|
Senki nem számít a Kehire!
2011.02.18. 04:37

Ha egyszer ez jogos társadalmi elvárás, akkor bizony lépni kell: egy ország nem tud napok óta aludni, sőt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyenesen forrong amiatt, vajon az ING, az Allianz, az OTP meg a többiek, akiknek a társadalmi kontrolljára tavaly kétharmados mandátumot kapott a Fidesz, tényleg átutalják-e az államnak a visszalépők pénzét. Meg egyáltalán, mit csináltak eddig az emberek pénzével? Ami, mint kiderült, egyszerre az övék és az államé.
Oszsza meg másokkal is
Az előző rész röviden: miután Viktor az adócsökkentéssel újabb lyukat üt az államháztartáson, Gyuri bejelenti, hogy a lyukat be kell tömni, úgyhogy elveszik hárommillió ember privát megtakarítását. Gabi közli, hogy megmentették a nyugdíjrendszert, mire mindenki fellélegzik. Juan egy szenvedélyes éjszakát tölt el a lánnyal, majd visszatér a papi szemináriumba, ahol pappá szentelik. Váratlanul előtoppan a spanyol inkvizíció. Viktor megköszöni a hárommillió embernek, hogy lenyúlhatta a pénzüket. Tibor szalámit lop a Tescóban, de kettejük közül csak ő szégyelli magát. János lemond lézerblokkoló Audijáról, de hiába, mert Emiliano anyja gyűlöli Palomát. Gyuri keményen visszaszól az IMF-nek és hamisítással vádolja Gordont. Júlia figyelmezteti Attilát, hogy Claudia bosszút akar állni rajta.
Itt tartunk most, úgyhogy fókuszáljunk most elsősorban a cselekmény Viktort, Gabit, Gyurit és minket érintő részére. Miközben Gyuri azt ígéri, időben leteszi Viktor asztalára a 650 milliárdos pakkot, nehogy azt mondják rá, eddig még semmit nem tett le az asztalra, Gabi, aki nem mindig ért mindent, viszont öt éve kétmillióval lóg az államnak, újabb akciót indít: rászabadítja a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) a magánnyugdíj-pénztárakra, hiszen a köznek köze van ahhoz, vajon a vagyonkezelés „a jó gazda gondosságával” történt-e, és ugye az sem mindegy, hogy a vagyonátadás, -átvétel során nem esik-e egy köteg húszezres a földre, vagy nem landol-e suttyomban valami ciprusi bankszámlán, ami még rosszabb, mert idegenszerű.
Van persze egy apró bökkenő: a Kehi (amely a kormány belső ellenőrzési szerve) munkaköri leírásában semmi nem szerepel arról, hogy privát pénztárak vagyonába, számláiba, ügyféllistájába, vagy akár a pénztárosnő számítógépén futó pasziánszba csak úgy belekukkanhatna. A Kehi a hatályos törvény alapján legfeljebb a két állami tb-alapot világíthatná át, meg persze a központi költségvetési szerveket és egy sor más fölösleges állami izét. Ezt persze Gabi is tudja, ezért külön törvénymódosítással „hozná helyzetbe” a Kehi-t, amelynek lehetőséget ad arra is, hogy „visszamenőlegesen is megnézze, hogyan működtek a magánkasszák, hogyan kezelték a vagyont.”
És akkor itt álljunk is meg, mert a szappanopera ezen a ponton kezd végképp értelmezhetetlen fordulatokat venni, visszamenőlegesen is.
* A Fidesz-kormány pont úgy, mint nagy elődje Gyurcsány Ferenc nyilván képes racionális döntések meghozatalára is, előtte azonban még minden más megoldást kipróbál. Ezt a periódust éljük meg éppen. Pedig ha ez a, khm, különös párt komolyan gondolja, hogy ki akarja húzni a nemzetet abból a mocsárból, amibe az elmúlt közel egy évben maga is segített jól belenavigálnia, akkor sürgősen abba kell hagynia a joguralom és a piacgazdaság elleni kétfrontos harcot. Mert egy dolog, hogy az ilyenbe csak belebukhatnak, kit érdekel. A baj az, hogy mindannyian velük bukhatunk. Egyelőre azonban még fújják a harci kürtöket: mocskos magánpénztárak, szívjatok utólag, visszamenőlegesen és hetedíziglen is!
A törvénymódosított Kehi ráeresztése a magánnyugdíj-pénztárakra teljesen értelmetlen frontnyitás: a közel százezer kilépő „gazdaggal” szembeni népi érzületeket kiszolgáló pótcselekvés, illetve nettó bosszú, persze. A Kehi mindannyiunk érdekében lép fel, amikor kikutatja, mondjuk, az úszószövetségi vagy moszkvai mutyikat, de egyáltalán nem a köz, hanem a törvénymódosítást benyújtó politikai párt érdekében cselekszik, amikor magánemberek magánszerződéseken alapuló magándöntéseit vizsgálgatja.
