közérdekű ! ? : Utazhat vonaton is kerekesszékkel - ha tudja, hogyan kell |
Utazhat vonaton is kerekesszékkel - ha tudja, hogyan kell
2009.08.16. 07:53

A MÁV, a BKV és a Volánbusz is segítene a kerekesszékkel közlekedőkön, bár a tájékoztatáson van még mit javítani. Levélben faxon, eldugott honlapokon és a sofőröktől kérhetnek ugyan segítséget, ám a türelmetlen utasoktól sokszor kapnak hideget, meleget. A Hírszerzőnek ezért az egyik kerekesszékes azt mondta, inkább egy szomszédot kér meg, hogy vigye el autóval.
Szombaton elkezdődött Budapesten a körúti villamospálya felújítása a Moszkva tér és a Blaha Lujza tér között. A BKV itt nem tud alacsonypadlós buszokat közlekedtetni, ezért a kerekesszékes utasok az úgynevezett iránytaxival utazhatnak a felújítás idején. Azaz két vonaljegy áráért háztól házig is szállítják őket. A midibuszokat a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségénél lehet igényelni a 388-5529-es telefonszámon.
A taxirendszer egyik midibusza a vágányfelújítás idején a 4-6-os villamospótló autóbusz útvonalán közlekedik. A speciális autóbusz a 317-5166 telefonszámon hívható az egyes megállókhoz. Erre egy jegyet kell váltaniuk a mozgáskorlátozottaknak, kísérőik azonban ingyen utazhatnak.
Mit kell tenni, ki hogy segít?
Arra voltunk kíváncsiak, mi a teendőjük azoknak a kerekesszékes utasoknak, akik nem Budapesten, hanem az ország más részein utaznának és más lehetőségük nem lévén a vasutat, vagy éppen a távolsági buszt választanák.
A Hírszerző kérdésére a Volánbusz Kommunikációs osztályán elmondták, hogy a társaság az agglomerációs autóbuszvonalain folyamatosan állít forgalomba olyan autóbuszokat, amelyek kialakítása a mozgásukban korlátozottak számára is lehetővé teszi a közlekedést. Külön érdekesség, hogy egyes útvonalakon (bizonyos időpontokban) csak olyan buszok közlekednek, amelyek segíséget nyújtanak a mozgásukban korlátozottak számára.
Balról Mányik Richárd inkább fizet a szomszédnak
(Fotó: Járdány Bence)
A teendő mindössze annyi, hogy a vállalat elérhetőségein jelzi utazási szándékát, hiszen ekkor egyrészről tájékoztatni tudják az utast arról, hogy az általa segítség nélkül is igénybe vehető jármű mikor közlekedik. Ha viszont nincs erre alkalmas autóbusz, úgy az autóbuszvezetőtől kérhetnek segítséget. Az autóbuszvezetőket éppen ezért folyamatosan oktatják mind az érintett berendezések használatára, mind pedig az utasokkal való viselkedésre.
Arra a kérdésre, hogy milyen gyakran veszik igénybe kerekesszékes utasok a szolgáltatást pontos statisztikát ugyan nem kaptunk, azt viszont elmondták, hogy a kerekesszékkel történő utazások alapvetően nem jellemzőek. Azonban ha például a babakocsis, vagy egyéb módon mozgáskorlátozott utazásokat is figyelembe vesszük, úgy ez már számottevő. A Volánbusznál azt tapasztalják, hogy a fent említett garantált szolgáltatásoknál az utasok a korábbiaknál bátrabban, gyakrabban tudják a közösségi közlekedést igénybe venni.
A vállalat főoldalán egyébként azonnal feltűnik a mozgássérülteknek és babakocsis anyukáknak szóló tájékoztató ikonja, ahol az alacsonypadlós járatok pontos menetrendje érhető el .
Megszólal a másik oldal
A Hírszerző megkérdezett olyan mozgáskorlátozottakat is, akik ugyan próbálkoztak már közösségi közlekedéssel utazni, mégsem jött meg hozzá a kedvük. Mányik Richárddal korábban már találkoztunk , akkor éppen a Budapest-Bamako futamra készült. Most azt mondja, bár nem tudja mit kellene csinálnia, ha valamilyen tömegközlekedési eszközzel szeretne utazni, elsősorban az azt követő mozgással van gond, ugyanis a sofőr hiába segít a le és felszállással, ha nem ott teszi le, ahová egyébként tart, onnan még nehézkes eljutnia végcélhoz.
"Ha éppen nem tudok magamtól menni, inkább megkérem az egyik szomszédot, hogy vigyen ela autóval, neki kifizetem a benzin árát és akkor biztosan nem lesz gondom az úton". Kiemelte még azt is, hogy az alacsony padlós buszok jó ötletnek tűnnek, mégis több társától hallotta, hogy kényelmetlennek érzik segítséget kérni és a buszon utazók közül mindig akadnak olyanok, akiknek olyan kicsi a tűréshatáruk, hogy néha még meg is szólják őket, amiért esetleg várniuk kell néhány percet.
"Pár ilyen próbálkozás és az embernek teljesen elmegy a kedve az egészől, sőt azt tapasztalom, sokan terhesnek is érzik segítséget kérni" - fogalmazott Richárd.
Sokaknak nem jelent semmit az információ
(Fotó: Győrffy Anna)
A kerekesszékesek szállításában a MÁV is segítséget nyújt az utasainak: a budapesti elővárosi közlekedésben jelenleg 23 darab BDt sorozatú jármű van felszerelve önemelő berendezéssel. Továbbá 84 darab alkalmas kerekesszékesek utaztatására azok közül, amely nem rendelkezik önelemővel, WC igénybevétele nélkül. Ezek kiszolgálása állomási mobilemelő-berendezéssel történik.
Mint a MÁV Kommunikációs Igazgatósága mondta, jelenleg 31 olyan állomás van, amelyen segíteni tudják mobil emelővel a mozgássérült utasokat és 64 állomás rendelkezik akadálymentes peronnal. Elmondták, hogy ezek számát a lehetőségekhez képest folyamatosan növelik.
"Elrejtett" adatokra is bukkanhatunk
A legfontosabb kérdés, hogy hogyan jelezhetik az utasok, ha szükségük van valamilyen segítségre. A szolgáltatás megrendelése történhet interneten, írásban és telefonon/faxon. Levélben a MÁV Start Zrt. címére, a 1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 54-60. számra kell levelet írni, e-mailben itt lehet jelezni az igényt, míg telefonon a 06 (40) 49-49-49-es számon lehet jelentkezni.
Ez különösen azért lehet érdemi információ, mivel a MÁV-Start oldalán lévő "Utazás" menübe lépve a mozgáskorlátozottaknak szóló oldalt csak hosszas keresés után találtuk meg. Igaz, a mozgáskorlátozottaknak szánt oldalon (ide kattintva elérheti) kellő tájékoztatást kapnak erről az érdeklődök. Itt lehet letölteni a "Mozgáskorátozottak utazási adatlapját" , amelyet különkocsi, illetve pályaudvari emelőszerkezet igénylése esetén kell kitölteni.
Úgy tudjuk, több állomáson azzal is segítik a kerekesszékkel közlekedőket, hogy lehetőség szerint a számukra legkedvezőbb vágányra hozzák be a szerelvényt, ezzel is megkönnyítve a mozgásukat.
forrás : hirszerzo.hu / Barsi Zoltán
|