Oszsza meg másokkal is

Problémák, mérleg, jövőkép

A nyitótanulmány Ablonczy Balázs és Bárdi Nándor tollából származik. Ebben megfogalmazzák a kisebbségi magyarságot érintő problémaköröket, áttekintik az eddig folytatott politikát Magyarország, a szomszédos országok, a nemzetközi szereplők, valamint a magyar kisebbség részéről, illetve a dolgozat kiemelten fontos elemeként egy lehetséges jövőképet vázolnak. Első lépésként a trianoni sérelmi gondolaton kell túllépni, hogy a szomszédos országokban uralkodó „magyar birodalmi” tudatot eloszlassuk. Ezentúl a nemzetépítés tekintetében az etnikai kizárólagosságot fel kell, hogy váltsa a társadalomban ható kulturális integrálódás, önszerveződés.

A magyarság társadalomföldrajzi adottságaiból fakadóan a többközpontú magyarság intézményesítése elvárás lehet, melyhez szükséges a szomszéd országokkal való viszony javítása. Erre a szerzőpáros az eddig még nem megfelelően kihasznált kommunikációs tereket javasolja, mint például az internet, valamint a nem állami médiák. Ezzel közvetlen kapcsolatban áll, hogy a reintegrációs, nemzetegyesítő retorikának a helyét átvegye a határtalanítás politikája. Mindezen célkitűzések viszont csak akkor valósíthatóak meg, ha egy viszonylagos konszenzust sikerül kialakítani a magyarországi pártok között néhány alapkérdésben. „Az út hosszú lesz, de el kell indulni rajta” – zárják tanulmányukat.

Kulturális közösség

Bakk Miklós és Öllös László tanulmánya Magyarország és a határon túli magyarok viszonyrendszerét, kulturális közösségét, valamint a kisebbségi magyarság fennmaradásának politikai, intézményi és kulturális hátterét vizsgálja. A tanulmány alaptézisének tekinti, hogy a magyar kisebbségek kulturális fennmaradásának feltétele a politikai érdekérvényesítés intézményesítése. Számba veszi a kisebbségi törekvéseket, melyek végső célja a minél szélesebb körű autonómia elérése. A magyar nemzetépítés fő feladata pedig ezen törekvések támogatása politikai, gazdasági és kulturális szinten egyaránt.

A magyarkérdés súlya eltérő az egyes államokban. Az egyik fő probléma, hogy a magyaroktól való fenyegetettség képzete uralkodik sok szomszédban, mely alapvetően hamis, köszönhetően annak, hogy Közép-Európa határai stabilak. Emellett kiemelendően fontos a közös EU illetve NATO tagság, mely alapjaiban cáfolja Magyarország agressziójának gondolatát. A probléma abban áll, hogy a magyar fenyegetés most már belpolitikai célokra használt propaganda. Ilyen körülmények között a nemzetközi intézmények sem tudnak hatékony kényszerítő erőként fellépni az elkövetett jogsértések esetén.

A magyarság feladata tehát (mind a magyarországi, mind a határon túl élő közösségek esetén), hogy az a meggyőződés terjedjen el a politikai döntéshozók körében: a fennálló állapot rossz nemcsak a kisebbségi, hanem a többségi nemzet számára is. A probléma kezelésére ez a szerzőpáros is megemlíti a média, s a kommunikáció kitágult lehetőségeit, melyet az állam nem képes ellenőrizni. Illetve fontos lépésnek tartják, hogy a magyarságnak közvetlenül, a szomszéd nemzetek nyelvén kellene kezdenie a dialógust az őket érintő aktuális kérdésekben, mely sokat segíthetne a magyarokról alkotott értékrend megváltoztatásában. Csak ezek után lehetnek sikeresek a kisebbségben élő magyar közösségek törekvései. A szerzők ezeket a tanulmány záró fejezetében veszik sorra.

