Oszsza meg másokkal is

Folytatódott lapunk tárterületén a kétharmad-boncolgató Hont-Babarczy pengeváltás . Olyan értelemben nem kívánnék harmadiknak beszállni a disputába, hogy tételesen sorra vegyem, s ha indokoltnak látom, cáfoljam a két fél érveit, aztán nagy bölcsen igazságot tegyek köztük. A kisebbik baj, hogy – a vita terjengősségét látva – a dolog csak egy tanulmányméretű reagálásban volna sportszerű. Ez még, a téma fontosságának okán simán bevállalható. Nagyobb gond az, hogy szerintem (a vitázók akaratától részben függetlenül) a diskurzus téves irányban kezdett hömpölyögni.

A párbajozók gyökeresen különböző diagnózisokat állítanak fel, de ugyanazon helytelen előfeltevésből. Így, ahelyett, hogy rálépnék az általuk kitaposott narratív ösvényre, muszáj vagyok újat nyitni. Hont elsősorban veszélynek, Babarczy pedig kínálkozó pozitív lehetőségnek gondolta a Fidesz-kétharmadot. De abban mindketten egyetértettek – akárcsak a Hírszerző szerkesztőségi állásfoglalása – miszerint a döntő törésvonal ott van: az idei választások eredményeinek révén lesz-e kétharmad vagy sem? Babarczy szerint akkor jó, ha meglesz, ugyanis a Fidesz inkább jóra fogja használni, és csak akkor tud átütően jót tenni, ha megvan neki. Hont pedig úgy látja: rossz, ha meglesz, lévén, hogy a Fidesz leginkább rosszra fogja használni. De ha nem lesz meg, akkor nem tud annyira nagyon rosszat tenni. Így jobb lett volna, ha nincs meg. Hont hozzáteszi: nemcsak a Fidesz, de a más párt sem érett a kétharmad felelősségére. "Magyarországon egyik politikai szereplő sem alkalmas arra, hogy kétharmados többséget igénylő döntéseket egymaga hozzon meg" – írja.

Nos, mondok én valami elsőre rohadtul furcsát. Szerintem majdhogynem nulla különbség van aközött, hogy a Fidesz az idei választáson megszerezte a kétharmadot, illetve aközött, ha mégsem szerezte volna meg. Orbánnak nagyjából-egészéből ugyanolyan lehetőségei nyíltak volna, ha a pártja egy paraszthajszállal lecsúszik az alkotmányozó többségről, mint így, hogy átlépte a bűvös határt. Nem, drága olvasóim, nem őrültem meg. Csak épp belegondolok valamibe, amibe a legtöbb – a választási kétharmad pozitív vagy negatív bűvöletében ragadt – közíró nem. Hogy az a bűvös határ nem is olyan bűvös. Pontosabb nem feltétlenül kell a gonosz vagy jóságos varázslathoz ama bizonyos kétharmad-mezsgyét átlépni. Elég megközelíteni.

Márpedig azt 2010 tavaszán mindenki tudhatta, akinek esze volt: csupán annyi dől el a választásokon a főhatalom tekintetében, hogy a Narancspárt alulról vagy felülről súrolja a kétharmad-lécet. Lehetett prognosztizálni a felmérésekből, hogy a Fidesz mindenképp 60 százalék fölötti mandátumarányt virít. A kérdés csak az, hogy a 60 és 70 közötti tartományban hová esik a végeredmény. Abban pedig az MSZP-ből végletesen kiábrándult, ugyanakkor Fidesz-kritikus, tehát az MDF-SZDSZ-re, LMP-re vagy Jobbikra voksoló polgárok többsége is egyetértett: Orbán ne szerezzen ugyan kétharmadot, de győzelme azért legyen elsöprő, hogy a szocik megérdemelt népítéletként besokkoljanak tőle. Ötvenvalahány százalékos Fidesz-többség erre nem lett volna elegendő. Viszont 63, 9 vagy 64, 7 százalékkal már csak egy ugrás a Sugár. Elfeledkeznek ugyanis róla az igen tisztelt publicisták, hogy kétharmadot nem csak a választásokon lehet szerezni. Hanem utólag, a parlamentben is. Párhuzamos belpolitikai valóságok, alternatív történelmi víziók következnek.

