A napokban hozta nyilvánosságra egy civil szervezet: Magyarországon 3-3,5 millióan élnek a létminimum küszöbén vagy az alatt. Közülük 1,2 millióan „mélyszegénységben”, napi 500-1000 forintból tengődnek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint viszont 1,6 millió szegény él közöttünk. Most akkor hányan vannak? Vagy mindegy is talán?

A Magyar Nemzet nemrég szakértőkre hivatkozva közölte: a középszintű érettségi vizsga szövegértési feladatának javítókulcsa értelmezhetetlen, pontozási rendszere igazságtalan. A cikk szerint „több pedagógus is panaszt tett” az Oktatási Hivatalnál. Másnap az oktatási tárca közleményt adott ki: „A javítókulcs véglegesítését a vizsga napján gyakorlott pedagógusokból álló szakmai bizottság végezte. (...) A magyar írásbeli érettségihez jogszerű és ésszerű időn belül és túl semmilyen kifogás nem érkezett...” Akkor hát mi történt? Zseniális, vagy értelmezhetetlen volt a javítókulcs?

Okányban, a Magyar Gárda felvonulását hirdető plakáton ez állt: „Budapesten a gyermekkorúak által elkövetett életellenes bűncselekmények 82 százalékát cigány fiatalok követik el.”

– Minden alapot nélkülöz az állítás – szögezi le dr. Póczik Szilveszter, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási osztályának főmunkatársa.

– Eleve jogszabály tiltja az etnikai alapú bűnügyi-statisztikai adatgyűjtést. Így a rendőrség sem vezet, nem is vezethet ilyet.

De a plakáton ott áll...

A statisztikusok szerint viszonylag hiteles adatokkal bármi manipulálható. A viszonyítási alapok módosításával, hosszabb vagy rövidebb idősorok felállításával, az úgynevezett metaadatok elhallgatásával ugyanaz a szám eltérően értelmezhető és kommunikálható.

Ha egyszerre növekszik a munkanélküliségi ráta, és javul a foglalkoztatás aránya is, az ellenzék az előzőt, a kormány az utóbbit fogja hangsúlyozni. A hozzáértők pedig a hajukat tépik, mert mindkét oldal igazat mond, de a pártok elhallgatnak egyéb, fontos jelzőszámokat. Például azt, hogy növekedett az aktivitási ráta, mert emelték a nyugdíjkorhatárt...

Csekélység.

A statisztikai adatok többségének, például a gazdasági mutatók előállításának módszertanát és gyakorlatát uniós szabályok határozzák meg – mondja Szabó István, a KSH vezető munkatársa. – Az uniós országok gazdasága a globalizáció miatt egységes, a társadalmakban nagyobb eltérések tapasztalhatók. Ám a társadalomstatisztikai mutatók is összehasonlíthatók bizonyos előírások betartásával.

A létminimumnál vagy a szegénységnél vannak jelzőszámok, amelyek többféle módszerrel is „legyárthatók.”

Valami dübörög

– Ilyenkor törvényszerű, hogy eltérő eredményeket kapunk – folytatja Szabó úr. – De hogy az egyik szám a kétszerese legyen a másiknak, vagy ellenkező előjelű, az aligha fordulhat elő. Befolyásolja az eredményt az is, ha a minták, amelyeken az adatgyűjtést végezték, eltérőek. A KSH mindenkivel ugyanabban az időben közli az adatait. De nem állíthatunk minden mutatószám mellé rendőrt.

A felhasználó felelőssége, mit hogyan értelmez – feleli Szabó, amikor arról kérdezzük: ha téves adatot lát, miért nem reagál a KSH?

De a baj egyre nagyobb, mivel a politikusok a jelek szerint egyre kevésbé bíbelődnek holmi számokkal. A 2006-os választás idején a Fidesz például a „rosszabbul élünk, mint négy éve” végletekig kiskorúsított szlogennel kampányolt. – Akkor is rosszabbul élek, ha elhagyott a férjem vagy a feleségem, ha beteged a gyerekem, vagy ha elvesztettem a munkahelyemet – mondja Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója. A gazdasági szakértő szerint ha ezzel a mondattal valaki a lakosság jövedelmi viszonyaira utalt, illett volna hozzátennie, amit a KSH kimutatott: jelentősen növekedtek a reálbérek... Arról nem is beszélve, hogy a Fidesz plakátjain az arcok némelyikéről gyorsan kiderült: nem is élnek ők olyan rosszul. De ez már csak a dizájn.

Enyhe politikai túlzásnak tűnt Kóka János akkori gazdasági tárcavezető harsány, de kétségkívül figyelemfelkeltő kijelentése, amely szerint „dübörög a gazdaság”.

