A maci az ajtóban lángol. Hamarosan tűzre dobálják a gyerek könyveit is. H. Mónikát sajátos eszközökkel bírták távozásra. Tűz, adósság, nyilatkozatözön. Nyári történet, válság idején. Kiss Sándor, a Banki Hitelkárosultak Egyesületének (BHKE) vezető tanácsadója szerint ezentúl tán így űzik el a fizetésképtelen adóst. Persze ez túlzás, a történet sem tipikus. Mint ahogy az is érzékelhető: a kis civilszervezet (Kiss szerint a károsultak „végső mentsvára”) meg is van sértve. A kormány és a bankok nemrég tartott szeánszára meg sem hívták őket.

– Zavartuk volna az elnök urakat.

Nem tényezők. A közhangulat annál inkább számít. Nyár elején, amikor a neten rátaláltam a BAR-listára (újabb nevén khr-lista), hétszázezernél jártak. Azóta tizenhatezerrel gyarapodott a szám. Ez nem mind bedőlt hitel, csak „vánszorgó törlesztés”.

– Baromi sok – mondja szakértő beszélgetőtársunk, akit a szabados megfogalmazás miatt nem illő megnevezni. De így kifejezőbb. Ahogy a továbbiak is. – A bankok tényleg arcátlanok néha. Az is mítosz, hogy „a létükért küzdenek”. Hogy is mondják Amerikában? „Túl nagy ahhoz, hogy hagyjuk csődbe menni.”

Ezzel Várhegyi Éva, a Pénzügykutató munkatársa részben egyet is ért, hozzátéve: bár a hangulat még bankellenesebb, ez nem magyar sajátosság. Örök érdekellentét. A bank csúnya és kegyetlen. De nélkülük nem működik a gazdaság.

Összeomló házikasszák

Pár apróbb hibát persze elkövetnek. Csaba László közgazdászprofesszor mondja, jóval a válság kitörése előtt értetlenül, aggódva szemlélte: mire valók az efféle hirdetések: „Nulla önrész, fedezetigazolás nem kell.” Amíg Magyarország „kockázatmentes övezet volt”, dobálták az emberek után a hitelt. Sokan meg is szédültek. Most aztán dolgozik a posta. Sorra kézbesíti az „üzleti leveleket” az egyoldalú szerződésmódosításokról, amelyekre „a megváltozott feltételek miatt az Ön bankja kényszerül”. S a negyedik levél után egyszer csak összeomlik a családi költségvetés. Pedig ki kell egyezni, silányabb banki ügylet ugyanis el sem képzelhető, mint veszteséggel szabadulni a lepattant, dobra vert ingatlantól.

Ha valaki, Csaba László nem híve az állami interveniálásnak, néhány dolgot mégis szabályozni és felügyelni ajánl. A magyar törvények zöme az uniós országok jogszabályainak „tükörfordítása”. A pénzintézetekre vonatkozó szabályozás „valahogy kimaradt”.

Várhegyi Éva szerint a régi törvény használhatatlan volt, az új máris elbukott. Ennek ellenére néhány esettől eltekintve nem jellemző, hogy a hazai bankvilág olyan „csúf termékekkel” üzletelne, mint néhány nyugati társuk.

Csaba László ezzel szemben úgy látja: a nyugati országok többségében a bankvilág jól szabályozott. Kínos tanulási folyamat vár ránk. Még csak az elején tartunk.

A kérdésre: mi a megoldás, Várhegyi tömören válaszol.

– Nem tudom. Ez nem ötletelés.

A világ legkiválóbb pénzügyi szakértői töprengenek azon, miként lehetne a bankokat úgy „megregulázni”, hogy a szabad verseny elvei se sérüljenek, de az erőfölényükkel se éljenek viszsza. Időnként valóban bizarr érvekkel állnak elő, hogy áthárítsák költségeiket. Az ügyfél bankot válthat. De kinek van előtörlesztésre pénze?

Csaba László szerint Bajnai tárgyalásos módszere helyes: visszafogott és diplomatikus. A populista megoldás az lett volna, ha a kormány hoz egy rendeletet, amelyben megszabja, mit szabad, mit nem. Azzal, hogy moratóriumot kért, tárgyalóasztalhoz ültette a feleket. Így mindenki nyugodtabb: szabályozó és szabályozott.

