|
Kádár János kínai szövetségét élesztette újjá Orbán
2011.07.04. 19:17
Egy régi „reformszövetséget” élesztett újjá Orbán Viktor a kínai miniszterelnök hétvégi magyarországi látogatásakor. Peking szemében akkor értékelődött fel először Magyarország, amikor a kínai közgazdászok hosszan tanulmányozták, majd átvették a Kádár-kori életszínvonalat megalapozó 1968-as gazdasági reform legfőbb elemeit. Az utóbbi évtizedekben megvalósult kínai csodának magyar alapjai vannak.
Oszsza meg másokkal is
„A magyar tapasztalatok kissé egyoldalú pozitív beállítása tükrözi a jelentés készítőinek azt a szubjektív óhaját, hogy egyrészt Kínában elfogadtassák a reform szükségességének gondolatát, másrészt, hogy elsősorban az ún. magyar modellt adaptálják” – értékelte a Külügyminisztérium 1982-ben azt a szakértői jelentést, melyet a magyar gazdaságot vizsgáló kínai delegáció készített a saját pártvezetése számára „belső használatra”. A minisztérium feljegyzése jól mutatja azt a lelkesedést, amely az 1960-as években elindított magyar reformokat övezte Pekingben.
Az Orbán Viktor miniszterelnök által a hétvégén „új szövetségnek” nevezett kínai-magyar partnerség gyökerei az 1970-es évekbe nyúlnak vissza, amikor a kommunista diktátor, Mao Ce-tung halála után a pekingi pártvezetés Teng Hsziao-ping irányításával reformokat vezetett be megalapozva azt a gazdasági csodát, ami napjainkra Kínát a világ második legnagyobb gazdaságává tette. Miután Peking 1978 decemberében meghirdette „a reform és nyitás politikáját” a kínai közgazdászok tanulmányozták a kapitalista és a szocialista államok fejlődését, hogy saját modelljüket kialakítsák: ekkor fedezték fel maguknak az 1968-as magyar „új gazdasági mechanizmust”, melynek több eleme nagy karriert futott be a távol-keleti országban.
A hetvenes évek végén, nyolcvanas években kialakult „reformszövetség” formálódását feldolgozó Vámos Péter történész a Történelmi Szemlében tavaly megjelent tanulmányában leszögezte, Magyarország azért került a kínai érdeklődés középpontjába, mert Pekingben úgy találták, hogy nálunk a piaci mechanizmusok beépültek a gazdaságirányítás rendszerbe, és a magánvállalkozások is – korlátozott – lehetőségeket kaphattak”.
A most felélesztett szövetség az 1990-es években halt el, azután, hogy Magyarország a kelet-európai országok közül egyedüliként elítélte a Tiananmen téri, demokráciát követelő diáklázadások vérbefojtását.
„Kínai színezetű szocializmus” magyar mintára
A kínai állampárt vezetése a Mao által szorgalmazott, milliók halálához vezető, az országot gazdasági-társadalmi válságba taszító modernizációs kísérletek – a Nagy Ugrás és a kulturális forradalom – után felismerte, hogy gazdasági reformokra van szükség.
Teng Hsziao-ping – az 1976-ban meghalt Mao híveinek hatalomból való kiszorítása után néhány évvel – óvatos reformokba kezdett. Különösen a mezőgazdaság területén volt aktív, ugyanis a pártvezetés rájött, hogy az egymilliárdos népesség élelmezése épp úgy ellátási, mint politikai kérdés is: a rendszer támogatottságát csak így lehetett növelni. Ennek keretében leépítették a kommunákat – a téeszeket –, a földeket pedig felosztották művelésre a családok között, akik már a piacra is termelhettek.
Kádár János kínai vezetők társaságában - az asztal jobb oldalán ott ül Teng is
Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum
A mezőgazdaság „kiigazítása” viszont önmagában nem volt elég, a gazdaság egészének átalakításához összetett modellekre volt szükség, főleg, hogy Teng elhatározta, „sajátosan kínai színezetű szocializmust” fog építeni, ami más lesz, mint az erősen központosított, merev tervutasításos szovjet szisztéma. Azt Teng is elismerte, hogy előzetes tervek nélkül kezdtek bele a reformokba – ahogy egy alkalommal fogalmazott: Mao halála után „a köveket tapogatva keltek át a folyón” –, ezért az kínai állampárt szétnézett a nemzetközi porondon, honnan tudna a gyakorlatban is működő módszereket átvenni.
