: Mementó 1920: vita a társadalombiztosítás államosításáról
Mementó 1920: vita a társadalombiztosítás államosításáról
2010.11.28. 06:19
Most, amikor a magánnyugdíjpénztárakról annyi szó esik, érdemes felidézni az 1920-as vitát a munkásbiztosítókról. Már a Horthy-rendszer kezdetén is felvetődött, hogy az állam ráteszi a kezét a korábbi törvények által kialakított, részben önigazgató társadalombiztosítási szervezetekre. Ennek 1920-ban politikai jelentősége volt, hiszen a munkásbiztosítókban szociáldemokrata befolyás is érvényesült.
Oszsza meg másokkal is
Benárd Ágoston népjóléti miniszter szerint „a munkásbiztosítás államosítása a szociálpolitika alfája és omegája, s hogy ő az államosítással áll vagy bukik” – mindezt a Népszava 1920. november 27-én címoldalán írta.
„Benárd úr nyilatkozatai senkit sem érdekelnének, ha – véletlenül vagy nem véletlenül – nem volna éppen ő a népjóléti miniszter” – jegyezte meg a kormánnyal nem túl barátságosan bánó Népszava. A kemény hangú cikkben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja azért támadta a Teleki Pál gróf vezette kabinet tagját, mert pártpolitikai szándékot sejtett a kormányzati tervek mögött.
A meggyilkolt Tisza és Benárd szembeállítása
De nézzük, hogyan indokolta álláspontját a miniszter. A munkásbiztosítást azért kellett Benárd szerint államosítani, mert bizonyos volt benne, hogy „azok az államok, amelyekben a munkáspénztár még mindig harcos eszköze a szociáldemokráciának, a nemzeti konszolidáció szempontjából velünk szemben hátrányba jutnak”. Benárddal azonban szembeállította a lap Tisza István álláspontját – a Monarchia utolsó, agonizáló évtizedeiben ő volt talán a legnagyobb hatású magyar politikus, aki miniszterelnökként és parlamenti házelnökként is tevékenykedett.
Ferenc József és Tisza István egy 1905-ös képeslapon Fotó: Wikipedia
A Magyarországot az első világháborús pusztulásba belekormányzó Tiszát 1918 októberében gyilkolták meg. A rá való Népszava-hivatkozás egyébként furcsa, de érthető: a Horthy-rendszer kezdetén – bár Tiszának is voltak tekintélyuralmi törekvései – 1919-1920 jobboldalához képest ő még mindig liberálisnak számított.
Mit akart Tisza, Lloyd George és Bismarck?
A Népszava tehát 1920-ban így idézte Tiszát a munkásbiztosítás önkormányzatáról szóló elképzeléseiről: „Mint egyik nagy problémája jövő fejlődésünknek, állott mindig az a kérdés, miként lehessen a biztosítási kényszert életképes önkormányzattal egyesíteni. Az a fáklya, amit az angol javaslat gyújt ebben a tekintetben, messze bevilágít a sötétbe, jobb jövő reményét ébreszti lelkünkben. Ennél a világosságnál kell előrehaladnunk. Egy percet sem késve, kell kézbe vennünk hasznavehetetlen munkásbiztosítási intézményeink gyökeres reformját s a fősúlyt arra kell helyeznünk, hogy a munkás jogos érdekeit, sikeresen szolgáló életképes önkormányzat nevelje őt az ipari tevékenység, a társadalmi béke és a politikai demokrácia számára.”
A Tisza István által említett angol javaslat Lloyd George nevéhez fűződött, aki a német társadalombiztosítást tanulmányozta és próbálta Angliában is meghonosítani. Vagyis a Bismarck-féle általános munkásbiztosítás áttételes alkalmazásáról volt szó Tiszánál is, aki gyökeresen meg akarta változtatni a munkásbiztosítás szervezetét.
Ám ő a „nehézkes és költséges bürokratizmustól” akarta a pénztárakat teljesen megszabadítani és teljesen a munkások önkormányzatára bízni a pénztárakat – írta róla a Népszava szerzője.
Sokan ellenezték Benárd javaslatát
„Benard úr pedig teljesen a bürokráciát akarja úrrá tenni a pénztárakban. A két fölfogás között az a különbség, hogy Tisza István ismerte és szem előtt tartotta a munkásbiztosítás céljait és föladatait, Benárd pedig csak a hivatalt látja, amelybe el lehet helyezni az arra várókat” – fogalmazott keményen a szocdem pártlap.
A Népszava szerint egyéként Benárd javaslatát 1920-ban a munkások és a munkáltatók, sőt az orvosok is elutasították. „Az Országos Iparegyesület ezt a véleményét föliratban is közölte a miniszterrel, az orvosok egyesületei szintén fölírtak és deputációztak ellene, a munkások pedig a szakszervezeti kongresszuson mondták meg véleményüket erről a ’nemzetmentő’ munkáról” – derül ki az 1920-as cikkből.
Hogyan változott végül a társadalombiztosítás rendszere?
Végül is Magyarországon az OEP honlapja szerint létrejött az egységes társadalombiztosítás, de csak 1927-28-ban. Ennek a folyamatnak három főbb szakaszát emelhetjük ki. Az ipari és gyári alkalmazottaknak betegsegélyezéséről szóló 1891-es törvénnyel kezdődött a hazai rendszer kiépítése. Ez baleset- és betegbiztosítást jelentett, garantálta a pénzbeli (táppénz, gyermekágyi és temetési segély), illetve a természetbeni ellátásokat (ingyenes orvosi ellátás, gyógyszer és gyógyászati segédeszköz-ellátás). A törvény fő hibája azonban a magyar munkásbiztosítás túlzott széttagoltsága volt.
1907-ben az országgyűlés a balesetbiztosítás mellett a társadalombiztosítás alapelveit is törvényben rögzítette. Így jött létre az Országos Munkásbetegsegélyező és Balesetbiztosító Pénztár (Országos Pénztár) és annak helyi szervei, a munkásbiztosító pénztárak. A törvény négy alapelvet fogalmazott meg: kötelező, illetve országos, központi szervezetű rendszer jött létre. Ám a biztosítást ellátó szervek önkormányzati alapon működtek, és paritásos alapon vettek részt a pénztárak vezetésében a munkaadók és a munkások.
Aztán 1927-ben egységesítették a baleset- és betegbiztosítást, ami kiegészült a foglalkozási betegségek ellátásával. A társadalombiztosítás a prevenció, az öregek és a hátramaradott családtagok ellátásával, illetve a szolidaritás elvével bővült. Felszámolták az Országos Munkásbiztosítási Pénztár összes helyi szervét. Jogaik az Országos Munkásbiztosítási Intézetre szálltak át. Egy év múlva, 1928-ban létrejött az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI). Az öregségi és rokkantsági biztosítás bevezetésével öregségi rokkantsági, özvegyi és árvasági járadékellátást is nyújtottak.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
