Oszsza meg másokkal is

És vajon mit fog csinálni a sokszor megcsodált felelős és átlátható döntéshozatalnak köszönhetően? Vállalkozni fog? Tőzsdei spekulációba kezd a papírokkal? Sok mindenre van lehetőség, természetesen a mostani kormány vonatkozásában ezeket nem feltételezve, pusztán hipotetikusan: lehet a cégeken keresztül megbízásokat adni barátoknak a közbeszerzés körüli nyilvánosság kikerülésével, lehet az árfolyamokat manipulálni, lehet a politikai hatalmat gazdasági hatalommá alakítani stb.

Azt hittem, pár napja mindent elmondtam, gondoltam a vitát a részemről ezzel le is zártam, a közismert történelmi tapasztatok és az állami szolgáltatások igénybevételénél szerzett nyomasztó élmények alapján nagyjából annyira bízom a hosszú lejáratú kormányzati ígéretekben és a felelős gazdaságpolitikában, mint Schmitt Pál irodalmi Nobel-díjában, szóval: én inkább a magánnyugdíjpénztárt választom. Főleg, ha a kormány ugyanannak az akciósorozatnak a részeként próbál meggyőzni az állami rendszerek biztonságáról, mint amellyel a biztonságot előfeltételező jogállamiságot szünteti meg. Nem bízom a magyar államban. A kormány zsarolással akarja a bizalmat kicsikarni? Még kevésbé bízom. Erre megfenyeget? Akkor annál is kevésbé bízom.

Nem bízom abban az államban, amelyik egy utcát nem tud úgy felújítatni, hogy legalább egy hónapig ne jelenjenek meg az útburkolaton repedések. Nem bízom abban az államban, amelyik a jogerős ítéletig ártatlannak tekintendő polgárait elfogadhatatlanul hosszú ideig fosztja meg szabadságuktól és tartja infernális körülmények között az előzetes fogva tartás lehetőségével visszaélve; miközben hajlandó a végül felmentett, de addigra meghurcolt és tönkretett embereket méltányos jóvátétel helyett nevetséges összegekkel megalázni, pontosan kifejezve mennyire becsüli a szabadságot, amit elvett tőlük. Abban az államban, amelynek kórházában előfordulhat, hogy egy anya órákon át vérben ülve szorongassa halott magzatát, mert a vetélés beindítása után magára hagyják, én nem bízom.

Hagyjuk a metróépítést, a völgyhidat, a kulturális fővárost, nézzük, mire büszke ez az állam, amikor kiadványaiban bemutatja az országot. Első helyen a Dunára, aztán a termálvizekre, utána a dicső múltra. Ezután vessünk egy pillantást a Rudas fürdőre, amely a látszattal ellentétben nem egy lebontás előtt álló szutykos vasútállomás, hanem a három fő büszkeség találkozása, termálvíz a Duna partján török kupola alatt, és máris beláthatjuk, hogy ezt az államot régóta debilek irányítják.

És akkor abban bízzunk, hogy éppen az állami nyugdíjrendszer lesz a kivétel, minden előre látható foglalkoztatási és demográfiai probléma ellenére, az a nyugdíjrendszer, amelyet az eddigi kormányok is úgy kezeltek, mint egy különleges univerzumot, ahol nem érvényesek a matematika törvényei, ahol csak a politikai akarat számít, 13. havi kifizetésekkel, akár 14. havival is, félévente változó szabályokkal és mentességekkel? És az a kormány győzköd a kiszámíthatóságról, amelyik képes visszamenőleges hatállyal jogszabályt alkotni, és ebben semmi kivetnivalót nem talál?

Jó vicc, Móric. Paradox módon a bizalmatlanság segít a döntésben: mivel nem lehet bízni abban az államban, ahol egy tizenkét éven át épülő rendszert egyik napról a másikra úgy lehet felszámolni, hogy megelőzően a kormány tíz nap alatt húsz különböző egymásnak ellentmondó bejelentést tesz, amelyekben csupán az alkotmányellenesség közös, ezért azt az ígéretet sem kell elhinni, miszerint nem kapnak majd állami nyugdíjat azok, akik nem fogadják el a kormány, minek is nevezzük, egyoldalú szerződésmódosítását (fújj, erőfölényükkel visszaélő bankok).

