Oszsza meg másokkal is

Ez nem segíti elő a társadalmi békét, alapja lehet egy hisztérikus rohamnak, hogy miért nem az ÁVO-sokat veszik elő, miért csak a holokauszttal kapcsolatos bűntényekről esik szó. Zuroff úr egy idegen kultúrából betérő ember, és mint ilyen terjeszti ezt a históriát.” – közölte dr. Zétényi Zsolt ügyvéd (Képíró Sándor védője) a Hetek újságírójával, 2007. február 9-én. Zétényi Zsolt országgyűlési képviselőként 1990-1994 között egyik élharcosa volt az ún. igazságtételi törvény megalkotásának. Természetesen tudatában van annak, hogy nem „elévülési históriáról” van szó, hiszen a háborús bűntettek nem évültek el… (Értelmetlen jogi vitát folytatni arról, hogy az 1943. december 8-án elkezdett, a VKF Különbírósága által lefolytatott büntetőeljárás során alkalmazott 1930. évi III. törvénycikkbe ütköző bűntettet elkövette-e dr. Képíró Sándor, hiszen Magyarországon a háborús bűncselekményekben történt részvétele miatt kellett volna már eddig is vádat emelni ellene!) Erre viszont, úgy tűnik, nem volt és ma sincs meg a politikai akarat.)

MAGYARORSZÁG, 1944

Tegyük fel, hogy elfogadjuk a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, és az egykori csendőrtiszt nyilatkozatait, hogy az újvidéki pogrom résztvevője a kilátásba helyezett börtönbüntetés elől Albrecht főherceg segítségével és a főbűnösök társaságában nem menekült a Harmadik Birodalom oltalmába! Ez esetben sem hagyható figyelmen kívül az a tény, mely szerint Feketehalmy-Czeydner és Grassy a Waffen-SS tábornokaiként, Zöldy pedig SS-Sturmbannführerként – ugyanakkor dr. Képíró Sándor cs. századosként – került vissza a magyar fegyveres erők kötelékébe 1944. március 19. (a német megszállás) után… E dátumot követően ugyanis elképzelhetetlen volt büntetőeljárást folytatni ellenük – Horthy Miklós kormányzó „pertörlését” illetve a meghirdetett amnesztiát e vonatkozásban úgy értékelhetjük, mint Szálasi Ferenc (a kormányzó általi) miniszterelnöki kinevezését 1944 őszén.

Nagybányai Horthy Miklós azon kevesek egyike volt a magyar politikusok sorában, aki mindvégig számolt azzal a lehetőséggel, hogy a háborút elveszthetik a tengelyhatalmak, és a Magyarország által is elkövetett emberiségellenes bűnökért felelősségre vonhatják. – Ezért, és csakis ezért, volt néhány – inkább az európai közvéleménynek szóló – kísérlete arra, hogy az általa „túlkapásoknak” nevezett, tíz- és százezrek halálával járó intézkedések, akciók felelőseit megbüntesse, ám az 1943-1945-ös évek eseményei, a történelem átlépett rajta, az ország irányítása lépésről lépésre a nemzetiszocialisták kezébe került.

Az újvidéki vérengzés után, némely vonatkozásában még azt is túlteljesítve, a Magyar Királyi Honvédség (konkrétan a Honvédelmi Minisztérium) németbarát tisztjeinek közreműködésével zajlott az az emberkereskedelem, melynek elszenvedői, nagy hányadukban áldozatai, az észak-erdélyi és magyarországi zsidó honfitársaink voltak.

A bori munkatáborokba – Marányi Ede alezredes, magyar főparancsnok irányítása alá – már 1943-ban 6000-nél is több munkaszolgálatost küldtek. Dietrich von Jagow SS-Obergruppenführer (budapesti német diplomata) felkérésére a Csatay Lajos vezérezredes, Kállay Miklós miniszterelnök, Bornemissza Géza iparügyi miniszter, Szombathelyi Ferenc vezérezredes (vezérkari főnök, az újvidéki „razzia” elrendelője) és Rusziczkay-Rüdiger Imre honvédelmi miniszterhelyettes készségesen kiszolgálták a németek hadigépezetét – a hungarista hatalomátvételt követően ugyanezt a tevékenységet a 950. M. 42/1944. számú HM-rendelet szabályozta.

