Oszsza meg másokkal is

Történelmi csúcsra készültek 1991 februárjának közepén a csehszlovák, a lengyel és a magyar politikai vezetők, az úgynevezett „visegrádiak”. Ezek az országok az 1991. február 15-ei találkozó óta Visegrádi-csoportnak hívják magukat, bár ma már nem három, hanem négy állam tartozik e lazán összefonódó társulatba. Húsz évvel ezelőtt Budapest, Prága és Varsó nem akarta felbőszíteni a széthullóban lévő Szovjetuniót, így tojástáncot járt annak omladékain. (1991-ben szűnik meg ez a szuperhatalom.) Magyarországnak különösen vigyáznia kellett déli szomszédjával, mert Jugoszláviával pattanásig feszültek a kapcsolatok.

Csehszlovákia szétesése

A visegrádi találkozó után felgyorsult Csehszlovákia szétdarabolódása is. Az önállósodást később végrehajtó szlovák kormányfő, Meciar 1991. április 23-án még megbukott: a parlament helyette Jan Carnogurskyt választotta miniszterelnöknek. Ám Meciar azonnal új pártot szervezett, és 1992 júniusában ezzel, a HZDS-szel választásokat nyert. Csehországban hasonló dolgok történtek: Václav Klaus felbomlasztotta az addigi kormánypártot, ODS néven pártot szervezett, amellyel 1992-ben ő is választásokat nyert, és a miniszterelnöki posztra került. Ezután Meciar és Klaus egyezményével 1993. január elsejére feloszlatták Csehszlovákiát, jóllehet a lakosság többsége a föderatív állam megmaradása mellett volt.

1991 februárjában mindhárom „visegrádi” országban aggasztó események zajlottak, nagyjából egy évvel a demokratikus erők hatalomra jutása után. A február 14-én Budapestre érkezett Lech Walesa akkori lengyel elnök környezete arról beszélt ezekben a napokban, hogy az ország kormányozhatatlanná vált, és új választásokat kell kiírni. Visegrádon a folyamatosan csökkenő hatalmú Václav Havel elnök, Marian Calfa kormányfő és Jiri Dienstbier külügyminiszter képviselte a bomladozó csehszlovák szövetségi államot. (Csehszlovákia felbomlásáról keretes írásunkban olvashatnak.)

Mindeközben Magyarországon bel- és külpolitikai botránysorozat rengette meg a kormány hitelességét. A taxisblokád 1990-es krízisét éppen csak túlélő, a kormányt szinte csak pár héttel, hónappal azelőtt átalakító Antall József újabb botrányba futott bele, két héttel a visegrádi csúcs előtt.

Az úgynevezett Kalasnyikov-ügyről ma sem lehet egészen sokat tudni, a Népszabadság 1991. január 29-ei címoldaláról kiderül azonban, hogy a Zastava katonai filmstúdió dokumentumfilmjét bemutatta január 26-án a belgrádi tévé. A titkos hang- és filmfelvételeket is tartalmazó anyag a horvát védelmi és belügyminisztert illegális terrorakciók előkészítésével vádolta, utalva arra is, hogy ehhez Zágráb Magyarországról kapott géppisztolyokat.

„A magyarok szélesre tárják fegyverraktáraik kapuját” – szól később a film kísérőszövege. „A magyar-jugoszláv határ” – állították a Zastava stúdió filmesei – „tárva-nyitva áll a Budapest környéki arzenálokból származó fegyverek előtt. A megrendelő a zágrábi Astra cég, a papírokon négyezer-hatszáz Kalasnyikov géppisztoly szerepel, a szükséges mennyiségű lőszerrel együtt.”

Ellentmondó magyar nyilatkozatok

A magyar kormány napok múlva reagált: február elsején a hazai vizsgálat elrendeléséről beszámoló Jeszenszky Géza külügyminiszter azt mondta: „Én nem láttam ezt a filmet, s azt sem tudom, hogy a Magyar Televízió ebből mit mutatott be. Gyanús körülményekről értesültem, éppen a sajtóból, ennek az úgynevezett dokumentumfilmnek az állításai kapcsán, amelyek semmiképpen sem felelnek meg a tényeknek.”

