Oszsza meg másokkal is

Emlékszem, az első parlamenti napján felszólalt, és arra kérte a képviselőtársait, hogy az Országgyűlés méltóságához megfelelő hangnemben vitázzanak. Nem nagyon tartották be a kérését. Csalódott?

Nem. Nagyjából azért erre számítottam. Minden emberi játéknak és kommunikációnak megvan a maga sajátszerűsége, így a parlamenti csatározásnak is. Mint az ovis gyerekek: én vagyok a jó, amit én mondok, az igaz, ahogy én gondolom, rendben van; te viszont rossz vagy, amit te mondasz, egyáltalán nincs úgy, semmi nem stimmel abból, amit gondolsz. Mindez kívülre, kifelé adresszálva, a Virtuális Választó elé adva. Előadás. Felnőtt, ivarérett férfiember számára kívülről nézve nevetséges. És ha ez ennek a dolognak a rendje-rendszere, akkor azt mondom: csináljátok, fiúk. Én nem csinálom.

Nem lehet, hogy a rendszer kényszeríti bele ebbe a szereplőket? Ma már nagyon egyszerű, és könnyen emészthető üzeneteket lehet csak a médián keresztül a választók felé közvetíteni. Vagy esetleg belső indíttatásról is szó van?

Tévedés a közvélekedés, miszerint az üzenet úgymond csak így mehet át. Az emberben, minden élőlény képes levenni a hamisságot, a kognitív disszonanciát. Különben nem tudnál túlélni. Konzumidiótákban is megvan ez a képesség, bár mélyre van eltemetve bennük, leöntve ezzel az egésszel. A mindennapokkal. Mondjuk, mindenki le van öntve, a sokaság viszont meg sem próbál kikecmeregni belőle. Tapasztalatom szerint leghatékonyabb, ha az ember – legalább amennyire lehet – őszintén beszél. Ez „jön át” igazán, mert őszinteségből kapjuk a legkevesebbet. Abszolút hiánycikk – még magunkkal sem vagyunk elég őszinték. Az úgynevezett politikusok, vagyis akik abból élnek, hogy pártjuk üzenetét nyomatják, egyszerűen jobban járnának, ha őszintén beszélnének.

De mennyire beszélhet egy politikus őszintén? Vannak helyzetek, amikor nem lehet valaki teljesen őszinte.

Dehogynem. Nyilván, nemzetbiztonsági szempontból fontos titkokat nem szabad kifecsegni, egyébként minél őszintébben beszélsz, minél beljebbről, annál sikeresebb lehetsz. Nálam legalábbis sikert aratsz vele. Nagy művek így, ezáltal, ezért hatnak. Ez is egyfajta retorika persze, szerepelsz, amikor áttöröd azt a szerepet, hogy politikus vagy, tehát nem lehetsz őszinte. Nem könnyű, olykor még a naplónkban sem vagyunk őszinték, tükörbe is úgy nézünk, mintegy előkészülünk a látványra, hogy az előnyös oldalunkat lássuk. ritkán vagy őszinte, épp ezért éri meg: ha valaki ezt kapja ajándékba, arra nagy hatással lesz.

Beszéltek önnel őszintén mondjuk kormánypárti képviselők arról, hogy mit miért csinálnak?

Nem. L. Simon Lászlóval azért beszéltem többször kulturális ügyekben. Mivel ez őt is őszintén érdekli, sok mindenben tudtunk őszintén beszélni. Azt hiszem.

És nem mondta el, miért darálták le a Költségvetési Tanácsot, herélték ki az Alkotmánybíróságot, vagy miért akarják maguk alá gyűrni a médiát? Kiderült, mi mozgatja a Fideszt?

Ilyesmiről „kormánypártiakkal” nem beszélgetek. Valamimód röstellném ezeket megkérdezni tőlük – és látni, ahogyan zavarba jönnek. Magánemberi beszélgetések előfordulnak, a könyveimről például, többen is kérdeztek ezt-azt, igen barátságosan. Ahogy látom a fideszeseket, van az arcukon egy kissé szégyenkező cinikus mosoly: „ez van, és kész”. A parlamenti patkóban is: amikor felszólal valaki közülük, komolyan mondja, amit mond, és miután leül, megkönnyebbül. A többiek pedig somolyognak. Vagy nem figyelnek oda, és önmegerősítő módon tapsolnak. Önelégültnek, magabiztosnak tűnő attitűd, de ha jobban odafigyelsz, érzékeled a zavart. „Gyerekek most az van, amit mi akarunk”, mondják, és az van, amit akarnak – persze: pontosan kik is akarják? Nem biztos, hogy ők akarják, inkább velük akarják.

