Oszsza meg másokkal is

Nem tudom, kinek mi jut eszébe a fenyőfa alá rakott médiatörvényről, nekem a jégcsákány. A Lawrence Block által halhatatlanná tett kedvenc regényhős-magándetektívem, Matt Scudder, a bűnügyi könyvsorozat Döfés a sötétben c. részében egy olyan pszichopata gyilkos nyomait kutatja, akinek „munkaeszköze” a fenti szerszám. Scudder ironikusan morfondírozik: „A törvény nem halált okozó fegyvernek, hanem halált okozó szerszámnak minősítette. Halált okozó fegyver a töltött pisztoly és revolver, a rugós és pillangókés, a tőr, a boxer, az ólmosbot – azaz minden, aminek nincs más funkciója, csak a gyilkolás. Egy jégcsákányt másra is lehet használni. Igaz, a férfi, akitől vettem, nem tudta megmondani, mire…Mi másra használná az ember, ha nem gyilkosságra? Már évek óta nem lehet kapni jégtömböt, nincs jegesember sem, aki házhoz hozza. Manapság műanyag tálcákat töltünk meg vízzel, beletesszük a mélyhűtőbe, és kész. Vagy olyan hűtőt vesz az ember, amin egy kütyü magától köpi ki a kész jégkockát.” A fent hivatkozott jogszabály tökéletes analógiája ez. Ugyanis semmi egyébre nem alkalmas, mint a vélemény és közlés jogának megnyomorítására.

* Az euroatlanti civilizációban unikális konstrukciójú, durva hatósági ellenőrzés alá vétetik a teljes média, és ezzel döntő határt lépett át a kormányhatalom. A tévé-és rádiócsatornák a frekvcenciák pályázati bérbeadása révén üzemelnek. Ott tehát van némi alapja, hogy a bérbeadó (nagyjából úgy, mint az albérlőhöz havi rendszerességgel bekukkantó háziúr) időként ránézzen a bérlőre. Olyan szerkesztőségeknél viszont, amelyekben egy fillér közpénz nincs, semmi alapja az állami gyámkodásnak.

Magánlap és magánolvasó/előfizető között magánjogi szerződés van, melynek döntnöke a bíróság lehet. Ha pedig valakiről tényszerűen hamis (vagy titokvédelembe, személyiségjogba ütköző) információt közölnek, a sérelmére bűncselekményt (pl. uszítást) követnek el, legyen az privát egyén vagy hivatalos közeg, ismét lehet a tárgyalóterembe fáradni. A hatalom rögeszméivel szemben a magántulajdonú orgánumoknak nincs semmi olyanfajta, rajtuk törvényileg számon kérhető jószolgálati, ifjúságnevelő, erkölcsnemesítő missziója, mint a köztulajdonú nyilvánosságnak. Közcég termékstruktúrájával, árustratégiájával, szolgáltatási profiljával kapcsolatban lehet közérdekűnek mondott igényt támasztani, magáncégével nem.

Magánlap is vállalkozhat önkéntesen a köz érdekében végzett feladatra (pl. oknyomozásra), de ezt sem lehet neki előírni. S végképp nem lehet szubjektív morális normákat, hitbeli regulákat, politikai erőviszonyokat a jó erkölcs, a jó ízlés, a kiegyensúlyozottság jegyében ráerőszakolni. Egy magán(hon)lap, portál olyan elfogult vagy elfogulatlan, arányos vagy aránytalan, szemérmes vagy szabados, kiegyensúlyozott vagy kiegyensúlyozatlan, pimasz vagy illemtudó, kirekesztő vagy befogadó, szabad szájú vagy moderált, ahogy neki tetszik. Tetszés szerint dicsérheti, tolerálhatja vagy szidhatja a cölibátust, a többnejűséget, a monogámiát, a gangbanget, a gruppenszexet, a homo-és biszexualitást, a mazochizmust, kiröhögheti Jézust, Mohamedet, Mózest vagy Marxot. Akkor is, ha véleménye mások szerint természetellenes, torz, undorító, másokat sértő, gyűlölő vagy provokáló. Nem büntethető a Magyar Fórum azért, hogy túlteng benne Csurka István, ahogy a Gyurcsányt felülreprezentáló Népszava, az Orbánban dúskáló Magyar Nemzet sem.