Ez egy üres fenyegetés. A felosztó-kirovó rendszerekben mindig minden jelen idejű. Arról, hogy ki kap húsz-harminc év múlva állami nyugdíjat, a húsz-harminc év múlva szolgálatban lévő kormány dönt, nem a mai. Bár a Történelem Ura nem feltétlenül idegenkedik a morbid humortól, az azért még sem valószínű, hogy a következő harminc évben ugyanaz a kormány legyen hatalmon, ha mégis, akkor ami az átlépést illeti, indokoltabb az országhatárt választani a nyugdíjrendszer helyett.

(Szerintem egyébként, még ebben a ciklusban eltörlik ezt a megtorló rendelkezést, bár az is lehet, hogy az Ab ebben megelőzi őket. Ha a fenyegetés hatására a legtöbben átlépnek az államhoz, akkor már nincs tétje a szankciónak, a kormány elérte, amit akart, megvan a pénz, visszautat a magán felé úgysem enged, az a néhány százaléknyi maradó nem tétel, jobb megkegyelmezni nekik, mint pereskedni, nemzetközi szintéren megszégyenülni, az ellenzéknek egy könnyen teljesíthető ígéretet és egy fontos célcsoportot átengedni.)

* Szóval, ezen az egészen már túl vagyunk. Illetve voltunk. Mert azóta nyilvánosságra hozták magát a törvénytervezet. Most tényleg szórakoznak velem? Először megzsarolnak, aztán elveszik, ami nem az övék, és még nekem kell elmennem személyesen nyilatkozni valami híresen ügyfélbarát hivatalba? Miért nem azzal játszanak, ami a nenyijükkel egyidős.

Persze, hogy bagatell dolog, majd elmegyek. A visszamenőleges törvényekhez, a találomra kivetett különadókhoz, az Ab kiiktatásához, a Költségvetési Tanács felszámolásához, az egypárti Alkotmányhoz, a kilenc évre választott főügyészhez, a főkomornyik államfőhöz, a cenzúrMédiahivatalhoz képest ez semmi.

Mégis, az a megoldás, hogy a pénztáraknál maradóknak személyesen kell megjelenniük a mindenható állam hivatalában, valahogy jobban kifejezi ennek a fülkeforradalmárosdinak a karakterét, mint a felsoroltak. Azok alapján azt is lehetne gondolni, hogy szörnyű, de nagyszabású tetteket hajtanak végre. Forradalom, Erő, hatalmas Kelet. De aki grandiózus terveken dolgozik, az nem pöcsöl azzal, hogy idétlen szabadidős programokat találjon ki az ellenforradalmároknak sorban állással, lehetetlen ügyfélfogadási idővel. Vagy agyonlöveti őket vagy nagyvonalúan megbocsát, és aztán rájuk hivatkozva bizonygatja a dekadens Nyugatnak, milyen toleráns. Most is mondhatná, óh milyen kényszerről tetszenek beszélni, teljesen szabadon lehetett dönteni, nézzék, maradt vagy negyvenkét magányugdíjpénztár tag.

Nem, az is sok. Még a végén kormányozni kellene, ha nem viszi át mindenki a pénzét. (Itt jegyezném meg, a rendkívüli gazdasági kényszerhelyzetre való hivatkozást nem muszáj bevenni, jövőre mindössze egy százalékos kiigazításra volna szükség, amennyiben ez indokolja az Alkotmány felfüggesztését, akkor 2009-ben be kellett volna vezetni a hadigazdálkodást rögtönítélő bírósággal.)