Egyúttal felméri a határokat is: meddig mehet el. Hol a pont, ahol a bankok „duzzogni kezdenek”. Mert Várhegyi Éva szerint amatőr, erőszakos lépésekkel a gazdaságot meg is lehet zavarni.

Minibárók kamatai

Tegyük hozzá: a politikusoktól nem idegenek a kétségbeesett, „népbarát” nyilatkozatok. Egy képviselő a minap „szégyenfal” felállítását javasolta, amelyre kifüggesztenék az „arcátlan bankok” logóit.

– Szégyenfal? – mosolyog a pénzügyekkel gyakran foglalkozó Almási Miklós esztéta. – Ostobaság. Csak visszaüthet. A megbélyegzett bank kivonul a hálózatával együtt. S jó tudni, hogy a bankok hetven százaléka külföldi vagy külföldi tulajdonú cég leányvállata.

Almási Bajnaiék lépését jóindulatú, ésszerű próbálkozásnak tartja. De kísérletnek. A „kódex” nem jár együtt a törvény szigorával, de fékezőerő lehet. Mi van, ha valaki nem írja alá? Jó. A bankszövetség negyvenvalahány tagja beadja majd a derekát. De nem csak ők hiteleznek. A kódex baja az lesz, hogy korántsem fedi le az egész rendszert, nem beszélve a „feketehitelekről”, az uzsorakamatról. Amely – mint tudjuk – jogszerű.

– Jogszerű? – döbbenünk meg.

– Haha. Szóval ön is azt hitte, amit a túlnyomó többség. Hogy létezik uzsoraellenes szabály. Hát nem. A vidéki uzsorakamatnak szinte nincs is felső határa. A híres falusi „minibárók” ötszáz százalékokra adják a pénzüket. Írásba nem foglalják, de a „szankciók” nagyon szigorúak, s nem épp „jogkövetők”.

Kérdés, mi az, hogy „banki kódex”? Almási szkeptikus. Szerinte „valami”, ami tán szép és emelkedett, de nem kell betartani.

Várhegyi Éva másképp látja. Ha egy bank tagja a szövetségnek, illik a többséghez igazodnia. Csaba László ennél is bizakodóbb. A bankszakma mindig céhszerűen működött. Itt a jó hírt, a bizalmat nehéz kivívni, de könnyű eljátszani. Olyasmit nem hallottunk, hogy valaki, aki megbukott a bankjával, öt év múlva egy másik élén bukkant fel.

Mindezt illik ellenőrizni is. Ami a megerősített PSZÁF dolga lesz, amely – nyilatkozóink egybehangzó álláspontja szerint – papírtigrisnek számított. Jogosítványai korlátozottak voltak, és ha tehette, nem is élt velük. A békés egymás mellett élés politikáját választotta. Várhegyi Évát meg is döbbentette, amikor kiderült: a kiszabható büntetés felső határa tízmillió forint volt. Csaba László nem is érti a PSZÁF passzivitását. Négyszáz fős szakértői gárdát foglalkoztat. Pénz, paripa, fegyver tehát volt.

Tűzszünet a pénzpiacon

Gyökeresen eltérő álláspontot képvisel Bauer Tamás. Õ aztán tényleg a „tiszta piac” híve.

– Bajnai kísérlete – mondja – jóindulatú PR-akció a „nép megnyugtatására”. A banknak a betétesek érdekeit kell védenie. Ezért a hitelezésben legyen óvatos. „Konzervatív.” Ha Magyarországon kockázatos hitelezni – és ma az –, óvatosnak kell lenni. Egy bank helyzete a gazdaság állapotát tükrözi.

A megoldás kulcsa nem az állami intervenció, hanem a költségvetés stabilizálása és a kockázat csökkentése. Az, amit Bajnai tesz, s jól is csinál – zárja szavait Bauer.

Hőség van, betűz a nap. Itt a nyár. Egy darabig elmaradnak a „félelmes” banki levelek. Csak Kiss Sándor (BHKE) sorolja rendületlenül a bankvilág „kamatbűneit”. Kétoldalas listát állítottak össze. Mellesleg több közgazdász úgy látja: lehetne annyi PR-érzék a pénzintézetekben is, hogy a veszteség felét nagyvonalúan lenyeljék.

Dúl a nyár, kitört a kamattűzszünet. Bajnai az óvatos, tárgyalásos módszerek híve. Meglátjuk, mire megy vele.

forrás : 168ora.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.