Oda a 100 éves budapesti mozi is
2009.06.26. 04:29
Június 30-án vetít utoljára a Bem mozi - többek között erről ír a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében Kántor László, az Új Budapest Filmstúdió Kft. ügyvezető igazgatója. Pedig a mozi több mint száz éve, 1908-ban Helios mozgó néven nyílt meg.
1934-ben már Admirál, 1939-től Adria filmszínház, államosítás után Bem lett a neve. Tulajdonosa a Budapest Film (s rajta keresztül a Fővárosi Önkormányzat). 1999-től a Kántor László vezette Budapest Filmstúdió, majd, szintén a Kántor László nevéhez fűződő Új Budapest Filmstúdió Kft. üzemeltette, és az art mozi hálózat tagjaként igazi art mozivá varázsolta - art kocsmával kiegészítve, és az Europa Cinemas hálózatba léptette. Idén tíz éve.
Június 6-án a fenntartó nyílt pályázatot írt ki a Bem mozi ingatlanának megvételére. A pályázat különlegessége, hogy nem tartalmaz kizárólagosságot a moziként való továbbüzemeltetésre, így megszűnhet a még letétező két Budai művész mozi egyike, melyhez generációknak fűződnek emlékei. Amint a mozi látogatottsága relevánsan bizonyította, a plázák világában van még igény ilyen jellegű helyekre. A tíz év alatt több mint 200 000 néző járt a Bem moziban ahol a rendszeres art filmvetítés mellett filmklubok, fesztiválok színesítették a programot.
Néhány példa: ausztrál filmhét, svéd gyerekfilm nap, indiai filmhét, magyar filmek angol felirattal, visegrádi országokban készült filmek, Erdélyben készült magyar filmek, és legutoljára bosnyák díjnyertes filmek. Fesztiválok, a teljesség igénye nélkül: Borzongás éjszakája, Európai Rövidfilmek éjszakája, Független filmek fesztiválja, de helyt kapott a Bemben a Filmszemle programja és Táncfilm fesztivál is. És persze a filmklubok, ahol gyakran a „csilláron is lógtak".
A mozi kávézójában számos zenekar koncertezett a Zagartól a Csókolomig, havi rendszerességgel zajlottak könyv-, és folyóirat bemutatók, de itt működött a Korunk Budai Porta is. Az előterében pedig neves művészek - köztük Tettamanti Béla, Bencsik Sándor, Paulovics László, Konkoly-Thege György - műveiből tartottak kiállításokat.
A Bem mozi olyan hely lett, ahol mindenki talált magának megfelelő, kulturált szórakozást nyújtó programot, az egyetemistáktól a biciklis futárokon át a banki alkalmazottakig, a nyugdíjasoktól a mentőtisztekig. Az idelátogatók a szomszéd asztalnál láthatták ülni Sándor Pált vagy Sára Sándort, Török Ferencet vagy Pálfi Györgyöt, Garas Dezsőt vagy Nagy Ervint.
Az utolsó hét programját is ennek szellemében állították össze, nagyrészt a Budapest Filmstúdió munkáiból, de lesznek filmek az Új Budapest Filmstúdiótól, és olyan rendezőktől is, akiknek filmjei bár nem ez előbbi két stúdióban készültek, de támogatják a Bem mozi ügyét.
Kántor László levele végén arra kér mindenkit, aki fontosnak tartja, hogy a Bem fennmaradjon, aláírásával támogassa ezen szándékát: aláírások és hozzászólások a bem@ujbudapestfilmstudio.hu címre küldhetők.
forrás : hetivalasz.hu
|