Oszsza meg másokkal is

Eme írás az önkormányzati választások lezárulta előtt is jöhetett volna. A végeredményt ugyanis borítékolhattuk. Úgy is lett . A közjogi gát nélküli, kétharmados narancsuralom gyűrűzött le helyi dimenzióba. Kövér László is hozta a szokott formáját . Semmi rendhagyó. Az önkormányzatokban ráadásul nincs szükség minősített közgyűlési/képviselő-testületi többségre. Az a párt, mely városvezetésileg a polgármestert és a helyihatósági vezetőtestület nagyobbik részét a kezében tudhatja, territoriális és alkotmányos jogosítványának határain belül akármit megtehet. Főként, ha a hátát egy alaptörvény-felülíró parlamenti nagyságrendű kormányhatalom fedezi.

Ráadásul mindinkább egyszínű pártkatonák zsákmányterületei olyan, függetlennek mondott szakintézmények, melyek káderfrissítéséhez eddig pártközi-országházi háttéralkuk kellettek. Vagy legalább az ellenzék is beküldhette oda delegáltját. (Számvevőszék, médiahatóság, alkotmánybíróság, stb.) Újra napvilágra kerülnek majd olyan látleletek, amelyek ennek apropóján a demokrácia felszámolásáról, Rákosi és/vagy Imrédy totális állameszményének realizálódásáról, illetve valami horthysta-kádárista paternalizmusról szólnak. Hogy a demokrácia olyan veszélyben forog, mint a XX. század legsötétebb óráiban. Nem is lesznek itt választások, de ha igen, azokon csak a Narancspárt győzhet.

* Nos, diktatúráról beszélni irreális. Ahogy nem lehet stabil demokráciát teremteni pár év alatt ott, ahol annak semmiféle hagyományai nincsenek, úgy ez fordítva is áll. Nálunk - a német, olasz és szovjet példával ellentétben - soha nem volt képes totalitárius állampárt önerőből, tartósan berendezkedni. Szabályerősítő kivétel Kun Béla terroruralma. (Mely a Szálasi-rezsimhez hasonlóan pár hét alatt minden idők legnépszerűtlenebb kormányzatává vált az átlagember szemében. És garantálta, hogy - Olaszországgal, Franciaországgal vagy akár Csehszlovákiával szemben - a kommunista párt többé ne legyen képes szabad választásokon komolyan vehető sikert felmutatni.) Diktatúra Magyarországon csak addig volt képes fennmaradni, amíg az őt megszálló haderőkkel és/vagy gazdasági mankóval támogató donorállama létezett. Nem is beszélve a drasztikusan eltérő geopolitikai klímától.

A parlamentarizmust, a jogállamot alapjaiban korlátozó tekintélyuralomnak viszont nagyon is vannak gyökerei. A Horthy-korszak negyedszázada például. Ámde ezt akkor is csak a korabeli törvényekbe ütköző, illetve a névlegesen általuk is felvállalt demokrácia alapelvét sértő módon tudták véghezvinni. Nyílt szavazással, választási csalással, ellenzéki állampolgárokat vegzáló csendőrterrorral, diszkriminatív cenzussal. Olyan módszerekkel, amelyeket szűkebben vett kontinensünkön ma csak Lukasenko alkalmaz.

Ilyen eszközei Orbánnak nincsenek. Mi az, amit tehet, és tesz is? A törvényhozási és pártpiaci erőfölénnyel való visszaélés. Jogállami restrikció, a demokrácia szűkítése, a pluralizmus minőségének feljavítása helyett annak további lerontása. A lehetséges vetélytársak nyerési sanszának csökkentése a játékszabályok egyoldalú átszabásával. Mindez azonban nem diktatúra, még csak nem is autokrácia. A Putyin-analógia a kiindulástól fogva hamis. Orbán Viktor persze elvtelenül, a diplomáciai pragmatizmus tág határait is áthágva udvarol az orosz elnöknek. De szolgai másolással átvett belpolitikai importcikként a putyinizmus életképtelen lenne. Oroszországban - velünk ellentétben - 1989-90 után a demokratikus parlamentarizmus csak formailag létezett. Aztán még úgy se.