Képíró bűntársát, Grassy József Waffen-SS tábornokot, hasonlóan a délvidéki vérengzés összes vád alá helyezett résztvevőjével együtt a hungarista állam fegyveres erői is alkalmazták – Grassy szervezte meg az első magyar SS alakulatot, a 25. Waffen-SS „Hunyadi” Grenadier Divisiont (ennek a hadosztálynak lett tagja később Grosics Gyula, a háború utáni évek világhírű sportolója…)

Az említett páncélgránátos divizión kívűl még négy, a Waffen-SS kötelékében szolgáló alakulatot szerveztek az újvidéki „hősök”: a 26. Waffen-Grenadier-Division der SS „Hungaria” hadosztályt, valamint az SS-Kampfgruppe Deák, az Ungarische Ski-Bataillon és az SS-Brigade Ney harccsoportokat.

1944-ben a lakosság a csendőrségben csak a konzervatív hatalom keménykezű apparátusát láthatta. A nemzeti-keresztény kurzus a tekintélyelvű és antiszemita beállítottságú csendőri állományban lelte meg a piszkos munkák – a szociális elégedetlenség letörésére, a zsidók és más nemzetidegennek nevezett népcsoportok deportálásának – elvégzésére alkalmas erőszakszervezetet.

A magyarországi zsidóság deportálását Adolf Eichmann (a Birodalmi Biztonsági Főhivatal, az RSHA vezetője) utasításai alapján a német Einsatzgruppe és az országban létrehozott 6 csendőrkörzet hivatalnokai, csendőralakulatai végezték. – Negyven gettót alakítottak ki és a bécsi, május 4-5-én megrendezett egyeztető tárgyalásokon rögzítették a deportálások menetrendjét.

1944. június 21-ig 327.244 főt, június 29-ig 40.505 személyt, július 9-ig újabb 53.684 magyarországi zsidót hurcoltak el a Magyar Királyi Csendőrség egységei és szállították őket a Harmadik Birodalom megsemmisítő lágereibe. – A Sicherheitsdienst pontos kimutatásai külön tüntették fel a hungarista állam, a nyilasok által deportáltak számát, ez 70.000 személyt jelölt meg, a budapesti gettóban és különböző országok követségein, védett házaiban mintegy százezer zsidó honfitársunk élte meg az 1945. január 18-i napot.

Dr. Képíró Sándor ezt a tevékenységét jellemezte úgy életrajzában, hogy „híven, becsülettel szolgáltam.”

A DEMOKRÁCIÁHOZ IGAZÍTOTT ÖNÉLETRAJZ

A csendőrtiszt, aki Cseres Tibor (a délvidéki vérengzésről írott könyv szerzője) halála után, 1996-ban tért vissza Magyarországra Argentínából dr. prof. Tarnói László, a Szálasi-kormány igazságügyi kabinetfőnöke társaságában, az alábbiakat látta fontosnak rögzíteni életrajzában:

„1942. január 21-22-23-án részt vettem az újvidéki razziában. 1943. augusztus 1-én századossá léptetett elő Horthy Miklós kormányzó úr, valamint ugyanezen a napon kineveztek a kiskunhalasi szárny parancsnokának. 1943. december 3-ra idézést kaptam a VKF Bíróságától Szegedre, előzetes kihallgatásra. Ettől a dátumtól kezdve 1944. Június 1-ig eljárás folyt ellenem, ezért nem szolgálhattam. 1944. június 1-től – mint kerületi segédtiszt –, szolgáltam Kolozsváron. Júliusban a kolozsvári helyőrségi kórházban heresérvvel operáltak meg, amelyet a lovaglástól kaptam.

Utána betegszabadságon voltam július végéig, majd augusztus elsejével bevonultam Miskolcra, a Csendőr Iskola parancsnokaként. Itt a háború ellenére normálisan folyt a kiképzés, a csendőr-parancsnokság az ősz folyamán nyugatra távozott, de a tanszázadot otthagyták Miskolc védelmére. A város védelmét Siegler Konrád ny. ezredes szervezte meg úgy, hogy november 8-án riadóztatták és az Avasra helyezték védőállásba mint gyalogság (SIC!). A tanszázad volt az egyetlen magyar egység, amely Miskolcot védte. November utolsó heteiben német hegyivadászok váltottak le bennünket a fosztogatások megakadályozására. December 2-án járőreim jelentették, hogy a németek szedik le a távbeszélő vonalakat. Beszéltem egy német katonával, aki mondta, hogy ők már mennek, és hogy az oroszok már elfoglalták Diósgyőrt, az orosz páncélosok a Sajó völgyén felszaladtak egészen Sajószentpéterig. Így tehát bekerítettek bennünket.

