Oszsza meg másokkal is

Május 29-én, szombaton Orbán Viktor másodszori miniszterelnökké választásával véget ér a Bajnai-kormány bő egyéves megbízatása. A magunk mögött hagyott nyolc esztendő relatív többségű szocialista parlamentje összesen négy kormányt fogyasztott el. Az elsőt Medgyessy Péter, a másodikat és a harmadikat Gyurcsány Ferenc, míg a negyediket Bajnai Gordon vezette; sokat elárul a szocialista párt belső erőforrásairól, hogy egyikük sem tartozott a hagyományos szocialista maghoz, Medgyessy és Bajnai még csak párttag sem volt. Eredményszemléletben nézve, a három kormányfő közül véleményem szerint egyedül Bajnai Gordon volt képes sikereket felmutatni a gazdasági szereplők és a külföld szemében.

* Bajnai ugyan több pozícióban volt tagja a Gyurcsány-kormánynak – ezért annak számos kudarca közvetve az ő politikai örökségét is terheli –, politikai képességeit azonban igazán kormányfővé választása után csillantotta meg. Elődjéhez képest a kormányzati politikának mind tartalmában, mind stílusában, mind pedig a kormány és a Magyar Szocialista Párthoz (MSZP) viszonyában változást hozott.

Kormányfővé választása előtt Bajnai nyilatkozatot kért a szocialista képviselőktől, hogy meg fogják szavazni restrikciós programját; leszögezte, ellenkező esetben el se vállalja a tisztséget. Ne feledjük, 2009 márciusában jártunk, pár hónappal azután, hogy Magyarországot a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió közös hitelkerete mentette meg az államcsődtől, ám az ország finanszírozása továbbra is borotvaélen táncolt, az euróárfolyam bőven 300 forint felett járt, a költségvetés már az év elején romokban hevert, és a relatív parlamenti többséget birtokló MSZP lázas és tragikomikus miniszterelnök-keresésbe kezdett Gyurcsány Ferenc lemondását követően. Nem mellesleg, az MSZP választási eredményének valószínűleg jót tett volna az előrehozott választás, de az önámító szocialista politika a hatalom mindenáron való meghosszabbításában volt érdekelt.

Az IMF-megállapodás aláírása után öt hónapos kormányzati tétlenség következett. Márciusban aztán az addigi gazdasági miniszter kormányfő-jelöltként kész tények elé állította a szocialista képviselőket, átírva ezzel azt a Gyurcsány Ferenc által sokat hajtogatott tézist, hogy „a pártnak van kormánya, és nem fordítva”. Formálisan persze Bajnai esetében is így volt, de tartalmi értelemben ezzel a logikával aligha jutott volna messzire.

A válságnak a pénzügyi stabilitás szempontjából legkeményebb hónapjai sem voltak elegendőek arra, hogy az MSZP vezető politikusai önszántukból meglépjék az elkerülhetetlen megszorításokat, elsősorban azt, hogy visszavonják a saját maguk által 2002-ben adományozott 13. havi nyugdíjat és a közszféra 13. havi fizetését. Bajnai ezért képviseleti demokráciában szokatlan, de az akkori szocialista többségű parlamentben az egyetlen célravezető megoldást választotta, ő diktált az Országgyűlés legnagyobb frakciójának.

* A 2009. tavaszi Bajnai-csomag jó néhány gazdasági szakember elismerését vívta ki, és nem csak az MSZP-ben, sőt, nem is elsősorban ott. Bajnai a költségvetés kiadási oldalának radikális mérséklésével, valamint a munkára rakódó terhek (járulékok) csökkentésével számos olyan intézkedést foganatosított, amelyet a Reformszövetség programját megalkotó, illetve azzal egyetértő technokrata közgazdászok, valamint a nemzetközi szervezetek hosszú évek óta sürgettek. Gyurcsány viszont még kormányfőként, februárban azt állította : a Reformszövetség programja dermesztő.

A tavaszi kiigazító csomag összerakásában és végrehajtásában Bajnai legfőbb segítője Oszkó Péter pénzügyminiszter, a Reformszövetség korábbi frontembere volt. A technokrata páros egy év alatt óriásmértékű, a kiadási oldal csaknem ezermilliárd forintos kiigazítását hajtotta végre. A lépéseket az összeomlás elkerülésének kényszere szülte.

Bajnaiéknak viszonylag rövid idő alatt sikerült stabilizálni a gazdaságot: csökkent a hiány, ismét működött az állampapír-piac, erősödött a forintárfolyam. Miközben a világ fejlett államai, a recesszió rémétől megijedve, költségvetési és monetáris oldalról élénkítették a gazdaságot, nálunk a kritikus napokban-hetekben tovább kellett taposni a fékpedált, ellenkező esetben szétesett volna a jármű. A megszorítás rövidtávon Bajnaiékat igazolta, hosszabb kifutású, szerkezeti reformokat pedig aligha egy kisebbségi és átmeneti kormánytól kell elvárni.

