A jogérzékeny szemlélő annyit mindenképpen észrevehetett a kormányváltás óta eltelt időszakban, hogy drámai gyorsasággal fogynak azok a jogállami eszközök az ellenzék kezéből, amelyek a kétharmados kormánytöbbség túlhatalmának zablát helyeznének a szájába. A Sándor-palotában olyan köztársasági elnök ül, aki már beiktatása napján kijelentette, hogy nem kíván ellensúlya lenni az Orbán-kabinetnek; az Állami Számvevőszéket vezető Domokos László szintén saját nevelés; Szalai Annamária kilenc évig oszthatja a kártyákat a médiapiacon, és ebben az időtávban gondolkodhat a leendő legfőbb ügyész is; az Alkotmánybíróságban Stumpf István a Fidesz trójai falova; a gyanús köztisztviselőket pedig indoklás nélkül lehet kirúgni. Három végvár maradt a demokratikus ellensúlyok mezején: a bíróságok, az Alkotmánybíróság és a népszavazás. Utóbbi két legyet egy csapással próbálja agyonütni a Fidesz.

Miután az Alkotmánybíróság a hét elején alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a közszolgák kétmillió forint feletti végkielégítésének 98 százalékos megadóztatását, Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője bejelentette: alkotmánymódosítással szeretnék elérni, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, a jövőben kerüljenek ki az Alkotmánybíróság (AB) hatásköréből. Igen ám, de mi lesz a nyugdíjjárulékkal, mert arról bizony eddig lehetett? De csak eddig! Lázár a népszavazás témáiról szóló negatív alkotmányi felsorolást ugyanis a „járulék" szóval egészítené ki. Márpedig ha a járulékról nem lehet népszavazni - s így a szocialisták vitorlájából máris tovasuhan a szél -, akkor a magánnyugdíjpénztárról benyújtani tervezett jogszabályt sem vizsgálhatja már az AB. Dráma elhárítva, 420 milliárd bebiztosítva, alkotmánybírák befenyítve. És Orbán Viktor még csak nem is tartózkodott Magyarországon.

Lázár János telefonon tájékoztatta a külföldön időző kormányfőt, hogy az AB szembemegy a „Nemzeti Együttműködéssel", mire a fent vázolt forgatókönyvet rántották elő a kalapból. A mutatványhoz elég két hét, és még az AB által kedden megsemmisített 98 százalékos különadóról szóló törvényt is változatlan tartalommal lehet elfogadtatni a parlamenttel.

Lapunk információi szerint a Fidesz-frakció és a párt holdudvara egyáltalán nem egységes annak megítélésében, hogy jó döntés volt-e az AB betámadása, bár sokan úgy érvelnek, hogy az sem helyes, ha tétlenül végignézik a sokmilliós, erkölcstelen jogcímű és mértékű végkielégítések kiáramlását a kasszából. Abban az értelemben mindenképpen öngól a vezérkar lépése, hogy egy esetleges hatalomváltásnál nem lesz majd kihez fordulni, ha mondjuk az új alkotmányban rögzített családi adókedvezményeket valaki nekilát megkérdőjelezni. Lázár János és Szijjártó Péter azonban nem így érvelnek, és ez már a probléma formai és nem tartalmi részére vet sötét árnyékot.

Előbbi szerint a jogállam megszilárdulásával az AB nemzetközi mércével mért, amúgy is széles jogfejlesztő jogköre a normakontroll terén indokolatlanná vált, pláne, hogy a testület jogdogmatikai felfogása túlzott mértékben ellensúlyozta a népfelség elvét. Erre a logikára csatlakozva jelentette ki Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője, hogy az AB „az emberek akaratával szembemenő döntést" hozott, és a kormány nem teheti meg, hogy „az első akadályra meghátrál", kétharmados többséggel ugyanis „nem lehet kibújni a választói akarat teljesítése alól". Tekintsünk el attól a körülménytől, hogy ez a kétharmad választópolgár az ország lakosságának kevesebb, mint egyharmada (ráadásul ők is emberek), és koncentráljunk a politikai cinizmus gyöngyszemeként értékelhető következő állításra: „Hogyha az Alkotmánybíróság valamiről nem tudja kimondani, hogy alkotmányellenes, az azt jelenti, hogy nem alkotmányellenes." Magyarán, ha a kétharmados kormánytöbbség megvonja az AB azon hatáskörét, amellyel egy alkotmányellenes döntést felül tud bírálni, akkor az a döntés szükségképpen alkotmányos és jogszerű.

