Gyurcsány erkölcsi hulla, Orbán haldoklik?
2011.09.19. 05:25

Hatalmi helyzeténél fogva persze az akaratát, egyéniségét, értékrendjét, gondolkodásmódját, jellemét ráerőltetheti az országra, a pártjára, a frakcióra, a kormánypártokra, a szavazóira, de politikusi mítoszával, a személyéhez kapcsolódó várakozásokkal, csodavárásokkal alighanem leszámolhat. Ha ugyanis Gyurcsányból erkölcsi hulla lett, akkor a Wikileaks-táviratok nyilvánosságra kerülése után Orbán Viktor legalábbis haldoklik.
Oszsza meg másokkal is
A hazudozás kódolva van a politikában. A magyar politikában különösen. Gyurcsány Ferenc ezt 2006-ban maga tárta fel az őszödi beszédében, Orbán Viktort most a WikiLeaks-táviratok leplezték le. Kérdés, ez elég-e ahhoz, hogy politikai ellenfele után ő is menjen a süllyesztőbe?
A részletek már jól ismertek. Orbán többször is fontosnak tartotta kihangsúlyozni az üzleti és diplomáciai partnerei előtt, hogy „ne figyeljenek arra, amit azért mondok, hogy megválasszanak”, illetve „hagyják figyelmen kívül, amit mondok”, ami lefordítva azt jelenti, hogy az érintettek ne vegyék komolyan a retorikáját, a választási ígéreteit, a kampánybeszédeit, mert ezek bár politikusi munkássága részét képezik, de nem feltétlenül esnek egybe a Fidesz, illetve az ő konkrét terveivel.
Magyarázhatjuk e szavakat sokféleképpen, de lényegében ez nyílt beismerése annak, hogy Orbán maverick politikusként („politikai hamisjátékosként”) kettős beszédet használt politikai-választási céljai elérése érdekében, félrevezetve, becsapva, átverve – ahogy tetszik – a szimpatizánsait, a szavazókat, a magyar közvéleményt éppúgy, mint a nemzetközi partnereit. Ezt a Fidesz-körökben régóta alkalmazott gyakorlatot Urbán László egykori pénzügyminiszterjelölt 1998-ban egyértelműen megfogalmazta, amikor elkotyogta, hogy egy dolog a kampány, s más dolog a kormányzás, amibe bele is bukott, hiszen megszegte a hallgatás törvényét, s erre nem volt bocsánat.
Hatalomra kerülése után a Fidesz már nélküle folytatta a magyar politikai életben mindinkább eluralkodó gyakorlatot (Hazudj, csak rajt ne kapjanak!). Majd az első Orbán-kormány leváltását követően a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány alatt az MSZP is hazudott éjjel, és hazudott nappal, ami az új évezredben oda vezetett, hogy a politikai elit végletesen elszakadt a szavazóitól, a valóságtól, s kormányzásával elindította a lejtőn az országot, s annak polgárait.
Gyurcsány – felismerve ennek a politikának a végzetes következményeit – 2006 májusában, a választási győzelem után (az ellenzékkel egymásra licitálva ekkor is fűt-fát ígértek a választóknak) önként állt ki a szocialista frakció elé, hogy aztán a beszéd szeptemberi kiszivárogtatása után céltáblája legyen annak az Orbánnak, aki egyrészt tévévitájuk után csak egy ütős visszavágási alkalomra várt ("Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed"), másrészt nyilatkozataiban következetesen tagadni kezdte, hogy ő valaha is hazudott volna.
A CNN-nek szeptemberben mondta azt, hogy soha nem hazudott a magyar embereknek, a Die Weltnek pedig október 23-án nyilatkozta azt, hogy politikusként még soha nem hazudott, mert „egy politikus számára az jelenti az egyetlen alapot ahhoz, hogy a közéletben maradhasson. A választók, illetve a közvélemény félrevezetése olyan dolog, amit soha nem lehet elfelejteni.” S ezt el is hitték neki, ahogy jellemének foltjait („Ne mi kapjuk a legtöbbet!”), politikusi kanyargásait (liberalizmustól a populizmusig) sem kifogásolták.
