Oszsza meg másokkal is

„Egy szabad társadalom zökkenőmentes, hatékony irányítása szempontjából aligha lehet túlbecsülni a jog kiszámíthatóságának fontosságát.” (F. A. Hayek)

Nyilván túlzás lenne kizárólag szerzőpárosunk felhívásának tulajdonítani azt a tényt, hogy pár hónappal a Nagy Áprilisi Szavazófülkés Forradalom után a sokat hivatkozott „embereknek” csupán 46,6 százaléka fáradt el szavazni: vagy a tét volt kicsi, vagy az idő volt túl jó, de azért biztos akadt, aki megfogadta érveinket, és nem akarta még helyhatóságilag is legitimálni mindazt, ami a néhai Magyar Köztársasággal május óta történik.

Ettől még persze az önkormányzati választások eredménye legitim – ha most nagyvonalúan jogszerűnek nevezzük a választások előtti kirekesztő manipulációkat , és ha még nagyvonalúbban nem kezdjük el ragozni a formális jogszerűség és a valódi joguralom közti számos különbséget.

Hogy ez a fényességes vasárnapi nap pontosan mit eredményez majd helyben, illetve hogyan alakul majd kormány és önkormány immár meghitt, nemzetileg is együttműködő viszonya, hamarosan kiderül; a legjobb, hogy Budapest most már végre „szellemi és lelki értelemben is az ország fővárosa lett”, mindig is gyanítottam, hogy csak közigazgatásilag az, miközben valójában, a kulturális és szellemi mélyrétegekben valami más volt Magyarország fővárosa, Esztergom vagy Felcsút talán, ja nem, mindkettő elesett. Mindegy, lassan a helyükre kerülnek a dolgok.

(Zárójeles kitérő: egyszer egy alaposabb elemző dolgozatot is megérne Török Gábor politikaelemző működése. A tehetséges, media-savvy fiatalember blogján postról postra nyomon követhető, ahogy alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését: alapvetően minden oké, hiszen mögöttük a kétharmad, nyugaton is van ilyen, különben is, semmi helyrehozhatatlan külsérelmi nyom nem látszik. Azt például, hogy immár „a helyi politika kilenctizedénél is több került” most a Fidesz kezébe, így kommentálja: „Mindez óriási lehetőség, de egyben hatalmas feladat is.” Ennyi történt tehát. Zárójel bezárva.)

A kérdés ezzel szemben leginkább az, mi lesz most a köztársaság maradékával, 88/89-es demokráciánkkal a még (minimum) három és fél évig tartó intézmény- és piacellenes kormányzati össztűz idején és azután, és milyen alakulatok tudják még legalább valamelyest befolyásolni az életünket. Amely életünkben megtörténhet, hogy az államfő kormányülésre látogat, és nem más szerv, mint az Állami Számvevőszék tesz javaslatot arra, hogy a készülő alkotmány lesz szíves utalni „a Szent Koronára, a kereszténység hatására a nemzet erkölcsi tartásának kialakulásában.” Én meg a bölcsészdiplomámmal innen szólítanám fel a Központi Fizikai Kutatóintézetet és a teljes CBA-láncot arra, hogy reggelente munkakezdés előtt imádkozzanak és énekeljék el a Székely Himnuszt.

Alakulatok alatt természetesen a parlamentáris demokratikus cselekvés letéteményeseire, a politikai pártokra gondolok, az ún. „civil szférát” hagyjuk: ahol a polgárok ennyire tesznek az individualizmusra, ott épkézláb közösségi lét sem virágozhat, nem hogy száz virág.

* Pártszempontból az MSZP szolíd győzelemként is értékelhető kiadós bukása az igazán érdekes fejlemény. Az LMP szinte értékelhetetlen teljesítménye május óta tartó parlamentáris láthatatlanságuk (illetve a tudatos választók esetében: nagyon is látható simulékony helyezkedésük) és gondolati káoszuk eredménye. Az ökopárt nem bojkottálta az őt – és a nagy pártokon kívül mindenki mást is – diszkrimináló új önkormányzati választási rendszert, persze, ideje sem volt rá, annyira fontos volt demonstrálni szekértáborokon felüliségüket, ami valójában nettó MSZP-fóbia, hiszen a Fidesz kormányfője azért szívesen látott vendég volt körükben.