* Jöjjön először a horror-változat. Alaphelyzet: a Fidesz egy-két százalékkal (vagy csak néhány tizedszázalékkal) lemarad a kétharmadról, mint a borravaló. Mi lett volna ekkor? Az, amit idén februárban, az OVB-delegálás kapcsán is valószínűsítettem erre a szitura. Rázendít a zombikórus: a komonisták, meg az a szemét Virág Rudi csaltak, ezért nem lehet Kormányzó a Spirituális Vezénylő Tábornokból! Az első forduló éjszakáján lezajló kaotikus-impotens választástechnikai bénázás eme paranoid olvasatban sátáni kozmopolita összeesküvés a Viktorunk győzelmének csonkolására. Ehhez a téveszmés vonyításhoz a Jobbik persze nem csatlakozik, neki pont az jó, hogy nélküle nincs Nemzetépítő-Rendszeralapító Többség. Mi történik ez után a fenti jövőverzióban? Látszólag csak annyi, hogy a Rudiból nem lett volna helyettes államtitkár .

Ugyanígy feláll az Orbán-kabinet, s éppúgy rákényszerül a hiánycél-korrekcióra, a büdzsé-restrikcióra. A számvevőszéki, alkotmánybírósági cseréket leszámítva a leváltások-kinevezések sorra bekövetkeznek. Közben folyamatosan mennek a bizalmas háttértárgyalások a Jobbikkal. Orbán erre felhatalmazott udvaroncai széttárják a kezüket. "Gábor, szeretnénk mi is a nemzeti forradalmat, a hazafias gazdaságpolitikát, de itt vannak az oldalunkban a karvalytőke ékei: a köcsög, hazaáruló alkotmánybírák, számvevők, jegybankárok, a libsi-bibsi média, akiket nem tudunk elzavarni. Veletek pedig – ugye megértitek? – nyíltan nem szavazhatunk együtt." Persze amennyire tudják, megszállják a köztulajdonú nyilvánosságot, gesztusként Jobbik-szimpatizánsok is fontos posztokat kapnak. Közben megy a független intézményeket kóstolgató lélektani erőpolitika. Amikor lejár a régi főbírók, intézményvezetők mandátuma, így szólnak: "Nem szavazzátok meg zokszó nélkül a mi jelöltünket? Akkor nem is lesz utód, csak elvezetgeti azt a műintézményt valamelyik főportás-helyettes!" (Ez a cinikus, betartásos tempó amúgy kétharmad nélkül is jól megy a politikai elitnek.)

* Jó egy évvel a 2014-es választás előtt látszólag divergens folyamatok tetőznek be. A gazdaság javulgat, kívül-belül átmeneti nyugvópont, hisz a Viktor nem üttette magát királlyá. Aztán – miközben éber titkosrendőreink (demokráciaféltésből persze, mi egyébből?) alaposan rádolgoznak a Jobbikra, a Zorbán egyszer csak turbó-üzemmódú nemzeti fundamentalista retorikára kapcsol. A kulisszák takarásában azonban reklámvigyorral nyugtatgatja a befektetőket: nyugi van, srácok, ez csak cirkusz! Utána hirtelen – mondjuk a 2013 őszi országház-ülésszak nyitásakor – tíz-tizenkét Jobbik-képviselő váratlanul kilép a frakcióból. S nyilatkozatot tesz. "Mi, akik ezennel létrehozzuk az Egységes Nemzeti Oldalért Képviselőcsoportot, alábbiakat tesszük közzé. Elhatárolódunk Vona Gábor handabanda-politikájától, amely retorikában szélsőséges, de a gyakorlatban a hiteles radikalizmust feladó árulás útjára lépett. A Jobbik nyüzsög a szoclib provokátorok és téglák hadától, lásd az Alkotmányvédelmi Hivatal (AVH) legutóbbi jelentését. A destruktív liberálbolsevisták és a hasznos idiótájukká züllő Jobbik-csúcsvezetés hozzáállása okán nem tölthető fel az ÁB, az LB, az ÁSZ, stb. nemzethű emberekkel. Ugyanezek miatt vagyunk képtelenek nemzeti demokráciát és keresztény gazdaságfilozófiát folytatni. Országunk a végpusztulás szakadéka felé robog. Ezért belépünk a Fidesz-KDNP frakciószövetségbe, elindítván a forradalmi alkotmányozást."

