közérdekű ! ? : Nincs bocsánat - nem "roma erőszak" volt Kiskunlacházán |
Nincs bocsánat - nem "roma erőszak" volt Kiskunlacházán
2009.06.30. 05:42

Részletes és beismerő vallomást tett a nyomozóknak a kiskunlacházi fiatal lány meggyilkolásával gyanúsított fiatalember, tettére azonban egyelőre nem adott magyarázatot - derült ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján. A korábban "roma erőszakról" beszélő polgármester közölte: nincs oka bocsánatkérésre, mert sohasem állította, hogy cigányok lennének a bűntény gyanúsítottjai.
Papp Péter bűnügyi igazgató felidézte, hogy a 14 éves H. Nóra 2008. november 22-én a barátaival szórakozott Kiskunlacházán, a diszkóban, majd 23-án hajnali fél kettő-kettő körül elindult unokanővéréhez, de oda már nem érkezett meg. A lány holttestét az édesapja találta meg. A rendőrök a gyilkosság után elkezdték kihallgatni a lány szűkebb, majd tágabb ismeretségi körébe tartozókat.
Pest megye rendőrfőkapitánya a sajtótájékoztatón közölte: a 25 éves P. József vallomásában azt mondta: egy másik településen szórakozott a barátaival, majd amikor visszatért Kiskunlacházára, elhatározta, hogy az első nővel, akivel találkozik, közösülni fog. Ármós Sándor hozzátette: ez a nő a 14 éves H. Nóra volt.
A bűncselekmény egyértelműen szexuális indíttatású volt - mondta a főkapitány. Hozzátette: a gyanúsított a rendőröknek azt mondta, megijedt attól, hogy valaki meghallja a lány segélykiáltását, ezért fojtotta meg.
Másfél hónapja tudták
Papp Péter elmondta: a helyszínen rögzített nyomokból mintegy másfél hónappal ezelőtt vált bizonyossá, hogy egy vöröses fanszőrzetű, fehér bőrű férfit keresnek. Szólt arról is, hogy a helyszínen talált cigarettacsikken a lány DNS-mintáját találták meg, ebből arra következtettek, a lány ismerte gyilkosát.
A sajtótájékoztató résztvevői nem kívánták pontosan elmondani, hogy miként jutottak el a nyomozók az elkövetőhöz. Azt mondták, hogy az információszerzés módja államtitok. Ármós Sándor az MTI kérdésére közölte, hogy a nyomozás során bővült a kör, amelyben az elkövetőt keresték. Így került képbe egy csoport, amely nagyjából abban az időpontban érkezett a településre, illetve vált ott szét, amikor a bűncselekmény történt. Ennek a csoportnak volt a tagja P. József is.
A horror háza - a tettes itt gyilkolta meg H. Nórát
(Fotó: MTI)
Papp Péter elmondta: a férfi önként adott DNS-mintát, a rendőrök meglepődtek a nyugodtságán. A DNS-minta eredményét csütörtökön kapták meg a rendőrök, ekkor vált bizonyossá, hogy P. József a gyilkosság elkövetője. A férfit pénteken helyezték előzetes letartóztatásba.
A sajtótájékoztatón egy filmfelvételen és egy kis asztalon egyaránt bemutatták a férfi lakásában tartott házkutatáson lefoglalt tárgyak közül a 14 éves lány mobiltelefonját, táskáját, nyakláncát, okmányait és pénztárcáját. A tárgyak a gyanúsított porszívójának porzsákjából kerültek elő. A sajtótájékoztatón mutatott képek alapján a férfi - a tetthelytől néhány száz méterre található - lakása rendkívül elhanyagolt, piszkos és szemetes.
A sajtótájékoztató háttéranyaga szerint az ügyben 670 személyt hallgattak ki, illetve számoltattak el, 179 személytől vettek DNS-mintát, 21 embert vetettek poligráfos vizsgálat alá. Az ügybe homogenetikai, orvos, fizikai-kémiai és nyomszakértőt is bevontak.
Az MTI kérdésére, a rendőrség miért nem közölte korábban, hogy egy fehér bőrű férfit keresnek, és miért nem adtak tájékoztatást arról, hogy az elkövető roma vagy sem, Ármós Sándor annyit mondott: az elkövető magyar állampolgár, kiskunlacházi, 25 éves fiatalember. Arra a kérdésre, hogy miért nem hozták korábban nyilvánosságra, hogy vöröses hajú férfit keresnek, a rendőri vezetők azt válaszolták, hogy nagyobb kárt okozhatott volna a nyomozásnak.
Répás nem kér bocsánatot
A kislány halála után gyorsan elterjedt az interneten az a feltételezés, hogy a bűncselekmény elkövetője cigány. A város független polgármestere, Répás József a bűncselekmény után tartott rendezvényen kijelentette: "elég volt a roma erőszakból". Később közölte: az idézett szöveget nem a gyilkossággal kapcsolatban mondta, hanem a településen elszaporodott bűncselekményekre utalt. A fáklyás felvonuláson a Magyar Gárda tagjai is megjelentek.
A gyilkos származásával kapcsolatos felvetésekkel összefüggésben az igazságügyi és rendészeti miniszter a sajtótájékoztatón kijelentette: a kiskunlacházi ügy óvatosságra kell hogy intsen mindenkit. El kell gondolkodni arról, szabad-e egy bűncselekmény kapcsán, a tények ismerete nélkül ilyen következtetéseket levonni az elkövetőről.
"Szabad-e megpróbálni politikai vagy más típusú népszerűséget kergetni ennek kapcsán? Szabad-e indulatokat kelteni?" - tette fel kérdéseit Draskovics Tibor. A miniszter köszönetet mondott a rendőrségnek és gratulált a felderítéshez. Ármós Sándor arra az újságírói kérdésre, miszerint részben a kiskunlacházi polgármester részéről erős kritikák érték a rendőrséget, azt mondta, hogy Répás József politikus, kevésbé felelősen is nyilatkozhat. Megjegyezte: nem várnak bocsánatkérést tőle. Papp Péter ugyanakkor elmondta, hogy a polgármester már gratulált a rendőrségnek a felderítéshez.
A polgármestert a nap folyamán bocsánatkérésre szólította fel az Országos Cigány Önkormányzat, mert nyilatkozataival azt sugallta, roma volt az elkövető. Répás József az MTI-nek azt mondta: nincs oka bocsánatkérésre, mert soha sem állította, hogy cigányok lennének a bűntény gyanúsítottjai.
(Forrás: MTI, FH)
|