Zugló: szocialisták viszik a jó híreket
2009.11.29. 05:45

Miközben baloldalon a Helyi Téma című lapcsalád elterjedését mint jobbos médianyomulást érzékelik, nem vesznek tudomást az Itthon címmel hasonlóan nagy karriert befutott lapokról. Ez a szépen gyarapodó lapcsalád sem mondható éppen pártsemlegesnek, mint a zuglói lapszám tanúsítja.
Itthon – a bizalomgerjesztő című szép színes lapot a Geomédia Kiadói Zrt. adja ki. Mint honlapukon írják, a lapcsalád 2007-ben született (biztosan épp akkor volt rá pénz), és januártól már összesen 11 kerületben (II., III., IV., V., VIII., IX., XIV.,XVI., XVII., XXII., XXIII.), valamint Kaposváron is útjára indították a lapot, összesen havi 300 000 példányban.

Jobbnál jobb hírekkel tele a lap!
Mint írják, már komoly tényezőnek számítanak az ingyenes helyi lapok piacán. A lap célja figyelemreméltó: „Az aktuális közéleti, gazdasági, szociális történéseken túl betekintést nyújt a városrész kulturális életébe, a civil szférába, az ott lakók mindennapi életét érintő kisebb és nagyobb események hátterébe.”
A Zuglói Itthon ezt a dicséretes törekvést azzal szolgálja, hogy egész oldalas anyagban interjúvolja meg Tóth Csaba XIV. kerületi MSZP-elnököt – a nyugdíjemelésekről. A kerületi MSZP-vezér szépen, fényképpel körítve, akkurátusan beszámol minden jóról. Tóth Csaba egyébként igen aktív lehet a kerületben, mert a 3. oldalon is őt ünneplik, ugyancsak fotóval. Akkor éppen a helyi nyugdíjasklubbal dicsérik egymást. A cikk állítja: „Az MSZP helyi szervezete hagyományosan jó kapcsolatot ápol az egyesülettel (egy nyugdíjasklub), jelenleg is több közös programról folynak az egyeztetések, többek között a legnehezebb helyzetben lévő nyugdíjasok megsegítéséről.

forrás : gondola.hu
|