* Minden frakcióban vannak mellőzött, sértett és/vagy bezsarolható figurák, akik átállíthatók. Különösen igaz ez a nagypolitikai rutinnal és rafináltsággal nemigen bíró mezei Jobbik-politikusokra. Gondoljunk csak a róluk fényre derült, politikailag kompromittáló adatok tengerére. Ha azt feltételezzük: a Fidesz kétharmaddal bármire képes, abból másvalami is következik. Az, hogy a Fidesz a kétharmad megszerzéséért is bármire képes. Zsarolásra, vesztegetésre is. Ha az MDF-elnökválasztás levajazható volt gyaníthatóan szoci hátterű, titkosszolgálati jellegű rásegítéssel, akkor hasonló eszköztárral Vona Gáborral szemben is kijátszható néhány frakciótársa. A Jobbik-szakadárok bezsákolásával szerzett kétharmaddal pedig ugyanúgy bevezethető 2013 végégig az, ami most sokkol bennünket. Kettős állampolgárság, média-szájkosár, állam-egyház szimbiózis, választójogi restrikció, intézményvezetők leváltása vagy épp bebetonozása, diszkriminatív alkotmánypasszusok becikkelyezése.

Ráadásul, mivel a választások előtt néhány héttel írják át a játékvezetői szabálykódexet, a riválisoknak nincsenek éveik, hogy felocsúdva alkalmazkodjanak. Ez akár még rosszabbnak is bizonyulhatna a jelenleginél. Orbán pártjának 1998-2002 között nemhogy kétharmada, de még abszolút többsége sem volt. Csak relatív. De zseniálisan piszkos húzásokkal mégis ledarálta Torgyánt, beolvasztotta a kisgazdáit, semlegesítette a különutas Békejobbot. Akkor miért ne tudna ugyanígy a majdnem-kétharmadból tényleges kétharmadot csinálni? Mit szólna ehhez a nagybetűs Nyugat, az Unió? Ugyanazt, amit Ausztriában Haiderhez, Szlovákiában Slotához. Tetejébe egy ilyen bedarálást simán eladhatna úgy négyszemközti audienciákon, hogy kedves Sarko, drága Angie, úton vagyok a szélsőjobb teljes felszámolásának irányába. Oszt jó napot.

* Lássuk az optimista téridő-kontinuumot. Viktornak nincs kétharmada, de nagyon csinálná a szerkezeti-ellátórendszeri reformokat. Hát konszenzusdemokráciát alapít. Sorra-rendre elkocog a rendszerkonform (vagy szalonképesen rendszerkritikus) pártokhoz, előadván: "Kényelmesen elkormányozgathatnék, de meg kell oldani pár dolgot, ami nélkületek lehetetlen. Legyen hát igazi Nemzeti Együttműködés. Van itt néhány törvényjavaslatotok, amelyekkel én rohadtul nem értek egyet. De felvállalom és megszavaztatom, ha ti cserébe rábólintotok pár alkotmány-módosításra. Olyanokra, melyek nem szűkítik, sőt tágítják a demokráciát, ugyanokkor nagyon fontosak, időszerűek. Benne vagytok?"

