Oszsza meg másokkal is

"A szó szerint közölt dokumentummal tisztelegni szeretnénk mindazok előtt, akik e ma még szinte felfoghatatlan jelentőségű kordokumentumot megalkották, valamint azok előtt, akikben lesz majd kellő lelki magasság, hogy szavazatukkal törvénnyé emeljék, de legfőképpen azon százezrek, sőt milliók előtt, akik a 2010-es országgyűlési választáson ezt lehetővé tették."
(Bencsik András, Magyar Demokrata)

Mottónk fennkölt szavaihoz nincs mit hozzátenni, elvenni meg pláne nem lehet belőle, mert akkor még kevesebb értelme lenne, így hát maradjunk abban, hogy az idézet szó szerinti közlésével tisztelegni szeretnénk mindazon sajtó- és pártmunkások előtt, akik pl. a Népszabadság pártrovatából a Fidesz felfoghatatlan jelentőségű kulturális tagozatába pálfordulván, kellő lelki magasságból hirdetik a hatalom igéjét - mikor melyiket. Az alkotmánytervezet éppen nekik, az ő Magyarország-képüknek készült, és ahogy a nyelvezetét elnézzük, még az sem kizárt, hogy általuk; bár végre tudni lehet, hogy tavaly az emberek kit bíztak meg az alaptörvény megszövegezésével: a mű lényegében Gulyás Gergely, Salamon László és Szájer József Gesamtkunstwerk-je.

Hálás is lehet a Fidesz a hivatkozott százezreknek-millióknak, azok ugyanis tavaly egészen biztosan nem tudták, mi mindenre adtak biankó csekket azzal, hogy le akarták váltani a Gyurcsány-érát. Mivel már lapos közhely, ezért hamar tudjuk le azt, hogy alkotmányozásról, új alaptörvényről szó sem volt a kampányban, a programban, amiről viszont szó volt, azt nem teljesítik, úgyhogy észjárásukat szem előtt tartva (képzavar) nem csoda, hogy azzal foglalkoznak, amivel nem kéne. Ráadásul úgy, ahogy nem kéne.

Egei-Horváth kollégák kongeniális eszmefuttatását leginkább csak nüanszokkal kiegészítve, kellő lelki magasságból fussuk át gyorsan, mi is a baj ezzel a ma még szinte felfoghatatlan jelentőségű kordokumentummal . Csak három baj van vele: a.) ami benne van, b.) ami nincs, és c.) a mód, ahogyan készült. A fejemben fészkelő Szijjártó Péter máris megszólal, hogy ugyan, milyen kicsi szám már a három a világegyetem végtelenségéhez vagy a magyar államadóssághoz képest, és igaza is van; de azért - legfőképpen azon százezrek, sőt milliók kedvéért, akik ezt 2010-ben lehetővé tették - tekintsük át, milyen jövőt is öntenek ezek mostan vasbetonba.

* Az új magyar alkotmányban még az a legjobb, hogy új. Valóban, húsz éve szégyenünk a hatályos alaptörvény hivatalos keletkezési éve, számozása, még akkor is, ha 1989 óta természetesen már nem sztálinista, hanem nagyon is demokratikus, rendszert váltott alapokon áll. Húsz év alatt bármikor lehetett volna nyugodtan alkotmányozni, meg is próbálták néha, de valamiért ez a reálisan létező, 89-ből megmaradt izé valamiért csak megfelelt mindenkinek, s nem is akkora rejtély, miért: mert teljesen rendben volt. Ez a vállalhatatlan számozású, eleve ideiglenesnek szánt, poszt-sztálinista, toldozott-foltozott, így is erősen túlírt szöveg nagyjából minden demokratikus próbát kiállt.

Ha viszont valaki, például a jelenlegi miniszterelnök, abból indul ki, hogy a 89-es alkotmány csak egy "technokrata szabályhalmaz", amely "nem a magyarok alkotmánya", mivel "nem felel meg a magyar szellemnek", ezzel azt is mondja, hogy 1989 sem volt a magyaroké. Az övé sem, ezek szerint. A magyar szellem viszont most itt van a nyakunkon.

Sürgető okunk tehát nincs, módunk azonban lett volna hozzánk méltó alkotmányt írni, ehhez viszont két tényező szerencsés egybeesésére lett volna szükség. Egyrészt egy olyan minőségű politikai/civil elit olyan minőségű konszenzusa kellett volna alapkérdésekben, amely konszenzus egy, a mostaninál jóval szikárabb, szabadabb és demokratikusabb szellemű szöveget eredményez, jóval limitáltabb kormányzattal, még több hatalom-megosztási kontrollal, fékkel és ellensúllyal (Schmitt Pál nevű kedves olvasónk kedvéért: egyensújjal). Erre a még jelenlegi szabadságainkat és lehetőségeinket is szűkítő, avíttas-kúriás izére azonban az égvilágon semmi szükség.

