Oszsza meg másokkal is

Tudom, hogy lehetséges más értelmezés is. Azt itt mondottak nem elsősorban politikai, hanem inkább eszmetörténeti szempontból értelmezik a dolgot. Fontos ugyanakkor, hogy a jelenlegi parlamentben és a társadalomban - sajnos - konszenzus látszik az itt kifejtettekkel ellentétes és nagyon más szempontú megközelítésben. (Gyurcsány és kevés szövetségese szembeállását nem elvi, hanem politikai haszonlesésből kiinduló szavazatnak tartom, ha a szocik másképp szavaztak volna, akkor ő a Fidesszel lenne, csak hogy politikai másságát hangsúlyozza).

Hosszú és sokszintű beszélgetésre van szükség egy új konszenzus kialakításához. A Trianonnal és a kettős állampolgársággal kapcsolatos vélemény, mint lehetséges kulturális szempont nem lenne zavaró - elvoltunk eddig is -, problémává akkortól válik, mikor normatív és közjogi aktus lesz belőle, melynek közpolitikai, kulturális, és külpolitikai következményei is vannak.

* Először tehát Trianonról. A Magyar Országgyűlés törvényt alkot "a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájára, a történelmi Magyarországot szétdaraboló, s a magyar nemzetet több állam fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátumra emlékezve, számot vetve e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, egyaránt tiszteletben tartva a magyar nemzet érdekeit és más nemzetek jogát arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkodjanak, attól a céltól vezettetve, hogy e cselekedettel hozzájárulunk a Kárpát-medencében együtt élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló békés jövőjéhez, s egyúttal a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez."

A szomorú hír az, hogy mindez nagyobbrészt nem igaz. A Trianonban elfogadott béke nem igazságtalan diktátum volt, egy elveszített háborút lezáró jogi aktus, amelyben politikai döntést hoztak a győztes felek arról, hogy a háború után milyen politikai feltételek mellett óhajtják újrateremteni Európát.

A háború nagyhatalmi törekvések miatt tört ki, a magyar döntéshozók tettestársak voltak a Szerbia ellen megindított támadásban. Négy tenger mégiscsak szebb, mint egy se. Kétségtelen tény: a háborús rendezést összehozó magas felek hibás politikai döntést hoztak - nem csupán ezzel, hanem sok mással kapcsolatban is -, részben ennek lett következménye a II. világháború.

Ugyanakkor az ország, amit "történelmi Magyarországnak" szoktak nevezni, 1526 óta nem vagy csak igen rövid ideig létezett - inkább virtuális eszmeként, mint államként -, közvetlenül a békekötés előtt, a vesztes háború után. Előtte a Monarchia, más határokkal és politikai berendezkedéssel, még előtte pedig különböző államalakulatok, a Magyar Királyság változó területe, a hódoltság korának határai vagy a lengyel-magyar perszonálunió.

A Trianont történelmi tragédiának nevező hagyomány a vesztes háború revizionista logikájának szüleménye; a magyar történelemnek vannak szép lapjai és vannak kevésbé azok, Trianon, ha valami, akkor egy kevésbé szép történeti esemény - a Németország szövetségeseként nagyhatalmi illúziókat tápláló Monarchia háborús veresége - politikai, közjogi következménye, olyan, mint Rákóczi száműzetése, Kossuth emigrációba kényszerítése vagy a szabadságharc vezetőinek aradi vagy Martinovics vérmezei kivégzése.

A magyar kulturális közösség sokat változott az évszázadok során, ehhez Trianon és sok minden más hozzátett és elvett, alakított, ahogyan a kultúra és a politika összefügg az évszázadok során. A tragédia megnevezés hibás jelkép, épp olyan, mintha az angolok politikai krédójukat a gyarmatbirodalom széthullásából, a spanyolok Latin-Amerika "elveszítéséből", a franciák és az oroszok Lousiana és Alaszka "igazságtalan alkujából" vezetnék le. Azt már ide se hozom, hogy lehet - amint az egyes népcsoportoknál ma is szokás - a klitorisz kivágását is hagyományelvű rítusnak tekinteni, amihez való ragaszkodás növeli a nemzet/törzs egységét. Abszurd, ugye?

* A kettős állampolgárság tehát történetileg azért hamis, mert összekeveri a kulturális nemzet és a politikai nemzet fogalmát, ráadásul egy olyan történeti "valóságra" utal, mely részben nem létező, részben elnyomó volt.

Ez a történeti "valóság" - az egységes magyar politikai nemzet - nem létezett, ahogyan az egységes és kizárólagos magyar kulturális nemzet sem: Janus Pannonius egyaránt része a magyar és a horvát kulturális örökségnek, Liszt az osztrák és a magyar zenei hagyománynak, Báthory István a lengyel, Zrínyi a horvát történeti emlékezet része (is).