Az MSZP valószínűleg elzavarná Orbánt a halál náthás hímtagjába, de az LMP aligha. Ugyanis ez mindkettőjüknek előnyös volna. Utóbbi a gyakorlatban demonstrálná: tényleg Lehet Más. Hogy ellenzéki szerepkörből, önállóságának fenntartásával is képes politikaformáló-törvényalkotó faktorrá válni. A Fidesz pedig így semlegesítené azt az MSZP-vádat, hogy diktátumkormányzást folytat, nem konzultál az ellenzékkel, stb. Mi több, így a szélsőjobbal történő cimborálás bélyegét is letéphetné, és megfosztaná a baloldalt potenciális koalíciós partnerétől. S ha mindez nem megy szépszerével, az LMP-frakciót is ugyanúgy kettészakíthatja, mint a Jobbikét. (A Lehet Más ilyen szempontból épp olyan harmatosan naiv, autodidakta műkedvelőkből áll, mint a Jobbik.) Ergo, azt a sok jót vagy rosszat, amit a több mint 68 százalékkal megtehet, azt 65 százalékkal is megteheti, lásd fentebb.

Ha rosszat akar, ott van neki mandátum-zsákmányként a Jobbik, ha jót (vagyis jobbat, kisebb rosszat), akkor az LMP. Vagyis igazi tétje a választási kétharmadnak nem volt. A kétharmad hiánya eddig is csak konszenzusbliccelési kifogás és fedezék volt a politikai elitnek. Mint arról szóltam már . Idáig arról szólt a beszély, mit tett volna a Fidesz. Erre akárki mondhatja: nem tudhatjuk, így lett volna-e. Azt viszont tudjuk, mi lett.

Nem vállalunk jelentős kockázatot, ha monitorra vetjük: a kétharmad-jövőkép Hont-verziója részben beteljesedni látszik. Orbán a konfrontatív-offenzív erőpolitika mellett döntött. Hiányzik a valódi önmérséklet és önkorlátozás. Folyik a pluralista rezsim demokráciagyengítő, jogállam-szűkítő megsebzése. A kormánydeklaráció kifüggesztésének elrendelése szimbolikusan tükrözi mindezt. Ami persze a Fidesz szerint nem kivéreztetés, hanem gyógyászati célú érvágás. A műtét őszerintük sikeres lesz, ha a páciens kicsit bekómál, az pediglen mellékhatásként óhatatlanul vele jár az üdvös terápiával.

Mindazonáltal leszögezendő: ami folyik, az nem Rákosi és Kádár pártállamának felújított verziója, ahogy nem is Gömbös vagy Imrédy fasiszta-totalitárius állameszményének realizálása. Hanem a politikai erőfölénnyel történő visszaélés révén korlátozott parlamentarizmus. Demokrácia ez, csak a korábbi alacsony hatásfokúnál is rosszabb minőségű. Úgy mondhatnánk: eddig a vonatunk egy düledező, balesetveszélyes fővonalon zakatolt. Orbán pedig annak kijavítása helyett egy még rozogább, provinciálisabb szárnyvonalra terelte a szerelvényt. Szárnyvonal, igen. Tökéletes szimbóluma ez az idáig történeteknek. Fontos átlátni: ami bekövetkezett, nem volt törvényszerű. (Az Orbán-fóbiától és Orbán-mániától egyaránt mentes közírószegmens java utolsó pillanatig adott esélyt, hogy nem így lesz, úgy várva minden kis gesztust, mint éhező a falat kenyeret.) S ma sem az.

Alakulhatott volna másképp, s holnap is felülíródhat. Első, s talán legfontosabb oka a jelenlegi szitunak, hogy a Fidesz csúcsvezetése annyira próbálta elhitetni: a kétharmados mandátumtöbbség egyben ugyanekkora lakossági bázist is jelent, hogy a végén ő maga is elhitte. Mint a saját cuccára rákattant drogkereskedő, bedőlnek önnön propagandájuknak a gáncsoskodó törpe kisebbséget legyűrő széles nemzeti majoritásról. Holott a felnőtt lakosság harmada szavazott rájuk. Az igazi kétharmad a többi. Aki nem rájuk szavazott, vagy el sem ment voksolni. Második tényező az, amit pánpolitikának vagy pánpolitizmusnak nevezhetünk. A marxizmus a történelem alapjának a gazdasági osztálystruktúrát tekintette, dogmatikusan mindent abból vezetett le. A fajelmélet ehhez hasonlóan a rasszok mindent determináló vélelmezett specifikumaira építette világlátását. A vallási ideológiák minden cselekedet mozgatójának, a világegyetem urának Istent teszik meg. A pánpolitizmus pedig mindent (pontosabban: minden jót) a politikából – vagyis a politikai akaratból - származtat, mindent annak rendel alá.

