BŰNÜGYI KRÓNIKA
2011.02.22. 18:05

A statisztikák szerint 2010-ben 7233 bûncselekményt követtek el Zuglóban. A környékem ennek töredéke történik (XVI.: 1797, X.: 5417, XV.: 2831), igaz, a Belvárosban, például a VIII. kerületben a nyolcezret is meghaladja a bûncselekmények száma.
Február 8-án délután egy fiú a VIII. kerületben található iskolájába akart bemenni. Az orvosi igazolását kívánta leadni, de mivel tudta, hogy az iskolában még óra van, a Kerepesi úti 1-es villamos megállójában várakozott. Ekkor bukkant fel az egyik évfolyamtársa, akivel beszélgetni kezdtek.
Néhány perc múlva egy másik fiú is odalépett hozzájuk, akit az évfolyamtárs a barátjaként mutatott be. Ez elkérte a sértett mobilját, hogy telefonáljon a barátnõjének. A sértett gyanútlanul odaadta, a két fiú pedig egy kicsit arrébb ment vele. Idõközben a villamosmegállóban új ismerõsök is feltûntek.
A sértett köszöntötte õket, de mire visszafordult, a másik két fiúnak és velük együtt a telefonjának is nyoma veszett. Szerencsére egy újabb évfolyamtársa érkezett a megállóba, aki elmondta, hogy látta a két srácot, amint a Hotel Aréna irányába futottak. A sértett is utánuk rohant. A két tolvaj a hotel mellett megpróbált elbújni, de meglátta õket, odament hozzájuk és a telefonját követelte. A fiúk azt mondták, hogy a készüléket futás közben eldobták, majd, hogy nyomatékosabbá tegyék mondandójukat, egy késsel fenyegetõztek.
Aztán az ismerõs támadó továbbállt, így a sértett csak az ismeretlen baráttól követelhette a jogos tulajdonát. Az is megpróbált odébbállni, de a sértett megragadta a karját, majd elvonszolta a hotel hátsó bejáratához, ahol a szálloda pincérei ácsorogtak. A fiú elmondta a felnõtteknek a történteket, akik megígérték, hogy vigyáznak az elkövetõre, míg a sértett a másik után szaladt. Ám az elkövetõ kiszabadult, és a sértett után futott, aki így ét tûz közé került, aminek az lett a következménye, hogy az egyik tolvaj, akinél kés volt, megütötte.
A sértett ekkor jobbnak látta feladni az egyenlõtlen küzdelmet, és inkább visszament a hotelba segítséget kérni. A rendõrségtõl kapott tájékoztatás szerint a két elkövetõ beazonosítása megtörtént, ügyükben már megindult a vizsgálat.
Február 9-én egy 56 éves autóvezetõt tréfáltak meg trükkös tolvajok. A férfi az autójával 14.30-kor a Kerepesi úton közlekedett, amikor a Róna utcai lámpánál egy motoros gurult mellé, és jelezte, hogy lyukas a bal hátsó kereke. A férfi félreállt az autójával, s mivel a jelzett kerék valóban lapos volt, nekiállt kereket cserélni.
A rendõröknek elmondta, hogy a táskáját már korábban a hátsó ülés elé tette, és amikor kereket cserélt, elfelejtette az ajtókat bezárni. Körülbelül 30 percébe került a kerékcsere. Mikor befejezte, feltûnt neki, hogy a jobb hátsó ajtaja nyitva, de azt hitte, õ volt a hibás. Becsukta, majd a volán mögé ült, és elindult.
Nem sokkal késõbb azonban ismét megállt, mert meg akarta nézni a táskáját, amit persze, már nem talált meg az autóban. Ezt követõen bement a kapitányságra, ahol ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. Elmondása szerint a lopott táskában személyes és céges iratok is voltak.
Az Ormos utca egyik lakásában február 9-én családi veszekedés történt. A lakásban lakó hölgy már korábban lecserélte az ajtó zárját. Aznap csak a hölgy édesanyja tartózkodott a lakásban, amikor a volt férj megjelent, és bebocsátást kért régebbi lakhelyére. Ekkor az édesanya közölte vele, hogy várja meg a lányát, mert csak vele együtt jöhet be a lakásba, és akkor rendezhetik majd a problémájukat. A férfi nehezen tûrte az elutasítást, és erélyesen közölte, hogy márpedig õ be fog menni a lakásba. Ezt követõen elkezdte rugdosni a bejárati ajtót.
Mivel itt nem járt sikerrel, átment a konyhaajtóhoz – az adott ingatlan egy kétszintes társasház földszinti részén volt –, ahol ismét az ajtót kezdte el rugdosni, amely kinyílt. A lakásban tartózkodó idõsebb hölgy, akiben a kihívóan közösségellenes, erõszakos magatartás riadalmat és félelmet keltett, behúzódott az egyik szobába, majd onnan értesítette a rendõrséget. A férfit elfogták és eljárást indítottak ellene.
Ugyancsak február 9-én a Komáromi utca–Körvasútsor keresztezõdése mögött lévõ mezõgazdasági területen, a Rákosrendezõ pályaudvar holt vágánysorán három férfi szétszedte a síneket, és arról 202 db alátétlemezt (értéke: 606 000 Ft), 460 db komplett sínleerõsítést (értéke: 138 000 Ft), 408 db síncsavart (értéke: 326 400 Ft) szereltek le. A lopási kár összértéke 1 070 400 Ft volt. A három férfit a helyszínen elfogták a rendõrök, így a lopással okozott kár a dolgok visszavételével megtérült. Az elfogott személyek ellen nagy értékre elkövetett lopás miatt indult eljárás.
Február 9-én a Nagy Lajos király útja egyik földszinti lakásába betörtek. Az esetet bejelentõ személy a kiérkezõ rendõröknek elmondta, hogy a fenti napon 3 óra 30 perckor ment el otthonról. Amikor 13 óra 30 perckor hazaért, észlelte, hogy egy ismeretlen személy a bejárati ajtó feletti kis ablak szúnyoghálóját levágta, majd az ablakot belökve bemászott a lakásba.
A lakásból 100 000 Ft készpénzt, valamint egy OTP bankkártyát tulajdonítottak el.
forrás és szerző : zugloilapok / Riersch Tamás
Bűncselekmény, közlekedési baleset vagy egyéb lakossági panaszok esetén hívható telefonszámok:
_ 107 vagy 112 központi segélyhívók
_ 06-80-555-111 ingyenesen hívható telefontanú _ 461-8150 BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányság _ 251-5366 Zuglói Polgárőrség és Kerületőrség (LakyAdolf u. 36.)
|