Számháború
2009.03.30. 10:22
Navracsics Tibor: Júliusig eltarthat -- Már nem érvényes a Reformszövetség programja, hiszen 270-280 forint/eurós árfolyamon számol. Hol vagyunk már ettől? -- kérdi Navrasics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a 168 Óra riporterétől, majd elmagyarázza, miért lenne szükség pártja szerint előrehozott választásokra. -- Minél rövidebb időt kell hagyni az agóniának. Választások híján újratermelődnek azok a konfliktusok, amelyek 2006-ban kialakultak.

Kovalovszky Dániel felvétele
Másodszor futunk neki a beszélgetésnek. Gyurcsány Ferenc bejelentése felülírta a korábban készült, múlt heti interjút. De legalább a Fideszben koccintottak a hétvégén?
Nem ért teljesen váratlanul a kormányfő javaslata. Sejtettük, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik.
Azt hittem, örülnek annak, hogy Gyurcsány távozik.
Ő marad az MSZP elnöke, és befolyást akar gyakorolni az új kormányra. Jelen lesz a politikai életben.
Ez miért baj?
Nem baj, de sokkal egyszerűbb lenne, ha választásokon dőlne el, ki alakíthat kormányt.
Néhány napja arról győzködtem: sokkal gyorsabb megoldás lenne, ha konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal cserélnének kormányt. Látom, nem győztem meg. Pedig egy választás lebonyolítása a kormányalakításig négy-öt hónapot is igénybe vesz.
A választásokon a polgárok egyértelműen kifejezik pártpreferenciáikat. Ha most csak pártközi megállapodásokkal akarnak kormányt alakítani, akkor nem biztos, hogy az új kabinet a választók akaratát tükrözi majd. Válság idején nagyon fontos, hogy a kabinet élvezze a polgárok bizalmát. Konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal sem lehet rövidebb idő alatt új kormányt létrehozni. Júliusig eltarthat a programalkotás, a miniszterek kinevezése.
Számháborúzhatunk: előrehozott választások után csak augusztus végére lehet új kormányunk.
Eddig koalíciós tapasztalataink voltak. Előfordulhat, hogy most kétpárti parlament jön létre.
Gyurcsány elképzelhetőnek tartja, hogy jobboldali politikusok is bársonyszéket kapjanak az új, nemzeti kormányban. Így az emberek pártpreferenciái tükröződnének a kabinet összetételében.
A Fidesz szavazói joggal várják el, hogy ilyen fordulat előtt kérdezzük meg a véleményüket, és ez csak választások révén megy. Ma a krízis mögött meghúzódó hitelességi válság a legnagyobb probléma.
Ami csupán az MSZP gondja?
A közvélemény-kutatások alapján a választópolgárok döntő többsége a szocialista párt és Gyurcsány Ferenc hitelességét kérdőjelezi meg.
2006-ban a Fidesz a „rosszabbul élünk, mint négy éve” szlogennel és 14. havi nyugdíjjal kampányolt. Irreális állításokkal és ígéretekkel. Ne egyszerűsítsük le a képletet úgy, mintha az MSZP hitelét vesztette volna, a Fidesz pedig mindig egyenes... Most hova megy?
Az asztalomhoz, az MSZP választási füzetéért. Mi azt mondtuk, 14. havi nyugdíjat is tudunk fizetni, ha a gazdasági növekedés a ciklus végére megfelelő mértékű lesz. Nézze a szocialista programot! A 28. oldalon ugyanez az ígéret szerepel.
Az nem menti önöket, ha mások is betarthatatlan ígéreteket tesznek.
Mégis csak bennünket vádolnak ezzel.
Mi a taktikájuk arra az esetre, ha az MSZP megegyezik az SZDSZ-szel, az MDF-fel, és megalakul az új kormány?
Minél rövidebb időt kell hagyni az agóniának. Választások híján újratermelődnek azok a konfliktusok, amelyek 2006-ban kialakultak.
