Oszsza meg másokkal is

“A Bálint Ági még mindig fantasztikusan néz ki” - mesélte Tóth József “Füles” Pataki Áginak a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban tegnap, amikor a legendás manökenek egyik leglegendásabbjával végignéztük a retro-poszterkiállítást. A december 30-i megnyitón majdnem mindenki ott volt a régi modellek közül, és Pataki is kíváncsi volt, hogy mutattak ex-kolleganői harminc évvel a fénykoruk után. “Persze, hogy érdekel, hisz sokkal évtizedek óta nem találkoztam”, válaszolta kérdésünkre a magyar topmodellből filmproducerré avanzsált Fabulon-lány. A sorsok is érdekeltek minket, hisz rajta kívül csak Sütő Enikő és Bíró Ica hallat magáról a médiában. Füles tudta a válaszokat, hisz a posztermester adott munkát akkoriban a lányoknak. “Van, akiből kozmetikus lett, van aki háziasszony, de van olyan is, aki nincs már köztünk” - utalt Tóth a New Yorkban gyilkosság áldozatává lett nagyreményű Lantos Piroskára. “Ő volt talán az egyetlen, aki előtt világkarrier állt, rendelkezett a szupermodellek adottságaival” - emlékeztek vissza mindketten.
 

Csák Csilla, Sütő Enikő, Bálint Ági és Füles
 

A poszterek azoknak mondanak és jelentenek valamit, akik éltek a rendszerváltás előtt. Az első példány 1979-ben készült, Fülest azzal bízta meg a Videoton, hogy a szokásos kártyanaptár helyett falra akasztható reklámhordozót készítsen, legyen rajta egy szép nő és egy kis pikantéria. “A hiánygazdaságban nem volt szükség a mai értelemben vett hirdetésekre. Mindenki a tejipari vállalattól vette a tejet, a túrót és a sajtot, mégis kiplakátolták, hogy Egy pohár tej, tiszta fej. Ezek az anyagok inkább terméktájékoztatóként, vagy akár nevelési szándékkal kerültek az utcákra” - magyarázta a fotós, aki akkoriban a Művészeti Alap tagjaként kaphatta a megbízásokat. “Először a Képző és Iparművészeti Lektorátus háromtagú zsűrije bírálta el a kész képet, majd meghatározták, hogy mennyit kell fizetnie az anyagért a megrendelőnek.” Az összeg 500 forinttól 3500 forintig terjedhetett, a vállalat a beárazott munkáért a Művészeti Alapnak fizette a pénzt, mely a levonások után került az alkotóhoz, aki nem csupán fotós volt, hanem mindenes.

A legelső poszter a Videotonnak készült
Fotó: Tóth József Füles
 

“Akkoriban nem volt stylist, sminkest is csak néha kértünk fel, a kellékeket pedig mind magam szerzetem be vagy készítettem” - mutatott rá a hungarocellből saját kezűleg kivágott Csemege logóra, mely a modell vállán lifegve járta be az ország előszobafalait 1988-ban. “Az egész egy játék volt, ezért is szerettem csinálni. Nem volt megkötve a kezem, óriási szabadságot kaptunk ötletek szintjén: épp a hiánygazdaság miatt”. Nem ismerték a konkurrenciaharcot, a szegmentált célcsoportokat és a hatásvizsgálatot sem. “Annak a poszternek volt a legnagyobb sikere, amelynek nyomdakész tekercsét elcsenték az irodából” - nevetett Tóth. “A briefing abból állt, hogy felhívott Micike az egyik vállalattól és azt mondta: Füleském, van itt ez a gumilabda, csinálj belőle valamit!”. Fülesnek pedig négy perc gondolkodás után kipattant az agyából a kreatív koncepció. Így lett a földgömbből utazótáska, a törölközőből egyedi fejdísz, az alumíniumból pedig fénylő diadém.
 

Aluminiumot az aluminiumgyárból?
Fotó: Tóth József Füles
 

Két módszere volt az ötletelésre: vagy megvizsgálta a hirdetendő terméket, szolgáltatást illetve céget és asszociatív módon kötötte össze a témával, vagy intuitív módon jöttek az ötletek. Az a tíz modell, akivel tíz év alatt együtt dolgozott, részeseivé váltak a munkafolyamatnak: a sminkjüket legtöbbször maguk készítették, Bíró Ica egyik cd-poszterén pedig saját holmijában pózol, miután Füles feltúrta a ruhásszekrényét és kiválasztotta a megfelelően rikító darabokat, hogy érezhető legyen a diszkó-fíling.
 

