közérdekű ! ? : "Lopnak, mint az állat" - Tarnabod, az elektronikai világ végvidéke |
"Lopnak, mint az állat" - Tarnabod, az elektronikai világ végvidéke
2009.04.29. 05:48

A gazdasági válság az egyik legszegényebb magyar falu, Tarnabod legnagyobb vállalkozását, az elektronikai hulladék bontót is elérte, éppen mielőtt önfenntartóvá vált volna. A válságnak nincs szociális érzéke, a humora viszont kifejezetten cinikus.
Május 1-én lesz három éve, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával az ország "leghátrányosabb kistérségének legszegényebb településén", Tarnabodon létrehozta az elektronikai hulladékok bontásával foglalkozó Befogadás Nonprofit Kft.-t.
Tavaly már nullszaldós lett volna a jelenleg 33 főt foglalkoztató, 4 fős menedzsmenttel működő cég, ha nem üt be a válság. De beütött. A Befogadó falu program keretében alakult kft. működése pedig bizonytalanná vált, a bontásból származó másodlagos nyersanyagok ára ugyanis felére, harmadára esett vissza.
A válságos idők átvészelésére a szociális foglalkoztatásra létrejött vállalkozás 30 millió forintos munkahelymegtartó pályázatot nyújtott be, de nem kapott pénzt. Állítólag nem tudták hová tenni őket nonprofit kft. státuszukkal. A helyzetre reagálva a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 9,2 millió forintos egyedi támogatást hagyott jóvá számukra.
Amikor sorra zárnak be a gyárak, és tömegével válnak munkanélkülivé az emberek, lehet úgy gondolkodni, hogy 33 munkahely nem a világ. Mi viszont felkerekedtünk megnézni, mit jelent ez a pár munkahely azt ott dolgozóknak.
Őt például máshol nem nagyon alkalmaznák
A ide kattintva megtekintheti galériánkat
(Fotók: Györffy Anna)
Szerelem első látásra
Bár Tarnabod kilométerben nézve nincs messze a környékbeli nagyobb településektől, gyakorlatilag mégis a világ végén terül el. Aznap, amikor ott jártunk, Kál-Kápolnáról például egyetlen busz sem ment a faluba.
A 900 lakosú település minden túlzás nélkül olyan, mintha nemcsak az állam, hanem még az Isten is hosszú évtizedek óta megfeledkezett volna róla. Ennek ellenére nagyon barátságos, szegénységüket méltósággal viselő népek lakják. A lakosság 90 százaléka roma. Az egyik néni szám szerint tudja, hogy összesen 92 nem roma lakos maradt, szinte mindegyikük idős ember, a fiatalok ugyanis elvándorolnak.
Amikor megérkezünk, hatalmas a csődület a faluháza előtt, közmunka napja van.
"Jó napot! Van itt valami kocsma a közelben?" - kérdezzük egy asszonytól.
"Visszamennek, amerről jöttek, aztán ott lesz jobbra. A Hörpinke. Az az egy van!" - igazítja útba a megfáradt vándorokat.
A Hörpinke kong az ürességtől. Egyetlen vendég sörözget csendesen. A kocsmáros pedig éppen azt meséli valakinek telefonon, hogy a reumájának jót tenne ugyan a hévízi gyógyvíz, de hát válság van.
Érezhetően visszaesett a forgalma, meséli immár nekünk. Régen ilyenkor hetente több hordó sör is elment, most meg csak segélyosztáskor van némi kocsmai élet. Aki ilyenkor betéved, mutat a vendég felé, az is csak felíratja.
A vendég egy nagybajszú, vidám roma férfi. Ő is hallotta, hogy bajban van a máltaiak cége, de szerinte a fejétől bűzlik hal. A fejesek milliomosok lettek, a dolgozók meg majd munkanélküliek lesznek, mint ő, mondja rezignált bölcsességgel.
Leépíteni sem tudnak
"A bevételeink egyik fele az anyagok eladásából, a másik pedig a hasznosítási díjból származik, amit az Elektro-Cordtól kapunk. Ez egy olyan koordináló szervezet, mely az elektronikai gyártók visszagyűjtés-kötelezettségeit teljesíti, és finanszírozza is. Az üzem teljes költségvetése havonta 5-6 millió forint, ennek sokszor a fele hiányzik, mert az anyagárak olyan drasztikusan visszaestek. Ezek a tények - világítja meg a helyzetet Kohányi Miklós, a kft. ügyvezetője. - Most úgy néz ki, kapunk 9,2 millió forintot a szociális tárcától. Így, remélem, egy évre már látunk előre. De ezt azért félve mondom" - folytatja az ügyvezető, én meg a 30 és a 9 millió forint közötti különbséget nem feszegetem, mert láthatóan patikamérlegen latolgatja szavait.
Az egykori istálló udvarán halomban áll a bontásra váró e-hulladék
"Más hulladékhasznosító cégek akár a fele létszámot is elbocsátották. Mi is mindent megteszünk, amit csak lehet, egy métert se mennek feleslegesen az autóink. De nálunk a racionalizálás nem terjedhet ki a munkahelyekre" - érzékelteti csapdahelyzetüket.