Ülésezik tehát a Közjóléti Bizottság, és jönnek az ötletek. Itt van például az, hogy a pénztárak működési költségeit olyan szinten maximálják, amely szinte lehetetlenné teszi a fennmaradásukat. Kérdezhetnénk: mi közük van a működési költségekhez? A miniszter hetyke megfogalmazása szerint a maradni szándékozók "kiszerződnek az állami nyugdíjrendszerből", akkor miért érdekes nekik, hogy egy magáncég mennyiért kezeli azt a befizetést, amiről az állam hivatalosan lemondott? A közértek vagy a bankok működési költségét nem akarnák limitálni? Mennyi extraprofitot lehetne megtakarítani, ha az állami áruház közvetlenül tárgyalna az élelmiszer-beszállítókkal, amelyek szintén államiak! De szép volna!

És a bankbetétek kezeléséhez miért kell ennyi pénzintézet, drága irodaházakkal, szemérmetlen profittal? Ott a Magyar Nemzeti Bank, már a nevében is magyar, egyéni számlákat az is tud vezetni. Innen már csak egy lépés, hogy olyan törvényt fogadjanak el, amelyik arra kényszerít vállalkozókat, hogy tulajdonuk többségi részét adják el, csak mert arra másoknak szükségük van. (Ja, hogy ez a patikák körében már megtörtént? Elnézést, elvtársak.)

Ha már a kormánynak nincs fontosabb dolga, mint hogy akadályversenyt szervezzen polgárainak, szívesen részt veszünk az ötletelésben. Lehetne mondjuk úgy csinálni, hogy a pénztárban maradási kérelmet kizárólag a hét egy napján lehet benyújtani reggel hat és nyolc között. Erre a feladatra bőven elegendő egyetlen ügyintézőt elvonni más, a köz számára hasznosabb munkától, és ezzel máris megvalósult a sokat emlegetett célkitűzés: az egyablakos ügyintézés.

Most, hogy Budapest újra a nemzet fővárosa lett, az a nagyvonalúan megállapított néhány vidéki helyszín teljesen felesleges. Az Egészséges Táplálkozás a Közszférában program keretében az átlépési időszakra mindenképpen érdemes megfontolni az ebédidő mellett a reggeliző idő bevezetését, akibe szorult egy kis emberség, megérti, ha a félfogadás azalatt szünetel. Tréfás lenne időnként egy-egy váratlan bombariadó vagy áramszünet, persze az igazi megoldást a január hónapra tervezett átfogó informatikai rendszerkarbantartás jelentené. Az oktatási kormányzat amúgy is gyanakvóan szemléli a parttalan digitalizálást, a nemzeti hagyományokhoz is jobban illeszkedne a rovásírásos adatfelvétel.

És ez még semmi, remek javaslataink vannak még. Miután az ügyfél túlélte a kissé megbuherált sorszámkiadó automata okozta tömegverekedést, a pultnál csodálkozó szemekkel, némi sértettséggel kevert sajnálkozó hangon meg lehetne kérdezni, hogy és a B-nyomtatvány az hol van? Hogy az nem szerepel a tájékoztató füzetben? Hát az csak a véletlen műve lehet, maguk miatt van az egész, maradtak volna veszteg, ahol vannak. Ja, hogy maguk maradnának? Mindegy. Mindig ezeknek áll feljebb, túl sok itt a szabadság, én mondom, Klárika.

És mivel az tényleg tűrhetetlen, hogy ebben az országban mindent Budapesten kell elintézni, nemzetépítő szimbolikus üzenete volna annak, ha a nélkülözhetetlen iratokat valamelyik távoli vidéki városban kellene beszerezni. A kötelezően csatolandó B-nyomtatvány kimeríthetetlen lehetőséget nyújt a további szórakozásra, annak aláírója kérhetne maga ellen adó- és vagyonvizsgálatot, adhatna az adatvédelmi ombudsman által sem kifogásolható adatkezelési megbízást a kormánypárt nem létező barát-ellenség listájához, vagy, ez a legzseniálisabb, az aláíró lemondana minden későbbi követeléséről nyugdíj-ügyben az állammal szemben. Satöbbi, satöbbi, fog ez menni.