Őszintén hiszi: a politika a kizárólagos fundamentum, csak az képes döntően befolyásolni, revideálni az összes gazdasági, társadalmi, lélektani, intézményi faktort és alrendszert. Abból ered és abba tér vissza minden. Orbánt komolyan jellemzi ez a fajta voluntarista, akaratelvű gondolkodás. Ő a politikai Joshi Bharat. "Mindenre van megoldás, csak akarni kell!" Ehhez járul a Fidesz doktriner törvénypozitivista, normativista, jogdogmatikai szemlélete. Az abba vetett vakhit, hogy szigorú paragrafusokkal, pusztán a jog erejével a nép, a lakosság átnevelhető.

Végül, de nem utolsósorban ott a Fidesz, mint párt. Vezérelven, hűbéri piramishierarchia alapján működő képződményként. Ahol a helyi és középszintű pártszervezeteknek a csúcsvezetővel szemben igazi jogaik nincsenek. Nem alulról felfele, hanem fentről lefelé épül a szervezet. A lentieket Orbán bármikor felmentheti. "A rendszer úgy működik, hogy a választókerületben működő szervezetek tesznek javaslatot. Ha nem értek egyet, visszaküldhetem, és egy új döntést kérhetek. Ha nem jelölnek új személyt, akkor be kell vinnem a döntést az elnökség elé, amelyet a kongresszuson választott vezetők

alkotnak.” – fejtette ki egy interjúban Orbán, aki teljesen rendjén lévőnek gondolja , hogy mint egy abszolút uralkodó, visszapasszolja alattvalói indítványát. A Fideszt vertikálisan a csúcsról dirigálják.

A helyi érdekű kis Orbán Viktoroknak csak a maguk szintjén, horizontálisan van mozgástere. "Helyileg azt csinálsz, amit akarsz, amíg elfogadod, hogy én viszont országosan csinálok azt, amit akarok" - így szól az új deal a nagybetűs Viktor és kisbetűs Viktor-klónok között. Tévedés amúgy, hogy a Fidesz monolit párt. Nagyon is sokszínű. Ami viszont nem azonos a demokratikussággal. Orbán karizmatikus hatalmát épp az biztosítja, hogy a házon belül, diszkréten versengő-civakodó erők között ő képez mérlegsúlyt. Pártján belül az áramlatok ikonfigurái egymást jobban utálják, mint őt, tőle viszont jobban tartanak, mint egymástól. Úgy képes ellenőrizni pártját, hogy – a vezéri túlhatalom mellett - szándékosan személyközi feszültségeket kódol a rendszerbe. Ahol konfliktus esetén ő a legfőbb döntőbíró. Mindez ideáig lehetne Orbán és a párttagság intim belügye. Csakhogy miként Gyurcsány részvénytársaságként akarta irányítani hazánkat, a Vezénylő Tábornok azt tartja: az ország is vezethető úgy, mint a Fidesz. De hamarosan mindhárom Orbán-princípiumról ki fog derülni: hamis.

