Gyöngyöspata: az állam a zsarolók kezére játszik
2011.05.05. 17:08

A félkatonai szervezetek megjelenése Gyöngyöspatán és más településeken nem magyarázható csupán a helyi viszonyokkal: logikus következménye a magyar állam és a magyar demokrácia rendellenes működésének. Változik-e majd bármi a büntetőtörvénykönyv legújabb módosításával?
Oszsza meg másokkal is
A múlt hétvégi gyöngyöspatai eseményeket (és az egyelőre még nem látható módon, de biztosan bekövetkező folytatást) sokan sokféleképp értelmezték. Nem esett viszont szó arról, hogy a történések hogyan következnek logikusan a harmadik köztársaság látszat-demokráciájának anomális működéséből, és hogyan illenek ennek előre kódolt összeomlásába. Mert erről van szó, mégpedig nem lokálisan, hanem rendszerszinten.
A különböző milíciák, félkatonai szervezetek megjelenése ugyanis nem valamiféle helyi válaszreakció. Sőt, ez a lehető legcinikusabb magyarázat, és legfeljebb az előítéletekkel való szembenézés bátortalanságára, illetve a furcsa és lassú hatósági, kormányzati reakciók mentegetésére jó. Azt ugyanis senki nem vonja kétségbe, hogy a gyakorlatilag elgettósodott körülmények között a bűnözés lehet magasabb: különösen a kisebb, vagyon elleni bűncselekmények, továbbá az utcai, banda-jellegű erőszak, az uzsora és a hozzá kapcsolódó egyéb fenyegető jelenségek szaporodnak el.

Azt sem vonja senki kétségbe, hogy ha az állam ezekből a helyzetekből kivonul (márpedig kivonult, évtizedekkel ezelőtt), akkor meg fog jelenni az önvédelem, súlyosabb esetben az önbíráskodás, ez kellemetlen, jogbiztonságot romboló, de sajnos az adott helyzetben természetes reakció. Ha az állami monopólium nem látja el feladatát a bűnmegelőzésben és a bűnüldözésben, akkor ezt más fogja megtenni. Csakhogy a hangsúly az önvédelmen van. Jogilag nem, de saját logikája szerint önvédelem, ha a sokat idézett szerencsétlen nyugdíjas áramot vezet a kerítésbe, hogy a rendőrség számára értéktelen, de neki több heti ebédet jelentő terményt megvédje. Ez, hangsúlyozom, nem legális, de az állami rendfenntartás kivonulásával magyarázható.
Azonban a kiskertjüket féltő nyugdíjasok, még ha az ország többségéhez hasonlóan előítéletesek is akár a cigányokkal, akár más kisebbségekkel szemben, nem nácik. Sőt, maguktól eszükbe sem jutna a jogilag lehetséges maximális mértékben felfegyverzett, milíciába szerveződött, harcászati képzettségre szert tenni igyekvő csapatokat hívni, a véderő nem a hét mesterlövész. Ezeknek az egyenruhás szervezeteknek az önvédelemhez gyakorlatilag semmi közük nincs, megjelenésüket az önvédelem igényével magyarázni cinizmus.
A félkatonai szervezetek megjelenése sokkal inkább köthető néhány alapvető szabadságjog körüli alapvető félreértéshez. Ezek közül a legfontosabb a gyülekezési szabadsághoz kötődő hibás (értsd: a modern, liberális képviseleti demokráciák elveivel és gyakorlatával nehezen összeegyeztethető) szabályozás, és a rossz szabályozás konzekvensen romboló alkalmazása.
A mai magyar gyakorlat szerint a véleményének kinyilvánítására szervezett csoportosulás jogilag kikezdhetetlen (szemben a valójában vélemények megjelenítésére szolgáló, kiemelkedő szigorral szabályozott sajtóval). Egy tetszőleges csoport vélemény-nyilvánításának garantálását mindenki más köteles tűrni, bármilyen aránytalan áron is. Ennek számos oka van, legfőképp az, hogy mind a magyar jobboldal zöme, mind a modern ökoszociális baloldal alapvetően nem a képviseleti, hanem a közvetlen népi kezdeményezéseket szereti látni. Ezek az elvek mentek át a jogalkotásba, és (nem kis mértékben Sólyom László inkább aktivista, mint képviseleti demokrácia-párti hozzáállása miatt) a jogalkalmazásba is. Az eredmény: ha valaki valamire fel akarja hívni a figyelmet, és leírja, nagyobb eséllyel kap büntetést, mintha ülősztrájkot tart egy autópálya közepén. Ez óriási zsarolási potenciált ad minden civil, de főleg álcivil szervezet kezébe, és ezt az elvi és jogalkalmazási hézagot használja ki minden zsaroló csoport, jogászainak felkészültségétől és forrásaiktól függő hatékonysággal.
A véleményszabadság értelmezése körüli, normálisan működő képviseleti demokráciákban nem jelentkező zavar eredménye, hogy a magyar parlament immár évtizedek óta képtelen az ilyen helyzetekben egyértelműen használható, jól alkalmazható jogszabályt alkotni. A rendőrségnek és a bíróságoknak gumiparagrafusok tömegei alapján kell mindenkinek megfelelő döntéseket hozni, miközben a kormányzat a visszamenőleges hatályú jogalkotásból rendszert csinálva érvénytelenít ítéleteket. Ráadásul a vizsgálódás szempontja a legtöbbször szubjektív: azt kell megállapítani, hogy egy tevékenység kelt-e valakiben félelmet vagy riadalmat. A büntető törvénykönyv legutóbbi módosítása sem lép ezen túl, egyszerűen az állami erőszakmonopólium meglehetősen naiv körülírásával egészül ki, ti. a félelemkeltés nemcsak úgy általában lesz tilos, hanem a közrendfenntartás látszatát keltő, egyenruhás civilek számára külön is. Ezzel nem vagyunk sokkal beljebb az előző ciklusban emlegetett gyűlöletbeszéd-törvénynél: nesze semmi, fogd meg jól.
Valószínűleg azért születik csupa ilyen szabály, mert a törvényalkotók nem bíznak a jogalkalmazók kompetenciájában (egy normális államban ez sem így van), ezért kizárólag már bekövetkezett események pontos körülírását tartják a cselekvés elfogadható feltételének. De ez pont a fenyegetés esetén nyilván nem jó kritérium, és ezt a jól szervezett felvonulók ki is fogják használni. Nem hiszem, hogy több kellene pár hétnél, hogy kitalálják a formailag immár az új jogszabályoknak is megfelelő kereteket, amelyek közt tovább folytathatják az eddigi ténykedésüket.
Ehelyett sokkal praktikusabb volna a nagy valószínűséggel bekövetkező folyományok alapján minősíteni egy szituációt: ha egy cselekmény várhatóan (minősített esetben szándékosan) közösség elleni erőszakhoz, közösség tagja ellen a közösséghez tartozás miatt elkövetett erőszakhoz, általában erőszakos törvénysértéshez vagy hasonlóhoz vezet, akkor büntetendő. Ez egy világos különbségtétel a masírozó egyenruhások és az uborkát védő nyugdíjasok között, továbbá a vélemény-nyilvánítás európai értelmű szabadságát sem sérti, és a jelenlegi gumiszabályoknál sokkal egyértelműebben alkalmazható. Még ezzel együtt is hosszadalmas folyamat lenne kijavítani az eddigi, láthatóan káros következményekkel járó joggyakorlatot, de jobb későn, mint soha.
forrás és szerző : komment.hu / Tallián Miklós
Az eredeti írás itt olvasható
|