Orbán azokban az őszi hónapokban nyilvánvalóan politikai tőkét igyekezett szerezni riválisa „hazugságbeszédéből”. A Die Weltnek adott interjúban is kihangsúlyozta, hogy a miniszterelnök beismerte, tudatosan becsapta a választókat. „Ilyen cselekedetek után egy miniszterelnök egyetlen nyugati demokráciában sem maradhatna hatalmon… Le kell mondania. – hangoztatta, mert – …ez nem politikai, hanem erkölcsi kérdés…A magyarok nem akarnak egy olyan rendszerben élni, amely hazugságokon alapul. Az emberek egy tiszta és átlátható politikát akarnak.”
* A nyilvánosságra került követségi jelentéseket olvasva – ha következetes – most Orbánnak is le kellene vonnia a konzekvenciákat, illetve az ember azt gondolná, hogy a képmutatás, a cinizmus, a kettős beszéd nyilvánosságra kerülése után a közvélemény, a médiumok, az ellenzék ebben a válságos helyzetben ismét hiperérzékenyen reagál a miniszterelnök távozását követelve. De nem ez történik!
A magyar politikai elitet leleplező WikiLeaks-táviratok közlése után elemi felháborodás alig, meghökkenés és tanácstalanság annál inkább tapasztalható. Gyurcsány beszédének kiszivárogtatása után 2006 októberében utcai zavargások törtek ki, a tv-székházát felgyújtották, a közbeszédet, vitákat Gyurcsány lelepleződése uralta, aki aztán nem sokkal később bele is bukott az öszödi beszédébe, s politikai karrierje is véget ért, alighanem véglegesen. Orbán lelepleződése viszont alig váltott ki érdemi reakciókat. Az ellenzék előállt a kötelező dörgedelmekkel, a médiumok pártállástól függően foglalnak állást (jobboldalon bagatellizálva az ügyet), a közvélemény ingerküszöbét pedig alig érik el a közlések, amelyek a magyar politikai elit romlottsága mellett, a mostani, demokratikusnak mondott hatalomgyakorlásra is súlyos árnyékot vetnek.
Mindez persze nem változtat a tényen, hogy Magyarország legbefolyásosabb embere (az ember, aki soha nem hazudott) mégis csak lelepleződött, s neki is Pinokkió orra nőtt. Szíjjártó ugyan ezt az ügyet is megpróbálta „elkenni”, közölve, hogy "az amerikai szórakoztatóipar napról napra megjelenő újabb és újabb fejezeteivel nem kívánunk foglalkozni", mert szerinte "az ilyen esetek csak arra jók, hogy az amerikai diplomáciát abszurd és komolytalan színben tüntessék fel".
Ez belföldi használatra megint csak hatásos parasztvakítás lehet a Fidesz-híveknek, ám a közvélemény bizonytalankodókból álló részében alighanem tovább rombolja az Orbán-mítoszt, s a külföld szemében is tovább erősítette Orbán elszigetelődését, illetve semmibe vételét. Orbánt – ezt a WikiLeaks-táviratokból is kiderül – a Nyugat korábban ellenzéki pártvezérként is „beárazta”, s most kormányfőként is folyamatosan beárazza. Hogy milyen eredménnyel, azt a magyar diplomácia „sikerei” jól mutatják.
Orbán jelenleg még stabilan kézben tartja a pártját, a frakciót és híveinek egyre csökkenő táborát is. Az ország számára azonban nemzetközi szereplése, annak megítélése már terhet jelent, ezt uniós elnökségünk felemás megítélése, illetve az ország nemzetközi elszigetelődése világosan jelzi. Most a WikiLeaks-táviratok nyilvánosságra kerülése is megerősíti, hogy az ország érdekei szempontjából Orbán személye, habitusa, politikája, gazdaságpolitikája erősen kontraproduktív. Ezért most már nem csak az a kérdés, hogy melyik minisztert, vagy államtitkárt cserélik le, hanem az is, hogy a magát utcai harcosnak tituláló Orbánnak nem kellene-e ezzel a Pinokkió orral háttérbe vonulnia?