A másik, hogy ha már a történelmi katarzis érdeklődés hiányában anno elmaradt, lehetett volna keresni valami illő alkalmat arra, mikor és milyen alkalomból fogadjuk el az új, valóban szabad alapokmányt. Itt volt pl. nemrég a rendszerváltás 20. évfordulója, vagy márc. 15., okt.23., nemzetközi nőnap, bármi. De nem. Pont fordítva, nálunk most alkalom szüli az alkotmányt, a fiúk azért csinálják, mert jól megtehetik. Majtényinak igaza van: "hívei eddig egyetlen értelmes vagy komolyan vehető érvet sem hoztak fel" az alkotmány mellett. Ugyanez vonatkozik a bankadóra és a Liszt Ferenc repülőtérre.

* Mégis sikerült egy Magyar Nemzeti Katartikus Pillanatot felfedezni az alkotmányozó folyamatban: Szájer József kreatívan használta az Apple táblagépét. Olyannyira nem mindennapi pillanatról lehetett szó, mint amikor Orbán Viktor megtanult fészbukozni, úgyhogy a szerző külön posztot szentelt a blogján szerzeményének ("Megnézhetem rajta az összes elektronikus levelemet"). Magyarország jövendő alaptörvényének egyik jeles szerzője "repülőn, vonaton, autóban, bizottsági, elnökségi vagy frakcióülés alatt" dolgozott fáradhatatlanul a szövegen. A Strasbourgból Brüsszel felé tartó EuroCity fülkéjében történelmi jelentőségű alkotmányozás zajlott.

Kalauz: Jó napot, a jegyeket kérném. Nem unatkoznak, ugye?
Nő: Nem, én belefeledkeztem az új Stephen Kingbe. A kisfiam...
Kisfiú: Én meg tökjól játszom anya mobilján. Dzoooing!
Idős hölgy: Engem órákig elszórakoztat a Sudoku rejtvényújságom. Hát maga, fiatalember?
Szájer József: Én Magyarország leendő alkotmányát írom az iPademen. Az előbb, a kanyarnál vettem ki belőle a köztársaságot.
Kisfiú: Ne bassz.mbr> Nő: Tééényleg? Fiacskám, hagyd békén a bácsi laptopját vagy mijét... hoppá. Bocs, hogy megnyomta a gombot.
Szájer József: Semmi gond. Te most kiiktattad az Alkotmánybíróságot, öcskös. Visszarakjam?

Ugyancsak joggal nevezhetnénk katartikus pillanatnak, hogy társadalmi vita gyanánt 12 pontos Monty Python-kérdőívet kellett visszaküldenünk a fülkealkotmányozóknak, úgy 730 millióért. Már akinek volt ideje rá, mi pl. valamikor március elején kaptuk ki a postafiókból, és mire feleszméltünk ezoterikus hatása alól, mire megfogalmaztuk volna igen markánsra sikeredett állampolgári válaszunkat, már azt látjuk, hogy a tervezet kész-passz, parlamentnek benyújtva.

Ám, ha igaz a szakhivatal elnökének becslése, mely szerint "várhatóan nagyon nagy lesz a válaszadási arány, mivel napról napra negyvenezerrel nő a visszaérkező kérdőívek száma", akkor illene tudnunk: hogyan válaszoltunk mi, a nép a feltett kérdésekre? Mert az még hagyján, hogy a valóban lényeges kérdések (pl. Alkotmánybíróság szerepe) eleve kimaradtak az egészből, elvégre a papír sem bír el mindent, különben is, ha 13 vagy teszem azt 14 pontos a felmérés, akkor ugrik az erősen kétséges '48-as analógia, márpedig analógia necesse est. Az viszont nem járja, hogy semmit nem közöltek a nyilvánosságra hozatal részleteiről, én például erősen szorgalmaznám, hogy Kenedi Jánosék civil szakértői valahogy ránézhessenek a folyamatra.

Egyébként azt se állítsa senki, hogy az ellenzék nem vesz részt az alkotmányozásban: Szili Katalin ma még szinte felfoghatatlan jelentőségű ellenzéki mozgalma közpénzen nyomathatja önnön propagandáját a kérdőívhez mellékelt szórólapon: "Jól működő demokrácia nincs konstruktív ellenzék nélkül. Az általam képviselt Szociális Unió is ezt vallja", de úgy, hogy ők a saját nevükben be is nyomtak egy saját tervezetet, természetesen kétkamarás parlamenttel és ökoszociális gazdasággal, mi mással. Ettől konstruktívak.