Bevontam járőreimet és december 2-án éjjel a Szent Anna Kápolna melletti földúton még kijutottunk Miskolcról. – A továbbiakban a Dunától északra kijutottunk Ausztriába, Hollabrun városába, ahol értesültünk május 8-án (SIC!), hogy vége a háborúnak, és aki nem éri el a Linz-Kaplitzi útvonalat, az orosz fogságba kerül. Sikerült elérni ezt az útvonalat, és május végén az amerikaiak átadták az egész 3. magyar hadsereget az oroszoknak. Mondtam az embereimnek, hogy mindenki menjen, ahová tud, és ne kerüljön orosz fogságba. Eljutottam Linztől északra, ahol egy helybeli gazdához beálltam mezőgazdasági munkásnak élelemért. Később Linzben a tolató-pályaudvaron vasutat építettem, itt egy magyar vasútépítő egységhez kerültem, majd átmentem Tirolba, ahol felíratkoztam az Argentín Katolikus Egyház listájára és 1948. augusztus 1-én megérkeztem Buenos Airesbe…” (Forrás: Nemzeti Jogvédő Alapítvány, 2009. február 01.)

Az igen zavaros önéletrajzi részlet – amint olvashattuk – egyetlen mondattal intézte el a Képíró megfogalmazásában „újvidéki razziának” nevezett tömeggyilkosságot. Összesen másfél sorban említi az ellene és 260 társa ellen indított büntetőeljárást – majd a következő, 1944. június elsejei dátumig minden esemény kihullott az emlékezetéből (azt már csak a szerző említi meg, kiegészítve a kolozsvári szolgálati hónapokat, hogy az erdélyi városban egy helyen szolgált a horogkeresztekkel díszített kitüntetésekkel rendelkező – szintén tömeggyilkos – Wass Albert gróffal, akit a VKF a német-olasz tiszti bizottság mellé rendelt.

Az újvidéki „igaz hazafi”, aki egyetlen halottat sem látott a szörnyű vérengzés színhelyén, ahogy megrajzolta élete egyik legfontosabb történetét 1944. december 2-án hagyta el Magyarországot – a viszonylag közeli Hollabrun városát még elérte egységével, ám 1945. május 8-ig a csendőrök tanszázadával együtt majdnem fél évig tartó kómába eshetett: a közbeeső hónapok eseményeiről egyetlen sort sem olvashatunk önéletrajzában.

Se hadifogság, se fogolytábor… egyszer csak „átment Tirolba”, ott pedig feliratkozott az Argentin Katolikus Egyház listájára és több mint két évvel a háború befejezése után 1948. augusztus 1-én megérkezett Buenos Airesbe.

Ez a több mint különös NJA-irat, melyet fennen lobogtatnak a „nemzeti jogvédők”, kísérletet sem tesz arra, hogy beszámoljon az 1944. december 2 – 1945. május 8, majd az 1945. május 8 és 1948. augusztus 1 közötti hónapokról évekről…, vélhetően jó okuk van arra, hogy ezt a történelmileg is igen fontos időszakot – mint lényegtelent – ne tárgyalja az emlékirat.

Efraim Zuroff, és más Yad Vashem munkatársak birtokában mindazonáltal lehet valamilyen dokumentum, amely kényes kérdéseket tehet fel dr. Zétényi Zsolt ügyvédnek és védencének: egyebek mellett azt is, hogy dr. Képíró Sándor egykori cs. százados 1945. február-március hónapokban folytatott-e tárgyalásokat a Budapesti Rendőr-főkapitányság keretei között létrehozott Politikai Vizsgálati Osztály (PRO) vezetőjével, Péter Gáborral?

(Ne feledkezzünk el a PR Herald jelen cikksorozatának egy másik írásában említett Gavriel Bar-Shaked nyilatkozatának arra a részletéről, mikor 1989-ben a Belügyminisztérium irattárában az erre vonatkozó PRO-dokumentumok után érdeklődtek, majd találkoztak Péter Gáborral, Farkas Vladimirral, Simon Jolánnal és Timár Istvánnal – akik megerősítették, hogy bizonyíthatóan léteznek a dr. Képírót is érintő „Csendőrség VII. Közbiztonsági Osztály” aktái, másrészt… a hírhedt csendőrtiszt 1945 utáni tevékenységéről is szó esett! A Szerk.)