Pataki Ági az MK-27-essel
Fotó: Tóth József Füles
 

Pataki Ági, aki fürdőruhás poszterével, fűben fekve minden szocialista háztartás szórakoztató kellékét, az MK-27-es magnó, narancssárga gombos, katonai verizóját népszerűsítette, szívesen dolgozott Fülessel. “Mivel gyerekcipőben járt a szakma, a modellek ki voltak szolgáltatva. Semmilyen jogi szabályozás nem védett minket attól, hogy a képeket hol használják föl.” Nem örült például a 17 éves korában felfedezett ex-modell, amikor az egyik bikinis fotóját a Húsipari Tröszt kártyanaptárán látta viszont. “Fontos volt a bizalmi kapcsolat a fotóssal. Fülesről pedig tudtam, hogy nem fog visszaélni a képeimmel.” Pataki volt talán a legsikeresebb manöken, ezt az is bizonyítja, hogy húsz évet tölthetett a szakmában. “Ebből a két évtizedből az utolsó öt évben folyamatosan a visszavonuláson gondolkodtam, de egyszerűen túl kecsegtetőek voltak az ajánlatok, vagy olyan kollegák kerestek meg, akiknek nem tudtam nemet mondani.” A modellek fizetése 150 forinttól 500 forintig terjedt, a „bejáratott” lányok javarészt 300-at kaptak a hetvenes években, amikor egy krémes ára 1 forint 10 fillér volt - emlékezett vissza Pataki.

Pataki Áginak még mindig vannak modell-felkérései, szívügye mégis a magyar film.
 

Sem ő, sem Füles nem panaszkodik, mindkettőnek volt annyi munkája, hogy elboldugoljon az akkori körülmények között. Ezért nem bánkódik a volt manöken, hogy amikor külföldön munkát ajánlottak neki, nem maradt kint, hazaérve pedig sebtében bevonták az útlevelét. “Nem tudhatom, miről maradtam le. Itthon viszont sikeres voltam, ezért nem sajnáltam soha, hogy így alakult.” A kilencvenes évektől viszont hátat fordított a szakmának, először butikot nyitott, majd rátalált a mozi, “pedig a rendszerváltás előtt is már dolgoztam filmekkel, a Pannónia Filmstúdió akkoriban felismerte, hogy szükség van a magyar produkcióknak is marketingre, csak a modellkedés annyira lefoglalt, hogy nem tudtam elég időt és energiát fordítani az ügyre” - mondta. Férje, Kovács Gábor révén azonban most mégis ezzel foglalkozhat. Az Üvegtigris-sorozat és más hazai filmek producereként kiteljesedhet abban, amit húsz évvel korában hanyagolni volt kénytelen.
 

A producer-házaspár Cannes-ban: Pataki és Kovács
 

Füles egyszemélyes agytrösztként a rendszerváltásig uralhatta csak a poszterpiacot. “A piacgazdaság beköszöntével, azonnal nélkülözhetővé vált a naptárgyártás. Teljesen más elvárások vették át a hatalmat, amivel nem tudtam és nem is akartam versenyezni. Manapság az ügynökségeknél húsz ember csinálja azt, amit én előtte egyedül elvégeztem.” Az új rendbe nem kívánt betagozódni Füles, inkább más vizekre evezett. “Nem vagyok az a bezzeg a mi időnkben-típus, hamar beláttam, hogy mások az igények, és kerestem olyan elfoglaltságot, amiben jól érezhetem magam.” A vállalati naptárok kimentek a divatból, a hirdetéseknek pedig eltérő a funkciójuk manapság. “Most azonnali hatást kell elérni a vásárlóknál, sokkal agresszívabb az egész piac.” Ezért Tóth más feladatokat keresett: műemlékeket fotózott, de készült már albuma Száz vers, száz kép címmel, melyben saját kedvenc Radnóti verseit illusztrálta a költő tavalyi 100 éves évfordulója alkalmából. Most épp a fotósok háttérországát örökíti meg. “Sokan nem is veszik észre, mennyi járulékos munka van egy alkotás mögött. Még a bíztatás és a támogatás is hozzáad valakinek a teljesítményéhez. Egy fotós, aki felveszi a kamerát, egyedül semmire sem képes” - magyarázta Füles poszterei között, melyeknek egyelőre csak nosztalgiaértékük van. Nem veszi magát túl komolyan: „Az életnek igazából sok értelme nincs, ezt már sokan megállapították, ha pedig így van, akkor nem árt, ha ezt az értelmetlen időt legalább kellemesen töltjük el” - így az ars poetica.
 

Színesebb lett a világ: Videoton poszter 1985-ből
Fotó: Tóth József
 

forrás és szerző : hvg.hu / Lukács Andrea


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.