– Tény, hogy a GDP ekkor négy százalékkal növekedett – indokol Palócz Éva –, ahogy az is igaz, hogy 2007-ben már csak 1,3 százalékos volt a növekedés. Ehhez képest a négy százalék valódi dübörgés...

A sajtónak rendkívüli felelőssége van a tények és az adatok kritikus közvetítésében. Palócz szerint a gazdasági szakújságírók túlnyomó többsége korrekten idézi és értelmezi a statisztikai adatokat. Igaz, vannak olyan sajtómunkások is, akik annak a „szakembernek” hisznek, akivel legutóbb beszéltek. Leírják, amit éppen hallottak.

– A Magyar Nemzet például a következő címmel írt cikket az M0-s körgyűrű hamarosan elkészülő szakaszáról: „Megyeri, a semmibe vezető híd” – kezdi a példák sorolását Bolgár György rádiós újságíró. – Érdemes itt megállni. Ugyanis tényleg nincs kész – közel tizennyolc éve épül – a körgyűrű. De ha a lap értelmetlen, céltalan beruházásként akarta feltüntetni a hídépítést, az több mint furcsa. Nem beszélve arról, hogy az a híd is a semmibe torkollik (egyelőre), amelyet Szekszárd mellett az Orbán-érában húztak fel. Mégsem fölösleges.

Békésen gyújtogat

Bolgár szerint a Népszabadságban is megjelennek néha zavaros szakértői állítások, amelyekre a Fidesz azonnal rárepül.

A zátonyra futott egészségügyi reform idején az újság szakértőkre hivatkozva írta: 2007 elején jelentősen nőtt a csecsemőhalandóság. Utánanéztem a KSH honlapján. Kiderült, hogy egyévnyi adatot vizsgálva a megállapítás már nem igaz, ráadásul jóval kedvezőbb az eredmény, mint az Orbán-kormány idején. Szakmai felelősség, hogy csak akkor és úgy minősítsünk valamit vagy valakit, ha állításunkat alá is tudjuk támasztani. Az már alkati kérdés, hogy a szemérmetlen hazugságra vagy a durva ostobaságra miképpen reagálok. Ha telefonáló hallgatóm vagy az interjúra felkért közszereplő azt sulykolja, hogy 2006 őszén a rendőrök a békés szalontüntetőket verték össze, legföljebb azt kérdezem: milyen az a békés tüntető, aki gyújtogat. Persze ez nem jelenti, hogy én vagyok a hatásosabb. A tények makacs ismétlése – tegyük bár felkészülten – kevésbé meggyőző, mint a jól hangzó, gátlástalan hazugságok zűrös egyvelege.

Bolgár szerint a szólásszabadság révén minden korábbit meghaladó menynyiségű hamis adat, eltorzított féligazság kerülhet forgalomba. Igaz, akkor is rengeteg ostobaságot gondoltak az emberek, amikor nem volt szólásszabadság. De demokráciában mindez látható is. tudatlan szavazók

A szakértők szerint azért is szélmalomharc racionálisan érvelni a legdurvább hazugságok ellen, mert a tények gyakran tényleg nem azonosak a „létérzéssel”, azzal, amit valóságnak észlelünk. A jövedelmi viszonyok felől személyes környezetünkben tájékozódunk. A fogyasztói árak változását abban az üzletben észleljük, ahol vásárolunk.

De már a szemünknek sem hiszünk.

A rendszerváltozás előtt is szkeptikusan fogadta a közvélemény a politikusok állításait, de nem reflektálhatott rájuk.

A különbség az, hogy aki balra szavaz, Orbán kijelentéseit fogadja bizalmatlanul, a jobboldaliak Gyurcsány állításait kérdőjelezik meg mániákusan – mondja Bolgár. – Lassan mindenki annak hisz, akire szavaz. Bolgár György szerint 1989 előtt legfeljebb a magánszférában mondhattuk ki, amit a hatalomról gondoltunk. S habár ma tengernyi hamis állítás kering, mégis többen s többet gondolkodunk. Sokféle adattal, ténnyel, egymást cáfoló állítással, hírrel találkozunk. Mindez – bár megtévesztő – mégiscsak választási lehetőség. Még akkor is, ha az érzelmekre ható politikai kommunikáció – amelybe pár éve a Fidesz belevágott, s amelyet szégyenlősen a vetélytársak is követnek – fokozatosan visszafejleszti a társadalom ítélőképességét.

– A felnőtt lakosság felének fogalma sincs a politikáról – hivatkozik egy újabb felmérésre a rádiós. – A választásra jogosultaknak csak a negyede tájékozott arról, milyen politikai-gazdasági feltételek között él, de a szavazókorúak hatvan-hetven százaléka leadja a voksát.

Érzésből. Szenvedélyesen.

forrás 168 óra online / Farkas_Tímea

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.