* Persze, amennyiben a létező ellenzékből indulunk ki, a legsötétebb pesszimizmus is felelőtlen derűlátásnak tűnhet. Az a tény, hogy a kormánynak nincs valódi ellenzéke, nem pusztán amiatt igaz, mert fantáziátlanok, érdektelenek és erőtlenek. Ennél a helyzet súlyosabb, világnézeti szempontból a jelenlegi ellenzéki pártok közül egyik sem teljes ellentéte a kormánynak. Ha már felfedezték maguknak a fényes keleti szeleket, úgy is mondhatjuk, hogy ideológiai tekintetben a kormányzati jinnek ma nincs ellenzéki jangja. A kétharmados többség egyszerre korlátozza az alkotmányos intézményeket és a magántulajdont, egyszerre mond le a szegényekkel való szolidaritásról és a polgári eszményekről, szóval egyszerre etatista, antikapitalista és antiliberális. Ennek az ellentéte, értelemszerűen, egy piacpárti, a legszegényebbekkel (éppen ezért) szolidáris, az emberi és az alkotmányos jogokat védő ellenzéki párt lenne. Röviden: egy liberális párt.

A nyugdíj államosításának története pontosan erre világít rá. Az egyik ellenzéki párt ugyan ellenzi a technikát, de a második pillért megalkotó reformot elutasítja. A másiknak nincs baja a magánynyugdíjpénztárakkal, de három éve szóról szóra ugyanazokat az érveket hozta fel a magán-egészségbiztosítókkal szemben, mint amit a mai kormány nyugdíj-ügyben (az állami megoldás szolidárisabb, olcsóbb, nincs profit stb.). Az ellenzéki fellépés ezért gyenge és féloldalas.

Csak egy példa: a magán-nyugdíjpénztári vagyon elvételével valójában dupla államosítás történik. Ebből a közbeszéd, az ellenzéki pártok (és érthetetlen módon a sajtó, leszámítva a Figyelő nyugdíj-összeállítását) csupán az egyik résszel foglakozik, azzal, hogy a magán megtakarításokat az állam a magáévá teszi.

Igen ám, de ezzel megtörténik az államosítás más értelemben is, hiszen az átvett vagyon közel fele részvényekből áll, a részvények pedig tulajdont fejeznek ki, esetünkben döntően magyar tőzsdei cégek (rész)tulajdonlását. Tehát mire a nagy nyugdíjmentő tranzakció lezárul, ott áll a mi államunk, a fent részletezett kiváló képességekkel mint különböző vállalkozások résztulajdonosa. A tulajdoni arányok függvényében részt vesz majd piaci cégek döntéshozatalában, beleszólhat a működésükbe stb.

És vajon mit fog csinálni a sokszor megcsodált felelős és átlátható döntéshozatalnak köszönhetően? Vállalkozni fog? Tőzsdei spekulációba kezd a papírokkal? Sok mindenre van lehetőség, természetesen a mostani kormány vonatkozásában ezeket nem feltételezve, pusztán hipotetikusan: lehet a cégeken keresztül megbízásokat adni barátoknak a közbeszerzés körüli nyilvánosság kikerülésével, lehet az árfolyamokat manipulálni, lehet a politikai hatalmat gazdasági hatalommá alakítani stb.

Ez a dimenzió nem jelenik meg a vitákban, ami nem csoda. Azt a nézetet, miszerint az állam a piacot szabályozza, de a piaci versenyben nem vesz részt, mert azzal torzítaná a versenyt, és egyáltalán, mert arra strukturális okokból alkalmatlan, az összes parlamenti párt ósdi téveszmének tartja.

Mi, akiket ma senki nem képvisel, viszont úgy epekedünk ilyen felszólalások iránt, mint békés tüntető vágyik a Molotov-koktélra.

Könyörgöm hát, alakítsa meg végre valaki ezt a pártot, mert még egy-két hét és megteszem én. Ha már zsarolásról és fenyegetésről volt szó, remélem ez is úgy hangzik, mert ha én alakítok pártot, abból sok jó nem származik. Plakátozást és kopogtatócédula-gyűjtést vállalok.

forrás és szerző : hirszerzo.hu / Ónody Tamás


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.