AZ ODESSA ÉS A HMH OLTALMÁBAN

Képíró a „Hogyan lettem háborús bűnös?” című vitairatában említést tett az önkéntes száműzetése tényéről – igaz, csupán csak egy fél mondat erejéig. A megtorlástól, ha a száműzetésről esik szó, leginkább a nemzetiszocializmus elkötelezettjei tartottak, és akiknek sikerült biztonságos befogadó országot találni (vagy a háború utáni titkos nemzetiszocialista szervezetek gondoskodtak az odajutásban) úgy döntöttek, hogy tartós hontalanságra rendezkednek be. – Önkéntes száműzöttnek tekintették magukat, hirdetvén, hogy a nemzetiszocializmus kudarca csak ideiglenes, és Ausztráliában, Argentínában, Venezuelában vagy akár Szíriában a türelem a legfontosabb…

A Harmadik Birodalom utolsó napjaiban megalakult ODESSA (Organisation der ehemaligen SS-Angehörigen) elsősorban a magas rangú nácikat és családtagjaikat mentette ki Európából, továbbá azokat a szövetséges horvát, magyar, ukrán, stb. katonákat, akik különleges szolgálatokat tettek Németországnak.

A „magyar ODESSA”, a HMH (a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata) 1946-ban alakult meg Caracasban, Venezuelában – e helyen Henney Árpád altábornagy, dr. Tarnói László a hungarista állam főhivatalnoka és Nyisztor Zoltán katolikus pap szervezte a nyilasok, illetve a Hungarista Mozgalom vezetőinek, szimpatizánsainak kimentését.

Az ODESSA főként Argentínába, Brazíliába, Chilébe, Paraguay-ba és Szíriába (kis számban Egyiptomba) menekítette védenceit. Vezetőinek nevét még napjainkban is sűrű homály fedi, de a szélsőjobboldali mozgalmak és a nemzetiszocialista mozgalmak kutatói tudni vélik, hogy Otto Skorzeny (aki 1948-ban szökött meg börtönéből), Alfred Naujocks, Reinhard Gehlen, Rodolfo Freude, Hans-Ulrich Rudel, Alois Brunner, Antonio Caggiano, Emil Dewoitine és Franz Stangl igen komoly szerepet játszottak a titkos szervezetben.

A bori kényszermunkatábor magyar főparancsnokát, Marányi Ede alezredest (aki 1944 novemberében parancsot adott dr. Radnóti Miklós kivégzésére) „Fehér Antal” bújtatták Argentinában, ugyanide került dr. Képíró Sándor cs. százados is – és egyelőre csak az utóbbi adhat választ arra a kérésre, hogy 1948-ban az „Argentin Katolikus Egyház” voltaképpen a HMH-t vagy az ODESSA-t takarja.

Marányi Edét az exil hungarista vezetés 1962-ben hozatta vissza Európába Tarjányi-Tatár Imre (a Hungarista Mozgalom Európai Munkatörzse vezetője) mellé a Bodensee-közeli Bermattingen községbe. – Mivel a közelmúltban lehetőség nyílt arra, hogy a Tarjányi-Tatár hagyatékot Budapestre hozassuk, többen, a kutatók felvettük a kapcsolatot Földesi Ferenccel, az OSZK egyik vezetőjével, aki 2007. október 27-i levelében az alábbiakat közölte velem:

„Tisztelt Uram! – Kenedi János barátunk közvetítésével került a látókörömbe egy Németországban őrzött hagyaték, amely az egykori hungarista mozgalomra tartalmaz értékes dokumentumokat. Mindenekelőtt szeretném megköszönni Önnek, hogy felhívta rá a figyelmet. Konzultáltam a Könyvtár tudományos igazgatójával és főigazgatójával, egységesen az az álláspont alakult ki, hogy ha van rá mód, szívesen helyet biztosítanánk a dokumentumoknak Kézirattárunkban. Egy kollegánk ki tudna utazni, átnézni az anyagot. A segítségét szeretném kérni a részleteket illetően…

Tisztelettel – Földesi Ferenc, osztályvezető, OSZK Kézirattár”

Az utazásból, a felbecsülhetetlen értékű hagyaték Magyarországra hozatala – sajnos –, kútba esett, értesüléseink szerint pénz hiányában…

(Források: cikksorozatunk Dr. Halmai Gábor alkotmányjogász, Szemenyei-Kiss Tamás újságíró, Kenedi János történész, tudományos munkatárs és Gavriel Bar-Shaked történész, Yad Vashem Intézet kutatási anyagai felhasználása alapján készült.)

forrás és szerző : prherald.hu / Szemenyei – Kiss Tamás


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.