ZUGLÓI-témák : Pitbullozással és mocsarazással zárkózott fel Zugló Budapest kerületei közé |
Pitbullozással és mocsarazással zárkózott fel Zugló Budapest kerületei közé
2010.04.05. 08:19

Bár sokáig úgy tűnt, Zuglónak ma sem lesz költségvetése, öt órás huzavona után végül megszavazták az utolsó pillanatban az idei büdzsét. Az eddig nemmel szavazó SZDSZ-es képviselők feltételei között szerepelt, hogy a civil szervezetek és az egyházak sem kapjanak támogatást.
Oszsza meg másokkal is
Pengeélen táncolt Zugló, hajszál választotta el attól, hogy teljesen ellehetetlenüljön a kerület működése, elfogadott költségvetés híján ugyanis havi 351 milliós állami normatívától esett volna el a kerület, 3200 köztisztviselő, óvodai dolgozó, pedagógus pedig egyáltalán nem, vagy csak késve kapta volna meg a fizetését.
Sokáig úgy tűnt, a kerületi képviselőket a határidő előtt egy nappal sem hatja meg a testületi ülésen jelenlévő közalkalmazottak nyílt levele, akiknek mint írták, büdzsé, nélkül a mindennapi megélhetésük válhat bizonytalanná. "Ez egy kész cirkusz, a gyerekek értelmesebbek az oviban" – kommentálta az egyik óvodai vezető a testületi ülés vitáját. Párthovatartozástól függetlenül ugyanis öt órán keresztül vagdalkoztak a képviselők, hogy ki vagy kik miatt jutott odáig a kerület, hogy március végén, két sikertelen szavazás után sincs 2010-es költségvetés.
Egymásnak esett mindenki
A Fidesz a polgármestert, az SZDSZ-t és az MSZP-t hibáztatta, a szocialisták a Fideszt ostorozták, a liberálisok pedig a polgármestert. "Maga a Tóth Csaba pitbullja, (…), de nem fog ugatni a kutya április 11-e után" – hangzott a Fidesz soraiból az MSZP frakciónak címezve. A pitbullal egyébként arra akartak utalni, hogy korábban ezt a kifejezést használták a szocialisták a Fideszes kampányfőnökökre, így az ellenzéki párt szerint Zuglóban már joggal lehet használni ezt a szinonimát is a kampányfőnök kifejezésre.
A párt egyébként több érvet is felhozott arra, hogy miért nem szavazzák meg a költségvetést: egyrészt, hogy felelőtlen a tervezet, csőd közeli helyzetbe hozza Zuglót, másrészt, túl későn kezdték el tárgyalni. Harmad részt, hogy a választók őket arra hatalmazták fel, hogy kritizálják a többséget. A Fidesz azt is kifogásolta, hogy a Bosnyák téri Sportközpont eladásából származó 3,2 milliárd forintot működési kiadásokra fordították, pedig a frakció azzal a kikötéssel támogatta három évvel ezelőtt a terület eladását, hogy a bevételből egy XXI. századi színvonalú sportközpontot építenek.

Zugló polgármestere őszig most már nyugodtan biciklizhet (Fotó: Magócsi Márton)
Több fideszes éppen ezért azt követelte, hogy az MSZP és az SZDSZ egyezzen meg, és garantálják Zugló működését. Ezzel utaltak arra, hogy az elmúlt hónapokban teljesen megromlott a viszony a liberális pártból kiváló polgármester és az SZDSZ között, amelyik legutóbb a fidesszel szövetkezve akarta megbuktatni Weinek Leonárdot.
Az SZDSZ – ahogy az várható volt – visszautasította azt a feltételezést, hogy neki konfliktusa lenne a polgármesterrel, korábbi nem-szavazatukat azzal indokolták, hogy míg eddig volt pénze a kerületnek arra, hogy mindenkinek plusz forrást adjon, idén már nem teheti meg, mivel felélte az összes tartalékát. Szerintük egy "álombéli költségvetést" sikerült összeállítani, mivel olyan fiktív összegek is szerepelnek benne, mint a 4,5 milliárd forintos ingatlan eladásból származó bevétel.
Egymásra talált az MSZP és az SZDSZ
A helyzetet végül a szocialisták oldották fel azzal, hogy jelentős költségcsökkentő módosító javaslatot nyújtottak be, amely mögé végül az SZDSZ is felsorakozott. "Szüksége van Zuglónak az állami normatívákra, ezért voltunk hajlandóak támogatni a költségvetést. De azt hangsúlyozzuk, hogy ezzel nem mondjuk, hogy az jó" – mondta Hörömpöli Kálmán, liberális frakcióvezető.
Igaz, az elfogadott költségvetést jövő héten még toldozgatni, foltozgatni kell, egyedül a dolgozók bérei vannak kőbe vésve. 1,3 milliárd forintos kiadást faragtak le, olyan tételeket vettek ki a büdzséből, mint a civil szervezetek, egyházak, polgárőrség támogatása, a kerületi egészségügyi program leállítása, de ha lesz plusz forrás, akkor megvizsgálják, melyek ezek közül azok, amelyeket mégis támogatni kell.
Az elmúlt hetekben a sajtóban is sokat támadott tanácsadói szerződések keretéből is lefaragtak 25 millió forintot, a kerületi pr-költségekből 3 millió forintot, de még az ajándékozási keretből is tudtak 5 millió forintot nélkülözni.
forrás : hirszerzo.hu
|