A kínai szakemberek a hetvenes évek végén kirajzottak az országból, hogy tanulmányozzák a kelet-európai országok gazdaságait, és így találtak rá a reformokkal már tíz éve kísérletező, időközben jelentős életszínvonal-emelkedést elérő Magyarországra.
Helyben másolt módszerek
Hazánkba 1979-ben érkezett egy közgazdászokból és marxista elméleti szakemberekből álló delegáció. Bár Kína ebben az időszakban a szocialista táboron belül a Szovjetunió fő ellenfelének számított – így érdekében állt volna éket verni Moszkva és szövetségese, Magyarország közé – a látogatást óvatosan kezelték, mert nem akarták, hogy a küldetést bármi veszélyeztesse.
A delegáció így nem hivatalos formában jött Budapestre, formálisan a kínai nagykövetség vendégei voltak. Viszont a látogatás súlyát mutatja, hogy a küldöttséget a Marxizmus-Leninizmus-Mao Ce-tung Eszméi Intézet igazgatója, a pekingi Akadémia egyik alelnöke, Jü Kuang-jüan vezette. A Magyarországon végzett kutatásról 1981-re külön kötetet készült, melyet 3700 példányban nyomtattak ki „belső használatra”. A korabeli viszonyokat jól illusztrálja, hogy ehhez az anyaghoz a magyar kormány a szovjet nagykövetségen keresztül jutott hozzá.
|
Mit tanult tőlünk Kína?
|
|
A kelet-európai tapasztalatok applikálása, a magyar modell egyes elemeinek átvétele „biztosította a kínai reform hosszú távú sikerességét” – írta a Modern China című folyóiratban 1985-ben megjelent Külföldtől tanulni című cikkében Nina Halpern, az egyik legismertebb Kína-kutató.
Halpern szerint a kínai szakembereket elsősorban a magyar árképzési rendszer foglalkoztatta, amely a mesterséges, kizárólag államilag meghatározott árviszonyok helyébe új számítási metódust léptetett lehetővé téve, hogy a kereslet és kínálat viszonya meghatározó legyen ezen a téren is. Az 1970-es évek végén az új gazdasági mechanizmussal foglalkozó cikkek már a reform legfőbb elemeként azonosították a magyar árképzési rendszert.
Szintén követendőnek tartották a kínai közgazdászok a magyar vállalatirányítási szisztémát is. Lényegesnek tartották azt, ahogyan Magyarország decentralizálta a gazdaságirányítást és felkészítette a kádereket az átállásra. Ehhez igazodva Kína is elkezdte a vállalatvezetők képzését, sőt ennek jegyében 1984 júniusában a nagy állami cégek menedzsereit levizsgáztatták.
Halpern szerint az 1970-es évek végén mutatkozott meg, hogy Kína mennyire nyitott a világra és bárkitől kész tanulni, ötleteket átvenni. Szerinte erre utal, hogy nemcsak Magyarországot tanulmányozták a szakembereik Kelet-Európában, hanem a jugoszláv és a román gazdaságot is. Ám az előbbi esetében úgy látták, hogy a központi vezetés túlzottan kiengedte a gyeplőt a kezéből, Románia esetében pedig pont az ellenkezőjét tartották problematikusnak.
A kínai szakemberek ugyanakkor kritikusan vizsgálták a magyar modellt, látták a gazdasági és politikai hátrányait, azt, hogy a magyar gazdaság az 1980-as években válságba került, ezért csak egyes elemeit tartották átemelendőnek. Hogy pontosan miként építette be a pekingi kormányzat az új gazdasági mechanizmust a gazdaságpolitikájába, még feltáratlan.
|
Később a kínai sajtó is népszerűsítette a „magyar modellt”, amely az ország eladósodása és reformok felpuhítása miatt a nyolcvanas évekre válságba került, de a pekingi propaganda ezt sokáig elhallgatta. Ebben az időszakban „sokat fordítottak a magyar reformközgazdászok cikkeiből, a nyolcvanas évek első felében a Gazdaságkutatás (Jingji Yanjiu) című folyóirat folyamatosan hozta ezeket az írásokat” – hangsúlyozta a Hírszerzőnek Vámos Péter történész.
Teng Hsziao-ping egy kínai plakáton - tanult tőlünk
Így nagy tekintélynek örvendett az új gazdasági mechanizmus atyja, Nyers Rezső, és felhasználták a szocialista gazdaság alapjelenségeit kutató Kornai János vagy a Pénzügykutató Intézetet vezető Kopátsy Sándor írásait. A szakértői kapcsolatok szorosabbra fűzését szolgálta 1982-ben a Tőkei Ferenc sinológus vezette társadalomtudós csapat vendégül látása Kínában.
