Tallós Rita:
Én annyira szeretem, hogy egyszer - még kecskeméti színésznő koromban - majdnem nyitottam is egy fagyizót, csak sajnos a társam még nyitás előtt kiszállt. Emlékszem, a szüleim nagyon nem örültek az ötletnek, de engem ez már akkoriban sem tántorított el egy ötletemtől sem. Az egyik családi vita alkalmával nagyon megsértődtem, úgyhogy amikor az édesapám, már nem a fagyizóra gondolva megkérdezte: és egyébként mi van, - gondolva arra, hogy esetleg a szerepeimről is mesélek végre - dacosan azt feleltem: "mi van, mi van, csoki, vanília".

Medveczky Ilona:
Nem mondhatnám, hogy nagy rajongója lennék a fagylaltnak, persze az ilyen komoly kánikulában szívesen megeszem. Most hogy kérdezi, elgondolkodtam a dolgon, és bizton állíthatom, hogy még életemben nem álltam oda fagylaltot venni, talán még gyermekkoromban sem. A parfé, az már más, azt szeretem, annak van stílusa. Az, hogy parfét eszik az ember, már társasági esemény, nem mindegy kivel, nem mindegy hol. A fagylalt és a parfé között körülbelül az a különbség, mintha valaki cigarettázik, míg más egy nagyon kiváló szivart szív. Persze, tudom én is, hogy a végeredmény - akár fagylalt, akár parfé - ugyan az, kicsit lehűl az ember.

Vári Éva:
Napokon belül premierem lesz, éppen az utolsó próbáit tartjuk a "Csókol, Anyád" című szatírának, így sajnos mostanság szó sem lehet fagylaltról. Jelzem, meg szoktam ezt a helyzetet, hiszen különösen, még amikor a pécsi színháznál voltam, olyan sok zenés darabban játszottam, hogy már akkor fagylalt-stop volt. Ahogy így végiggondolom a dolgot, mostanság mintha el is felejtettem volna a fagyit, inkább citromos vizet iszom, az pótolja a folyadékveszteséget, és a vitamint is, de azért egy jó fagylalt most, hogy említette, jól esne.

Magony Szilvia:
Nagy rajongó vagyok, bárhol is járok a világban, mindenhol megkóstolom a fagyit. Nincs is annál kellemesebb érzés, mint megérkezni egy ismeretlen városba, és leülve a főtér egyik kávézójába, fagyizás közben szemügyre venni a helyet. Persze, a legjobb a finom főzött olaszos fagylalt. Éppen a napokban jöttünk haza Horvátországból, ahol egy eldugott kis utcában felfedeztünk egy fagylaltárust, akinél a finomságok okán, mindig sokan voltak, ő például nem hirdette, szórólapozta magát, inkább azt választotta, hogy a vendégeit időről időre meglepte valamivel. Én egyik este rendeltem két gombócot - régi szokásom szerint egy édeset, egy savanykásabbat - Ő azonban inkább adott nekem meglepiként egy fagygombócokból összeállított bohócfejet, nem mondom, legalább tíz gombócot elhasznált, és mégis, csak az általam rendelt kettőt számlázta. Még csak annyit, hogy van egy valószínűleg mások számára érthetetlen mániám, mindig úgy válogatom össze a gombócokat, hogy legyen köztük egy fehér és egy rózsaszínű is, szóval nekem így kerek a világ.

forrás : STOP

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.