Oszsza meg másokkal is

Kedves nézőink, kapcsoljuk a vb-döntőt. A várva várt finálét rajongók milliói és kormányok százai követik visszafojtott izgalommal. Fidesz vs Mindenki, micsoda rangadó, kis nemzetünk ismét feljutott a csúcsra! Fantasztikus győzelmeken át vezetett az út idáig. Előbb a Fidesz vs Közgazdaságtan, majd a Fidesz vs Matematika, olyan diadalok, amelyeket az unokák is büszkeséggel fognak emlegetni.

És végre elkezdődött a nagy meccs. Narancs mezben a Fidesz lendületes régész sora támad, Indiana J. Mihály átível a pályán, a meglepett Világválogatott látható zavarban van, Lara C. Lajos ügyesen veszi le a labdát, egy csel, még egy csel, hihetetlen, hogy fekteti el a védőket, a világ már a földön, a közönség őrjöng, hajrá Magyarország, hajrá magyarok, az ígéretes tehetség önzetlenül továbbpasszol, Aranyszájú Peti kapásból lő … és majdnem a jó kapuba. (Palik László segédkommentátor: De hova tűnt Damon Viktor?)

* A jobboldal mintha rátört volna a nemzetére egy kicsit, de a Történelem Ura sosem idegenkedett a dialektikus fordulatoktól, ezért az elmúlt hétnek, amely hangulatában talán csak az egy évvel ezelőtti miniszterelnök-kereséshez fogható, akár több haszna lehet, mint hátránya. A csontvázkeresés nemzetközi sikere miatt a forradalmi kormány két értelmetlen célját is feladni kényszerülhet.

A kevésbé fontos: a történtek után feltehetően nem próbálja meg elmozdítani a nemzeti bank elnökét. Amúgy sem lett volna könnyű, de egy ambiciózus reformprogramért cserébe a piaci szereplők talán pragmatikusan viszonyultak volna a guillotine felállításához.

A fontosabb: a magyar csoda kutatása helyett a matematika alapú közgazdaságtanhoz kell visszatalálnia, amely ugyan nem tudja értelmezni az egyszerre adócsökkentő, ugyanakkor kiadásnövelő, és mindeközben egyensúlyőrző egyenletet, de megvan az az előnye, hogy földi viszonyok között is működik.

Jobbos (valójában etatista-balos) körökben ezt nem így látják, legfeljebb elfogadják a globálkapitalista kényszert, ám hozzáteszik, milyen pech ez a görög válság, lehetne államilag élénkíteni egy nagyot. Holott nem, eladósodni most akkor sem lenne szabad, ha volna rá mód, az egész európai válságkezelés azt bizonyítja, hogy a hitelből fedezett élénkítés zsákutcának bizonyult, mert finanszírozók hiányában hamarabb kell leszorítani az adóságot Angliától Németországon át Romániáig, mint ahogy a növekedés beindult. Bármily megdöbbentő, ezt most kivételesen tényleg Magyarország csinálta jól (függetlenül attól, hogy vezetői bölcsességének vagy a szükségnek köszönhetően).

Kétségtelen, az adócsökkentéshez nem ártana a költségvetési mozgástér – már a matematika alapú közgazdaságtan szerint. Mondjuk, a Fidesz akkor is azonnali és radikális adócsökkentést követelt, amikor a költségvetési hiány a jelenlegi kétszerese volt, ezért most, hogy a helyzet „konszolidált” (Varga Mihály) érthető ha mindenki az ígéret beváltására vár. Hiszen végig azt hirdették, hogy az adócsökkentés nem a növekedés eredménye, hanem annak beindítója, nosza akkor rajta.

Az a morbid az egészben, hogy ha nem lőnek túl a célon, egy kis lazításban talán ki is egyeznek velük. De ahogy a szocialistáknak az a sajátos jellemzője, hogy gyávaságból mindent aluladagolnak (pl: bezárnak annyi kórházat, amennyi már politikai károkat okoz, de nem annyit, amennyinek tényleges haszna lenne), a Fidesz mindig túladagol.

Nem nehéz a helyzet, hanem egyenesen görögösen válságos, nem khm 5 százalék a hiány (kacsintás), hanem rögtön 7. Ezzel a Darwin-díjas alakítással a radikális adócsökkentés helyett majdnem belekényszerítették magukat egy teljesen felesleges, radikális megszorításba, szerencse, hogy nem hittek nekik. Így is kiigazítás lesz az osztogatásból. A forradalom legfeljebb felfalja gyermekét.