Nyilván nem lehetett illúziója az LMP-frakció méreteiből adódóan egy kétharmados hatalommal szemben, hogy mennyire lehetnek ellensúly. De mégis hogy érzi? Nem lehetett volna egy kicsit ügyesebben ellenzékieskedni?

Nyilván kétharmaddal bármit meg lehet csinálni, akár a királyságot is visszaállítani. Ehhez képest azt nem állítják vissza. Ha ott ülsz az LMP frakcióülésen, érzed, hogy a társaság nagyon rendben van. Ügyesek – mindenképp okosak és helyesek. Minden kérdést, az apróságokat is nagyon komolyan veszik, talán kicsit túl komolyan. Komoran. Ez kritika: sokszor összeszorított szájakat látok. Én több (ön)iróniát engednék meg. Szív, kedvesség. Kedvességgel mindent el lehet érni.

Hogy lehet egy ilyen helyzetben kedvesnek lenni?
 

Őszintének kell lenni, mert "az jön át" - Kukorelly Endre a politizálásról
Fotó: Bánkuti András
 

Kedves vagy! Van kedved! Egyetlen életet van, meg fogsz halni, X milliárd másodperc múlva, ha mufurc vagy, rosszabbul csinálod. Félreérted a létezést. Magyarország mufurc, kedvetlen. Zárt arcú, bizalmatlan, mogorva gyanakvók, le akarunk darálni másokat, úgy akarunk nyerni, hogy a másik megszégyenüljön: nulla összegű játszmának tartjuk a létezést. Az LMP-t a kelleténél távolabbról nézve valóban úgy tűnik, mintha semmit nem tudna elérni. Ez tényszerűen nincs így, nyolc módosító indítványunk például átment, többek között – Karácsony Gergővel együtt – az enyém is, amelyik az alternatív színházaknak juttat pénzt. Erre vagyok a legbüszkébb. Úgy volt, hogy a „struktúrán kívüli” szcéné – őket tartom a legtöbbre – nem jut kellőképp forráshoz. Ha még távolabbról, perspektivikusan nézzük, őrült komoly dolog, hogy a Lehet Más a Politika szintagma köré politikai alakzat szerveződött, és mindennek helye van már a Parlamentben. Ha ezt sokan el fogják hinni, ahogy én hiszem, ha átmegy, hogy mit is jelent ez a lehet más, hogy igenis lehet kedvesen, szívből csinálni, akkor nagy jövője van. A párt puszta léte döfés a Szent István és Koppány óta létező magyar dichotómikus leosztásba. Kuruc/labanc, bal/jobb, népi/urbánus, ne is soroljuk. Kelet vagy Nyugat, Haza versus Haladás. Apró kis pengécske – de másféle utat vág, és ha egy kritikus tömeg fogékony lesz erre, megképződik a belátás, hogy a két-osztat, a kettéosztottság szétver mindent, nagy jövője van a pártnak. Ha nem, akkor az ország egyre fokozódó sebességgel lefelé tartó spirálban beleáll az altalajba.

De az LMP-sek most éppen, hogy szakpolitikusként próbálnak fellépni, abszolút a szakmai érvekre alapozzák a retorikájukat, nekem ez a benyomásom. A kedvesség, a gesztusok, amik a kampányban még jelen voltak, most háttérbe szorultak.

Jól látja, szerintem is így van. Fontos, hogy szakkérdésekben korrekt módon nyilvánuljunk meg, ám ebben a helyzetben pont a szakkérdések vannak teljesen negligálva. Mivel a kormánypártok úgy döntenek, ahogy döntenek, tökmindegy, hogy a világ legjobb szakpolitikai érvrendszerét állítjuk szembe ezzel. Patetikusnak hangzik, de úgy érzem, a magyar nemzet felemelkedése a tét, és ha nem változtatunk villámgyorsan ezen a borzasztó légkörön, amit egyes pártok még gerjesztenek is, akkor lehetnek kurva jó szakpolitikai megállapítások, kormányozhat baromi jól egy párt, az kevés. Vagy semmi. A pneuma működik és működtet. Ha megvan a lélek konzisztenciája, az gazdasági húzóágazattá válik.

De most, ha lehet ezt mondani, nincs éppen konjunktúrája a kedvességnek. A kétharmados hatalom részéről mindent lehet tapasztalni, csak nem kedvességet, gesztusokat, és nagyvonalúságot, ennek ellenére ez láthatóan bejön egy csomó választónak.

