Oszsza meg másokkal is

"A Fidesz nem fogja engedni, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magán-nyugdíjpénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek."
(A Nemzeti Ügyek Politikája c. kormányprogramból, 2010)


"I have built my organization upon fear."
(Al Capone)

Ha az ember fejéhez kibiztosított revolvert szorítanak, majd felvilágosítják arról, hogy övé a döntés joga, a választás szabadsága, ugyanis választhat a pénze és az élete között, akkor az ember, miután gyorsan lepereg előtte élete filmje, nyilván elfogadja a felkínált opciót, és az életét menti. Főbe lőni még a kirablása után is főbe lőhetik persze, de legalább nyert egy kis időt: ha szerencséje van, a revolveres fél is tartja magát a megkötött szóbeli szerződéshez.

A jelenlegi köztörvényes kormányzat is a "döntés jogával", a "választás szabadságával" indokolja egész generációk pénzének és jövőjének nyíltszíni lenyúlását, nem csoda, hogy a hárommillió magánpénztártagból közel hárommillió, ha már így választás elé állították, az állami biztonságot, a felelős kormányzati gondoskodást választja. Azt az állami biztonságot és felelősséget, amellyel a köztörvényesek már most meg tudják mondani egy 20-30 év múlva működő kormányzat helyett, ki mennyi nyugdíjat kap, mekkora lesz a foglalkoztatottak és a nyugdíjasok aránya - tehát pontosan honnan is lesz pénz a majdani kifizetésekre.

Ahogy Schmitt Pálék hálásak, amiért a magyar nyelv elleni hadviselésük legalább arra jó, hogy ha ily módon is, de sikerült tematizálniuk a nyelvvédelemről szóló közbeszédet, úgy mi is hálásak lehetünk a kormányzatnak, hogy lépésével nyilvánvalóvá tette az államosított, felosztó-kiróvó rendszer leglényegét: a kiszámítható kalkulációk helyett folyamatosan politikai alkukon múló időskori biztonságot, az álságos, pisztollyal kikényszerített "szolidaritást", a biztosítási elv totális hiányát.

Két hét van még a kikényszerített "szabad" döntésig, az elképzelhető legjobbkor jött tehát Orbán Viktor beismerése arról, hogy a nyugdíjakra csak annyi pénzt lehet majd fordítani, amennyi a járulékokból befolyik. Nahát! A miniszterelnök felfedezte a felosztó-kirovó rendszer lényegét (nem mintha az állam el tudna számolni azzal, miből is finanszíroztak pontosan micsodát az elmúlt évtizedekben). Pont ez az a lényeg, ami elől sürgősen menekülni kéne.

* Lehet használni a számtalan netes kalkulátort, lehet osztani-szorozni, attól még elsősorban elvi döntést (sőt, morális döntést, erről majd legközelebb) hozunk két héten belül: bízunk-e abban, hogy egy-két évtizeden belül nem omlik össze az állami kényszerszolidaritás rendszere? Elhisszük-e a pénzünket elnyelő kormányzatnak, hogy garanciát képes vállalni a majdani kifizetésekre? Bedőlünk-e annak a gigahumbugnak, mely szerint az "egyéni számlavezetéssel", ezzel a felosztó-kirovón belüli tőkefedezeti imitációval az azon lévő konkrét összegeket valaha behajthatjuk az államon?

Az állam csak illúziókat kelteni és mások pénzét elkölteni tudja, ígéreteit teljesíteni nem. Az általános illúzió az, hogy a mostani befizetéseim feljogosítanak majd X összegre, holott ez egyáltalán nincs így.

Lássuk a sok közismert tényt, ami valamiért mégsem marasztal milliókat: egyre több az idős ember, egyre kevesebb az aktív adó- és járulékfizető (meg eleve egyre kevesebben vagyunk). Arra pedig, hogy majd az egykulcsos adó ilyen körülmények között felpörgeti a gazdaságot, nehéz jövőt alapozni (a flat tax híveként külön botránynak tartom, hogy ezt a fontos lépést nem strukturális reformokkal meg állami kiadáscsökkentéssel, hanem polgárai kirablásával finanszírozza meg a kormányzat).

Orbán fenti beismerése önkéntelenül is igazolja Bauer Tamás egyik legfőbb érvét a magánpénztári maradás mellett: "Ha sikerül nekik szétverni a tőkefedezeti pillért, és ugyanakkor érvényesítik azt az elvet, hogy a nyugdíjalap önfenntartó legyen, akkor a nyugdíjak óhatatlanul a mai érték kétharmadára, akár felére csökkennek a következő évtizedekben".