Újabb három nap múlva, a Népszabadság 1991. február 4-én hétfőn ezt írta címoldalán: „A magyar kormány péntek éjjel rövid nyilatkozatot adott ki. (…) Eszerint 1990 októberében valóban ment át géppisztolyszállítmány Jugoszláviába, a nyilatkozat szerint a nemzetközi fegyverkereskedelemben szokásos feltételekkel, harmadik ország megrendelésére”.

Egymásnak még jobban ellentmondó nyilatkozatok

Másnap, február 5-én a Népszabadság kérdésére felelt az 1991-ben már belügyminiszteri pozíciót betöltő Boross Péter, aki a Kalasnyikovok szállításakor, 1990 őszén államtitkár volt. A Népszabadságnak arra a kérdésére: „a Miniszterelnöki Hivatal illetékes politikai államtitkáraként ő vezette-e azt a bizottságot, amely a fegyvereladásokat engedélyezte, így felelt: - Ez nem jár messze az igazságtól.” Mindez azért érdekes, mert a jugoszláv parlament külügyi bizottságában február 5-én az MTI szerint elhangzott: „Jeszenszky Géza külügyminiszter közölte Jugoszlávia budapesti nagykövetével: a vizsgálat során megállapították, hogy a magyar kormány tudta nélkül tízezer Kalasnyikov típusú fegyvert adtak el Jugoszláviának.”

Boross Péter
Fotó: MTI - Szigetváry Zsolt
 

A NIN című belgrádi hetilap február 15-én megjelent száma hevesen támadta Raffay Ernő magyar honvédelmi minisztériumi politikai államtitkárt. Raffay neve már korábban felmerült az ügyben, a Magyar Nemzet (MN) szerint „egyike volt azoknak az államtitkároknak, akik októberben aláírásukkal engedélyezték a Kalasnyikov-exportot”. Először egyébként az MN-nek sikerült megszólaltatnia Raffayt február 13-án. Amikor a lap arról kérdezte, hogy fontolgatja-e a lemondását, így válaszolt a politikus: „Eszembe sem jutott, hogy lemondjak. Nem fontolgatom, különösen a fegyvereladás kapcsán nem.” Raffay egyébként 1993-ig maradt honvédelmi államtitkár.

Mindezek után még számtalan egymásnak ellentmondó nyilatkozatot tett az Antall-kormány, illetve a magyar haditechnikai exportot bonyolító Technika Külkereskedelmi Vállalat több illetékese, egészen pontosan talán ma sem lehet megmondani, hány „magyar Kalasnyikov” került 1990 októberében Horvátországba. Jugoszlávia felbomlása ekkor azonban már feltartóztathatatlan volt. (Erről keretes írásunkban olvashatnak.)

Gazdasági problémák: Moszkva nem fizet

Közben a gazdasági bajok egyre sokasodtak Magyarországon: február 2-án a Népszabadság első oldalán az alábbi címek voltak olvashatók: „Moszkva nem fizet” és „Leállt az export a Szovjetunióba”. A cikkből kitűnik, hogy a „szovjet pénzügyi nehézségek miatt drámaian csökkent januárban a Szovjetunióba irányuló magyar export. Miután a szovjet ágazatok – érvényes költségvetési törvény híján – nem kapták meg az ez évre kért valutakereteiket, a vállalatok nem tudnak fizetni, ami rendkívül érzékenyen érinti a magyar exportőröket. Így például (…) az Ikarus nem tud hozzájutni a pénzéhez, noha a szovjet vállalatokkal kötött tavalyi szerződése szerint december 15-e óta esedékes lenne a pénze. Az Ikarus emiatt ismét válságos helyzetbe került, s szállítói érthető módon mind türelmetlenebbek.”

Az egyik legnagyobb magyar vállalat, az Ikarus pozíciója ekkor kezdett igazán megroggyanni, a szovjet piac hamarosan bekövetkező szétesése a padlóra küldte a szocialista magyar ipar egyik jelképét. A hazai buszgyártás az elmúlt húsz évben nem tudott talpra állni.

A Szovjetunió ezekben a napokban, 1991-ben egyébként csak úgy tudta fenntartani az olajtermelés csökkenése miatt kieső bevételeket, hogy több száz tonna aranyat dobott a világpiacra. Ezt a moszkvai miniszterelnök vallotta be 1991 februárjában.

