Oszsza meg másokkal is

„A mi jelszavunk a kormányoktól független hírszolgálat volt, ami lényegében akkor sem volt igaz, de mindenki úgy tett, mintha hinné, hogy igaz.” Máig publikálatlan naplójában, bő évtized távlatából emlékezett vissza így a Magyar Távirati Irodát (MTI) 1921-ben „az állami fennhatóság alól” részvénytársaságként „kimenekítő” elnök-vezérigazgató, Kozma Miklós. Ebbe az éppen kilenc évtizeddel ezelőtti gazdasági s egyben politikai ügyletbe zavart bele, hogy az alakuló ülés előtt két héttel a polgári eszményeket legitimista meggyőződéssel vegyítő Az Újság című napilap bizalmas értesülésként tette közhírré, hogy eladják az MTI-t, és hogy a céget, melybe „az állam már rengeteg pénzt ölt, (...) Kozma és néhány barátja fogja megvásárolni”.
 

A kiszivárgott hírre az érintett igen sajátos módon reagált. „Pro domo”, vagyis kizárólag a szerkesztőségek tájékoztatására – „mivel a nyilvánosságnak szánt nyilatkozatokba belebocsátkozni nem akarok” – közölte, hogy a felröppent hír „személyemre és barátaimra vonatkozó része” minden alapot nélkülöz. Az ügyeskedő megfogalmazás magát az eladás tényét nem cáfolta, az pedig értelmezés kérdése, hogy a hírügynökség vezetőjének szánt 4–5 százalékos részvényhányad megvásárlást jelent-e. A tájékoztatott szerkesztőségek a még állami tulajdonú MTI vezérének óhaját tiszteletben tartva egy héten át egy szót sem írtak a laptársuk által felröppentett „panamagyanús” ügyletről. Amikor azonban a Nemzetgyűlésben a kisgazdapárti – magát korábban is nyers és bátor felszólalásaival észrevétető – Drozdy Győző április 21-én interpellálta a kormányzati szándékról az egy hete hivatalba lépett miniszterelnököt, Bethlen Istvánt, az ügyet nem lehetett tovább titkolni. Drozdy (aki 1920-ban egyike volt a Horthy kormányzóvá választása ellen szavazó kilenc képviselőnek) nemcsak a „hírügynökséget militarizáló”, az állami pénzeket „pocsékoló” Kozmát, hanem a hivatalban lévő sajtófőnököt, Eckhardt Tibort is azok közé sorolta, akik a velük „közeli nexusban”, olykor „családi kapcsolatban álló” cégeknek kívánják átjátszani az MTI-t, veszélyeztetve ezzel az állam erkölcsi és anyagi érdekeit.

Az 1880-ban alapított MTI-t a két világháború között felvirágoztató – és egyben a Horthy-kurzus legmegbízhatóbb ideológiai támaszává átszervező – Kozmát 1920 augusztusában, 35 esztendősen, mondhatni akarata ellenére vezényelték a két évvel korábban, a köztársaság kikiáltása után államosított intézmény élére. Az addig a faj- és nemzetvédelemben jeleskedő huszár százados – Horthy Miklós kabinetirodájának egyik meghatározó alakja – elsőre „eszem ágában sincs, azt sem tudom, mi fán terem a távirati” felkiáltással hárította el Teleki Pál kormányfő invitálását. Amikor azonban maga az általa rajongva tisztelt kormányzó adta ki a „nemzet érdeke” diktálta parancsot, Kozma a bokáját összecsapva azonnal rendelkezésre állt. Mint az az MTI archívumában őrzött kéziratban rekedt Tarr László-féle, illetve az 1996-ban megjelent, Pirityi Sándor jegyezte intézménytörténeti monográfiákból egyértelműsíthető, a magának a százados (majd őrnagy) úr megszólítást megkövetelő Kozma azonnal hozzálátott a kaszárnyarend megteremtéshez a Városház utca 10. szám alatti sarokházban. Munkába állásának ötödik napján már a frissen bevezetett utasításkönyvben adta parancsba, hogy mivel a „közjogi kérdések fejtegetése az állami rend megszilárdításának folyamatát zavarja, mellőzendő minden olyan közlemény, amely az államfői hatalom végleges rendezésének, (...) a király személyének kérdését, még ha tisztán közjogi szempontból is, tárgyalja”. Merthogy ez a kortársakban óhatatlanul felidézte volna az 1920. márciusi példátlan skandalumot, a kétes körülmények között megtartott kormányzóválasztást is (HVG, 2010. november 13.).