Az induláskor ugyanis kötelezettséget vállaltak, hogy 2010 májusáig fenntartanak 30 munkahelyet. Két dolgot tudnak tenni. A kilépők helyére májustól megváltozott munkaképességű embereket vesznek fel, mert az esetükben - a károsodás mértékétől függően - 50-70 százalék bértámogatást is kaphatnak.
"De nem állunk át megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására, ez a munka természete miatt meg sem valósítható. Másrészt szeretnénk másoknak is segíteni, nagycsaládosoknak, tartós munkanélkülieknek." (A 30 dolgozóból 15 lehet majd megváltozott munkaképességű.)
"A másik lehetőségük, hogy növelik termelésüket. "Próbáljuk növelni a begyűjtésünket. Az idei első negyedévben jelentősen, 20 százalékkal nőtt a kiszállításunk a tavalyi azonos időszakhoz képest. De ez még mindig kevés. Havonta több millió forint esik ki" - mondja Szőke János műszaki igazgató.
Ha pedig eljutnak odáig, hogy újra stabilan működik a cég, akkor talán megpróbálkoznak a műanyag-feldolgozással is. Ha ledarálnák vagy granulálnák a műanyagot, akkor bevételük is lehetne belőle, most viszont fizetnek azért, hogy valaki elszállítsa és kezelje.
Lacika jobbat remélt
A tehénistállóból kialakított üzemben egy műszakban 30 ember dolgozik, minimálbérért. Óránként van 5 perc cigarettaszünetük. Az alkalmazottak döntő többsége roma. Örülnek, hogy van munkahelyük, szerintük a környéken már pusztán azért sem vennék fel őket sehová, mert romák.
A Befogadó falu program keretében Tarnabodra érkezett, volt hajléktalanok közül jelenleg ketten dolgoznak az üzemben. Nemrégen még öten voltak. "Én örülök, ha valaki ennél jobbat talál, és ezt csak ugródeszkának tekinti" - mondja Tarjányi József üzemvezető.
Egyikük - a cigarettaszüneten kívül, teljesítményét rontva - szóba állt velem. 15 évet töltött az utcán Budapesten, felesége csak kettőt. Fél éve érkeztek a faluba. Nemrég született meg gyermekük.
"Keresel jobban fizető munkahelyet?"
"Jobb munkalehetőség az lenne, csak feketén. De akkor el kell hagynunk a házat. Azt meg nem."
"Milyen terveitek vannak?"
"A jószágokkal szeretnénk dolgozni. Ebben a Málta segít."
"A faluról mi a benyomásod?"
"Voltam már jobb helyen is" - mondja, miután a nevetést abbahagyta.
"A szegénység?"
"Az még hagyján. De az emberek! Lopnak, mint az állat. Pesten is vannak cigányok, de ég és föld a különbség. Roppantul oda kell figyelni, hogy ne hagyjál kinn az udvaron semmit. De nem bántanak minket. Senkit."
"Jobbat reméltél?"
"Jobbat. De hát most ez van. Jobb, mint az utca."
A Mátrát már elvitték
Tarjányi József és Szőke János gyakorlatilag mindenre kiterjedő üzemvezetést tartott nekünk,de inkább nem vezetném be az olvasót a technológia részleteibe. Legyen elég annyi, hogy 30 szekcióra bontják a berendezéseket. És tanulni is kell hozzá, nem elég földhöz vágni a tévét vagy a monitort. Évente 500 tonna elektronikus hulladékot dolgoznak fel, ez a magyar piac kb. 2 százaléka.
"Ha szerencsénk van, akkor annyi anyag van, be se tudjuk tenni fedél alá. Ez nem szép esztétikailag, viszont a szívem örül, hogy van mit feldolgozni" - mondja kissé szabadkozva az üzemvezető.
"A műanyaggal mi lesz?" - kérdezem egy kisebb dombnál meg-megállva.
"Ami eddig keletkezett, az - tudomáson szerint - Kínába került - válaszolja a műszaki igazgató. - De a partnerünk, aki tavaly októberig átvette, a válságra hivatkozva közölte, a továbbiakban nem tudja elvinni. Volt egy új partnerünk, idén átvett 50 tonnát. Ez hatalmas mennyiség! Akkor kellett volna jönnie. Mintha a Mátrában lett volna, akkora műanyaghegyek voltak. De neki a továbbiakban kilónként 23 forintot kell fizetnünk. Most próbálkozunk más megoldással, mert ennyit azért nem szeretnénk fizetni."
"Amikor elmondtam, hogy ide jövök, egyik, szociálisan kevéssé érzékeny ismerősöm azt mondta, ha a szükséges állami támogatás magasabb, mint a munkanélküli segély, akkor egy fillért sem szabadna maguknak adni. Mit válaszolnának neki?" - kérdezem tőlük búcsúzóul.
"Ennek a harminc embernek a gyerekei is azt látják, hogy apu vagy anyu megy dolgozni. És nem azt, hogy felkelnek 10 órakor. Ha van pénz, elmennek kenyérért, ha nincs, akkor nem. Ez a szemléletváltás ebben a mélyszegénységben élő faluban nagyon fontos. Ez nem olyan dolog, amit ki lehet számolni, hogy hány forintba kerül. Az ismerőse ezt nem látja."
forrás : hirszerzo.hu
|