A hatósági felügyeletnek közcsatorna és közfrekvencia esetén van némi jogalapja, (bár a cikkíró ott is úgy véli, a digitális forradalomnak a tévésintér végnapjait kéne elhoznia), privát birtokú nyilvánosságban azonban nonszensz. Ezért protestál, de legalábbis vizsgálódik nemcsak a nyugati világ, továbbá a hazai szakma krémje, de még a pártszolgálatos kormányhívő sajtó is beszólt a gazdinak, a Heti Választól a Magyar Hírlapig. Nekik is leesett: a hatalom úgy akar tervgazdasági és autokrata logikájú szájkosarazást alkalmazni a magánsajtón, hogy ilyen erővel bevezethetné a közhatósági lapengedélyezést is. Vajon mi lesz az első zsákmánya ennek a jégcsákány-fogú Leviatánnak?

Szerintem a véleményműfaj, de a riporter kollégák se sértődjenek meg, ők is sorra kerülnek. „A legfurcsább rendelkezés szerint a média nem sértheti egyik kisebbség vagy „bármely többség” (!), egyház, vallási közösség érdekeit. Tevékenysége nem irányulhat ezen közösségek nyílt vagy „burkolt” (!) megsértésére.” – véleményezi munkatársunk az egyik passzust. „Továbbá a hatóság járhat el, ha bármely egyházat, vallási csoportot, kisebbséget megsért egy újság.” – olvassa kollégánk a paragrafus szövegezésében „társtettes” Koltay András fejére. „Ez a jelenlegi médiatörvény szövegének a pontosított változata. Sőt, szűkített változata, ugyanis a még hatályos törvény úgy fogalmaz, hogy ha a megsértés szándékával történik a jogsértés, függetlenül attól, hogy sikeres-e, már szankcionálható.” – feleli az interjúalany. Mi van?

A korábbi szabályozás csak az elektronikus médiára vonatkozott. Már az is baromság volt, merthogy következetes betartása a tévéfilm-gyártás halálához vezetett volna. Hisz például az egyházak érzékenységét minden sérti, amitől egy film izgalmas, életszagú lesz. A házasság előtti szex, a félrelépés, a válás, a pap által összehozott zabigyerek, a szerencsejáték, a prostitúció, a megszakított terhesség, az öngyilkosság és címeres társaik. Az összes szappanopera és művészfilm ezekkel dolgozik, csak más nívón. De oké, mondjuk azt: ha az állam a frekvenciatulaj, akkor beleugathat a játékszabályokba. Na de milyen alapon írja elő bárki, hogy magántulajdonú felületen nem sérthetem a hívők, felekezetek érzését vagy érdekeit? Oszt miért nem? Akkor tehát holnap elvihet a rendőr, ha ateista érvekkel operálok, mert azzal potenciálisan csökkenthetem az egyházi hívek számát, tehát a felekezeti kassza bevételét? Nincs jogom leírni, hogy szerintem az egész vallás infantilis, hazug téveszme, amit a halálfélelemtől beszart emberiség talált ki önmaga vigasztalására?

És tényleg, ez a nagy érzékenység kölcsönösségi alapon, oda-vissza megy? Ha Erdő Péter, Bölcskei Gusztáv, Feldmájer Péter, Oberlander Báruch vagy Németh Sándor azt mondja, a pornó undorító dolog, és akik nézik, bűnösek, akkor jómagam és a többi pornófogyasztó (vagyunk párszáz millióan) is kérheti a médiahatóságot, hogy büntesse meg a csúnya bácsikat, akik bántottak és megsértettek bennünket? Vagy mehetek ősmagyar táltos-gúnyában a panaszbizottság elé, hogy tiltsa meg a vallási kiadványokban a pogány szó használatát, mivel ez bemocskolja az eredeti magyar törzsi hitükhöz való ragaszkodásukért a keresztények által kiirtott táltosok emlékét?

Hol a határ? Ki és hogyan dönti el, melyik sérelem komoly és melyik röhejes? Világnézetileg semleges, laikus állam minderre csak egyféleképp felelhet: senki és sehogy. A szabadelvű demokrácia lényege a pluralizmus, amely egymást sértő, egymással keményen feleselő eszmék szabadpiaca. Kölcsönösen toleráljuk egymás sértő nézeteit. Megsértődni rajtuk jogunkban áll, rendőrért kiáltani miattuk nem. A vélemény általi morális sértést igazságosan üldözni azért képtelenség, mert míg egy ütésről, szúrásról, lövésről fizikailag eldönthető, hogy könnyű vagy súlyos testi sértés, egy gyilkosságra való megbízás, felbujtás valóságtartalma is ellenőrizhető, a „jellemgyilkosság”, a sértés, a morális provokáció nem mázsálható le objektíven. Mert nincs univerzális mérce.