A lezáratlan, és a nyilvánosság elé csak erősen megszűrten kerülő királykérdés 1921 kora tavaszán, még az MTI elkótyavetyélési botrányának kipattanása előtt komoly fejtörést okozott a médiakomisszárnak. Az utolsó koronázott király, IV. Károly első visszatérési kísérletekor elrendelt teljes hírzárlatot ugyan sikerült megvalósítania, ám félreértések és egyeztetési problémák miatt az MTI közzétette a királygyőző Horthy azon március végi hadparancsát, melyben a nemzeti hadsereg főparancsnokaként megköszönte katonái hozzá való hűségét. Ez nemcsak azért volt aggályos, mert az idő tájt a tömegek változatlanul a királyt tekintették a „legfőbb hadúrnak”, hanem azért is, mert a kihirdetésbe formai hiba csúszott: a hadparancs szövegéből hiányzott a hadügyminiszter, Belitska Sándor törvényben előírt ellenjegyzése.

Úgy tűnt, hogy a baklövés miatt ad acta kerülhet az MTI részvénytársasággá átalakítása, aminek tervezetét az igazoló jelentésre kényszerülő Kozma, valamint közeli barátja, a nagybani kereskedőket kiiktatni próbáló Hangya-szövetkezetek megerősítéséért szorgoskodó, majd ott elnöki tisztségbe kerülő Wünscher Frigyes dolgozta ki. A királyügybe végül belebukó Teleki azonban a távozása előtti utolsó kabinetülésen még elfogadtatta azt az előterjesztést, melyet – a már említett Drozdy-interpellációra válaszolva – az utód kormányfő, Bethlen már a nyilvánosság előtt is megvalósítandónak ítélt. Teljes mellszélességgel állt ki Kozma rendcsinálása és az általa vezetett intézmény úgymond antibolsevista iránya mellett. A cégvezér bizalmas feljegyzései alapján a miniszterelnök könnyedén helyesbítette a kiszivárgás közben torzult adatokat, és a Nemzetgyűlésben már nem tagadta, hogy valóban formálódik egy részvénytársaság. Azt is elismerte ugyanakkor, hogy a kormány változatlanul fenn kívánja tartani a magáncéggé átalakuló MTI „állami szubvencióját”, merthogy – szólt a szemforgató indoklás – ezáltal „a magyar sajtó, pártra való tekintet nélkül, olcsón jut majd megfelelő hírszolgálathoz”. Hogy mi a megfelelő, azt úgyis a megbízható cégvezér dönti majd el. A konszolidációt ígérő Bethlen végül az ország nyilvánossága előtt vállalt garanciát arra, hogy a részvénytársaságot a legmesszebbmenőkig állami és nemzeti szempontok figyelembevételével hozzák létre. Azt azonban elfelejtette hozzátenni, hogy az interpellációra azért adott feltűnő gyorsasággal választ, merthogy az rt alakuló ülését másnapra hívták össze.

A közgyűlés fennmaradt jegyzőkönyve szerint a 12 részvényes mindegyike „jó keresztény tőkés volt”. Az államnak 51 százaléka maradt, a többiek vezető tisztségviselői voltak például a Magyar Gazdaszövetségnek, illetve a Hangya nevet viselő különféle gazdasági tömörüléseknek. Más, nem mellékes kérdés, hogy a remélt ötmillió koronás alaptőkének csupán az egyötöde jött össze. Maga Kozma valóban kisrészvényesként, szolid 3,5 százalékkal került be a csapatba, mindezért viszont kárpótolhatta az, hogy a közgyűlés – rábólintva előterjesztésére – addig 72 ezer koronás évi fizetését azonmód 240 ezerre emelte.

A Kozma által körvonalazott – „politikai és gazdasági érdekből is látszólag magánvállalkozás-színezetű” –, a kormány által kistafírozott hírcentrumcég május első napjától új keretek között, ám változatlan felfogásban dolgozott. Bizonyság erre igen hamar akadt. A bethleni hintapolitika részeként Kozma 1921. július 4-én egy, a kormányzattal egyeztetett sorvezetőt írt a már említett utasításkönyvbe. A hírhaditerv a külföldnek azt bizonyította, hogy a magyar állam eltökélt a szélsőjobbal szemben, a hazaiaknak pedig a megsértett önérzettel való együttérzést jelezte: „A miniszterelnökség e hó 5-én kommünikét fog leadni, amely az irredenta egyesületek feloszlatásáról szól. Rá két-három nap múlva viszont összefoglaló lapszemlét kell adni oly értelemben, hogy milyen nagy felháborodást keltett az ország közvéleményében a kormánynak ez az intézkedése.”

forrás és szerző : hvg.hu / MURÁNYI GÁBOR


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.