* És akkor most idézzük fel a Buci nevű színész esetét. Mert, hogy ugye AZT senki sem gondolta. Kezdett hajnalban egy reggeli adásban, délután lenyomott valami tehetségkutató műsort ugyanott, este meg elment játszani a színházba. A paksi erőmű kettes blokkját át lehetett volna kötni rá, úgy vibrált. Ne má’, tényleg kokot használt, ki hitte volna? Akár az atléta, aki mosolyogva és izzadság nélkül nyer méterekkel a többiek előtt, majd egy szaltó után, hátrafelé futva megdönti a saját világrekordját. Amíg nem teszi fel a Facebookra a fotót, ahogy nyomja magába a szert, addig lába előtt hever a világ. De miért kell közvetlenül látni/hallani azt, ami némi gondolkodással egyértelműen kikövetkeztethető?

Tudható mennyi a nagyobb pártok legális bevétele, és mennyit költenek a kampányokban. A kettő közötti különbség lopás. Amíg nem bukkan fel egy borítékos videó, folyik az ügymenet háborítatlanul. Ha felbukkan, általános a szörnyülködés. Pedig nem csak a videó lehetne bizonyíték, hanem a számtan is.

100 napos költekezés, 50 százalékos béremelés, több száz kilométer autópálya és a végén áfa-csökkentés – világos, trükkök nélkül nem megy. Tudható hangfelvétel nélkül is. A Fidesz tudta, még most is megtalálható a párt honlapján az a 2006. márciusi (!) elemzés, mely szerint kétszámjegyű hiány várható annak az évnek a végéig. Ebből aztán levonták azt a következtetést, hogy akár 14. havi nyugdíjat is ki lehet fizetni. Jött a választás, nem a Fidesz nyert, a „hogyan hidaljuk át az ígéretek és a valóság közötti szakadékot” kérdése számukra mostanáig el lett napolva, az akkori miniszterelnök válaszolt Őszödön, a békés tüntetők felgyújtották a várost.

A győztes párt nem tudja betartani az ígéreteit – ez van műsoron megint, még ha Orbán Viktor nem is fenyeget titkos felvételen azzal, hogy milyen jó könyveket ír majd alkalomadtán a magyar jobboldalról.

A sors bohém tréfája, hogy azok, akik a költségvetési adatokkal való bűvészkedést mitikus bűnné stilizálták, egy hete csak a költségvetési adatokkal bűvészkednek, próbálván megtéveszteni a világot és a hazai közvéleményt, igaz, nem kisebbnek beállítva a hiányt, ahogy az elődök, hanem nagyobbnak. Így lettek újra bevetve a „trükkök százai”, habár a történelem csontvázkereséses bohózat formájában ismételte meg a veres jános-i tragédiát.

(Ide kívánkozik, hogy a pedáns államfő, olybá tűnik, szintén a clear and present bizonyítékok híve, és nem a szillogizmusé, úgy hogy a morális válság miatti megrendülését ezúttal nem közvetíti a tévé.)

* „Nem tisztességes Varga Mihállyal elvitetni egyszemélyben a balhét, rá csak hálátlan szerepet osztottak” – írja az Index publicistája tartalmas cikkében. Ez bizonyára így van, de az azért kérdés, hogy miért található mindig valaki, aki elvállalja az ilyen szerepeket. És ha már ilyen nagylelkű az Index, a sajnálatból talán annak a két embernek is kijuthatna, akiket a hálátlan szerep vállalói minden lelkiismeret-furdalás nélkül állítanak be hazug gazembernek a nagy terv sikere érdekében.

Azért mégis csak egy nemzet, egy politikai közösség önbecsülését és méltóságát érinti, hogy milyen szavakat és stílust tart megengedhetőnek a (mindenkori/távozó) vezetőivel kapcsolatban és milyen módon viszonyul a teljesítményhez úgy általában. Ez független a pártszimpátiától.

Amennyiben ebben az országban Bajnait és Oszkót az úri közönség füttye nélkül lehet folytatólagosan lehazugozni, miközben felettébb jól végezték a munkájukat (statisztikai bizonyítékokon nyugvó objektív megállapítás), de ha ez nem számít, akkor legalább számítana azoknak az intézményeknek a tekintélye, amelyeket megszemélyesítettek, szóval ha ez így folytatódik, akkor a nagy áprilisi forradalom egy kisstílű szar országot hoz létre, amelyikben bárki bármikor feláldozható lesz bármilyen két perces kis érdek kedvéért.

