Polgári körösök masíroznak a Magyar Gárdában?
2009.03.06. 23:34
Magyarország súlyos pénzügyi és gazdasági válsága az utóbbi napokban és hetekben folyamatosan munkát ad a nyugat-európai újságíróknak. És egyre csökkenő megértést mutatnak Gyurcsány Ferenc kormányfői ténykedése iránt.

Sajátos okfejtéssel bizonyítja a bécsi liberális napilap, a Der Standard, hogy a magyarországi cigányok elleni erőszakhoz a magyar jobboldalnak is köze lehet. Ahogy az SZDSZ vezetőit rendszeresen megszólaltató lap fogalmaz: „A romák elleni erőszak Magyarországon nem tekinthető előzmények nélkülinek. A fasisztoid Magyar Gárda másfél évvel ezelőtti megalapítása ugyanis nem a kezdőpont, hanem egy mérföldkő volt a kisebbségek és a másként gondolkodók elleni ellenséges hangulat szításában. Elég itt most csak arra emlékeztetni, hogy Orbán volt az, aki a 2002-es választási kudarca után nem akarta elismerni a számára kedvezőtlen eredményt hozó demokratikusan leadott szavazati eredményeket. Ő szervezte a polgári köröket és könnyen meglehet, hogy néhányan ezekből a felheccelt polgári mozgalmakból ma a Gárdában masíroznak."
A Der Standard cikkírója, Gregor Mayer szerint ugyan „vétkes a magyar baloldal is. A szocialisták 2002 óta megszakítás nélkül kormányoznak. Ez alatt az idő alatt nem hajtották végre az elkerülhetetlenül szükséges reformokat. Ehelyett abban a hitben ringatták a lakosságot, hogy majd csak lesz valahogy." A szerzőnek a gondolatmenet végén sikerül a Fidesz elnökéhez elérnie: „A mostani gazdasági válságban a társadalom dupla árat fizet a mulasztásokért. Elkeseredésében sok magyar újra Orbán egérfogójába és annak szélsőjobbos nyúlványaiba rohan.
A főleg az egykori NDK balos kelet-berlini nyugdíjasait elérő Berliner Zeitung közben óvatosan bírálja a magyar miniszterelnököt. „Az alázat gesztusai nagyon divatba jöttek a mostani válságos időkben, és Gyurcsány Ferenc sem jelent kivételt ez alól. Országa a szakadék szélén áll, ami tulajdonképpen az államcsőd. Már eddig is milliárdok folytak el a vészhelyzet enyhítésére, a nemzetközi intézetek garanciavállalásai állnak készenlétben, s még mindig alig van a remény arra, hogy mindez elég lesz a gazdaság stabilizálására."
A lap ezt követően felidézi az utóbbi hetek parlamenti eseményeit: „Meghiúsult az ellenzék indítványa, hogy a törvényhozást feloszlassák és előre hozott választásokat írjanak ki. A kis pártok attól féltek, hogy választások esetén elveszítik parlamenti helyeiket. Gyurcsány megtántorodott, de még nem esett el. A király elismerte, hogy meztelen, de a nép nem tud úgy nevetni, mint a mesében." A Berliner Zeitung is megemlékezik a Fidesz elnökéről: „Az Orbán Viktor vezette jobboldali konzervatív ellenzék újra azt követeli, hogy Gyurcsány takarodj!, de még nem teljes erővel, mivel az egészen biztos: a drasztikus gyógykezelésen kívül ő sem tudna mást ajánlani a magyaroknak."
A konzervatív német napilap, a Die Welt viszont nem újságírói véleményt közöl, „csupán" idézi Angela Merkel kancellárt, aki a hétvégi EU-csúcson „tette helyre" Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 180-190 milliárd eurós pénzügyi segélykérését: „Nem minden országnak megy olyan rosszul Kelet- és Közép-Európában, mint Magyarországnak - hangsúlyozta Merkel, hozzátéve: Egészen különböző helyzetet látok itt. Nem lehet sem Szlovéniát, sem Szlovákiát összehasonlítani Magyarországgal.
forrás : hetivalasz.hu
|