Gondoljunk csak bele: ezentúl Orbán minden hazai és külföldi szereplése, kijelentése, ígérete, állásfoglalása mögött ott lesz a kérdőjel: ez most blöff, átverés, hitegetés vagy tényleg komolyan gondolja, amit mond? S a vezéralak mögé képzeljük el a tablót is. A rendszer által mára „kitermelt” elitet, a parlamenti patkó jobb és baloldalán ücsörgőket, a mamelukokat, a holdudvart, a klientúrát, az ellenzéket. Momentán ez a választék. 1998 óta – váltógazdálkodásban – ez az elit irányítja, uralja, s „vakítja” az országot kölcsönösen leleplezve egymást. A kiesők (MDF, SZDSZ, Kisgazdapárt, MIÉP) mellett 2011-re maradt még két-három leamortizálódott vagy éppen leamortizálódó „nagynevű” csapat, s az első osztályba feljutó kiscsapatok, egyelőre jelentéktelen és/vagy piacképtelen politikai erők. Csoda, ha ilyen a színvonal, ha idáig jutott az ország? S a parlamenten kívül? Egyelőre – alternatívaként – harmadik út, más erkölcsiséggel felvértezett politikai erő nem mutatkozik, ami jelzi, hogy a következő években is a kiábrándító lehetőségek közül választhatunk.
* Az ország balsorsa, hogy egyelőre Orbán volt az utolsó esély. S a WikiLeaks-táviratokban nyilvánosságra került részletek ellenére marad még a remény, hátha változik valami. Hátha „megvilágosodik”, mint Gyurcsány Öszödön. Csakhogy a nyár végén és az ősz elején eddig kiábrándító tényekkel szembesülhettünk. Orbán nem korrigál, nem visszakozik, nem helyesbít, pofonokat, sallerokat, kokikat osztogat, korábbi ígéreteivel szembe megy (egykulcsos adó), nem nevezi nevén a valóságot (nem megszorít, átstrukturál), ragaszkodik a nyilvánvalóan „elkúrt” dolgaihoz.
Hatalmi helyzeténél fogva persze az akaratát, egyéniségét, értékrendjét, gondolkodásmódját, jellemét ráerőltetheti az országra, a pártjára, a frakcióra, a kormánypártokra, a szavazóira, de politikusi mítoszával, a személyéhez kapcsolódó várakozásokkal, csodavárásokkal alighanem leszámolhat. Ha ugyanis Gyurcsányból erkölcsi hulla lett, akkor a Wikileaks-táviratok nyilvánosságra kerülése után Orbán Viktor legalábbis haldoklik. Nem hiteles ember többé, ezért – követve a Die Weltnek általa megfogalmazott elvárásokat – be kellene adnia a lemondását, s át kellene adni pártjában a kormányrudat egy kevésbé utcai harcos felfogású, hitelesnek tartott politikusnak. Ez volna most az ország érdeke.
Félő azonban, hogy erre nem kerül sor, hiszen ő hosszú távra akarja bebetonozni a hatalmát, s erre a WikiLeaks-táviratok egyike is utal. Orbán az amerikai nagykövettel 2007 júniusában folytatott beszélgetése egy pontján "félig, de csak félig viccelve" azt mondta, hogy "2014 után nem fogunk tudni veszíteni". S ennek a kijelentésnek mára súlyos következményei vannak. Orbánnak legyen 2011-ben bármekkora Pinokkió orra is, nem akar veszíteni. Hatalmát, rendszerét ennek a célnak az érdekében alakítja ki. S nem vonatkoztatja magára a más politikusokkal kapcsolatosan megfogalmazott premisszáit sem. Nem változtat, de nem is áll félre, s az iránt sem hagyott kétséget, hogy a továbbiakban sem hagy fel a kétszínű beszéddel.
Lovasberényben, a kihelyezett kormányülésen az origo tudósítójának kérdésére, hogy valóban elhangzottak-e bizalmas beszélgetéseken azok a kijelentések, amelyeket a Wikileaks-en publikált táviratokban az amerikai nagykövet neki tulajdonít, és ha igen, akkor ez azt jelenti-e, hogy nem mondott igazat a kampányban, azt felelte: "Most is azt mondom külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek: amit csinálok". Vagyis amíg Gyurcsány azt mondta Őszödön, hogy nem hazudhatunk tovább, Orbán Lovasberényben azt üzente - kitérve a konkrét válasz elől -, hogy továbbra is mást mond és mást cselekszik.
S amíg ő van kormányon, addig ezeket a kijelentéseit külföldi partnereink az ország megítélésébe is „beárazzák”.
forrás és szerzú : hirszerzo.hu / Sebők János
Az eredeti írás itt olvasható
|