Ha a cél az, hogy egy állami szerv mindenáron „ellenőrizhesse az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő pénztártagok portfólióját képező eszközöket, és azok átadását az államnak”, arra lenne már szereplő: PSZÁF a rövidítése, és eleddig igen jól végezte a munkáját; nyilván az lehet vele a baj, hogy egyszer sem igazolta a kormányzati propagandisták rögeszméjét, miszerint a pénztárak elkártyázták vagy elitták volna az emberek pénzét, sőt. A PSZÁF mostantól a Kehi egyfajta bedolgozó alvállalkozója, Károly pedig gondolom örülhet, hogy valakik nem verték meg újra. Aztán ott van még persze az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is, bárki is jelenleg az elnöke.
A legsúlyosabb azonban az egész procedúra mögötti feltételezés: a törvények által egyébként túlságosan is agyonszabályozott magánkasszák – az a hét is, amelyik most bezár – potenciális bűnözők, sikkasztók, amelyeknek jól a körmére kell nézni. Úgyhogy Kehi, nem Kehi, nem kap mást. Ja nem, van még súlyosabb vetület.
A magát nyilván a mai napig polgárinak valló párt törvénymódosítása értelmében ugyanis a Kehi (még egyszer: kormányzati belső ellenőrzési szerv) „banktitkokat, fizetési titkokat, értékpapírtitkokat, pénztártitkokat és üzleti titkokat is megismerhet.” Hogy miért? Hát mert „a megjelölt titokfajták és a pénztártagok személyes adatainak megismerése közérdekű feladat teljesítéséhez kapcsolódik.”
Ám az egyetlen közérdekű feladat esetünkben egy intézményesített, sikerrel végrehajtott sokmilliárdos köztörvényes lopás technikai részleteinek a lebonyolítása, melynek keretében egy állami szerv szabadon begyűjtheti a magánból az állami rendszerbe visszazsarolt mintegy hárommillió polgár legszemélyesebb adatait, számláit. Ráadásul a Bankszövetség főtitkára szerint a Kehinek ehhez „sem szervezete, sem szakértelme” nincsen. Ez persze semminek nem előfeltétele a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, úgyhogy jön, jön: a bankszámláink feletti Kehi-kontroll, kórházi betegkartonjaink lefoglalása Kehi-s kommandósok által, illetve a DVD-kölcsönzők adatforgalmának lehívása, végül is nem mindegy, ki mit néz manapság.
Hogy aztán a Kehi mit kezd ezekkel a személyes adatokkal? Nyilván felrakja őket a netre. Ez következne legalábbis abból, hogy a lépés „annak a jogos társadalmi elvárásnak teremti meg a jogszabályi alapját, hogy az állampolgárok valós képet kaphassanak arról, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok befizetéseivel, amelyek járuléknak minősülnek, a pénztárak miként gazdálkodtak.” Hát, ha egyszer ez jogos társadalmi elvárás, akkor bizony lépni kell: egy ország nem tud napok óta aludni, sőt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyenesen forrong amiatt, vajon az ING, az Allianz, az OTP meg a többiek, melyeknek a társadalmi kontrolljára tavaly kétharmados mandátumot kapott a Fidesz, tényleg átutalják-e az államnak a visszalépők pénzét, meg egyáltalán, mit csináltak eddig az emberek pénzével? Ami, mint kiderült, egyszerre az övék és az államé.
Na ez itten a másik probléma. Gabi jelentős kihívása: hogyan tartsuk közpénznek az egyéni vagyonokat?
* „A törvénymódosítást azért nyújtják be, mert közpénzekről van szó” - közölte Gabi (köszönet a kitűnő Michael Knight blognak, hogy felhívta rá a figyelmet). „Annak idején, amikor a magánpénztári rendszer felállt, az állami pénzeket csak kezelésbe kapták a magánnyugdíjpénztárak, ezek a milliárdok nem a magánnyugdíjpénztárak menedzsmentjének tulajdonát, vagyonát képezik, hanem a pénztártagok tulajdonát és vagyonát - mondta -, kötelességünk tehát minden forintnak, fillérnek a megvizsgálása.”
A figyelmes olvasónak két dolog tűnhet fel: az egyik, hogy Gabi itt ugye mégiscsak elismeri, hogy ezek a pénzek magántulajdont képeznek, szemben mondjuk Tónival, aki szerint nem. Igen ám, de Gabi úgy fogalmaz, hogy posztmodern módon két, egymást teljesen mértékben ütő és kizáró állítás közé tesz egyenlőséget. Közpénzekről van szó, amelyek a pénztártagok „tulajdonát és vagyonát” képzik. Ezen a ponton eljutottunk a szappanopera legérdekesebb részéhez, a műfaji váltáshoz: romantikus politikai thrillerből hirtelen ezoterikus fantasy-sorozat nézői, sőt, szereplői lettünk, akiknek az érdekében állítólag az egész zajlik, és akik ép értelemmel, az eddig bejáratott fogalmakkal a folyamatot felfogni nem tudják.
Minden jelenthet bármit, a magántulajdon valójában köztulajdon, a háború béke, a tudatlanság erő. És bármikor, a legváratlanabb helyzetekben is előugorhat a hálószobai szekrényünkből két-három furán öltözött, közhivataloknak tűnő kommandós, amint felkiáltanak: senki nem számít a Kehire!
forrás és szerző : hirszerzo.hu / Seres László
Az eredeti írás itt olvasható
|