Nem kell egyébként elvitetni a balhét a debreceni polgármesterrel és a miniszterelnöki szóvivővel sem, már amennyiben a kommunikációs hibáért vonná őket felelősségre a frissen felállított forradalmi számonkérő bizottság. Itt nem kommunikációs hiba történt, hanem politikai. „A mindenkinek minden jár, csak akarni kell” – stratégia nyolc év teljes súlyával nyomja a pártot, s egyenlőre nem látszik ebből a csapdából a kiút. Nem a kommunikációs, hanem a tartalmi. (Az is politikai típusú probléma, ha egy párt minden ügyet kommunikációs szinten kezel, és hisz abban, hogy szavakkal teljesen átformálhatja a világot, lásd még: új rendszer, forradalom stb.)

A választások óta eltelt több mint 30 (!) nap, és nem tudható, hogy mi a kormány gazdasági programja, miközben vészhelyzetről beszél. Ami ellenzékben hatásos volt, az kormányon válságot idéz elő. Olyan a Fidesz mint Baudelaire albatrosza: a hajó fedélzetén azokba a szárnyakba botlik bele, amelyekkel a levegőben repülni tudott.

Prognózis: a tanulságokat levonják, lesz még több elszámoltatás, még több tömjén és számos remek javaslat abban az alkotmányozó csapatban, amelyet a híres antikommunista ellenálló, Pozsgai Imre személye gazdagít.

* Záró megjegyzés 1: Ha már a Fidesz ígéreteinek hitelességéről esett szó, emlékezzünk meg kitüntetett nagyrabecsüléssel a tőzsdemunkásokról is, akik eleinte lelkesen fújták ezt a buborékot is, bár semmit nem tudtak a programról, ahogy persze más eszközökről sem, amibe befektetnek vagy amit eladnak (vö: pénzügyi válság), sőt előzetesen még kétharmadot is igényeltek az általuk teljesen ismeretlen tervekhez, majd mint a birkák, ész nélkül bedöntik a forintot, az eurót, a fél világot egy olyan beszólás miatt, amely néhány könnyen hozzáférhető adattal azonnal cáfolható. A politológusok legalább csak maguknak okoznak kárt.

Záró megjegyzés 2: Az ellenzéki pártok, jól érzékelhetően, változatlanul ellenállnak annak a kísértésnek, hogy határozott nyilvános politizálással terheljék mindennapjaikat, ezért azokban a napokban, amikor Debrecen megrengette a világot, inkább színes belső életükkel voltak elfoglalva. Értékelhető „ellenzéki tevékenység” csupán Oszkó Péter exminiszter egyszemélyes utóvédharcában bontakozott ki. Még mindig nem hiányzik egy liberális párt?

> A beszéd maga

A miniszterelnök a maga szempontjából ügyes beszédet tartott, a fájdalmasabb intézkedéseket eltakarta a retorikai keret és a népszerű(sködő) bejelentések mennyiségi fölénye.

Orbán szerény is volt: az előadott csomag több mint akcióterv, ha kevesebb is mint átfogó gazdaságpolitika. Mindenesetre a kormánypárti alma messze esik az ellenzéki fától, már amennyiben a javaslatok készítője számol a realitásokkal, első blikkre tartja a kitűzött hiánycélt, és tudomásul veszi, hogy amit az egyik kezével valakinek ad, azt valahonnan a másik kezével el is kell vennie.

Ennek azonban ára van: a bejelentett adócsökkentés nem azonnali (fél év múlva induló többlépcsős) és a radikalitás mértéke a kedvezményekről szóló döntések során derül majd ki. A csomag megszorító elemei közül a legtöbb támadást feltehetően a minimálbér adómentességének megszüntetése és a közféra kiadásainak csökkentése kapja majd, pedig ezek támogatható lépések.

Személy szerint az egykulcsos adóval nincs bajom. A családi adókedvezményekkel viszont van, ahogy az örkösödési és az családon belüli ajándékozást terhelő illetékek megszüntetésével is. Utóbbiak igazságosak, és az adószerkezet szempontjából is elhibázott a vagyoni típusú adók szerepének további csökkentése (főleg, hogy ingatlanadó nem lesz).

A legtöbb bajom a populista kezdeményezésekkel van, úgy is mint bankadó, kilalkoltatási moratórium, és legfőképp a pártok költségvetési támogatásának csökkentése. Ez egy feketeöves elitellenes húzás, amely ráadásul sosem a kormánypártokat sújtja, melyeknek vannak, hogy is mondjuk, alternatív lehetőségei. Jó hír, hogy a devizaátváltás blöffje lekerült az asztalról. Az "adórendszeren kívüli jövedelem" kategóriájának bevezetése bizonyára sokaknak tetszeni fog, és a kormány csak remélheti, hogy a nemzeti együttműködés pátosza erősebben hat majd, mint a jövedelem eltitkolás iránti eddig letörhetetlen vágy. A spekulatív és a termelő kapitalizmus teóriáját nem kommentálnám.

forrás : hirszerzo.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.