A mai nyugdíjrendszer egy soha, senki által alá nem írt "generációs szerződés" nevében a mai idősek között osztja szét mai aktívak járulékait, tartalékot nem képez, befektetést nem eszközöl, miközben egy majdan talán beváltható, forintosítható igérvény fejében veszi el a fiatal dolgozóktól az öngondoskodás lehetőségét. Igen, ez akkor is öngondoskodás, ha a privát kasszákba történő belépés anno a munkakezdők számára kötelező volt - de a háromból kétmilió ember azért csak önként lépett át (incl. Matolcsyné). Az igérvény a totális felelőtlenségen alapszik: most csak fizesd be (a munkáltatóddal együtt) a sok járulékot, tartsd el nagyszüleid generációját, takarékoskodásra, öngondoskodásra az égvilágon semmi szükség, hiszen ha majd te is megöregszel, valakik majd valamiből összedobják neked is a nyugdíjadat. Vagy a temetésedet.

Ha nem lenne ennyire elképesztő az, hogy egy kormányzat fegyvert nyom az arcunkhoz, és úgy állít minket szabad választás elé, akár még szórakoztató is lehetne az, hogy miközben a "polgári" kormány a külföld felé büszkén hirdeti, hogy "a piacról finanszírozzuk magunkat", az egyes állampolgárok számára ugyanezt nem engedélyezi.

* Úgyhogy, kedves miniszter úr, és főként drága Matolcsyné, aki a családjukban a valóban fontos döntéseket meghozza: döntöttem. Maradok és kiszerződöm.

Maradok a magánpénztárban, mert ha választhatok egy stabil, nagy múltú holland biztosító és a magyar kormány között, melynek reprezentánsai egy jól sikerült hétvégén bedönthetik a forintot és az ázsiai tőzsdéket, akkor önök szerint melyiket választom? Bingo. Nem láthatom persze előre, hogy alakul a következő húsz évem. Azt viszont tudom, hogy amit a magánkasszába fizetek, az a nevemen van, kalkulálhatok vele, és ha nem is képez majd jelentős vagyont, de én rendelkezem vele és átörökíthetem. Az enyém.

"Aki visszatér az állami nyugdíjrendszerbe, az csak nyerhet" - hazudta gazdasági miniszter úr november végén, és nyomatékosítva, mit nyomatékosítva, fenyegető jelleggel hozzátette: "aki a már nem kötelező magánnyugdíjpénztárban marad, az kiszerződik az állami nyugdíjrendszerből". Itt az alkalom, miniszter úr, teljesül régi vágyam, még ha nem is pont ebben a formában képzeltem el: kiszerződöm az állami "szolidaritásból".

Azt és ahogyan csinálták, kedves miniszter úr, A-Z-ig jogsértőnek, alkotmányellenesnek, köztörvényes bűncselekménynek tartom, és erősen bízom benne, hogy az Alkotmánybíróság (és/vagy az Európai Bíróság) szépen elmeszeli, éspedig az elképzelhető legfontosabb érv, az emberi méltóság, valamint az attól abszolúte elválaszthatatlan magántulajdon sérülése okán. Nekem speciel nemcsak a döntés és kivitelezése sérti a méltóságomat, de az azt végigkísérő számos hazugság is.

Hazugság, hogy a maradással "kiírom magam a közösségből", hiszen az nem közösség, amit állami kényszerrel, mások pénzének újraelosztásával kell fenntartani (jó, ezt persze nem önök kezdték). Hazugság volt, hogy csak 14 hónapra kell a pénzem, meg hogy most szabadon "választhatok" a két rendszer között. Hazugság volt kormányprogramjukban az, hogy megvédik a magánpénztárakat. Hazugság volt, hogy a magánkasszák "eltőzsdézték" a tagok vagyonát, hiszen minden fillér megvan, ezt a PSZÁF is megerősítette. Hazugság, hogy a magánpénztárba utalt járulékom nem a magántulajdonom, hiszen ezt az erről szóló 1997. évi LXXXII. törvény és két Ab-határozat is megerősíti. Hazugság az állami rendszerben most sebtiben bevezetendő "egyéni számlavezetés", hiszen az csak virtuális pénz. És természetesen nincs olyan, kedves miniszter úr, hogy akkor is fizetnem kell (pontosabban munkáltatómnak fizetnie kell) a közösbe a 24 százalékot, hogy cserébe semmit nem kapok.

Szóval kicsit sok a lopás és sok a hazugság ebben a rendszerben (ha valaki máig nem értené, számos hátulütője mellett lényegében erről szólt az őszödi beszéd). Fiatalabb olvasóinknak: egyebek mellett épp az ilyen hazug viszonyok voltak azok, amik ellen a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) 1988-ban létrejött.

forrás és szerző : hirszerzo.hu / Seres László


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.