Az első, félig-meddig szabadon választott parlament '93-ban Jelcin ellen fordult, restaurálni akarván a szovjet érát. A katonai erővel pacifikált törvényhozás örökébe lépő új országgyűlés már csak jóval gyengébb hatáskörrel bírt. De még abban is többségben voltak a demokráciagyűlölő vörösbarnák, Zjuganov kommunistái és Zsirinovszkij pánszláv fasisztái. Antidemokratikus, Nyugat-ellenes parlament és a demokráciát autokratikus eszközökkel "védve felszámoló" elnök állt szemben. A '96-os elnökválasztásokon Jelcin csak a nyugat (és a nyugatbarát oligarchák) háttértámogatásával volt képes megállítani a restaurációt. Putyin is nyugati helyeslés mellett lett Jelcin utóda. Brüsszel és Washington úgy vélte: inkább ő, hisz nála csak rosszabbak jöhetnek. Oroszországban a parlamentarizmus és a pluralizmus főárama soha nem volt demokratikus alternatíva vagy ellensúly. A 2001. szeptember 11-i merényletek (illetve az oroszországi robbantások) után pedig a demokratikus nagyhatalmak akképp látták: Putyin vagy a destabilizálódás. A gázkrízis és a Litvinyenko-ügy kellett az első komoly Moszkva-ellenes szankciókhoz, de Putyin egyszerre szalon- és piacképes riválisára továbbra is várni kell.

* Ahogy a szoclib propaganda negatív, úgy az orbáni médiagépezet pozitív éllel használja a keleti párhuzamot. Hogy nemcsak "Vagyimir cár", de "Viktor király" is letöri az oligarchákat a nép örömére. Illetve, hogy az oligarchák uralma már az állam létét fenyegette. Valójában a különbség aligha lehetne nagyobb. Putyin a Jelcin-korszak (és az oligarchikus jelcini hatalomgyakorlás) teremtményéből vált az oligarchák rémévé. Jelcin embereként lett valaki, hogy aztán leszámoljon Jelcin embereivel. Először kiegyezett és lepaktált az oligarchákkal, hogy aztán rács mögé küldje őket. Putyin joggal mondhatta: a Jelcin-korszakban a tényleg korrupt oligarchákat sem lehetett elítélni, mert politikai védelem alatt álltak. Tehát valóban csak a jelcini udvartartás szétzúzásával, "kvázi-rendszerváltással" tudott ezen fordítani. (Más kérdés, hogy a korrupt fürdővízzel együtt a demokratikus gyereket is kiöntötte.)

Orbán azonban nem beszélhet ilyenről. Nem kellett ahhoz a szoclib hatalmat felszámolni, hogy korrupció és/vagy jogtalan hatalomgyakorlás gyanújába kerülő figuráik bíróság elé juttathatók legyenek. A Kulcsár-ügytől a Zuschlag-ügyön át, a Szilvásy-ügyön keresztül a Hunvald- és Hagyó-ügyig számtalan ilyen dologban foganatosítottak gyanúsítást, vádemelést, kihallgatást, őrizetbe vételt, letartóztatást, vagyonzárlatot, stb. (Külön vagy kombinálva.) Több ügyben már verdikt is született. Lehet azokat (illetve a kényszerintézkedéseket) enyhének, megkésettnek, szakszerűtlennek gondolni. De azt senki nem mondhatja: a politikai hatalom birtokában Gyurcsány úgy tudta védeni pártjának gazdasági holdudvarát, mint Jelcin az övéit. Oroszországgal szemben nálunk az ügyészség, a számvevőszék, és a jegybank végig független maradt a kormánytól. (Amit a vádhatósággal szembeni folyamatos, s az MNB ellen 2009 elejétől indult szocialista támadások is bizonyítanak.) A Fidesz csorbítani tudja a jogállamot, teljesen befagyasztani nem. Ahhoz annyival korábban kéne felkelnie, hogy nem aludhatna szemhunyásnyit sem.

Mi lehet akkor Orbán, ha nem Putyin-klón? Valami, ami bizonyos tekintetben jobb, más dimenzióban nézve rosszabb annál. Orbán békésen, vértelenül "jogszerűen" létrehozhat egy olyan szisztémát, amiről Fico és Meciar nem is álmodhatott. S ami Kucsmának és Milosevicsnek (vagy utódjelöltjeiknek) csak gengsztertempó és/vagy csalás által sikerült. Ciklusokon átívelően bebetonoznia rendszerét. Korántsem biztos, hogy összejön neki, de túlzott optimizmus azt vélni, hogy meg sem próbálja. Igen, ekkora túlhatalommal, a közhivatalok pártkatonák általi totális gyarmatosításával, a hírmondónak maradt független tisztviselők egzisztenciális terrorral való zsarolásával, az "alkotmányőrség" de facto narancsszínű gúnyába bújtatásával megteremthető olyan rezsim, ami lényegileg úgy válik tetszhalottá (de legalábbis zombivá) gyengített demokráciává, hogy formailag-jogilag nem az. Nem putyini kvázi-egyeduralom, de nem is pezsgő nyugati váltógazdálkodás.

