Zenei háromszög Zuglóban
2011.02.20. 18:25
Február második felében indul útnak a Zuglói Filharmónia 14. Pastorale-sorozata, az első koncert témája a klasszikus trió formáció, a zenei háromszög éleit Stuller Gyula, Várdai István és Várjon Dénes alkotják.
Oszsza meg másokkal is
A Pastorale-sorozat 1997-ben azzal a céllal indult el, hogy magas színvonalú és változatos művészeti élmény mellett átfogó és értékes ismereteket adjon át gyerekeknek és szüleiknek, a diákoknak és tanáraiknak egyaránt. Az ötlet Záborszky Kálmántól, a Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatójától származik, aki a zeneházi koncerteken karmesterként is közreműködik. A sorozat arculatának kialakítása, a tematika kitalálása, a programok összeállítása pedig a sorozat állandó háziasszonyának és moderátorának, Solymosi Tari Emőke zenetörténésznek köszönhető. A Pastorale-sorozat az eltelt évek során szerves része lett a fővárosi koncertéletnek, az első sorozat óta már több mint 150 program került megrendezésre, a beszélgetéssel összekötött hangversenyeken eddig több mint 50000 néző vett részt.
A 2011-es Pastorale-sorozat három, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő művész hangversenyével indul. A koncert első felében Stuller Gyula hegedűművész, Várdai István gordonkaművész és Várjon Dénes zongoraművész a három legnépszerűbb szólóhangszert különböző kamarazenei formációkban mutatja be. A hangverseny második felében pedig Záborszky Kálmán vezényletével és a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar közreműködésével felcsendül Grieg a-moll zongoraversenyének, Brahms Kettősversenyének és Beethoven Hármasversenyének egy-egy tétele.

Stuller Gyula hegedűművész 1962-ben született Budapesten. Művészi diplomáit a londoni Guildhall School of Music and Drama akadémián Pauk György, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán pedig Halász Ferenc növendékeként szerezte. Hegedűjátékát Nathan Milstein, Végh Sándor és Varga Tibor mesterkurzusain tökéletesítette, az utóbbi mesternek három éven át tanársegédje is volt. Stuller Gyula több nemzetközi verseny díjazottja: Szigeti József Nemzetközi Hegedűverseny (Budapest), Rodolfo Lipizer Nemzetközi Hegedűverseny (Gorizia). 1986-ban a svájci Sion városában a 20. Varga Tibor Nemzetközi Hegedűversenyen első díjat nyert. Európa szinte valamennyi országában és Dél-Amerika több országában is koncertezett. Rendszeres kamarapartnerei: Rohmann Imre, Várjon Dénes, Perényi Miklós, Takács-Nagy Gábor, Ricardo Castro. Fellépett olyan hírességekkel is, mint Radu Lupu, Christian Zacharias, a Bartók vonósnégyes. A lausanne-i Zeneakadémia tanára. Kurzusokat ad Svájcban a morges-i és a biel-i nyári akadémián.

Várdai István gordonkaművész 1985-ben született Pécsett. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zenemuvészeti Egyetemen Mező László és a bécsi Zeneakadémián Reinhard Latzko növendékeként végezte. Diplomakoncertjére 2009-ben, a budapesti Zeneakadémián került sor. Részt vett többek között Natalia Gutman és Starker János nemzetközi mesterkurzusain. 2008-ban I. díjat nyert a 63. Genfi Nemzetközi ZeneiVersenyen, valamint övé lett a közönségdíj, a „Coup de Coeur Breguet" díj és a „Pierre Fournier" díj. 2007-ben elnyerte Moszkvában a XIII. Nemzetközi Csajkovszkij-verseny III. díját, a Nemzetközi Csajkovszkij Alapítvány különdíját, 2006-ban Berlinben az Emanuel Feuermann Gordonkaversenyen a Kronbergi Akadémia különdíját, illetve első helyezést ért el az Ausztriában megrendezett XIII. Nemzetközi Brahms-versenyen. Háromszor nyerte meg a David Popper Nemzetközi Zenei Versenyt. Fiatal kora ellenére már világszerte koncertezik.

Várjon Dénes zongoraművész 1968-ban született Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 1991-ben, tanárai Falvai Sándor, Kurtág György és Rados Ferenc voltak. Rendszeresen részt vett Schiff András mesterkurzusain. Diplomája megszerzése után megnyerte az Anda Géza Zongoraverseny első díját Zürichben. A legrangosabb nemzetközi fesztiválok, köztük a Salzburgi Ünnepi Játékok, a Luzerni Fesztivál, a Schleswig-Holsteini Zenei Fesztivál, a londoni BBC Proms, a Velencei Biennale, az amerikai Marlboro Fesztivál, a Ruhr Zongorafesztivál, a Weimari Kunstfest és az Edinburghi Fesztivál rendszeres vendége. Várjon Dénes szólista pályafutása mellett olyan nagy művészek kamarapartnere, mint például Perényi Miklós, Schiff András, Joshua Bell, Leonidas Kavakos, Heinz Holliger vagy a Takács vonósnégyes. CD-felvételei jelentek meg a Hungaroton, a Capriccio, a Teldec és a Naxos kiadóknál, 2007-tol az ECM lemeztársasággal dolgozik. Várjon Dénes a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Többek között Liszt-díjjal tüntették ki.
"Zenei háromszög"
2011. február 26. 16:00 Zuglói Szent István Zeneház
A klasszikus trió
Vendég: Stuller Gyula (hegedű), Várdai István (gordonka), Várjon Dénes (zongora), Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar
Vez.: Záborszky Kálmán
Műsorvez.: Solymosi Tari Emőke
forrás és szerző : fidelio.hu
Az eredeti írás itt olvasható
|