Szétesőben a Szovjetunió

A Szovjetunió azonban nemcsak gazdaságilag száguldott a szétesés felé. 1991. február 11-én a Népszabadság arról számolt be címoldalán, hogy a Litván Köztársaság többsége a Szovjetuniótól való független, szabad Litvániára szavazott. A baltikumi helyzet kiéleződésével párhuzamosan a moszkvai hatalmi harc is egyre félelmetesebbé vált Közép-Európából nézve. Az óvatosság nem véletlenül volt érzékelhető a február közepén rendezett visegrádi csúcson.

Gorbacsov
 

Ugyan a csúcstalálkozó előtti napokban Gorbacsov szovjet államfő még tett egy nagy gesztust, de ekkor már összeomlóban volt a hatalma.

1991. február 12-én egy fontos hír jelent meg a Varsói Szerződés, illetve annak katonai struktúráinak feloszlatásáról: „Budapesten üdvözlik Mihail Gorbacsov legújabb javaslatát, miszerint a tervezettnél korábban, már ez év április 1-jéig megszüntetnék a szervezet katonai struktúráját.” Erről Somogyi Ferenc külügyi államtitkár tájékoztatta a Népszabadságot.

A szovjet javaslatot az Antall József miniszterelnöknek küldött üzenet tartalmazta, ezt a Gorbacsov által írt levelet Aboimov szovjet nagykövet át a magyar kormányfőnek.

A visegrádi csúcs előtt

A Magyar Nemzet ekkor, február 12-én a prágai reakciókról tájékoztatta az olvasóit: „A szovjet vezetés – néhány nappal a visegrádi magyar-lengyel-csehszlovák csúcstalálkozó előtt – kinyilvánította készségét a Varsói Szerződés katonai szervezetének mielőbbi felszámolására. Borisz Pankin prágai szovjet nagykövet alig egy órával azután adta át Václav Havel csehszlovák köztársasági elnöknek Mihail Gorbacsov ilyen értelmű üzenetét, hogy Havel a prágai várban tartott sajtóértekezletén a Varsói Szerződés jövőjével kapcsolatos kérdések megvitatását említette a pénteki visegrádi találkozó egyik várhatólag legfontosabb témájaként.”

A csehszlovák elnök, Havel ezek után azt mondta az MTI szerint a visegrádi találkozó előkészítéséről: „a tervek szerint a három ország jövőbeni együttműködéséről aláírnak majd egy közös nyilatkozatot”. „Szerepel a visegrádi találkozó napirendjén az össz-európai struktúrákhoz való közeledés kérdése, ezen belül nyilvánvalóan szó lesz a Közös Piacról, és a NATO-ról is.” (A visegrádi találkozó után, 1991. február 25-én Budapesten rendezték a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének soron kívüli ülését. A tagállamok külügy-, illetve honvédelmi miniszterei elfogadták és aláírták a VSZ keretében kötött katonai megállapodások hatályának megszüntetéséről, valamint a katonai szervezet 1991. március 31-i felszámolásáról szóló jegyzőkönyvet.)
 

Az idősebb George Bush budapesti beszéde
Fotó: MTI/Németh Ferenc
 

Hogy ekkoriban már mennyire nem működött a Moszkva által irányított Varsói Szerződés, jól bizonyítja az is, hogy a magyar országgyűlés február 26-án nyilvánosságra hozta azt az 1990. december 18-ai zárt ülésen hozott titkos határozatát, amelyben engedélyezte az Irak-ellenes koalíciónak a magyar légtér használatát. (Az első Öböl-háborúban – amely 1991 elején zajlott –, az idősebb George Bush idején, az USA visszafoglalta Kuvaitot Iraktól, ám ekkor még nem döntötték meg Szaddám Huszein bagdadi rendszerét az amerikaiak.)

A visegrádi csúcs tehát óriási külpolitikai zűrzavarban zajlott le 1991. febrár 15-én. A csúcstalálkozó részleteiről és annak nemzetközi visszhangjáról sorozatunk második részében írunk részletesen.

forrás és szerző : hvg.hu / Szegő Iván Miklós


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.