Ennél rosszabb a helyzet, sajnos fordítva van: a társadalom lelki, szellemi állapota olyan, amilyen, és ezt lovagolja meg a Fidesz. A legveszélyesebb, amit tenni lehet velünk, igazi nettó cinizmus. Nem elég, hogy ilyen – borzasztó – a helyzet, még rátesznek három-négy lapáttal. Rémisztő. A Jobbikról ne is beszéljünk.

Pedig ott ülnek a Jobbik mellett. Kialakult velük valamilyen nexus? Ha az ember órákat tölt valakivel egy olyan kicsi padban, hogy a könyökük összeér, gondolom, kialakul.

Van köszöngetés, néha egymásra mosolygás. Van persze, akivel nincs ez sem. Morvai Krisztina mellett ülök, szoktunk csevegni, ha bent van, nagyjából a „milyen az időjárás” magasságában. Hivatalos – és nem hivatalos – kapcsolat nincs a két párt között.
 

Rosszkedvű, mufurc, indulatos ország vagyunk, ezt lovagolja meg a Fidesz
Fotó: Bánkuti András
 

A parlament sokszor alapvetően törvénygyárként működik, „elő-kiabálók” mondják meg, hogy igennel, vagy nemmel kell szavazni egy-egy javaslatra, és a képviselők csak automatikusan nyomogatják a gombokat. Erre számított?

A képviselők zömének fogalma sincs, aktuálisan miről szavaz, és ez normális. Nem is szabad, hogy fogalma legyen. Adott kérdéshez vannak szakértők. Kulturális ügyekhez – talán – értek valamit, és akad jócskán téma, amihez egyáltalán nem – ezekbe bele sem ártanám magam. A varga maradjon a kaptafájánál. De, mint mondtam, frakcióülésen minden egyes kérdésen átmegyünk, meghallgatjuk az adott témáról referáló képviselőt, hozzászólhatunk, lehet okoskodni szabadon. Aztán megszavazzuk, hogyan szavazzunk – nyilván, ahogy a szakértő javasolja, megbízunk egymásban. Egyetlen rosszízű vitára sem emlékszem.

Egyébként mi a helyzet a belső vitákkal? Volt, aki távozott az LMP választmányából, és a frakcióban is vannak hajszálrepedések.

Nem vagyok párttag, ritkásan veszek részt a pártéletben, bár nagyjából látni vélem, mi történik. A repedés-dolog alaposan fel van fújva, a sajtó így működik. Fúj. Természetesen – és szórakoztatóan – léteznek érdekellentétek, eltérő világszemléletek, és természetesen van, aki a saját helyzetével is elégedetlen. Egyesek bekerültek a parlamentbe, mások pedig, noha ugyanannyit dolgoztak, nem – hogy csak egyet mondjak, nem létezik, hogy ez ne szüljön ellentéteket. Mindez ideológiával van nyakonöntve – és elrontva. Friss sült, lelocsolva állott szósszal. Ez a játszma, de emberi, nagyon is emberi játszma.

Mint írónak, jelentett valamilyen ihletet, különleges élményanyagot ez a fél év?

Nincsenek szépirodalmi terveim azzal kapcsolatban, hogy a parlamentben ülök. Mint mondjuk Mikszáth Kálmánnak – aki a kedvencem, és aki, mikor egyszer Tisza – akinek szintúgy a kedvence volt – megkérdezte tőle, mire vágyna, azt felelte: egy szögre a Parlamentben. Ugyanis csak képviselőknek lehetett az épületben a kabátjukat fölakasztani. Én semmiképp nem vágytam ama szögre, de tény, mindez rendkívül érdekes emberi tapasztalat. Képviselő – már ez is: fél éve semmiképp nem gondoltam volna ilyesmit magamról. Szinte bármit jobban. De szórakoztat. Szórakoztató, bosszantó, felháborító, sőt viszolyogtató olykor, vicces, unalmas, fárasztó és felemelő – ez így együtt. Véletlenül, igazán akaratomon kívül kerültem ide, de szerencsémnek gondolom, és nem létezik, hogy nem csinálok ebből egy könyvet.

Be sem akart ülni a Parlamentbe, aztán azt mondta, ha igen, akkor sem akar úgymond foglalkozni a képviselőséggel.

Föl nem merült bennem. Amikor elvállaltam a jelölt-jelöltséget, csak arra voltam kíváncsi, milyen egy kampány belülről, amikor pedig bekerültem, gondoltam, egyből lemondok. Eltelt fél év, nem mondtam le. Biztos nem csinálom végig a ciklust, de még nem tudom, mikor gondolom úgy, hogy elég volt ebből a tapasztalat – és jöjjön egy kis nyugi.

forrás és szerző : hirszerzo.hu / Kósa András


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.