Hamis, mert a mai határon túl élő magyarok csak annyira voltak tagjai a modern magyar politikai közösségnek, mint a monarchikus határokon belül élő románok, horvátok, szerbek vagy szlovákok. E politikai közösség a kiegyezéssel jött létre - osztrák-magyar monarchikus keretek között - a korábbi politikai közösség határai legalábbis kuszák és képlékenyek voltak, etnikai és kulturális viszonyai hasonképp. A Monarchia sokszínű és soketnikumú formáció volt, nem pedig nemzetállam. A modern magyar politikai közösség - ez a kiegyezés egyik fő értéke - nem nemzetállami, hanem közjogi liberális alapon jött létre - hála Deák Ferenc bölcsességének és politikai tárgyalási rutinjának, tekintélyének és befolyásának. A tizenkilencedik századi, a modern Magyarország megszületéséhez vezető politikai fejlődés fájdalmas adóssága és drámája a kisebbségekkel kapcsolatos amodern álláspont és politika; a kettős állampolgárság ügye e téves és hibás tizenkilencedik századi politika folytatása.

* Politikailag azért értelmezhetetlen, mert ahelyett, hogy kitörne a maga - illetve Patrubány Miklós - teremtette politikai csapdából, amely csapda már leharapta a Fidesz fél lábát korábban a kettős állampolgárságról szóló népszavazás elvesztésével, ma pedig mélyebbre tolja magát egy avítt és az uniós magyarsághoz méltatlan politikába.

Politikai előnyt nem hoz, hátrányt viszont sokat - kirekeszt itthon és határon túl egyaránt, politikai konfliktust kelt, rossz számos határon túl élőnek és nevetségessé tesz minket Európában. Mindezt akkor, amikor Romániában az RMDSZ épp kormányalkotó erő - utaltam erre már a korábbi posztban - képzeljük el ezt fordítva: nem Szőcs Géza a kulturális államtitkár, hanem a méhkereki román általános iskola igazgatója.

A határon túl élőket sokféleképp lehet segíteni: elsősorban a kulturális értékőrzés anyagi, erkölcsi és nyilvános politikai támogatásával, kulturális szimbólumokból való azonos részesedésből (Kossuth-díjtól az érdemes művészig, akadémiai tagságtól az utcanévvé válásig), valamint a kedvezményes és gyorsított áttelepülés lehetőségével.

A jelképek alkalmazhatóságának van/lehet közjogi következménye (pl. az Akadémia esetében a határon túl élő magyar tudósok nem a külföldiek számára létrehozott tiszteletbeli, hanem levelező vagy rendes tagságot kaphatnának). Az állampolgárság a politikai nemzethez való tartozás eszköze - tartozhat valaki több politikai nemzethez, ám ez nem etnikai/nemzeti, hanem a politikai közösségben a jogok és kötelességek vállalásán és az ilyen közösség vállalásán nyugszik. Ráadásul e jogoknak és kötelességeknek kölcsönösnek kell lenni: állampolgárként nekem is tennem kell valamit a közösségért, nem pusztán deklarálni, hogy én oda tartozom, mert beszélek magyarul. Nem a kettős vagy többes állampolgárság fogalmával van baj - lehet több politikai közösséghez tartozni, ilyen van és lesz -, hanem az etnikai alapú állampolgárság-kiterjesztéssel.

* Az állampolgárság-kiterjesztés kulturálisan azért avítt, mert a késő modernitás korában a nyugati világban a kulturális azonosság réges-rég nem etnikai/nemzeti, hanem ennél jóval komplexebb módon jelölődik ki: egyszerre vagyunk tagjai a hagyomány, a magas- és tömegkultúra, a lokalitás, a munka, a fogyasztás különböző közösségeinek, ez teremti meg identitásunkat, sőt többes kötődésünket; az etnikai gyökerű, a herderi romantika kulturális örökségét a porosz nemzetállam hatalmi apparátusával alátámasztó tizenkilencedik századi történeti hagyomány mai felélesztése nem csupán avítt, de nevetségessé is tesz minket Európában.

A nacionalizmus olyan métely, melytől a modern Európa konzervatív szárnya is irtózik. Az unió - sokszintű politikai és kulturális közösség, erős politikai nemzet és rétegezett, sokféle kulturális hagyomány - a késő modernitásra adott helyes válasz, az etnikai alapú állampolgársági vita hibás gondolat, ráadásul kirekesztő és kulturális zsákutcába vezető; tudom, hogy rossz kimondani, de e hagyomány egyik következménye a holokauszt - lásd Hannah Arendt művét a Totalitarianizmus gyökereiről.

A magyar büszkeség nem az állampolgársággal teremtődik meg, hanem közösen vallott értékekkel, a közösségi szolidaritás erejével, közös hagyománnyal és közösen élvezett és élményt nyújtó rítusokkal és szimbólumokkal. Mindenkinek van felelőssége, lehet menni Erdélybe látogatni, tanítani gyermekeinket a gyönyörű kulturális hagyományra, örökségre és ízes nyelvre, versekre és dalokra, ápolni a kulináris örökséget, emlékezni a brünni ipari és építészeti hagyományra, mindeközben figyelni és felhívni a figyelmet a kulturális keveredés sokféle érdekes következményére, megtermékenyítő eredményeire. A kettős állampolgárság rossz szimbólum, káros politika, árt a közösségnek, rombolja a politikai nemzetet, szégyent hoz kultúránkra.

(A szerző történész, kommunikációs szakember. Írása először a saját blogján jelent meg.)

forrás : hirszerzo.hu / Braun Róbert

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.