* Persze rengeteg, ezt gátló tényező van. Mondjuk konkrétan az önkormányzatiság. Putyin (és famulusa), amikor tisztogatást végez a helyi kormányzók, polgármesterek soraiban, Jelcin embereit cseréli a saját lojális kádereire. Ha viszont Orbán ütközik a lokális közhatalom erőivel (márpedig fog, azt biztos), akkor önnön pártembereivel nézhet farkasszemet. Amennyiben bizonyos, Fidesz-vezette nagyvárosok, megyék rovására szavaztatna elvonásokat, takarékossági célú helyhatósági reformot, térségbeli politikusok tucatszám voksolhatnak keresztbe. De paradox módon az önkormányzati reform is gyengítően hatna az orbáni vezérelvre. Ha drasztikusan lecsökkentik a megyék/kerületek és/vagy települések számát, az a lokális hatalomnak ellensúlyi szerepet biztosíthatna. Amennyiben Kósa Lajos nem csupán egy vidéki nagyváros polgármestere, hanem a milliós lélekszámú kelet-magyarországi régió "kormányzója" lenne, akkor ugyanúgy Orbán "természetes riválisává" válik, mint a Fehér Ház mindenkori lakójának Kalifornia, Texas, Illinois vagy Florida ugyanazon párti kormányzója.

Nem véletlen, hogy Orbán soha nem jelölt Fidesz-pártpolitikust főpolgármesternek, hanem mindig csak külsős szövetségest. Egy Pokorni Zoltán vagy Rogán Antal Budapest élén önálló hatalmi alközpontot hozna létre a párton belül. Azt pedig tudjuk: a párton-kormányon, családon, cégen, nemzeten stb. belüli polgárháború mindig kegyetlenebb, mint a pártok, országok, államok, vállalatok, családok közti ütközés. Lakva ismeri (és gyűlöli) meg egymást az ember. A testvérharc mindig kegyetlenebb. Aki már volt szemtanúja családi-munkahelyi belső konfliktusnak, jól ismeri ezt. A legzsarnokibb pártelnöki hatalom se ér sokat, ha a karizma térerejében zavar keletkezik. Csurka István és Torgyán József mesélhetne erről.

* Ugyanilyen csapdahelyzetet jelent, ha Orbán szabadulni próbál a nyugati pénzvilágtól való - általa sokat kárhoztatott - függéstől. Vagy legalábbis enyhíteni-csökkenteni azt. Ha ugyanis annyiban hagyja, a nemzetközi hitelminősítők átvehetik a kiiktatni akart belső független intézmények szerepét. Ultimátumokkal büntetve a jogállami határsértéseket. Egyfajta kiadáscsökkentő-megszorító "orbáni reformdiktatúra" bevezetése esetén azonban - a dezertálások okán - épp ama kétharmad forog majd veszélyben, amellyel a közjogi betonozást csináltatná. Hogy én mire tippelek?

Két dolog valószínűleg nem lesz. Sem demokratikus kis Árkádia, sem autokrata Bizánc-makett. Legsanszosabb, hogy akut rosszullét helyett krónikus rohadás várható. A társadalmi alrendszerek kurzusgyarmatosítása pedig létrehozza majd "ellengyarmatosítás" ideológiáját. Az egyik rész behódol a narancsuralomnak. Aki pedig nem, azt másik oldalról próbálják majd kolonializálni. Lesznek protest-szekértáboros charták, mozgalmak, ernyőszervezetek. A Mi és Ők (Azok) logikája. Mert a Zorbán rendszeralkotó törekvései, a "nemzet én vagyok" hatalmi gőgje nem az ellenzékiséget fenyegetik, nem azt irthatják ki. Hanem a belgaságot, a táboron kívüliséget, a pártatlan elfogulatlanságot. Torz, hegemón kormányzati célokra jön majd válaszként a torzan felfogott ellenzékiség. Mely a demokrácia veszedelmére hivatkozva ugyancsak luxusnak minősítené a szakmai vagy intellektuális függetlenséget. S elvárja: a szent ügy érdekében hallgassunk az ő bűneiről, ne tárjuk fel, ha konkrét dologban mégsem neki, hanem az amúgy ellenszenves hatalomnak van igaza. Ezt valóban sikerülhet kiharcolnia Orbán Viktornak.

forrás : hirszerzo.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.