ZUGLÓI-témák : Még a fideszes képviselők is morogtak: Zuglóban is "működik" a nemzeti együttműködés |
Még a fideszes képviselők is morogtak: Zuglóban is "működik" a nemzeti együttműködés
2010.11.13. 09:54

Egymaga dönthet a zuglói közbeszerzések ügyében Papcsák Ferenc polgármester, miután az önkormányzat hatályos rendeleteinek módosíttatásával magához vonta ezt a jogot. Eddig ezt a feladatot az önkormányzat közbeszerzési bizottsága látta el, aminek ellenzéki tagjai is voltak. Egy rendeletmódosítás nyomán egymaga felügyelheti a helyi vagyonkezelő szervezetet is – igaz, ezt tovább delegálhatja.
Zuglóban a megválasztása után egyből " hiperaktív" Papcsák Ferenc módszerei a hírek szerint a helyi Fidesznél is kiverték a biztosítékot, igaz, hogy mit jelent szembe menni az Orbán-kormány számonkérőjével, azt hamar megtapasztalhatták a renegátok, akiket információink szerint (ezt a zuglói polgármesteri hivatal később cáfolta) a parlamentbe parancsoltak, hogy elbeszélgessenek velük – ez valószínűleg olyan jól sikerült, hogy Papcsák akarata a második testületi ülésen már simán érvényesült.
Történt ugyanis, hogy első körben nem sikerült megválasztatni általános alpolgármesternek Papcsák Ferenc kampányfőnökét, a korábbi XVI-kerületi fideszes képviselőt, Kovács Balázst, akiről a hvg.hu megírta, hogy 2008-ban ittas vezetésért és egyéb közlekedési bűncselekményekért eljárás indult ellene. (Kovács azt nyilatkozta a lapnak, hogy „nem tudja”, ez mennyire befolyásolja a megítélését.)
Bár Papcsák előzetesen nyomatékosan felhívta fideszes frakciótársai figyelmét a helyes szavazás mikéntjére, Kovács Balázsra így is csak hét igen érkezett, - tehát a 15 fideszes képviselőből mindösszesen 6 támogatását bírta, míg a többiek 19 szavazatot kaptak, még az ellenzéki képviselők is megszavazták őket. A meghívott vendégekkel teli teremben igen feszültté vált a hangulat, és a polgármester vissza is vont egy sor egyéb személyi előterjesztést.
Ha alpolgármester nincs, semmi nincs
Így az alakuló ülésen nem lehetett megalakítani az új bizottságokat, nem nevezték ki ezek vezetőit, és nem választottak tanácsnokokat sem. Ezután rendelték be a frakciótagokat a parlamentbe forrásaink szerint, és Kovács Balázst másodszorra már ellenszavazat nélkül sikerült megválasztani. Így a polgármester már nem gördített akadályt a többi előterjesztés elé sem, megalakulhattak a bizottságok is.
A helyi Vagyonkezelő felügyelőbizottsága esetében már nem bízott semmit a véletlenre a polgármester: itt zárt ülésen név szerinti szavazással választották meg Kovácsot elnöknek, és két másik tagot, akikről forrásunk csak annyit mondott, hogy „akkor láttuk a nevüket először, soha senki nem hallott róluk korábban, kértük Papcsák Ferencet, hogy legalább mondjon róluk pár szót, de ő csak annyival intézte el a dolgot, hogy bírják a bizalmát, és hozzáértő szakemberek”. Ugyanezt mondta a testületi ülésen Kovács Balázzsal kapcsolatban is, amikor az LMP helyi képviselője azt kérte tőle, mutassa be az önkormányzatnak.
Érdekesen változott az ügyintézés rendje is Zuglóban, némileg hasonló helyzetet eredményezve az ellenzék számára, mint ami országos szinten tapasztalható : a közgyűlés SZMSZ-e szerint eddig egy vitában összesen háromszor lehetett két-két percben felszólalni, most mindössze egyetlen perce marad a városatyáknak arra, hogy véleményt mondjanak. A polgármester levélben tiltotta meg a képviselőknek, hogy a hivatali dolgozókat bármilyen ügyben megkérdezzék. Egy forrásunk szerint Papcsák Ferenc a saját frakciójával sem egyeztet, így a Fidesz képviselői is csak az előterjesztésekből tudják meg, hogy miket kell megszavazniuk.
„Hogy mennyit ért az önkormányzati munkához, azt jól mutatja, hogy péntekre szerette volna áttenni keddről az ülésnapokat (a kedd ütközik a parlamenti ülésekkel, ahol mint OGY képviselőnek szintén ott kéne lennie), úgy kellett neki szólni, hogy a hivatal dolgozóinak munkaideje pénteken fél kettőkor lejár, így csak akkor tudunk ülést tartani, ha túlórapénzt fizetünk nekik. Erre jött a csütörtök, de akkor meg gyakran esküvők zajlanak a teremben, és akkor működik az ügyfélszolgálat is, ami szintén munkaerőt igényel. De ebben már nem engedett, így most csütörtökönként ülésezünk” – mondta egy képviselő.
A hivatal cáfol
Korai még értékelni két ülés után. A bizottságok személyi összetételénél Papcsák Ferenc figyelembe vette a kéréseinket, így például érvényesült az a hagyomány is, hogy a pénzügyi bizottságot ellenzéki képviselő vezeti – mondta a Hírszerzőnek Pelyva György szocialista képviselő – a pénzügyi bizottság elnöke. Azt azonban az MSZP is kifogásolja, hogy a vagyonkezelő felügyelő bizottságába egyetlen ellenzéki sem jutott be.
Kérdéseinket elküldtük Papcsák Ferenc titkárságának, ahol cáfolták, hogy bárkit is a parlamentbe rendeltek volna a Fidesz-frakció tagjai közül. Az egy perces időkerettel kapcsolatban azt a választ kaptuk, hogy „más jól működő testületek módszereit vették át” a hatékonyabb működés érdekében, például a Fővárosi Közgyűlését. A Vagyonkezelő Felügyelő Bizottságát a hivatal válasza szerint a gazdasági törvény alapján választották meg nyílt szavazással, zárt ülésen. Végül a közbeszerzési szabályzatot „a felelősség egyértelművé tétele miatt” módosították, mert például az átadás-átvétel során kiderült, hogy nem kaptak meg olyan szerződést, amit október 5-e, vagyis a választások után kötöttek, vagyis lehetőség volt a korábbi szabályozás értelmében arra, hogy a polgármester tudta nélkül kössenek ilyeneket.
forrás : hirszerzo.hu
Az eredeti írás itt olvasható
|