Oszsza meg másokkal is

Újabb válasz Seres Lászlónak

Előzmények:

Seres László: Nácikkal a Fidesz ellen?
Tokfalvi Elek: Hogyan juttassuk hatalomra a Jobbikot?
Szegő Edit: Áginak igaza van - válasz Seres Lászlónak

Az 1989-90-es rendszerváltás óta állandóan napirenden van nálunk a „weimarizálódás” jelensége. Tömérdek kül- és belföldi megfigyelő hívta fel a figyelmet arra, mennyire törékeny a magyar demokrácia, és mennyire reális a veszély, hogy a széthúzó demokratikus pártok viszálykodásában egy totalitariánus párt emelkedik ki, megszilárdítja a hatalmát, majd pedig a tömegek támogatásával szétrombolja a politikai rendszer alapjait.

Mindeddig szófia beszédnek, ostoba fecsegésnek tartottam, hogy weimari köztárság végnapjaival, és a fenyegető náci hatalomátvétel rémével riogatták a hazai közvéleményt. Mígnem legnagyobb megdöbbenésemre a legkisebb, baloldali ellenzéki párt, az LMP tekintélyes személyisége felvetette, hogy a 2014-es választáson, a Fidesz-KNDP nagyarányú legyőzése, és a mostani ciklusban hozott kétharmados törvények, valamint az új alkotmány felszámolása érdekében mind a három, jelenleg ellenzéki pártnak átmenetileg össze kellene fognia. Vagyis „technikai koalíciót kellene létrehozni” a baloldali politikusok által eddig rasszistának, antiszemitának és demagógnak, tehát eleve koalícióképtelennek tartott második legnagyobb ellenzéki párttal, a 2010 tavaszán szinte váratlanul parlamenti erővé vált Jobbikkal.

Karácsony Gergely forgatókönyve szerint – melyet a Jobbik gyöngyöspatai győzelme után tett közzé - az egyesült ellenzék nagyarányú győzelme után meg lehetne teremteni a „fair választási rendszert”. Az elképzelt választási diadal után egy hónapon belül újra választásokat kellene kiírni a parlamentben, melyen az addig átmenetileg szövetségre lépett ellenzéki pártok már egymás ellen indulnának.

Ha a Jobbik az NSDAP, a náci párt utóda, Vona Gábor pedig Adolf Hitler reinkarnációja, ahogy erre itthon és külföldön számosan utaltak, az ellenzék vezetői közül ki alakítja majd Franz von Papen, a nácikat hatalomra segítő jobboldali német politikus, kancellár dicstelen szerepét? Schiffer András? Vagy Mesterházy Attila? Esetleg, ha szépen megkérik, Gyurcsány Ferenc sem riad majd vissza attól, hogy hatalomra segítse a Jobbikot?

* Tisztában vagyok, hogy a Jobbik csak távoli rokonságban áll az NSDAP-pal, a nácikkal, és Vona Gábor pedig egyenesen kikéri, ha Hitlerhez hasonlítják. Az viszont tény, hogy a Jobbik alapvetően demagóg, irreális vágyak megvalósítását zászlajára tűző, vitathatatlanul antiszemita (az ő megfogalmazásukban: anticionista) párt, mely elsősorban cigány kisebbség és a nem-cigány többség közötti feszültség további élezésére építi politikáját, s ezt az aljas célt különböző egyenruhát viselő híveinek masíroztatásával szolgálja. Gazdaságpolitikai programja: lépjünk ki a Európai Unióból, üzenjünk hadat a globalizációnak, viszont a Nyugat, múltbeli érdemeinkre tekintettel, bőkezűen támogasson bennünket. Végül mit lehet várni attól a párttól, melynek tagjai kettős kereszteket avatnak és keresztény Magyarországról szónokolnak, ugyanakkor teljes mellszélességgel kiállnak a muszlim szent háború mellett? Nyilvánvaló, hogy a realitásokat ennyire elutasító, demagóg mozgalommal még átmenetileg sem lehet koalícióra lépni, mert ezzel a demokratikus, mindenféle messianizmust elutasító pártok a saját halálos ítéletüket írják alá.

Érdemes felidézni a kommunista pártokkal kötött koalíciókötéseket Magyarországon. 1945 és 1948 között az MKP – igaz, maga mögött tudva a Vörös Hadsereg támogatását -, kezdettől koalícióra kényszerítette a FkgP-t, az MSZDP-t a NPP-t – majd „leszalámizta” és szétverte őket. Ez nemcsak azért történt, mert Moszkvából erre utasították Rákosit és társait, de azért is, mert teljesen irreális cél megvalósítására, a tőkés magántulajdon felszámolására és a szocializmus gyors felépítésére törekedtek, továbbá számoltak a harmadik világháború kirobbanásával is. Márpedig ez a „program” megkövetelte a hatalom abszolút koncentrációját.