A magyar modell elismertségét mutatja, hogy 1985-ben a kínai külügyminisztérium magas rangú vezetője már arról beszélt a magyar nagykövetnek, hogy a kelet-európai országok azokkal a módszerekkel modernizálják a gazdaságukat, melyeket Magyarországon és Kínában dolgoztak ki.
Felolvasztott, majd befagyasztott kapcsolatok
A „magyar modell” egyes elemeinek adaptálása hozzájárult az 1960-as években mélyponton lévő diplomáciai kapcsolatok rendbetételéhez is. „A nyolcvanas évek első felében Magyarország volt Kína legaktívabb partnere” – írta Vámos Péter a „Kína változik. Úgy látszik, nekünk is változtatni kell” című cikkében.
|
Mi volt az új gazdasági mechanizmus?
|
|
Az 1968. január 1-jén bevezetett új mechanizmus intézkedései három területet érintettek. Megszűnt a mindent átfogó tervutasításos rendszer, a vállalatok nagyobb önállóságot kaptak, beleértve esetenként a külkereskedelem jogát. Az állami tulajdonban maradt cégek működését utasítások helyett részben a piaci kereslet-kínálat, részben az állami gazdasági szabályozók –adók, támogatások – határozták meg.
Új árrendszer alakítottak ki. Így árak egy részét a kereslet és kínálat viszonyai határozták meg. Más részét az állam maximálta, de e határig szabadon mozoghatott, míg az élelmiszerek, az energia árait rögzítették. A viszonyítás alapja a kapitalista világpiac árstruktúrája lett.
Végül új bérrendszert vezetett be, amely az anyagi érdekeltség elvére épült. Azaz magasabb képzettség, nagyobb felelősség és eredményes munka jelentősen nagyobb egyéni bevétellel járt.
Az új gazdasági mechanizmus felpörgette a vállalatok egy részét, növelt az életszínvonalat, igaz nyitottá és kiszolgáltatottá tette a magyar gazdaságot, ami közvetett módon hozzájárult az eladósodáshoz.
Az állampárt balos vezetői – akik képtelenek voltak elfogadni a piaci, kapitalista szempontok beemelését – végül megfúrták a csomagot, és a két szárny között az egyensúlyozó Kádár végül felpuhította a Nyers Rezső által koordinált új gazdaságpolitikát.
|
Volt mit rendbe tenni, ugyanis– elsősorban a szovjet-kínai elhidegülés miatt – korábban Budapest és Peking között az ideológiai különbségek miatt nagyon rossz volt a kapcsolat, sőt, a két kommunista párt között a hetvenes évekre mindennemű kapcsolat megszakadt. A gazdasági viszonyok még borzalmasabbak voltak: hazánk külkereskedelmi forgalmából a távol-keleti ország részesedése 1979-ben nem érte el az egy százalékot.
Ám Peking érdeklődésének köszönhetően megtört a jég. 1984. júniusban a kereskedelmi miniszter személyében húsz év után először jött magas rangú kínai politikus. Egy évvel később Li Peng miniszterelnök-helyettes hosszú távú kereskedelmi egyezményt írt alá Budapesten. A két ország közeledése 1987-ben érte el a csúcspontját, amikor a kínai állampárt főtitkára, az Államtanács elnöke, Csao Ce-jang hivatalos baráti látogatást tett Magyarországon, amit Kádár János, az MSZMP főtitkára októberben viszonozott.
Nyers Rezső (jobboldalt) - az új gazdasági mechanizmus atyja
Fotó: Bánkuti András
Ám 1989-1990-re a viszony ismét megromlott. Magyarország a kelet-európai országok közül egyedüliként elítélte a Tiananmen téri demokráciát követelő diáklázadások vérbefojtását, a tüntetők mellett kiálló Csao Ce-jangot pedig valamennyi tisztségétől megfosztották, többé nem jelent meg a nyilvánosság előtt.
Vámos szerint Magyarország 1989-es reakciója különösebben nem zavarta Kínát, mert ebben az időszakban Peking igyekezett a békés egymás mellett élés elvei alapján fejleszteni a kapcsolatait a rendszerváltó kelet-európai országokkal. „Kifejezetten a magyar kormányok hibája, hogy 1989-90 után a kapcsolatokban jelentős volt a visszaesés” – állította a Hírszerzőnek a történész.
forrás és szerző : hirszerzo.hu / M. László Ferenc
Az eredeti írás itt olvasható
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