* Záros határidőn belül eloszlik az öncsalás gőze: a parlamenti kétharmad nem lakossági kétharmad. Ki fog derülni, mihelyst sok százezer, aztán több millió ember a bőrén érzi a népszerűtlen, de jórészt szükséges büdzsé-és adóváltozásokat. Ahogy szarból nem lehet várat építeni, úgy dacos politikai akaratból, életidegen jogfetisizmusból sem lesz jobb az ország. A XXI. század Európájában pártállamot sem lehet már fenntartani, pártországot gründolni – na, az meg végképp nem kizárt. Amit egy párt elvisel, azt egy miénkfajta ország nem. A Fidesz jogilag-formailag demokratikus ugyan, viszont lényegileg-gyakorlatilag nem az. Csakhogy a Fideszbe történő belépés (a diktatúrák tömegszervezeteivel szemben) önkéntes. A tagság szabadon választott meggyőződés és/vagy karrierizmus okán viseli el Orbán autoriter, rendeletileg kormányzott „irányított pártdemokráciáját”. Állampolgár, az ország lakosa azonban a Zemberek kilencvenvalahány százaléka nem választás, hanem születés útján lesz. S az, hogy "egyéjszakás politikai kalandként" időnként leszavaz valahová, nem azonos a honpolgári szuverenitást feladó ideológiai holtomiglannal. Orbán Viktor figyelmébe ajánlom eme cikket . A magyar átlagember nem szereti, ha a hatalom figyeli. Továbbá nem komálja, ha akarata dacára foglalkoznak vele, baszogatják, meg akarják téríteni. Országjárókat küldözgetnek neki. Igaz, a kormánydeklaráció kifüggesztését az intézményvezető rendeli el, de az átlagemberi kishivatalnok bajlódik a szögek beverésével. Ő szörnyülködik: atyaég, honnan a faszból, melyik bolygóról jöttek ezek? Annyi esze még Kádárnak is volt, hogy belássa, ha valami idegen a magyar nép karakterétől, az a politika erőltetett fetisizálása, a személyi kultusz.

Ráadásul az Öreg (ahogy hívei emlegették) a diktatúrát kompenzálandó – rubelalapú olaj-és gáztranszport, illetve dolláralapú hitelek által fedezve – szerény, relatív, de nagyrészt általános jólétet, anyagi biztonságot is garantált. Orbán szerencsére ezt nem tudja produkálni. Így nem is lesz belőle demokratikusan választott Kádár János. Fentírt illúziótriásznak akkor lesz vége, amikor a belpolitikai okkultizmus, ami most nagyrészt a felhőrégióban zajlik, le akar gyűrűzni a hétköznapokba. Amikor a Fidelitas-süvölvények, téeszelnökből lett alkoholista lumpenparaszt polgármester-jelöltek, a derékhad aljáról jött gyalogzombik, illetve szimpla önszorgalmú kutyák a kocsmában, a lépcsőházban, a munkahelyen, az utcán elkezdik lengetni tagkönyvüket és/vagy a Nemzet Miniszterelnökének Kis Narancssárga Könyvecskéjét. Közvetlen stílusban rákérdezvén: "Ugye tudod, hogy mától hol lakik községünkben az úristen, szemüveges barátom?" Ez lesz az a pillanat, mikor a populizmus hatalmi gőggé dermed. Amit Bayer Zsolt kormánypárti beköszönője olyan felejthetetlenül eredeti módon demonstrált.

* Nem kell ehhez egy év sem, hogy bekövetkezzen. Akkor mi lesz? A kudarc mindenképp irányváltást tesz szükségessé. Csak kérdés, merre? Lehet, hogy felülkerekedik a józanész, s szárnyvonalról visszaváltanak a fővonalra. Persze lassan, tempósan, úgy, mintha mi sem történt volna. Mi több, nekilátnak azt szakszerűen kijavítani. Ez esetben a Hont-és Babarczy-prófécia egyaránt kap részt a valóságból. Lett a kétharmadból rossz is, aztán jó is. A rossz utat tandíj gyanánt kellett kifizetni a jóhoz. Amire vigyázni kell, nehogy újra rosszba menjen át. Örök körforgás, barátaim. Másik lehetőség a nyugati civilizáció peremén lévő szárnyvonalról vadkeleti lóvasútra nyergelés. A szerb, ukrán, grúz, belorusz analógia. A Lukasenko-paradigma. Hogy Orbán túlmegy az etikátlan, de a pluralizmust azért jobbára csak belülről karcolgató-feszegető jogállami restrikción, minőségrontó demokráciagyengítésen, és nemzetközi, illetve uniós alapjogi normákra is kezet emel.