Utólag visszatekintve két kérdés árnyékolhatja be a Bajnai-kormány gazdasági teljesítményét. Vajon tartható lesz-e a 2010-es költségvetési hiány? A nemzetközi szervezetek mindenesetre a jelenlegi makropálya fenntartása mellett nem jósolnak lényegesen (1 százalékpontnál) nagyobb GDP-arányos deficitet , mint a leköszönő kormány. Továbbá: a Fidesz-kormány talál-e, miként politikusaitól úton-útfélen hallani, „csontvázakat”, vagyis az állam számára előnytelen szerződéseket, bújtatott kiadásokat a számlák között, és, ha igen, milyen nagyságrendben?

Ezt még nem tudjuk, az azonban látszik, hogy Bajnai viszonya a szocialistákkal meglehetősen ambivalens. Jóllehet, mandátumának végén udvariasan megköszönte az MSZP-frakció támogatását, számos alkalommal jelét adta annak, hogy a politikai helyett inkább a szakértői kormányzást részesíti előnyben. Látványos volt, ahogy szinte egyetlen egyszer sem bonyolódott ideológiai kérdésekbe, és a szocialista politikusok ízléséhez képest bizonyára túlságosan sok gesztust gyakorolt a jobboldal felé. Orbán Viktort demokratának nevezte , egyértelműen megkülönböztetve a volt és leendő kormányfőt a szélsőjobboldaltól.

Gyurcsány Ferenc személyes politikája sokáig arra irányult, hogy a Fideszt, illetve általában véve a jobboldalt mindenáron összemossa a szélsőségesekkel, ami éppen olyan igaztalan és értelmetlen, mint amikor a jobboldalon lekommunistázzák a baloldalt. Ezzel a káros retorikával, politikával a most leköszönő kormányfő szakított. Bajnainak Sólyom László államfővel – különösen elődjéhez képest – rendezett volt a kapcsolata. Pikáns volt, amint a választások első fordulója előtt néhány nappal Bajnai nem egy szocialista kampányrendezvényen tűnt fel, hanem a belvárosi sétálóutca avatóján mutatkozott Rogán Antal V. kerületi fideszes polgármesterrel. A Figyelőnek miniszterelnökként adott egyik utolsó interjújában pedig kifejtette, drukkol a leendő kormánynak: „Szurkolok nekik, hiszen Magyarországnak szurkolok.”

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a Fidesz uszályába került volna, sőt az áprilisi választáson győztes párt néha (bár nem mindig!) ugyanolyan vehemenciával támadta Bajnait, mint elődjét. De Bajnait aligha lehetett az MSZP politikusának tartani, és ha egyszer, több év múlva vissza is térne a politikai porondra, nem valószínű, hogy közösséget vállalna a jelenlegi szocialista párttal.

A volt kormánypárt nem is tudott mit kezdeni az örökségével: a kampányban néha óvatosan elhatárolódott a Bajnai-korszaktól („új jelölt, új program”), néha pedig dicsőítette a „válságkezelés eredményeit”. De Bajnai sem tud mit kezdeni a választások után az MSZP politizálásának eddigi intellektuális mélypontját kijelölő ingyenes BKV ötletével : „nincs ingyen pénz, nincs ingyen ebéd, ez a mi álláspontunk”. És bizonnyal azzal sem értett egyet, hogy stratégiailag és morálisan aligha védhető módon az MSZP átengedte volna az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöki posztját a Jobbiknak.

* A külpolitikában szintén új stílust honosított meg Bajnai. Az Európai Unióban elismert külügyminisztere, Balázs Péter révén világossá tette, hogy Magyarországot szövetségi rendszere, értékorientációja az euroatlanti világhoz köti, hazánk tehát nem valamiféle híd Kelet és Nyugat között (ez rímel a volt és leendő külügyminiszter, Martonyi János minapi nyilatkozatára). Bajnai tanult az elhibázott gyurcsányi külpolitikából, amely nemegyszer afféle köztes zónába pozícionálta Magyarországot az unió és a keleti hatalmak közé. Ennek legfőbb megnyilvánulási formája az orosz kapcsolat és az energiapolitika volt, amiért olyan, a jobboldalhoz nem kötődő szaktekintélyek is kitartóan bírálták, mint például Charles Gati .

Gyurcsány az orosz demokráciát – naivitásból?, cinizmusból? – egyszer még példaértékűnek is nevezte, ami aligha szolgálta Magyarország érdekét. Magyarország érdeke ezzel szemben a pragmatikus, üzleti alapokon nyugvó jó viszony mind Oroszországgal, mind pedig a lélegzetelállítóan fejlődő, de antidemokratikus Kínával. A Bajnai–Balázs-páros e szerint politizált.

Bajnai politikai arcélét minden téren a pragmatizmus alakította. Szemben elődjével és utódjával, nem volt benne küldetéstudat, nem ő kereste a feladatot, hanem a feladat találta meg őt. Szakszerűen – a politikai teatralitástól mentesen – beszélt, szavait általában tettek követték. Technokrataként kormányzott.

A szerző közgazdász, újságíró.

forrás : hirszerzo.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.