Volánbusz tendert állít le a kormány várhatóan
2010.07.18. 08:41

Felülvizsgálja, és a Hírszerző információi szerint várhatóan le is állítja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Volánbusz hatvan darab elővárosi autóbuszra kiírt közbeszerzését. Az ok: a minisztérium szerint a kiírás olyan, hogy magyar vállalkozóknak nem lett volna esélye nyerni. A tárcánál egyelőre annyit közöltek, hogy minden járműbeszerzést ellenőriznek.
Oszsza meg másokkal is
Nem sikerül a Volánbusznak a jelek szerint olyan közbeszerzési pályázatot kiírnia elővárosi buszok vásárlására, ami mindenkinek tetszene. A társaság várhatóan most bukja el másodszor azt a tendert, amit egyszer már visszavont tavaly, majd idén júniusban újra kiírt. Információink szerint ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felülvizsgálja az összesen hatvan (és opciósan még negyven) jármű beszerzésére kiírt tendert.
A Volánbusz még 2009 márciusában hirdetett pályázatot húsz kéttengelyes, és negyven három tengelyes alacsonypadlós autóbuszra, további húsz-húsz darab opciós megvételével kecsegtetve a leendő nyertest. A tender végeredményét az egyik pályázó, az Alfa Busz kft. háromszor is megtámadta, de a jogorvoslati eljárás mindannyiszor (legutoljára idén márciusban) a székesfehérvári társaságra nézve negatív eredménnyel zárult. A cég ezért bejelentette, hogy elbocsátásokra kényszerül, és csődvédelmet kért .
Nem kell a kínai
A befutó egy kínai társaság lett , de ekkorra már a kormány is egyre többet beszélt a magyar buszgyártás újjáélesztéséről, ez is közrejátszhatott abban, hogy a Volánbusz (bár a Közbeszerzési Döntőbizottság mindannyiszor úgy foglalt állást, hogy a tender szabályos volt) végül lefújta az egész pályázatot (a cég szerint "a média nyomására" ), és a tulajdonos Magyar Nemzeti vagyonkezelővel egyeztetve új, nyílt közbeszerzést írt ki idén júniusban.

Csontváz a csomagtartóból: nem tetszik a minisztériumnak a közbeszerzés
(Fotó: Magócsi Márton)
Csakhogy a kormány szerint ez sem alkalmas a magyar vállalkozók helyzetbe hozására, ami kiemelt célja a Fellegi tamás vezette minisztériumnak. A tárca sajtóosztálya ezzel kapcsolatban annyit közölt, hogy valóban vannak kifogásaik a pályázattal kapcsolatban, ezek közül a "legfontosabb, hogy a kiírás háromtengelyes autóbuszokra is szól, amit magyar gyártók jelenleg önállóan nem képesek előállítani".
A sajtóosztály szerint ugyanakkor a „közbeszerzési kiírás jelenleg a tervezett menetrend szerint zajlik, visszavonásáról nem született döntés”, a pályázat lezárásához a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő hozzájárulása is szükséges. Ugyanakkor a "Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megkezdte az állami vagyonkezelésbe tartozó cégek teljes átvilágítását. E folyamat része a társaságok által megkötött vagy tervezett külső szerződések felülvizsgálata, megalapozottságuknak, fenntartásuk vagy elvetésük lehetőségének felmérése is. A Volánok esetében a járatkiszervezések mellett a buszbeszerzések is e körbe tartoznak". Fellegi Tamás közvetlenül kinevezése után beígérte, hogy rengeteg szerződést felülvizsgálnak , de mk, de most információink szerint a tender leállítására készülnek a tárcánál, sőt, felelősségre vonás is elképzelhető, amiről egy forrásunk csak annyit mondott, hogy "nem felelősségre vonás az olyan ebben az esetben, aminek nincsenek személyi következményei".
Jön Papcsák?
Minderről a sajtóosztály annyit közölt, hogy "ha bármiféle szándékos mulasztásra vagy visszaélésre utaló információ merül fel, azt a szaktárca továbbítja Papcsák Ferenc elszámoltatási és a korrupcióellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztoshoz. Ő térképezi fel, hogy az esetleges szabálytalanságokért kit és milyen mértékben terhelhet felelősség".
Születhet ugyanakkor még mindenki számára megfelelő megoldás, ha a magyar szállítók egy konzorcium részeként nyernek. Erre a minisztérium is utalt lapunknak elküldött válaszában, és a Volánbusz kommunikációs osztálya is azt írta, hogy "bármilyen nemzetiségű ajánlattevő, közös ajánlattevő, tíz százalékot meghaladó és meg nem haladó alvállalkozó részt vehet, illetve ún. erőforrás szervezet bevonásra kerülhet".
A Volánbuszt mindenesetre meglepte a döntés, legalábbis a kommunikációs osztály tájékoztatása szerint őket sem a minisztériumból, sem a Vagyonkezelőtől senki nem értesítette, hogy felülvizsgálat alatt van a tender.
forrás : hirszerzo.hu
|