Oszsza meg másokkal is

Mint látjuk, ez elég gyorsan ment. Most nem arra gondolok, hogy a lényegét tekintve tényleg teljesen mindegy, hogy egy óvodában az elnök vagy a First Lady jelenik-e meg a gyerekeknek vagy bárkinek, hanem ez a försztlédizés. Még nem volt az új elnök megválasztva, amikor már azt nyilatkozta, hogy hosszú és fáradságos küldetése során számít a First Ladyre is. Gyakorló pszichiáterek szerint nem feltétlenül kedvező jel a tágabb környezetre nézve, ha a delikvens hatalomra jutván hivatali rang alapján kezd beszélni közvetlen hozzátartozóiról, mert ennek egyenes folyománya szokott lenni, hogy az illető előbb-utóbb egyes szám harmadik személyben emlegeti magát.

„First Lady, kérem, a köztársasági elnök éhes; készítene egy omlettet?" „Elnök úr, épp ezen fáradozom, s engedelmével a First Lady is Önnel tart."

Ilyen kommunikációt azért még Tőkés püspök se folytatott a famíliával, sőt ő a helybéli válóperes újsághírek szerint a romániai forradalom óta egyáltalán nem szól a feleségéhez, kizárólag írásban érintkezik a családjával, konyhapénzt csakis áfás számla csatolása esetén folyósít; nem tudni, mindennek híre ment-e már az Unióban, mindenesetre nem lehet véletlen, hogy Schmitt Pált Tőkés püspök követte a néppárt alelnöki posztján, de ez már történelem.

Mint látható, nem foglalkozom a köztársasági elnök múltjával, ugyanis ez a tevékenység mára okafogyottá vált, itt most mindenkit magával ragad a forradalmi láz.

A múlt ködéből azért nekem úgy sejlik fel, példának okáért, mintha nem rajongtam volna túlságosan Antall Józsefért, se a kormányáért, se a pártjáért; végignézve a személyi állományán, elsősorban szellemi természetű kétségek merültek fel bennem. Ám csak mára lett világos, hogy azok az emberek önmaguk lényegét adták a hülyeségükkel, saját szerepüket játszották el. Egy Schamschula Györgynél vagy Für Lajosnál már eredendően paródia volt minden közéleti megnyilvánulás, viszont ha lehülyézték, kigúnyolták, netán a múltjuk okán gerinctelennek, törtetőnek nevezték őket, akkor megsértődtek, és kikérték maguknak; engem a Lapkiadó Vállalat élére kinevezett halbiológus még föl is jelentett; áldassék a neve.

Ez viszont, ez a mostani, már más szint; minden lepereg, semmi se számít.

Nem érti példának okáért a fél ország, mint ahogyan Kovács Zoltán se értette ezen a hasábon múlt héten, hogy az új köztársasági elnök a megválasztása előtti meghallgatáson az ellenzéki párt tagjai előtt hogyan nem emlékezett arra, mire szavazott két nappal azelőtt. Amiben nemcsak a totális emlékezetkiesés az érdekes, hanem, hogy utána mennyire lazán és könnyedén, mosolyogva tette túl magát a baklövésen, mintha csak valami protokollfogadáson löttyintette volna ki véletlenül az italt a nagykövet zakójára; szóval, hogy akkor milyen alapon fog ez az ember majd törvényt aláírni?

Azt mi nem tudjuk, mindenesetre pár nappal előtte egy másik olimpiai bajnok, személyesen a Fekete Párduc panaszolta egy interjúban, hogy éhen fog halni, mert csak százharmincezer forint nyugdíjat kap, s az egész elmegy a rezsire. Jó, ez esetben nagyobb távú emlékezetkiesésről van szó, a Fekete Párduc ugyanis elég régen, még tavaly decemberben kapott ötvenezer eurót a Prima Primissima-díja mellé, amúgy pedig mint olimpiai bajnok havi száz- és kétszázezer forint közötti évjáradékot vesz át a magyar államtól; jó, egy olimpiai bajnok feje nem káptalan.

Borkai Zsolt tornász olimpiai bajnok, Győr város fideszes polgármestere meg egyenesen úgy emlékszik, hogy az 1984-es olimpiai bojkott legnagyobb vesztese Schmitt Pál volt. A sajtó egy része, persze, arról ír, hogy Schmitt azért nem szavazta meg a bojkottot annak idején, mert épp Bulgáriában tárgyalt a bolgár elvtársakkal a bojkott szükségességéről, s hogy végül a sportolók ugyan nem, ő viszont kint járt a bojkottált olimpián, ám Borkai Zsolt szerint nem az átvert, itthon maradt kétszáz sportoló - köztük ő - a vesztes, hanem a Pali. Akinek a megválasztását népes sportolói küldöttség ünnepelte az ülésterem karzatán. Amint azt egy leleplező írásban olvashattuk, büszkén feszítő és hálás olimpiai bajnokaink „kuncogtak, mosolyogtak, összesúgtak, tapsoltak az ünnepség alatt, olykor még intettek is, fent az első emeleti karzaton helyet kapó MOB-társaiknak", akár huncut, gimnazista lányok; egyszer már tanulmányt írhatna valaki a magyar élsportolás jellem- és agyformáló hatásairól, de először is a „Pali majd biztos szerez pénzt nekünk" stratégiai alapvetésről, amivel nagyjából ki is merült olimpiai mozgalmunk szellemi potenciálja.

Vegyük észre, hogy mindez már nem gátlástalan törtetésnek, jellemhibának minősül, ez már természetes, hétköznapi létforma. Lám, az a már önmagában is eléggé abszurd hír, miszerint a kormányfő felkérésére Boross Péter Pozsgay Imre oldalán fog alkotmányozni, az égvilágon senkit se zavar; ha este azt mutatná a híradó, hogy a Bazilikában Szűrös Mátyás osztotta miseruhában a hívőknek az ostyát, legfeljebb ha annyit kérdezne az ember: és az Imre hol van?

Amikor az új köztársasági elnök jelölését meg kellett indokolni, második legfőbb ajánlója, az ideológiai miniszterelnök-helyettes azt emelte ki érvként, hogy a jelölt mindennap olvassa az Evangéliumot. Korábban ezt úgy képzeltem, hogy ha egy jelöltre azt mondja ajánlója, hogy legfőbb erénye, egyszersmind szellemi teljesítménye az Evangélium mindennapos olvasása, akkor ő azt kikéri magának, a nép pedig elszörnyed, hogy egy ennyire lenézett, megalázott emberből milyen elnök lehet, hát hol van az önbecsülés, a méltóság; a jelölt tán el is bujdosik szégyenében.

De nem. Ma ott áll büszkén, fölvetett fejjel, és rendületlenül mosolyog; a háttérben a komornyik diszkréten súg valamit a First Ladynek, a kocsis már befogott, indulhatnak.

forrás : es.hu / MEGYESI GUSZTÁV

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.