Szóval: hogyan értelmezzük az LMP-s Karácsony Gergely szavait? A magyar Franz von Papen három, evidenciának tekintett tételre alapozza a gondolatmenetét. Egyrészt arra, hogy a Fidesz-KDNP „brutálisan aránytalanul” alakítja át a magyar választási rendszert. Másrészt feltételezi, hogy ez a rendszer a „diktatúrára hajazó” mesterkedés ellenére demokratikus marad. Így lehetővé teszi, hogy a három, jelenleg ellenzékben lévő párt, az MSZP, a Jobbik és az LMP győzzön, azaz együttesen több szavazatot szerezzen, mint a Fidesz. Végül, és ez eszmefuttatásának legbizonytalanabb eleme, azt is feltételezi, hogy az ellenzék 2014-ben ugyanolyan elsöprő arányban győz majd, mint 2010 áprilisában a Fidesz, azaz megszerzi a magyar választók szavazatainak több mint kétharmadát.

Karácsony azonban diszkréten hallgat néhány apróságról. Például arról, hogy milyen hatása lenne a magyar választókra, ha a két demokratikus baloldali párt, még ha csak átmenetileg is, legitimálna egy, a totalitarizmussal kacérkodó, demagóg jobboldali pártot. Akkor is érdemes lenne megkötni a „technikai koalíciót”, ha mondjuk 2014-ben a Jobbik lenne a legnagyobb párt (értelemszerűen több mandátummal, mint az elképzelt vereség után a Fidesz-KDNP), és az MSZP meg az LMP egyenként csak a szavazatok 8-10 százalékát szerezné meg? Ki garantálná ebben az esetben, hogy a legerősebb erő, a Jobbik nem borítja fel a még ellenzékben kötött megállapodást, ugyanúgy, mint az SZDSZ tette 1994-ben, amikor faképnél hagyta a Fideszt, és az MSZP koalíciós partnere lett a hatalomban való részesedés kedvéért? Miért kockáztatnák Vona Gáborék a frissen megszerzett abszolút többséget a lehet, hogy csak illúziónak bizonyuló kétharmadért?

* El kell ismerni, nagy kihívás a jelenlegi ellenzéki pártoknak, hogy a Fidesz, élve kétharmados többségével, új alkotmányt fogadott el, s ebből kiindulva átalakítja a választási rendszert. Az új, közel kétszáz fős parlamentbe bizonyára nehezebb lesz bekerülni, mint eddig. Mégis, Magyarország megmarad többpártrendszerű demokráciának, melyben az ellenzék, amennyiben a többség elégedetlen a kormány politikájával, legitim módon leválthatja a hatalmon lévőket.

Mivel „minden pártnak maga felé hajlik a keze”, világos, hogy például az új választási törvény megalkotásakor a Fidesz-KDNP igyekszik tekintetbe venni saját valóságos, vagy vélt érdekeit. Ha 2014 tavaszára a kormánypárt, és személyesen Orbán Viktor elveszíti jelenleg még meglévő népszerűségét, az ellenzék demokratikus pártjait semmi sem gátolhatja meg, hogy hatalomra jussanak. Taktikázhatnak úgy, hogy az egyfordulós választásokon mindenütt csak egy ellenzéki jelöltet indítanak, aki az eddiginél több ajánlócédula összegyűjtése után is megszerzi a mandátumok többségét. A nyugati demokráciák története azt bizonyítja, hogy a rossz kormányzás, a népszerűség elvesztése ellen semmiféle választókerület-manipulációval nem lehet védekezni. Azt a lehetőséget azonban, hogy egy demokratikus párt összefogjon egy totalitariánius ideológiára hajlamos, demagóg párttal a legitim, alkotmányos rend ellen, egy igazi demokratának el kell utasítania.

Ha nem, akkor úgy jár, mint néhány évi börtön után szabadon engedett, végül 1969-ben meghalt Franz von Papen, aki átmenetileg Hitlerrel szövetkezett. Luciferrel akarta kiűzni Belzebubot, de végül egy ördögi hatalmat segített hozzá ahhoz, hogy lángba borítsa a világot.

Hozzászólna a vitához? Más a véleménye? Írjon: olvaso@hirszerzo.hu

forrás és szerző : hirszerzo.hu / Pelle János


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.