Demográfiai folyamatok

A kötet harmadik tanulmányában Gyurgyík László, Horváth István és Kiss Tamás a magyar kisebbségek demográfiai változásait vizsgálja. Az elemzés fókuszában Szlovákia, Kárpátalja, Erdély, valamint a Vajdaság áll, hiszen Ausztriában, Szlovéniában és Horvátországban a magyar népesség aránya összehasonlíthatatlanul alacsonyabb. A demográfiai változásokat távlatokba tekintve, folyamatként kell kezelni, ezért a mai jelenségek megértéséhez szükség van az elmúlt évtizedek történetének ismertetésére is. A határon túli magyarság számaránya az első világháború után növekedett, s a növekedés minden országban folyamatos volt, leszámítva a második világháborús visszaesést. Változás a Vajdaságban a ’60-as, Erdélyben és Kárpátalján a ’70-es, Szlovákiában pedig a 90’-es években történt, amikor is csökkenésnek indult a magyarság száma. A természetes szaporulat visszaesése mellett a népességcsökkenéshez nagyban hozzájárultak a migrációs folyamatok is. Szlovákiában kevésbé, Vajdaságban, valamint Erdélyben erőteljesebben (az Erdélyből való elvándorlás százezres méreteket öltött).

A lakosságszám csökkenése mellett, illetve ezzel párhuzamosan súlyos problémát jelent az etnikai reprodukció esélyének csökkenése. Minél nagyobb egy adott közösségen belül a szórványhelyzetben, illetve a vegyes házasságban élők aránya, annál inkább lecsökken az etnokulturális reprodukció, illetve annál nagyobbak az ezt érintő kockázatok. Ez a veszély a szlovákiai, valamint a vajdasági magyarságot fenyegeti jelentősebben, Erdélyben kisebb a kockázat, Kárpátalján pedig adatok hiányában nem vonhatóak le messzemenő következtetések.

Oktatás

A kisebbségi magyarság fennmaradásban fontos szerepe van a nyelv és a kultúra ápolásának, melynek alapvető feltétele a minél kiterjedtebb anyanyelvi oktatás. Ennek helyzetét, jövőbeli lehetőségeit vizsgálják tanulmányukban Csete Örs, Pap Z. Attila és Setényi János. Ez a kérdéskör közvetlen kapcsolódik a népességfogyás problémájához, hiszen a magyarság fogyása együtt jár a népesség elöregedésével, amely óhatatlanul is magával hozza az inaktív populáció arányának növekedését is.

A magyar nyelvű oktatás különösen fontos a drasztikusan csökkenő népességű Muravidéken.

Utazzon el a vidékre!

Ezt egészíti ki az a tény, hogy a határon túli magyarság jelentős része nem anyanyelvi képzésben vesz részt, melynek oka sokszor a magyar nyelvű oktatás hiánya, ami pedig a finanszírozási problémákból is fakad. Másrészt azonban fontos tényező, hogy a szomszédos államok (Ausztria és Románia kivételével) új államok, melyek igyekeznek megerősíteni nemzetállami mivoltukat, aminek kiváló eszköze az oktatás. Ezekben az államokban nem a kisebbségi identitás újratermelése a cél, hanem a többségi nemzeti identitás kialakítása, valamint hosszú távú fenntartása.

Fontos probléma, hogy a diákmobilitás elsősorban nyugat-európára irányul. A magyarországi diákok a középfokú oktatásban nem választanak maguknak környező országokból iskolát, s a környező országok magyar diáksága is alacsony számban tanul a magyarországi közoktatási intézményekben. A felsőoktatás tekintetében a mérleg pedig meglehetősen egyoldalú, hiszen a határon túli magyarság jóval nagyobb arányban tanul magyarországi egyetemen, mint fordítva. Valamint a magyar kulturális egység szempontjából fontos probléma, hogy a különböző kisebbségi magyar közösségek között nincs átjárás. Támogatni kellene például a Felvidék-Erdély, vagy Kárpátalja-Erdély közti diákmobilitást.