* A modern és független újságírás egy intelligens növényfaj, amely a mocsokban él, de nem a mocsokból. Mélybe fúródó szenzoros gyökérzete az oknyomozás, a riport, az exkluzív füles. A gyökér az, ami a korrupció, a hatalmi gőg és önérdek, a bigott ideológiai kizárólagosság mélyére ás, elemzi annak bűzös nedvét, eljuttatva a növény hírgyártásért felelős szárába. A közírászat, a gúnyrajz, a szubjektív alkotói látlelet pedig a sajtónövény rikító (bizony, irritáló és provokáló, intenzív szagú) virága. Elsőként azt vágja le hát a fűnyíró, utána a szárat, végül leás a gyökérig és kitépi azt is. Mit tegyünk ellene? Semmit. Ha valamit tehetünk, az az, hogy ugyanúgy tesszük a dolgunk, sőt. Még rárakunk egypár lapáttal. Halálra dolgoztatjuk a gépezetet. Túlhevítjük a fűnyíró motorját, amíg ki nem ég. Ezt a törvényt nem kell (és nem is szabad) betartani. Ugyanazért nem, amiért azt sem tartanánk be, ha demokratikusan választott parlamentünk helyreállítaná a rabszolgaságot vagy jobbágyságot. Ez a paragrafus szembemegy azzal, amiről 1789 óta az összes polgári forradalom és 1956, valamint az Unió, mint olyan szólnak. Szakmai, honpolgári és morális rezisztencia kell. El vagy tévedve, Lázár János! A háború már kitört, de abban igazad van, hogy el fogjátok veszíteni. A sajtószabadság olyan, mint a levegő. Amíg van, a nép előszeretettel hanyagolja és szennyezi, de amint nincs, hiányozni fog neki. Remélem, a fuldokló életösztönével lenyom benneteket a víz alá.

Ennek a törvénynek de facto szakmai társszerzője, Koltay András írta: „Lehet, hogy igaz, amit a szólásszabadság egyik prófétája, Harry Kalven mondott: ’Talán mindannyian boldogok lennénk egy olyan társadalomban, amelyben több a vallásosság, mint a szabad szólás.’” (A szólásszabadság alapvonalai – magyar, angol, amerikai és európai összehasonlításban. Századvég Kiadó, 2009. 608.o. )

Jelek szerint Koltay időközben a talán szót a biztosra cserélte. De figyelmébe ajánlanánk Kalven azon – ugyancsak általa idézett – mondatát, hogy „az istenkáromlás és az „eretnek” nézetek szabadsága „az érinthetetlen konszenzus” része.” Cantwell v. Connecticut, 1940. „A vádlott, Jehova egyik tanúja egy hangfelvételt játszott le a nyílt utcán, egy katolikus többségű városrészben, amely a katolikus egyházat támadta. A béke megzavarása miatti elítélést a Legfelső Bíróság megsemmisítette, és egyben kimondta, hogy a fizikai erőszak veszélyének hiányában, a puszta becsmérlés, sértés nem büntethető sem akkor, ha az valamely vallási meggyőződést sért meg, sem akkor, ha közéleti vita során hangzik el. Az állami blaszfémiatörvények véglegesen 1970 környékén tűntek el, miután megállapították azok alkotmányellenességét.” (Uo., 598.o.)

De alkotmány, mit is beszélek? Nálunk forradalom van. Hadoszlopaink élén Szalai Annamária, nyomában olyan demokraták, mint Metternich, Lamberg és Latour. A célobjektum lépcsőjén, tarkójában jégcsákánnyal, a vérében fetreng az ellenforradalmár Petrovics, aki a nemzethű magyarok dezinformálása céljából a Petőfi álnevet használta. „Vezénylő Tábornok Úrnak alázatosan jelentem, visszafoglaltuk a Landerer Nyomdát és Gerő Ernő bajtárs is nemsokára végez a Rádiónál a Mong-bandával!”

forrás és szerző : hirszerzo.hu


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.