"Tegnap, 1968. augusztus huszadikán, körülbelül huszonhárom órakor a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államhatárát átlépték a Szovjetunió, a Lengyel Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság csapatai" - ez a lakonikus rövidségű, szenvtelen rádióhír adta tudtára negyvenegy évvel ezelőtt a cseheknek és a szlovákoknak, hogy a prágai tavasznak nevezett reformkísérlet elbukott.

"Jobboldali opportunisták és kalandorok"

De miért volt szükség arra, hogy az azóta megszűnt Varsói Szerződés tagállamai közül öt hadseregei átlépjék Csehszlovákia határait és saját bábjaik révén a szovjetek átvegyék az ország irányítását? Azért, mert mint ahogyan a kommunista párt új első titkára, Gustav Husak három évvel később fogalmazott: "jobboldali opportunisták és kalandorok (...) anarchikus piaci viszonyokat akartak bevezetni és az össznépi tulajdont csoporttulajdonná akarták változtatni." A valóság ennél persze jóval prózaibb volt.

Berend T. Iván történész "Terelőúton" című könyvében idézi az úgynevezett vysocany-i dokumentumot, amely lényegében a politikai reform elgondolások esszenciája volt. Eszerint az amúgy egyáltalán nem jobboldali reformerek a gazdasági reformok mellett a sajtó, a szólás, a gyülekezés, a szervezkedés és az utazás szabadságát kívánták megvalósítani. Demokratizálódási folyamatot tehát, de mindezt nem egyik napról a másikra, hanem évtizedes átmenettel. A brezsnyevi Szovjetuniónak azonban még ez is sok volt.

Akárcsak azoknak az ortodox kommunistáknak, akik többségben voltak a Varsói Szerződés országainak vezetésében. Magyarország kissé kilógott a sorból. Kádár János pártfőtitkár ugyanis rendre a prágai tavasz vezetőinek, tehát Dubceknek és társainak a védelmezőjeként lépett fel a "testvéri" pártok vezetőinek tanácskozásain. Jó oka volt erre, hiszen Magyarországon is abban az esztendőben kezdődtek meg azok a gazdasági reformok, amelyeket - bár kevésbé voltak radikálisak, mint a csehszlovákiaiak - nem néztek jó szemmel sem a hazai, sem a határokon kívüli fundamentalisták. Másrészt Kádár személyesen is jó viszonyt ápolt Alexander Dubcekkel, így nehezen adta be a derekát. De végül beadta.

"Figyelmeztethetjük Kádár elvtársat"
"Kádár internacionalista volt és marad, s fegyelmezett pártkatonaként cselekedett, ha a helyzet úgy kívánta" - állapította meg az egykori magyar pártfőtitkárról írott monográfiájában Huszár Tibor. A magyar részvételt azonban nem lehet csupán ezzel magyarázni. Szintén a Kádár-könyvben olvasható ugyanis annak a varsói értekezletnek az összefoglalója, amely szerint a keletnémet pártvezető Ulbricht egyenesen arról beszélt: "Figyelmeztethetjük Kádár elvtársat, a következő csapás Magyarországot éri." Miután a jelen lévők közül ezt a megjegyzést senki sem utasította vissza, Kádárban ez is nyomot hagyhatott - hangsúlyozza Huszár Tibor. Magyarország ugyanakkor csak jelképes erővel, egy hadosztállyal vett részt az "internacionalista segítségnyújtásban, amit Brezsnyev mély hálával fogadott.

"Nem beszélni! Csendben ülni!"

1968. augusztus 20-án este 11 órakor öt ország - Szovjetunió, NDK, Lengyelország, Magyarország, Bulgária - 4600 tankja és 165 ezer katonája lépte át a határt és nyomult be Csehszlovákiába. "Tragédia. Nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet" - Mark Kurlansky "1968" című könyve szerint egy szemtanú így emlékezett vissza Dubcek első reakciójára. A csehszlovák vezetők az invázió kezdetének óráiban éppen tanácskoztak. Nem sokkal később azonban már foglyok voltak. Hajnali négy után ugyanis szovjet tankok és katonák vették körül az épületet és egy géppisztolyos osztag betört abba a szobába is, ahol a Dubcekék voltak. "Nem beszélni! Csendben ülni! Csehül nem beszélni!" - ordított rájuk a Berend T. Iván könyvében idézett egyik szemtanú szerint a rangidős szovjet tiszt. Addigra a bevonulásnak már halálos áldozata is volt. A halottak száma az első nap végére a cseh oldalon meghaladta a húszat. A prágai tavasz őszbe fordult.

A csehszlovák reformok eltiprása mélyreható következményekkel járt. Mint azt az amerikai külpolitika nagy öregje, Henry Kissinger is megállapította "Diplomácia" című munkájában: "Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanása meggyengítette a kommunizmus ideológiai vonzerejét szerte a világon." A szovjet táborban ugyanakkor megerősödtek az erős kéz hívei, akik - miközben a reformok támogatói elbizonytalanodtak és megijedtek - sikerrel sorvasztották el a "szocializmus-ellenes" gazdasági és társadalmi kísérleteket.

forrás : STOP

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.