Kőszeg Ferenc egyik komoly érve az LMP mellett az, hogy „jelenleg ez az egyetlen olyan politikai csoportosulás, amelynek a léte szemben áll a magyar politikai paletta tragikus kettéosztottságával.” Hát, elég komoly bajban lehet az ökopárt, ha ez a legerősebb érv mellette. Ugyanis nem önmagában a kettéosztottság tragikus, hanem ennek oka és okozata, módja és nyelvezete. Gondoljunk bármit az MSZP-ről (és én gondolok is bármit), nem ők hazaárulózták le és közösítették ki a nemzetből politikai ellenfeleiket. Az mindenesetre érdekes, hogy ez a belassult, posztkádári, nem kis részben korrupt és állambarát szoci párt még mindig előbb lehet a Fidesz váltópártja, mint az LMP, már ha az így folytatja.

Az LMP kezdetben hirdetett hármas meghatározása (jogvédelemben liberális, társadalmi kérdésekben szociális, szexuálisan konzervatív, de lehet, hogy itt valami mást mondtak) eltűnt, Schiffer András legalábbis a Demokrata olvasóit időnként arról győzködi, hogy ők nem, nem liberális párt. Ami tény. Valóban nem jó a magyar szekértáborozás, de önálló message híján az egy kicsit kevés a politikai identitáshoz, és pláne nem a függetlenség bizonyítéka, ha minden erőnk arra megy rá, hogy a két nagy párttal szembeni distanciánkat felmutassuk. Pláne, ha alapkérdésekben (etatizmus, kollektivizmus, kapitalizmus- és globalizáció-ellenesség) nem is állunk olyan távol lerosszabb énjeiktől.

Sokkal érdekesebb az a mozgás, ami az MSZP háza táján megindult. Most nem Szili „Nómenklatúra” Katalinra gondolok, aki attól nemzeti és szocialista, hogy mindig sokat sejtetően tudott alapértékekről sunnyogni, és aki érdekes kísérletbe fogott azzal, hogy a Fidesz, a Jobbik és az LMP közti nem létező űrbe pozicionálja magát, balról. (Mármint az a kb. tizenöt perc lesz érdekes, amíg kicsit sértetten be nem jelenti, hogy az ország még nem érett meg őrá.) Ha tehát a népiesch belső ellenzék egy része ily módon kiesik, Gyurcsányék új pártkísérletének – mert ugye senki nem gondolja, hogy a Demokratikus Koalíció csak valami platform marad – már csak a kiüresedett, ámde az önkormányzati választásokkal megerősödött pártvezetéssel kell (le)számolnia.

Mit mond ez egyébként az országról, hogy a Magyar Szocialista Pártban most is Gyurcsány Ferenc az, aki képes félezres Belső Pártot szervezni? Saját szempontjából, pláne normális, polgári konz.lib. párt híján, teljesen racionális dolog a részéről, hogy hosszú távra megpróbálja megszólítani azt a gazdátlanul maradt „modernizáló” réteget, amely nem vevő ugyan az MSZP régi/új balos populizmusára („kisemberek” védelme, átkos „neoliberalizmus”, stb.), de semmi gázt nem talál mondjuk a közpénzen underground zenét támogató PANKK programban.

Akik most Gyurcsány mellé állnak, a hazai provincializmus-skálán nyilván inkább a nyugatos-felvilágosult oldalon találhatók, de jogállam alatt azt értik, ha az ügyészség nem tartozik az állam alá, és helyeslik az osztogatást, ha azt „jó” emberek végzik „jó” célok érdekében. Nem kérdezik meg tőle, miért nem kormányzott, amíg kormányfő volt – ez ugye hat hosszú év volt az életünkből –, ahogy azt sem, miért nem felelt meg Őszöd után sem a saját morális sztenderdjének. Nem liberálisok ők, és természetesen nem is liberális pártot keresnek maguknak.

* De lesz-e, egyáltalán kell-e új liberális párt? Hát, az SZDSZ 2.0-ás verziója semmi esetre sem. És nem azért, mert hatalomtechnikailag megbuktak, hanem mert aki nem vette volna észre, az SZDSZ nem a szó valódi értelmében liberális, hanem időnként piacbarát beütésű, szociálisan érzékeny, alternatív-ballib akármi volt, azaz minimum két-három párt egyben, amely a romáktól a brókerekig mindenkit meg akart szólítani. Az eredményt láttuk. „Nem érdemes baloldali éthoszú jobboldali liberális pártot alakítani” – írta találóan Ádám Zoltán (Magyar Narancs, szept. 23.).

