Gobbi Hilda (is) félt a haláltól
2009.07.24. 05:12
A Kossuth-díjas (érdemes és kiváló-díjas) művésznő Budapesten született, 1913. június 6-án, meghalt 1988. július 13-án.

Az apai ágon olasz származású Gobbi Hilda a gimnázium után a putnoki Gazdasági Felső Leánynevelő Intézetbe járt, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Botanikus Kertjének gyakornoka volt. 1932-1935 között a Színművészeti Akadémia ösztöndíjas növendéke. 1935-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1960 és 1970 között a József Attila Színház, 1971-től 82-ig újra a Nemzeti, majd 1982-től haláláig a Katona József Színház tagja.
1945 előtt részt vett a munkás-színjátszásban, szerepelt a Vasas Szakszervezet művészestjein, és szerepet vállalt az ellenállási mozgalomban is. A német megszállás, 1944. március 19. után illegalitásba vonult. Apjától, Gobbi Ede századostól, egy munkaszolgálatos zászlóalj parancsnokától katonai mentesítő űrlapokat szerzett az ellenállás részére, melyeket felsőbb kapcsolatain, Horváth Árpádon és Major Tamáson keresztül továbbított.
A háború után tevékenyen közreműködött a Nemzeti Színház újjáépítésében. Elkötelezett baloldaliként részt vett a közéletben is. Egy interjúban mondta egyszer: "Én sohasem voltam "csak" színész. Hiszek abban a sokak által ostobaságnak vélt közhelyben, hogy a színész akarva-akaratlanul mindig politizál. Már csak azért is, mert másfél méterrel magasabban áll a közönségnél, amikor szól hozzá." Kezdeményezésére jött létre a Bajor Gizi Múzeum, a színinövendékeknek a Horváth Árpád Kollégium, az idős színészek számára pedig a Jászai Mari és az Ódry Árpád színészotthon. A Jászai Otthonból később - szintén az ő kezdeményezésére - a fiatal színészek otthona lett. A Színházművészeti Szövetségben, valamint a Színész Szakszervezetben sokat tett a rászoruló színésztársaiért. Ő volt az első felajánló, aki Kossuth-díjának összeget egy új Nemzeti Színház építéséhez ajánlotta fel. Annyian követték, hogy összegyűlt 3,3 milliárd forint.
Életének legizgalmasabb szellemi kalandjaiból és társadalmi vállalkozásaiból sok mindent megírt ő maga is, monográfusait megelőzve, Közben... című kötetében. Alakításait elemezték a kritikusok, tapasztalatait feljegyezték a riporterek. "Egyszer elkezdtem számolni: száznál biztosan több öregasszonyt játszottam; York hercegnétől a Vénasszonyig talán százötven is megvan. De mindegyik más. Igaz, nagyon fiatalon kezdtem..."
íbr> 
Ő volt a mi első Nyilas Misink, Sasfiókunk, vele láttuk a Szent Johannát, a Ljubov Jarováját, és ő volt Vássza Zseleznova. Hálásak lehetnek Gobbinak a magyar írók is: Örkény az első Riziért, Spiró György a Csirkefej Vénasszonyáért. De Gobbi Hilda évtizedekig nemcsak a ráosztott, hanem az önként vállalt szerepekben is vastapsot érdemelt.
Az érszűkület nem gyerekjáték. Első rosszullétének traumáját nehezen viselte. Nemcsak a betegség, hanem az a tény, hogy vele megtörténhet. "A konyhában vagy a mezőn inkább megtörténhet egy korombelivel, hogy elsötétül előtte a világ, és percekre megszűnik létezni. De a színpadon ez még egyszer nem fordulhat velem elő!" Az egész ország örült, hogy Gobbi Hilda újra jobban van. "Mostanáig ötvenhétszer, pontosabban ötvenhétféle képen haltam meg a színpadon. Volt szerep, amiben leszúrtak, a másikban megfulladtam, a Szajnába dobtak, megégettek. Orvos barátaim néha megkérdezték, honnan tudom például, hogy milyen tünetekkel jár a szívroham?"
"...Félek a haláltól. Majdnem mindig félek. Csak a temetőben és Visegrád Szent György puszta Áprily Lajos völgyének bányájában nem. Elhagyott, csöndes kőbánya, mozdulatlan, meredek sziklafal. Örökkévalónak látszik. Egy morzsányi biztonságot a halálfélelem ellen csak a természet nyújt - ha nyújt! Ebben a bányában talán felépíthetném gyerekes, de mégis olyan nehezen felejthető ifjúkori álmomat: a Néma Vágyak Templomát!
A bánya köveiből egy kis épület állna, belül fehérre meszelve, hófehér padokkal; a főfalán egy mosolygó, nevető Krisztussal - mert nem hiszem, hogy a Megváltónknak nem volt az emberek számára mosolya. Az ajtó nyitva lenne - mindenkinek. Embernek, őznek, rókának, sündisznónak. Templomom egyetlen szertartása a gondolat lenne. Csak ülnénk itt a padon, és néznénk a sziklafalat, amely örökké volt, és - ha semmi nem jön közbe - talán örökké lesz.
forrás : nembulvar.hu
|