* "A kérdés az, hogy az utcán járó vidéki ember életében mit jelent az új alkotmány, jobban érzik-e magukat" - foglalta össze Szita Károly kaposvári polgármester a polgári lényeget, hiszen semmit sem tart a Nemzeti Ügyek Kormánya fontosabbnak a vidéki járókelők közérzeténél. Az utcán járó ember a legitimáció forrása, és mint ilyen, egészen biztosan jobban érzi magát áprilistól, hiszen őt megkérdezték, napokig érlelhette magában válaszát, majd postafordultával válaszolhatott.

Egy valamennyire is szabadságpárti alkotmánynak két érdemi funkciója lehet: egyrészt el kell ismernie a magától értetődő egyéni szabadságjogokat, az egyén életéhez, magántulajdonához való elidegeníthetetlen természeti jogát, és a kormányzatot szigorúan e jogok védelmére hatalmazza fel; másrészt meg kell védenie az egyént az állam és a mindenkori társadalmi többség zsarnokságától. Minden más csak sallang, egyszerű munkaköri leírás, szmsz, használati utasítás vagy közhelyszótár. Bátran állíthatjuk, hogy a tervezet egyik szabadságpárti funkciót sem teljesíti, ellenben bővelkedik az összes utóbbiban.

Az egyéni szabadság fogalma a preamb... Nemzeti Hitvallásban bukkan fel először és majdnem utoljára, de még abban a mondatban megtörténik besuvasztása a közösbe: "Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki". Ez, túl azon, hogy gigaméretű kollektivista hazugság, üressé tesz minden mást, ami ezután polgári jogokban megemlítődik. Ha az egyéni szabadság csak kollektíve gyakorolható, akkor logikus, hogy az N. cikkben (paragrafusban) eljutunk idáig: "Képességeinek megfelelően mindenki felelős önmagáért, és lehetőségei szerint köteles az állami és közösségi feladatok ellátásához hozzájárulni". Őrület, de nincs benne rendszer: most akkor magamért felelek, vagy bármikor köteles vagyok másokat szolgálni? És ki mondja meg, hogy "lehetőségeim szerint" cselekszem-e?

Ugyanez a helyzet a magántulajdonnal, amely fogalom még az L. cikknél, az "értékteremtő munkánál" és a vállalkozás szabadságánál sem bukkan fel. Egészen a XII. cikkig kell várnunk, amíg ezt olvashatjuk: "Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár." Ez utóbbi vagyon elleni vétséget az úgyszintén konstruktív ellenzéki LMP-nek köszönhetjük, amelynek egyik fő kifogása halál komolyan az volt, hogy "a környezeti jogok intézményét felszámolják", és "nincs szó a tervezetben az egészséges környezethez, a lakhatáshoz vagy a szociális biztonsághoz való jogról". És a magántulajdon, azzal mi lesz? Egy kétharmados, láthatóan mindenre képes parlamenti többség fogja eldönteni, melyik polgártársunk milyen arányban köteles "társadalmi felelősségként" ennyit meg annyit fizetni?

Az egyik leghúzósabb ügy viszont mintha elmenne alkotmányjogászaink mellett: miközben a tervezet nagy bátran közli, "nem ismerjük el történelmi alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését. (…) Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát" (megkérdőjelezve nagyjából minden, azóta keletkezett jogviszonyt, hiszen ugye formálisan máig az évi a törvény), erősen hangsúlyozza, hogy visszatér az alkotmányos folytonossághoz, éspedig a Szent Korona jelképe által. A röhej azonban csak most jön, pontosabban a Q. cikkben: "Az Alkotmány rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti Hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni".

Hogy mi van? Létezik 1 db. történeti alkotmányunk, benne vívmányokkal, amelyet állandóan össze kell olvasni ezzel az újjal? És melyik lehet az: az ősszerződés, az Aranybulla, a Hármaskönyv, az ún. Szent Korona-tan vagy Murphy Törvénykönyve? Az ész megáll. "Aki pedig nem képes arra, hogy felfogja Magyarország alkotmányos állami folytonosságát, az hallgasson el" - tanácsolja jóindulatúan Bencsik András. Mivel tényleg nem vagyok képes felfogni ezt a kellő lelki magasságú alkotmányos folytonosságot, meg is fogadom a tanácsát.

Én is abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen. De aki nem tud normális alkotmányt írni, az annyit is ér, ezt tudom mondani.

forrás és szerző : hirszerzo.hu / Seres László


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.