Vagy nincs is igény liberális pártra? Akik a más területeken totálisan állambarát Fidesztől elfogadják az egykulcsos adót, a kisebb parlamentet, a közszolgálati bürokrácia tervezett leépítését, azok ugyanezt a Kőszeg által joggal hiányolt, Donald Tusk-féle konz.lib. váltópárttól mindezt eleve el is várnák.

Konz.lib.? Hát, nevezzük így, tág értelemben. Sorolhatnánk ide a nem fideszes konzervatívokat, a klasszikus liberálisokat , gazdasági libertáriusokat, a volt CEMI szakértőit, az egyénben és a magántulajdonhoz való jogban hívő antikollektivistákat, a racionális gondolkodás híveit, vagy csak egyszerűen azokat, akik nem akarják, hogy túladóztatott és alulkvalifikált társadalomban éljenek. Akik „szolidaritáson” nem az újabb és újabb állami szociális programokat, privát bankok állami megsegítését, majd utána a bankadót értik. Azokat is idevehetjük, akik nem veszik be , hogy a „neoliberalizmus” okozta a legutóbbi világválságot, és az bukott volna meg; és mindenképp ide sorolandók azok, akik abban az egyben egyetértenek TGM-el, hogy „a nyugati piaci kapitalizmus igazi kihívója ma nem a szocializmus, hanem az iszlám.”

Ha nem akarjuk, hogy a három, piacon lévő ellenzéki szocialista párt (MSZP, LMP, Jobbik) valamelyike legyen a jelenleg kormányzó polgári szocialisták váltópártja, akkor el kell gondolkodnunk azon, mi lehetne egy új konzervatív-liberális párt létrehozásának oka, legitimációja, már azon túl, hogy mindig jó, ha van ilyen a spájzban. Mondok két érvet: a Fidesz jogállam- és piacellenes nyomulása.

Egy szabadságpárti alakulat egyszerre, meghasonlás nélkül képviselné a minimális, de erős állam által garantált joguralom elvét és a szabad (tehát nem szociális) piacgazdaságot. Egy ilyen párt persze védené a kisebbséget is, ha azt olyanként támadják, de alapvetően a többséget alkotó egyének jogait, adóforintját, az egyén felelősségét és a közösségek biztonság iránti legitim vágyát képviselné és kérné számon a mindenkori kormányon. Ha szabad társadalomban akarunk élni, olyan pártra kell szavaznunk, amely garantálja „a jog kiszámíthatóságának fontosságát.”

Tény, hogy kevés hiteles ember maradt állva ma Magyarországon egy ilyen projekt elkezdéséhez, de hogy Hack Péter az elsők között van, az biztos. Hiába próbálja Kőszeg Ferenc igen meglepő paternalizmussal és előítéletességgel azzal lesöpörni a tervet , hogy Hack úgyis csak a „hitgyüli” jobbkeze lenne, ami azért gond szerinte, mert „a gyülekezet hívei politikai tevékenységüket hitüknek – konkrétabban a felekezet karizmatikus vezetője szavának – rendelik alá.” Tényleg? Egy ilyen pártot törvényszerűen Németh Sándor hirdetne meg, ahogy ezt az Erdő Péteres hasonlat sejteti? A kisebbségvédő, liberális Kőszeg elképzelhetetlennek tartja, hogy egy amúgy mélyen morális indíttatású kisegyház tagjai szét tudják választani a hitéletet a politikától? Teljes nonszensz.

Kéne meríteni az amerikai konzervatív-libertárius „Tea Party” mozgalomból is, ha már a The Budapest Times-ból azt kell megtudnunk , hogy az osztrák Hayek Institut és a magyarországi Volksbank minapi konferenciáján felvetették ezt az ötletet. „Európában is eljött az ideje egy Tea Party mozgalomnak. Ideje megállítanunk a politikusokat és megvédenünk a polgárok szabadságát” – követelte a beszámoló szerint Barbara Kolm, az intézet főtitkára, teljes joggal.

Az amerikai teadélutánosok az alapító atyák szellemiségét, az egyén alkotmányos jogait kérik számon az egyre szocialistább Obama-adminisztráción. A teadélutánosok nem hisznek az állami mentőcsomagokban, az állami egészségügyben, a kötelező társadalombiztosításban, viszont sok minden másban igen, amit mi is megismerhetnénk. Ha érkezésünk volna rá.

Amíg nincs, addig elég hátradőlni és úgy tenni, mint ha nem lenne helyzet. Pedig az van.

forrás : hirszerzo.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.