Az intelligenciáról
2007.08.08. 20:31
A politikai intelligenciáról, kommunikációról pár gondolat
Tisztelt Hölgyeim és Uraim a rendszer változása óta -és szándékosan nem használtam a rendszer váltás szót- a politikai elit, véleményem szerint nem tudott felnőni feladatához. Azt hiszem ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül, én is mint sokan mások, akik figyelik a napi politikai életet, eseményeket 1990. óta egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy a a politikai kultúra átment egy alpári stílusba, no persze van néha kivétel is. Csak példaként említeném meg, hogy sok esetben a pártok funkcionáriusai, akár szóvivői, napi megnyilatkozásai, akár az írott, akár más médiában kívánni valót hagy maga után.
Egyszóval kialakult egy olyan helyzet, mint egy bokszmeccsen, ahol az adok-kapok dominál, arról már szót sem merek ejteni, hogy az utóbbi időben egyre inkább eluralkodott a rejtetten, de kiérezhető „anyázás”. Igaz mielőtt e megfogalmazások tető fokukra jutnának, mindig akad egy-két politikusunk, aki elmagyarázza, hogy a nyugat európai és más parlamentekben ettől durvább dolgok is történnek, szinte igazolásul, a képes médiák be is mutatnak egy-egy esetet. Az írott sajtóban nincs olyan nap, amikor ne lehetne olvasni, hogy X válaszol Y nak, aztán fordítva. Sokan vagyunk, akik úgy gondoljuk, erre nincs szükség, hanem arra lenne, hogy a pártok az ország érdekében fogjanak össze és tegyék azt, amiért meglettek választva, képviseljenek bennünket.
Jó magam is tisztában vagyok azzal, hogy a médiáknak -főleg a bulvárnak- szüksége van a szenzációra, felhajtásra az olvasottságuk érdekében. Igaz meg kell adni a sajtónak a szabadságot, de azért bizonyos korlátokat kellene szabni, hogy egyes esetekben ne tehessék büntetlenül, amit sok esetben tesznek, és legyen felelősség érzetük.
Igaz az MSZP stílusa, egy időben a parlamenti pártok közt a legmegfelelőbb volt, , de jó ideje belemegy a csapdákba, és vissza üt.
A kommunikáció és tájékoztatás terén úgy gondolom, hogy egy jobb stratégiát kell kidolgozni, egyértelműbb beszédet kell kialakítani, egyszerűbben kell fogalmazni, hogy az átlag ember, aki nem érti a politikai nyelvet, az is kitudja hámozni a mondandót, ami felé irányul. Úgy gondolom, hogy a választott képviselőinknek többet kell időt eltölteni választóik kőrébe, hogy a potenciális választó ne azt érezze, hogy csak a választások idején van rá szükség, ne érezzék azt, hogy nem foglalkoznak velük, hiszen ebben az országban még nem ment végbe egy szemlélet váltás. Azok az emberek, akik zömében az MSZP szavazó bázisát alkotják elmúltak már 50 évesek, természetesen vannak nagy számban fiatalok is, de a zöm mégis az idősebb korosztály. Nos ez a korosztály egyre inkább úgy érzi be van csapva, mivel a párt egyes politikusai egy ugyanazon dologról két, vagy három féleképpen nyilatkozik.
Tisztelt Hölgyeim, Uraim úgy gondolom, meg kell találni a módját az összehangoltabb megnyilatkozásoknak, nagyobb súlyt kell fektetni az ellenzék által keltett, néha provokatív jellegű megnyilatkozásokra, hogy ne minden esetben a vissza ütés legyen a válasz. A választókerületek képviselőinek többet kellene időben eltölteni választóik körében, legalább negyedévente egy alkalommal, hogy az egyszerű ember érezze törődnek vele. Végezetül én úgy gondolom, hogy teljesen mindegy egy pártnak mi a neve, mindegyiknek az országért, a közért, a jobb létért, a biztonságosabb megélhetésért kellene dolgozni, sajnos a tapasztalatok azt mutatják ma ez még gyerek cipőben jár, ugyanis a pártok vezetői a hatalmi harcra helyezik a nagyobb súlyt.
|