Emellett ki kell emelni a nagyszámú magyar nyelvű roma etnikum alacsony iskolázottsági színvonalát. Ők kiesnek a magyar nemzetépítés terveiből. Mivel ez a csoport nagyobb arányban a vidéki iskolákban van jelen, így az oktatás ruralizálódása figyelhető meg. Ugyanúgy, mint Magyarországon, a Kárpát-medence többi országban is súlyos probléma a diákok nemzetközi összevetésből is látható gyenge kompetenciaszintje. A PISA felméréseken a Kárpát-medence országai rendre a lista alján szerepelnek.

A problémák kezelésére a tanulmány szerzői a következő lépéseket látják szükségesnek:

• A közép és felsőfokú oktatás helyett hangsúlyeltolódásra van szükség az óvodai nevelés, az alapfokú iskoláztatás, a szakképzés és felnőttképzés terén.
• Kívánatos a magyar nyelv és kultúra oktatása a határon túli nem magyar érdeklődőknek.
• Biztosítani javasolt, hogy valamennyi Kárpát-medencei magyar iskolás osztálykirándulás keretében tanulmányai alatt legalább egyszer díjmentesen (azaz Magyarország támogatásával) ellátogathasson egy szomszédos ország magyarok lakta régiójába, illetve Magyarországra.
• A támogatási rendszernek már nem az intézményépítést, hanem a tudásátadást célszerű támogatnia.
• Elengedhetetlen lenne a magyarországi oktatási támogatások rendszeresített szakmai értékelése, illetve hatásvizsgálata.
• A PISA, PIRSL nemzetközi mérésekben való arányos megjelenéssel, illetve célirányos oktatáskutatói tevékenységgel rendszeresíteni kellene a határon túli magyar oktatással kapcsolatos információk gyűjtését.

Nyelvhasználat

A nyelvhasználat tekintetében Cserninkó István és Szabómihály Gizella a többségi társadalmak aszimmetrikus kétnyelvűséget támogató törekvésében látják az alapvető problémát. Ennek következtében jog és gyakorlat között jelentős szakadék tátong. Ennek csökkentésére a nemzetközi szervezetek nem képesek, így ebben Magyarországnak kell szerepet vállalnia. Magyarország a határon túli magyar közösségek viszonylatában aktív nyelvpolitikát folytat: a kétoldalú kapcsolatokban és a nemzetközi fórumokon támogatja a kisebbségi nyelvi jogok érvényesülését, konkrét segítség pedig a támogatáspolitikán keresztül valósul meg.

A problémát jól szemlélteti a következő ábra, mely megmutatja, hogy az anyanyelvhasználat az élet különböző területein milyen mértékben terjedt el.
 

A tanulmány zárásaként Péntek János szavait idézik: „nem a nyelvi emlékek reliktumszerű, muzeális mentésére vagy őrzésére kell tervet vagy stratégiát kidolgozni, hanem az élő nyelv megtartására a mindennapi használatban, lehetséges funkcióinak teljes körében”. A kisebbségi magyar közösségekben ma még nagyrészt természetes a családon belüli nyelvátörökítés. Hogy ez a jövőben is így maradjon, hatékony és összehangolt magyar nyelvpolitikára és nyelvi tervezésre, valamint az ezekhez igazított támogatáspolitikára van szükség.