A Fidesz koalíciós partnere csak ímmel-ámmal szállt be a hatalmas felháborodást kiváltó vitába, és bár meglebegtették, hogy esetleg tartózkodnak az AB-ra vonatkozó szavazáson, frakcióvezetőjük, Harrach Péter azért kifejezte hűségét főnökei felé: „Az Alkotmánybíróság jogkörét valamikor a parlament határozta meg, ezért szintén a parlament döntésével akár módosítható is. Egy másik intézmény mozgásteréhez mérni az Alkotmánybíróságot, hogyha az a másik intézmény a népszavazás, nem egy botrányos dolog."

Fleck Zoltán jogszociológus szerint sem az, csak éppen az ezt hangoztatók dilettantizmusáról árulkodik. A népszavazás lehetőségeinek korlátozása ugyanis azért volt szükséges, mert bizonyos bonyolult gazdasági kérdésekben nem volt elvárható az állampolgároktól, hogy teljes vertikumában átlássák a témát, és elkerüljék a populizmus esetleges csapdáit (például töröljük el az összes adót). Ám ugyanez az Alkotmánybíróságról nem mondható el! A taláros testület tagjait éppen felkészültségük és alkalmasságuk miatt választják e pozícióra. De a szezon és a fazon összekeverésénél Fleck Zoltán szerint is nagyobb probléma, hogy a kormányzati túlsúly fékezését szolgáló intézmények fokozatos kikapcsolásával a Fidesz monolit típusú hatalmi struktúrát épít, amely inkább Dél-Amerikában és az ázsiai fejlesztő típusú diktatúrákra (például Szingapúr) jellemző. Ezekben a rendszerekben működőképes lehet a kapitalizmus valamely torzója, de a klasszikus egyéni szabadságjogok bármikor áldozatául eshetnek a többségre hivatkozó hatalomnak. Ami a hivatkozási alapot illeti, a Fidesz súlyos történelmi örökséget elevenít fel a „népre" és az „emberekre" való folyamatos utalással, hiszen - állítja a jogszociológus - kivétel nélkül valamen¬nyi diktatúra, a fasizmustól a kommunizmuson át, a latin-amerikai katonai juntákig és a kubai rendszerig ugyanazt a terminológiát alkalmazza legitimációs eszközül.

„A többség diktatúrájának jelszavai mögött mindig a kisebbség diktatúrája van. Teljesen nyilvánvaló, hogy a népakarat folyamatos emlegetése csak azt szolgálja, hogy egy konkrét hatalmi gépezetet korlátok nélkül lehessen beállítani. Ami tragédia, hogy a magyar társadalmat ennyire hülyének lehet nézni, és a demokrácia elmúlt húsz éve csak arra volt elég, hogy nyugodtan lehessen állítani: aki ránk szavazott, az mindarra szavazott, amit ezután találunk ki" - mondja Fleck, és úgy véli, hogy mindezzel a Fidesz a saját sírját is megássa, hiszen egy esetleges kormányváltásnál nem sok mindent tud majd tenni ellenzékben. Az is igaz ugyanakkor, hogy egy ellenzékben működésképtelen rendszer kiépítése olyan gondolkodásmódot feltételez, amely eleve kizárja a kormánypálca átadásának lehetőségét. És a kormánypárti politikusok nyilatkozatai teljesen egybecsengenek ezzel a megközelítéssel, ami sajnos az alkotmányozási folyamatra is rányomja a bélyegét. Hosszú távon ugyanis létrehozza az alkotmánymódosítások és korrekciók szükségszerűségét, ami nagymértékben devalválja az alaptörvény társadalmi és nemzetközi tekintélyét. A szakember ezért is helyesli, hogy az ellenzék a továbbiakban nem vesz részt az alkotmányelőkészítő munkacsoportok „kirakatjátékában", s így még kevesebb köze lesz a Fidesz és a Jobbik hiperaktív szakértőinek végtermékéhez.

forrás : hetek.hu

Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.