Sátorforradalom
2011.06.08. 04:19

A fővárosban vagyunk. A Külső Bécsi út fölött, légvonalban úgy három kilométerre. A szerkesztőségünktől max. húszpercnyi autóútra. A 237-es busz megállójától pár száz méterre. Ez itt a Virágos nyereg a Vihar hegy tövében.
Oszsza meg másokkal is
A kedves betonba zárt, elfoglalt olvasó, aki mégis szeretne kicsi szabadidejében, kicsi szabad energiájával szépeket kirándulni, nyugodtan maradjon Budapesten. A természet elkezdődik rögtön az utolsó ház után, és rögtön szép. Az országos kék túra egyik legszebben kiépített része például itt kanyarog képünk közelében, a Glück Frigyes úton, ami egy sétány, és annak a derék Glück szállodásnak a nevét őrzi, aki ezt a sétányt kiépíttette, s aki föllendítette a turizmust a Budai-hegységben. Ő építtette az Erzsébet kilátót a János hegyen, az Árpád kilátót a Látó hegyen, áldott legyen az ő neve. Ha a sétány végigsétálása után követjük az országos kéket a Szépvölgyön s a Hármashatár hegyen át, máris itt vagyunk a Virágos nyergen, mehetünk pöcsételni a Boróka büféhez.

Turisták a Virágosnyeregben
Népszabadság/archív - Bánhalmi János
Ám amikor ez a kép készült, még nem volt Boróka büfé. De már volt aljas sátor. Olyan, amilyet épp itt vernek föl, 1968. május elsején, amikor először ünnepelte Kádár népe a munka ünnepét az új gazdasági mechanizmusban. A Budai hegységben majálisozó nagy tömeg persze nem itt ünnepelt, hanem pár kilométerrel odébb dél-nyugatra, a hűvösvölgyi nagyréten, ahol ilyenkor tízezrek gyűltek össze, kergették labdák és gyerekek ezreit, s iszonyatos sorokat álltak végig meleg sörért és szikkadt szendvicsért.
Új korszak nyitánya volt ez a május elseje: a dolgozók pártja megkezdte harcát a szombat fölszabadításáért. Az év második felében a vállalatok jelentős része átállt a 44 órás munkahétre. Hetenként félig, vagy kéthetenként egészen szabad lett a szombat. Tizenhárom év alatt győzött a szombatforradalom: ekkorra lett mindenhol teljesen szabad valamennyi szombat. A Népszabadság már előre lelkendezett, hogy átalakul majd ettől a dolgozó nép életformája. Hogy mennyire özönlik majd a nép ki a természetbe, s hogy mennyire föl kell arra készülni turisztikai kínálattal, kempingcikkekkel, vendéglátással.
A hatvanas években zajlott le a sátorforradalom. Amikor én ezen évek közepén életem második évtizedébe fordulva kirándulgatni és sátorozgatni kezdtem, a komoly, régi turisták még középen kitámasztott egyszemélyes sátorlap alatt, a földre terített pléden töltötték az éjszakát. Mi, zsenge új puhányok ebből már kimaradtunk. A kádári konszolidáció meghozta az aljas-cipzáras-fűzős (többnyire csehszlovák) kempingsátrakat, és az évtized második felében már a bele való gumimatrac is terjedni kezdett szélesebb körökben.
A legegyszerűbb kétszemélyes kempingsátrat kábé kétheti átlagfizetésért adták, sokaknak sok volt az is. Ezeknek a sátraknak a nagy része ekkoriban még a turista egyesületeké volt, és az egyesületi tagok háltak bennük. Én a zuglói Miskolci utcai Általános Iskola természetfutó szakosztályának keretében futkostam, csatangoltam és háltam a természetben, s ennek a kicsi, iskolai egyletnek például nyolc sátra volt. Itt, a képen egy komolyabb szervezet pattant föl a Virág nyeregbe.
Az előtérben álló sátor előtt és mellett két zászló hever a földön. A közelebbin, ha kinagyítjuk, látható a főváros címere alatt a Magyar Természetbarát Szövetség jelvénye (három szál virág, s alatta kézfogás). A távolban kifeszített nagy fehér lepedőn lévő feliratból ennyit látunk: „Fere...si / Termés...” Nekünk ennyi elég: az öt évvel korábban, 1963-ban alapított Ferencvárosi Természetbarát Bizottság (később Egyesület) vert itt sátrat. Az egyesület ma is működik, a honlapján a képen látható ifjú hölgy kortársa, Durda Julika szakosztályvezető, 1963-ban vizsgázott túravezető bátorítja mosolyogva kortársait, a természetben megőszült hölgyeket és urakat rájuk szabott kirándulásokra.
forrás és szerző : nol.hu / Révész Sándor
Az eredeti írás itt olvasható
|