Támogatáspolitika

Bárdi Nándor és Misovicz Tibor a határon túli magyar közösségek támogatásának politikáját elemzik: áttekintik az eddigi trendeket, valamint alapelveket és jövőképet vázolnak. A magyar kisebbségek támogatása a két világháború között a revízióra, valamint a magyar szupremácia elveire támaszkodott. A második világháború után a megváltozott politikai környezetben, a szocialista rendszerben a kisebbségvédelem a háttérbe szorult, s majd csak a nyolcvanas években volt megfigyelhető a határon túlra tekintés: elsőként a kádári külpolitikát is megelőzően civil kezdeményezések révén. Mérföldkőnek tekinthető 1988-ban az erdélyi falurombolás elleni tüntetés a Hősök terén, mely 1956 óta az első jelentős tömegtüntetés volt Magyarországon. Ezt követően pedig elmondható, hogy az elmúlt két évtized támogatáspolitikája a kisebbségi magyar intézményrendszer kiépítésére irányult, melyben Magyarország, mint beruházó, illetve tudásátadó vett részt. Nyilvánvalóvá vált azonban, hogy Magyarország nem rendelkezik elegendő forrásokkal ezek finanszírozására.

A támogatás irányításáért a Határon Túli Magyarok Hivatala volt felelős. Fontos eleme volt a kisebbségi magyarok támogatásának az 1999-ben létrehozott Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT), mely a határon túli, valamint magyarországi pártok egyeztető fórumaként, s emellett nyomásgyakorló tényezőként szolgált.

Kattintson és tegyen egy körutazást Erdélyben!
 

Emellett kiemelendő a 2001-ben meghozott kedvezménytörvény, mely jogi alapot nyújtott a határon túli magyarok támogatásának. A megindult lendület Medgyessy Péter, valamint Gyurcsány Ferenc kormányai alatt visszaesett, amely a kedvezménytörvény szűkítésében, a határon túli magyarok támogatására fordított költségvetési összeg határozott csökkentésében, valamint a 2004-es népszavazás kampányában vált kézzel foghatóvá. Bár létrehozták a Szülőföld Programot, az csupán a határon túli magyar elitek kárenyhítésére volt alkalmas, írják a tanulmány szerzői. 2006-ban a MÁÉRT is megszűnt (annak újraélesztését ígérte Martonyi János, a leendő Orbán-kormány külügyminisztere).

A jövőbeni magyar támogatáspolitikának alapvetően arra kell koncentrálnia, hogy miként képes segíteni a kisebbségben élő magyarok kulturális, nyelvi, oktatási igényeit kiszolgáló intézményrendszert. Az egyéni munkaerő-piaci pozíciók javítását pedig alapvetően tudásbeviteli programokkal lehet támogatni. A határon túl élő, magyar identitású, kisebbségi helyzetben élő személynek esélyegyenlőséget kell biztosítani ahhoz, hogy mind a saját országában, mind az anyaországi viszonyok között megvalósíthassa a maga társadalmi mobilitási pályáját; kiteljesíthesse és megélhesse a kulturális azonosságát; saját életvilágával részt vehessen a regionális és helyi modernizációs folyamatokban – írják a szerzők.

Területi kohézió

A kötet zárótanulmányában Horváth Gyula és Lelkes Gábor a területi kohézió kérdéskörét állítják vizsgálatuk fókuszába. Ennek kapcsán legnagyobb problémát a régiók különböző fejlettségi szintjében látják. Az eltérés gyökereit után az alábbi ábrán szemléltetik a szerzők:
 

A fennálló helyzet egyes területek (főleg a nyugati régiók) relatív sikerességét, valamint mások határozott hanyatlását mutatja. A hanyatlásban szerepet játszik a gyenge városhálózat, valamint az alacsony kutatás-fejlesztési kapacitások.

Kattintson és tekintse meg, hogyan élnek Kárpátlján!
 

Az európai uniós csatlakozás ebben a tekintetben is változást eredményezett, hiszen az európai integráció alapvető fontosságúnak tartja az egységes gazdasági tér kialakítását. Fontos szerepet játszanak ezen keretek között az úgynevezett Interreg programok, melyek a határ menti régiók együttműködésének fejlesztését segítik. Annak tükrében, hogy a felálló magyar kormány prioritásként kezeli egy egységes kárpát-medencei gazdasági térség kialakítását, ezen területen előrelépésre lehet számítani.

forrás : kitekinto.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.