Nem elégszik meg azzal, hogy piszkos választójogi trükközéssel sportszerűtlenül megnehezítse pártjának leváltását. Hanem Putyin (és Milosevics) módjára ennek a lehetőségét is ki akarja zárni. Kompország Nyugat-Európa helyett Nyugat-Balkán partjainál vet horgonyt. Sőt, hozzánk képest a korai román vagy bosnyák demokrácia lesz a népuralom mintaképe. Szörnyű lenne, de azért volna egy járulékos haszna is. A honi társadalom és a nemzetközi pluralista közösség vizsgatesztjének bizonyulhatna. Jelesül: lehet-e csendes brüsszeli asszisztenciával irányított demokráciát, autokrata rezsimet csinálni Európa köldökén? Ha igen, akkor megette a fene nemcsak az itthoni, de az euroatlanti demokráciát is. Ha ugyanis ezt következmények nélkül lehet, más is kedvet kaphat hozzá. Rohadtul nem örülök, hogy pont mi ücsörgünk a kísérleti lombikban.

Amennyiben eme útra lép, (a többsége megvan hozzá) Orbán legalább akkora veszélyt hozhat a maga fejére, mint az országéra. A megsebzett demokrácia olyan, mint a sebesült medve. Ha vadászilag jó helyen találják el, belassul, legyengül és elkocog, de ha érzékeny, viszont nem halálos ponton, akkor a sebzett állat nem önmagára, hanem arra lesz a legveszélyesebb, aki megsebzi. Persze aztán seblázas delíriumban már önmagára is. Egy ilyen fordulat amúgy nem csak lakosságra vagy Orbán Viktor politikai ambícióira jelenthetne párhuzamos kockázatot. Hanem annak sikeressége esetén (a független vagy ellenzéki nyilvánosságon túl) a Fidesz azon híveire is, akik fenntartják a kritika jogát. Kedves Csermely szaktárs, orbáni tekintélyállamban ön sem írhatna efféléket Gubcsi elvtársról . Ugyanis jobbos tekintélyuralomban a tekintélyúr mondja meg, ki a komcsi. Pontosabban: ha egy büdös komcsit a mi Urunk érdemesnek tart a kinevezésre, attól fogva az nem büdös komcsi. De Pindroch kolléga sem vethetne papírra csak úgy szabadon ilyesmit a Rózáról . Mert igen gyorsan kapna egy, fejét leordító telefonhívást. "Ha a Viktor szerint a Rozi rendben van, akkor rendben van, a kurva istenit a hülye fajtádnak! Vagy oda akarsz kerülni, te kis pöcs, ahová az a háromnevű hírszerzős geci a lapjával együtt?" Ironikus paradoxon, hogy egy szélsőséges és/vagy szélsőségesen elfogult vérjobbos, komcsi, szektatag, stb. újságíró is nagyobb biztonságban van az általa megvetett – deviáns/istentelen/plutokrata/ kizsákmányoló – demokráciában, mint az általa is áhított önkényszisztémában. Jó lesz hát vigyázni, kedves ellenségeink!

Kétharmad mindenképp lett volna. Ha nem a választáson, akkor a parlamentben. Egy, az alkotmányozástól pármandátumnyira lévő Fidesz így vagy úgy, de beszerezte volna a hiányzó szavazatokat. Ősi bölcsesség: az okos más kárán tanul. Még ősibb tapasztalat: ilyen értelemben okos ember fehér holló. A Fidesz sem okos. Pontosabban azt hiszi, a rosszhoz, a betartáshoz, a kibaszáshoz kevesebb energia kell, és kisebb az érte fizetendő ár. Téved. Ássa az árkot, s azért nem érdekli, hogy ő is beleeshet, mert annyira próbálta meggyőzni a lakosságot, hogy nem csapdaverem az, hanem egy frankó kis családi ház alapja, hogy szép lassan ő is elhiszi. Nem látja: parancsuralomban a zsarnok is rab. Azon téveszmék foglya, melyek szép lassan a vesztét okozzák.

forrás : hirszerzo.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.