dolga: a szocializmus kényszerű kollektivizmusát és a liberalizmus túlzó individualizmusát kellene kiegyenlítenie. Hozzáteszi: a fontolva haladás nem azt jelenti, hogy ha kell, nem műt az orvos. Ám amikor operál, óvatos.

Kerék-Bárczy Szabolcs hevesebb negyvenes. Szerinte az elmúlt húsz év csatái konzervatívok, baloldaliak, liberálisok között „totál értelmetlenek voltak”, egyébiránt pedig nem hajlandó a jelen kormánnyal szemben azt bizonygatni, itt ő a konzervatív. „Megalázó volna.”

Jobban érdekli a közös nevező, amely összekapcsolja az ellenzékieket. Egy szóval? „A normalitás.” Ismerős? („Normális Magyarország”, MDF-szlogen, 2006) Cizelláljuk még. – Nyitottság kell, kíváncsiság, kiszámíthatóság és szavahihetőség. Harminc fölött politikai értékekben az ember véleménye már ne nagyon változzon. Gyakorlati kérdésekben módosulhat, ha az hitelesen, racionálisan megmagyarázható. Nem számítanak az izmusok, másodlagos, ki mit gondol az állam szerepéről oktatásban, egészségügyben, önkormányzatokban. Fontosabb az emberi méltóság tisztelete. Ezek lennének egy új szövetség elvi alapjai. S a gyakorlat? Kerék-Bárczy szerint a kormányváltást csak „minőségi kultúraváltással” együtt érdemes végrehajtani. Amelynek fontos része a gazdasági-politikai élet szerves egységére épülő oligarchikus rendszer lebontása.

– Ehhez nem értelmiségiként kell hozzáfogni, hanem pragmatikus, a közéletben jártas emberként. Kompromisszumokat, vádalkukat kell kötni, de aki ezt teszi, annak kívülállónak, hitelesnek kell lennie. Toleránsnak mindenki iránt, aki szembenézett a múltjával, elfogadja a demokratikus értékeket. A forma szerinte másodlagos. A lényeg: minden egyéni választókerületben eggyel több szavazatot kell szereznie a demokratikus ellenzék emberének, mint a kormánypártinak és a jobbikosnak. (Debreczeni rutinos. Azt mondja, egy voks helyett legyen száz. Annyit még a Fideszhez húzó OVB-s tagok se tudnak megenni.)

Kerék-Bárczy a Gyurcsány-féle javaslat mellett teszi le a garast. A Fidesszel szemben mindenütt egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt álljon a páston. S hogy ezt miképp lehet elérni? Pártszövetségben? Koalícióban? Több párt választási együttműködésevel? Az exfórumos politikus megfordítja a sorrendet: előbb politizálni akaró, az értelmiségi létből kilépő emberek kellenek, tiszta pénzügyi források meg persze konzervatív szavazók.
– Nincs annál nevetségesebb, mint amikor hárman felszaladunk a nem létező barikádra! Negyvenévesen nem tudok kire mutogatni! Csinálják az öregek? Vagy a ma született bárányok? Akiknek többsége ráadásul ugyanazt a korrupt, impotens politikát folytatja, mint elődei? Nekünk kell kiizzadni a megoldást.

Int, lesznek furcsa javaslatok. Orbánviktorosan: nonortodoxok. Kapcsolatfelvétel azokkal, akiket korábban reggel, délben, este bíráltunk. Szövetségkötés szavazatkényszerből, nem csupa szimpátiából. S a nevek? Debreczeni szerint Bokrostól tán nem állna távol egy fent körvonalazott alakulat emblémájává lenni, s idővel Dávid Ibolya is regenerálódhat politikailag. Kerék-Bárczy Bajnai Gordon nevét említi, s azt: tárgyal magánemberekkel, vállalkozókkal, a demokrácia híveivel.

– A feladat óriási, csodaszép. És majdnem megoldhatatlan. De meg kell oldani.
Rásóhajt az apró terem.

forrás és szerző : 168ora.hu


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.