Ha nem a gyorsabb megoldást választjuk, rosszul járunk: válság van.
Az Egyesült Államokban több tucat előválasztást tartottak válság idején. Izlandon az államcsőd sem gátolta a politikusokat abban, hogy előrehozott választásokat tartsanak. A válság idején tartott voksolás nem jelenti a terhek fokozódását.
Ám a szavazás napjáig csupán korlátozott hatáskörű kormány igazgatja az országot.
Csak a választási eredmény hivatalossá válásától az új kormány megalakulásáig működik ügyvivői kabinet.
A választásokig „béna kacsa” lesz a kormány.
A Gyurcsány-kabinet fél éve az.
Választásokat akarnak, újabb kampányt. Ismerjük a Reformszövetség ötleteit, Bokros Lajos terveit, az MSZP javaslatait, de a Fidesz programját nem. Az Orbán-interjúkból csak gondolatfoszlányokat tudok összerakni: nem nyúlnának a 13. havi nyugdíjhoz, amúgy pedig az öregségi járandóságot reálértéken tartanák, és radikális adócsökkentést szeretnének. Ez kevés a változáshoz.
Már nem érvényes a Reformszövetség programja, hiszen 270-280 forint/eurós árfolyamon számol. Hol vagyunk már ettől? Az Erős Magyarország című programunkban leírtuk: uniós forrásokat csoportosítanánk át a kis- és közepes vállalkozások számára, és kedvezményes áfát vezetnénk be. Ezek konkrét javaslatok. Ha arra kíváncsi, hogy a Fidesz milyen irányba indulna el kormányra kerülése esetén, forgassa a programunkat.
Eljárt az idő az Erős Magyarország program felett. Azt írják: „El kell érnünk, aki akar, tudjon munkát vállalni.” Szép, de a válság felmorzsolja a munkahelyeket. Úgy fogalmaznak: „A Fidesz támogatja az otthonteremtést.” Hogyan? Kis túlzással: bedőlt a hazai építőipar. Programjukban „növekedés- és exportorientált gazdaságpolitikát” szeretnének. Ki nem? De halódik a kivitel, nincs pénz, szűkülnek a felvásárló piacok.
Sajtótájékoztatóinkon kaphatja meg az állandóan változó helyzetre adandó válaszainkat. Jó, hogy említette az építőipart. A szektor élénkítése érdekében 36 pontos cselekvési tervet terjesztettünk a parlament elé. Vannak javaslataink. De nehéz egy átfogó programot megalkotni úgy, hogy nem tudjuk, hány százalékos lesz a recesszió. Ebből a szempontból a kormány sem volt könnyű helyzetben. A legnagyobb baj: a Gyurcsány-kabinet a naponta változó helyzetre sem reagált.
Hiteles ötlet az adócsökkentés. Több országnak hasznot hozott. De nem tudni, mennyi idő alatt mekkora bevételnövekedést okoz. Félő, a magyar gazdaságnak nincs annyi tartaléka, hogy finanszírozni lehetne az átmeneti időszakot.
2006-ban javasoltuk, hogy tíz százalékkal csökkentsék a járulékokat. Azt mondták, nem lehet megcsinálni. Ha akkor lépett volna a kabinet, nem lenne ennyi gondunk.
A konszenzuskeresést hiányolom. A Fidesz rendre pfujol ahelyett, hogy leülne tárgyalni.
A vita önmagában nem probléma. A csehországi ellenzéki szociáldemokraták most nyújtották be ötödik indítványukat a polgári demokrata kormány ellen. Franciaországban a szocialista ellenzék és a szakszervezetek óriási demonstrációkat szerveznek a munkahelyek megszűnése ellen.
Rossz a példa. A válság idehaza egy legyengült gazdaságot ért el. Csak árt a kakaskodás.
Ezért lenne szükség előrehozott választásokra.
forrás : 168 óra
|